No meg, Feke Pál-, Vastag Tamás-, Serbán Attila- és Nagy Sanyi-rajongóknak is. Őrületes buli otthonává változott a Játékszín, ahol csütörtök este mutatták be a ...Tiéd a világ című darabot. Száz százalék szórakozás.
Egy dolgot az elején le kell szögeznünk: a ...Tiéd a világ színdarabként nem értelmezhető. Szerencsére a dolog nem is veszi e téren túl komolyan magát, a szórólapra is az van írva: zenés társasjáték. Igazából írhatták volna 
helyette azt is, hogy Illés-ünnep, őrületes házibuli színházi térben – mindkettő megállta volna a helyét. Ennek értelmében mindenkinek az elején azt javasoljuk, felejtse el a színházról alkotott általános, hagyományos képét és úgy készüljön, hogy egy szórakoztató show-ra vált jegyet. Ez persze nem baj, hiszen mit szeretnénk, ha nem szórakozni és felhőtlenül jól érezni magunkat, miközben remek dalok hallgathatunk? Semmi mást, ennyi pont elég.
Nem véletlen a zenés társasjáték megfogalmazás: szinte az első pillanatban kiderül, hogy az előadás készítői nem hagyják magukra a közönséget, bevonják a nézőket az estébe, akik először megilletődnek, de pillanatok alatt feloldódnak és onnantól kezdve partnerei a színészeknek. Senki sincs biztonságban: az interaktivitás szinte folyamatos, tiltakozás azonban nem sok volt a közönség részéről, egy-egy ember akadt, aki inkább csendben kitért a „szereplési, megszólalási" lehetőség elől.
A ...Tiéd a világ tulajdonképpen egy házibuli sztorijára felhúzott Illés-koncert négy remek fiatal művész/énekes (Feke Pál, Nagy Sándor, Serbán Attila, Vastag Tamás) főszereplésével, hasonlóan hibátlan mellékszereplőkkel (Csomós Lajos, Gubik Petra, Gulyás Attila). Maga a történet igazából esetlen, elnagyolt, néhol erőltetett, azonban a jól ismert slágerek és a közkedvelt, kitűnő énekesek, néhány jól megírt poén ezt feledtetik a nézővel, akit valójában nem is érdekel a sztori, nem akar mély értelmet, mert jól szórakozik.
A darabot rendezőként és íróként is Szente Vajk jegyzi. Rendezői koncepciót igazából nem sokat láttunk az előadás során, valójában olyan az egész, mintha azt mondta volna a négy srácnak, akik egyébként is ismerik egymást és jóban vannak, hogy „na srácok, házi
bulit imitálunk, érezzétek jól magatokat, sztorizgassatok, némileg hozzátok magatokat és szórakozzatok jól!". Végülis ez is egy koncepció, Nagy Sanyiék pedig tökéletesen meg is felelnek ennek az utasításnak: remekül szórakoznak, láthatóan jól érzik magukat a színpadon. Mivel mind a négy énekes vérprofi, mindegyiknek megvan a saját karizmája, kisugárzása, ráadásul humorokról is közismertek, az egész működik is: énekben nincs hiba, a poénokban is igazából csak ott van, ahová elcsépelt, megerőszakolt vicceket írt a szerző. Ezek közül kimondottan zavaró – és szerintünk fárasztó is – a homoszexualitás köré épülő poénsor, valahogy napjainkban ez nem igazán tűnik megfelelőnek, túl kéne, hogy legyünk már ezen. Főleg oly módon, hogy az egyszeri jelenet után kényszeredetten visszahozzuk a témát a cselekmény későbbi fonalán is.
A házibulit a történet szerint Nagy Sanyi lakásában tartják, innentől kezdve ő válik a történet házigazdájává, ha 
úgy tetszik, vezéralakjává az estének. Ez pedig jól is van így: Nagy még mindig kimondottan szerethető, ügyes művész, aki tökéletesen reagál minden helyzetre. A színészeknek ugyanis nincs könnyű dolguk, hiszen a show interaktivitásának köszönhetően váratlan helyzetekbe kerülhetnek: a nézői reakciókat nem lehet előre kiszámítani, bár valamennyire nyilván lehet rá készülni.
Mindenképpen meg kell említenünk Csomós Lajost, akit valószínűleg kevesebben ismernek és aki a házmester karakterszerepében brillírozik. Emlékezetes, kiemelt színfoltja az estének.
Mindent összefoglalva: remek házibulis estét tölthetünk el a Játékszínben Illés-dalok kíséretében. A legendás együttes slágereiből összesen húsz hangzik el az este folyamán, köztük például az Amikor én még kissrác voltam, a Little Richard, a Ne gondold, Az ész a fontos, nem a haj, illetve A kugli. Az első pillanatban lehet, hogy egy kicsit feszengeni fogunk, néhány perc elteltével azonban azt vesszük majd észre magunkon, hogy jár a lábunk a székben és magunkban dúdoljuk a dalokat. Újabb kis idő elteltével pedig a többi nézővel és a művészekkel együtt hangosan énekeljük majd a slágereket.
A rég elfeledettnek hitt slágerek pedig újra belemásznak a fülünkbe és nem szabadulunk tőlük: másnap reggel arra ébredünk, hogy az egész sztoriból szinte semmire nem emlékszünk csak arra, hogy házibuli volt, az viszont biztos, hogy folyamatosan Illés-slágereket dúdolunk majd.
Rendezői koncepció hiány ide vagy oda, színdarabként értékelhető-e vagy sem, igazából lényegtelen. Egy a fontos és a biztos: garantált siker a produkció.
Június 21-én szombaton rendezik meg a nyári éjszakák egyik legnépszerűbb programját, a Múzeumok Éjszakáját. Nyitott szállodák, oldtimer kiállítás, Holnemvolt park béli kulisszajárás, reformkori időutazás, biciklis körhint – országszerte számos érdekes programmal, különleges eseménnyel várják az izgalmas élményre vágyókat. 
Ha már a budai oldalon járunk érdemes ellátogatni a Danubius Hotel Gellértbe is, amely ezen az estén évszázados titkait fedi fel a látogatók előtt. Kizárólag erre az éjszakára megnyílik a szálloda alatt megbúvó, Szüzek Barlangja, emellett kiderül majd, hol töltötte éjszakáit megannyi híresség, király, államfő, művész: Nixon elnök, Habsburg Ottó, Yehudi Menuhin, Antony Quinn vagy akár Andrew Lloyd Webber. A szálloda emellett Oldtimer kiállítással várja a látogatókat. Szintén megnyitja kapuit a nagyközönség előtt – a pesti oldalon – az idén 
éjszakáján a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) munkatársai a baranyai megyeszékhelyen. Az idei Múzeumok éjszakájába bekapcsolódik az áprilisban nyílt, 
.jpg)
Négy évvel ezelőtt az Így neveld a sárkányodat igazi friss fuvallatként érkezett az animációs filmek birodalmába mind történetét, mind megvalósítását, mind célközönségét tekintve. A szerelmi szállal nagyon kevéssé foglalkozó, egy kamaszfiú útkeresése köré épülő, majd a tőlünk különböző emberek/sárkányok elfogadásának tanulságában csúcsosodó film érzékenyen, őszintén és szellemes humorral nyúlt a témájához. E film repülésjelenetei voltak amik igazán megmutatták, hogy az akkoriban éppen szárnyra kapó 3D-őrületnek bizonyos alkotásokban tényleg van értelme, miközben ugyanolyan szinten képes volt lekötni, elgondolkoztatni és megnevettetni gyereket és felnőttet. Nem csoda hát, hogy érkezett második rész, ahogy az sem, hogy a film elég nagy várakozásokkal szembesült. És, ahogy az általában lenni szokott, a második az első rész katartikus élményét felülmúlni nem tudta, de simán beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az pedig teljesen biztos, hogy egyszer nem elég megnézni, annyi minden zajlik egyszerre a vásznon így, a rengeteg sárkánylovassal teli égbolton..jpg)
Karakterei továbbra is remekül eltaláltak és átérezhetőek. A húszéves Hablaty mostani, érettebb, de a végétől még messze lévő útkeresése tökéletesen illik a korosztálya valódi problémáihoz, ahogy az apjával való, nem minden harctól mentes viszonya is. Hozzá és a régiekhez képest az újonnan behozott karakterek igazából szükségszerűen egysíkúbbak, de a céljukat hiba nélkül elérik. Fogatlan pedig továbbra is az egyik legcukibb, legsokszínűbb és legjobban kidolgozott állat-karakter, akit valaha filmvászonra rajzoltak. Ami mégis kissé hátrébb sorolja elődjétől, az a folytatásokra jellemző sokat akarás eredménye. Párhuzamosan és egymás után is több, egymagában is elég intenzív történetszálat kapunk, így nemcsak hogy egy ponton nagyon megdöccen a film, de a teljes feszültség kibontására és megélésére sem marad idő. Simán lett volna benne akár két filmre való anyag is, ám így összesűrítve érezhető az egyenetlen ritmus és némi kapkodás. A legmélyebb drámai mélypontnál (és most nem akarok semmilyen poént lelőni) például kissé tanácstalanul meredtem az órámra, elképzelni sem tudván, hogy ebből a kétségbeejtő helyzetből hogyan fognak a hátralévő szűk fél óra alatt kimászni. Így, akármilyen kielégítőre is sikerült a lezárás, egyértelműen összecsapott érzetet keltett, főleg a szépen felépített felvezetéssel szembeállítva. Hasonló a helyzet a fő témákkal - természetvédelem, személyes útkeresés, háború-ellenesség, megbocsátás, felnőtté válás, stb. - amikből jóval több van, mint amennyit egyetlen film elbír.
Nem veszítheted el. És egy nap majd hallani fog téged. Egy suttogást, amely a szellővel ér el hozzá. És látni fogod majd őt, ahogy ott áll. Félelmek nélkül. És bámulsz felfele, az égre. És nem tudod eldönteni, hogy az a nap, vagy egy távoli műhold. Mindegy is. Veled lesz.
Finom vonósok és lendületes dob. Így indul az Anathema új, tizedik albuma. A két évvel ezelőtti Weather Systems káprázatos lemez volt, melyet az ember szíve szerint megmutatna mindenkinek. Megfacsarja a lelket, megráz, ahogy átereszted magadon, de amit benned hagy, az békesség és megnyugvás. Ám nem könnyű odáig eljutni. Ez a tengerparton kanyargó ösvény azonban nem 2012-ben indult el. Az első lépéseket a nagy visszatérés, a hét évnyi szünet után kiadott, 2010-es We’re Here Because We’re Here tette meg. A Distant Satellites meg bandukol tovább. Ugyanarra. De nem teljesen ugyanúgy. Merészebb, bátrabb. Ami minden továbblépéshez szükséges.
VOLT Fesztivál (Sopron, július 2-6.)
EFOTT (Miskoltapolca, július 15-20.)
7. Ördögkatlan Fesztivál (augusztus 5-9.)
Középszer és zsenialitás harcának, a pusztító energiákat felszabadító irigységnek a története az Amadeus. Peter Schaffer Wolfgang Amadeus Mozart és Antonio Salieri bécsi rivalizálásáról szóló darabját nem kell bemutatni – azt alighanem mindenki ismeri, aki az elmúlt harminc egynéhány évben járt moziban vagy színházban. A nézők imádják, így színpadra állítása annak ellenére nem tűnik nagy kihívásnak, hogy nem egy könnyű darab.
És itt is így tesz: túlzás nélkül mondhatjuk, méltó párra talált Mozart szerepe és Keresztes Tamás. Az ember, akit egyszerre ölelnénk meg és vágnánk képen, akire egyszerre nézünk fel és sajnáljuk le – vagy egy ordas közhellyel: Mozart, az ember. És a látszat ellenére nem is olyan könnyű ezt elérni, hiszen a Schaffer által írt figurát el lehetne ripacskodni, ám a kezdeti nyihogás után (Milos Forman filmjéből csak ezt felednénk) szerencsére kibontakozik az igazi figura: az önelégültséget falként használó művész, aki egyszerre lesz áldozata a büszkeségének és a kétségeinek.
Igazán kár, hogy néha észre sem venni őket a kicsit túlburjánzó háttér előtt: amíg a zene elengedhetetlen eleme a darabnak, a mellékszereplők szükségesek ugyan, és alakításukban sem találtunk igazán hibát, de sokszor kevesebb is elég lenne belőlük. Egy kamaraszínházban kicsit szétesőként hat Szikszai Rémusz rendezése. A díszletet sem igazán értettük – a modern kórházi ágy mint központi elem lehet, hogy a modernitást igyekszik képviselni a színpadon, ám a közhelyesség irányába tolja el a darabot.
Gofrira kenve, fagyiként vagy csak úgy magában, az üvegből kanalazva is mennyei finomság a nutella, kicsik és nagyok kedvenc édessége. Összeállításunkban azonban olyan nutellás fogásokat mutatunk be, amik egy új világba kalauzolják el a csokis mogyorókrém szerelmeseit.
1. Sárgabarackos nutellás palacsinta
Szintén a pár perces fogások sorát erősíti ez a mexikói hangulatú édesség. A tortillalapokat akár a grillen, akár egy forró serpenyőben pár pillanat alatt átmelegítjük, majd vékonyan megkenjük nutellával és eper szeleteket helyezünk rá, a tetejére pedig egy másik nutellával megkent tortilla kerül. Természetesen a gyümölcsöket igény szerint váltogathatjuk, málnával és szederrel is mesés ízeket tudunk elérni, a kicsit sós tortillatól pedig valósággal életre kel a nutella a szánkban.
Budapesten már több pizzázóban is kapható a nutellás édesség olasz változata, vagyis a nutellás pizza. Itt bizony szó szerint arról van szó, hogy a vékony pizza tésztán ezúttal a szószt a nutella alkotja. A VI. kerületben a Király utca 20-as szám alatt található La Pizza di Mamma Sofia-ban biztosan megkóstolhatjuk eme finomságot, de érdemes nyitott szemmel járni a városban, mert már máshol is láttunk olykor-olykor nutellával megkent, mazsolával és kókuszreszelékkel vagy épp gyümölcsszeletekkel megszórt pizzát a kínálatban.
Sokféle sajttorta receptet találhatunkk az interneten, és biztosan van köztük nutellás is, de a mi kedvencünkhöz a 
vannak benne olyan szerepek, amelyekre esélyes lehetek. Bár nem Donna szerepére gondoltam, hanem Tanyára, aki egy vicces nő, nagy életkedvvel és sok-sok vidám jelenettel. Lehet, hogy kishitű voltam, amikor azt gondoltam, hogy Donnára nincs esélyem.
Gondolom egyszerre több filmötlettel is kacérkodsz. Miért pont erről érezted, hogy meg kell csinálni?
Említetted milyen megrázó volt a kutyatelepes élményt. A filmmel ezeknek a kutyáknak akartál valamit adni, más fénybe helyezni őket?
Hasonlóan az olyan dokumentumfilmekhez, amikről sokan elkapcsolnak mert nem akarják nézni a kegyetlenkedéseket...
Ettől függetlenül a filmesek szeretik beállítani úgy, mintha még mindig 1982 lenne.
strandolásra. A vízi élmények mellett műfüves focipálya, strand röplabdapálya, valamint nagyméretű fa játszótér is segíti a család aprajának és nagyjának felhőtlen kikapcsolódását. 
E
Gáborral és Stohl Andrással a főszerepben. Alföldi rendezéseit általában imádjuk, kíváncsian várjuk, hogy ebből a darabból, mit fog kihozni. A musical főszereplői 
„... Tiéd a világ" - Játékszín
kiadók sorra visszautasítják őt. Doris, a magát modellnek valló fiatal nő a jég hátán is megél – illetve élne, ha hagynák. Ám az éjszaka közepén kiteszik a lakásából, ő pedig bekopog, hogy menedéket keressen Felixnél. Náluk ellentétesebb két embert nem hordott még a hátán a föld. Csupán egy percre van szükség, hogy egymás agyára menjenek. Ám mégis össze vannak kényszerülve egy pici garzonlakásba. Hát mindent megtesznek, hogy valahogy túléljék a helyzetet. Az 1970-ben hatalmas sikerrel bemutatott komédia filmen is emlékezetes volt: főszerepeit Barbra Streisand és George Segal játszott. A Pelsőczy Réka rendezésében megvalósuló darabban Jordán Adélt és Szabó Kimmel Tamást láthatjuk majd. A darabot először szabadtéren, a Kultkikötőben láthatja a közönség, néhány nappal később azonban felköltözik Budapestre.
Carmen – Margitszigeti Szabadtéri Színpad
A négykerekű ételesautók egyre nagyobb divatja mellett egyáltalán nem meglepő, hogy újabb és újabb vállalkozások próbálják ki a guruló étkeztetést. Ám míg a hamburgert vagy a kolbászt simán el tudjuk képzelni, hogy egy átalakított kisteherautó oldalából árulják, addig a tészta inkább otthon elkészített fogásként él az emberekben. Persze erre már nem is egy tésztát árusító gyorsétterem rácáfolt, de a Pasta Station az első, ami ezt ki is viszi a négy fal közül, plusz látványkonyhával társítja. Itt ugyanis valóban az orrunk előtt készül a rendelt tészta, így végigkövethetjük az ebédünk elkészülésének minden lépését és rácsodálkozhatunk, hogy mennyivel gyorsabb az egész, mint azt gondoltuk volna. A tészta persze a könnyebb, gyors fogások közé tartozik, de a megszokott szárított válfajának elkészítéséhez azért jóval több idő kell, mint öt perc, a Pasta Station friss tésztái viszont majdhogynem ennyi idő alatt tálalható állapotba kerülnek. Arról nem is beszélve, hogy valóban más ízű a frissiben megfőzött tészta, mint a bolti. Akinek a nagymamája akár csak egyszer készített házi metéltet a vasárnapi húsleveshez, az tudja, miről beszélek.
A jelenlegi, február óta üzemelő autó mellé éppen jövő héttel kezdenek egy másodikat kialakítani, úgyhogy hamarosan egyszerre több ponton is találkozhatunk a városban a Pasta Station ételeivel. Addig is most éppen a Millenárison állomásoznak illetve a nyári fesztiválok zömén megtalálhatóak lesznek. De a tervek között szerepel irodaparkok felkeresése, hogy az ott dolgozók ebédkínálatát színesítsék, illetve éjszaka a belvárosi szórakozónegyed környékén is nagyon valószínű, hogy fel fog tűnni a fekete-sárga kiskocsi, alternatívát kínálva a gyros-pizza-hamburger szentháromság mellé. Hosszabb távon pedig Pasta Pontok kialakítása a terv, ahol fixen megtalálhatják a vevők kedvenc tésztáikat, de a saját készítésű tészták, szószok üzleti forgalomba hozatalában is gondolkoznak. Árak tekintetében szerencsére nincsenek elszállva, a mondhatni megszokott 1000 forint körüli középmezőnnyel dolgoznak, felfelé és lefelé is elmozdulva adott fogásonként. 
érthetetlen. Az ördög Pradát visel írónőjének könyvei ugyanis semmi extrák, de nem is rosszak, sőt, sok limonádé, egynyári, „csapjuk ki a polcra és adjuk el őket, mert nyaraláshoz úgyis mindent megvesznek, ami romantikus" könyvnél lényegesen jobbak. Szórakoztató, okosan felépített romantikus regények, de valójában egyszeri olvasásra alkalmasak, felejthetőek. Nem lenne ez másképp Az ördög pradát visellel sem, ha nem készült volna belőle remek szereposztással film, ami miatt mindenki emlékszik rá.Tény, hogy az emberek a filmre, és nem a könyvre emlékeznek. A legtöbben azt sem tudják, hogy valójában egy regény adaptációja, azt pedig végképp nem, hogy annak a regénynek ki is volt a szerzője. A folytatás elolvasása után biztosak vagyunk benne, hogy Lauren Weisberger nem A bosszú Pradát viseltől lesz közismert kis hazánkban.
