Kultography

  • Az otthon hívó szava
    Az otthon hívó szava Pataki Anita 2017. február 24. 18:01Az Oroszlán (12) az idei Oscar-jelöltek között a mezőnyben már-már kötelezően szereplő "keserédes sírós film". Nem azért, mert sírnak benne, hanem mert a filmet nézve majd' mindenkinek legördül az...
  • Háború csillagok nélkül
    Háború csillagok nélkül Pataki Anita 2016. december 16. 18:44A Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet (12) nem az a könnyed Star Wars-film, amire a karácsonyi forgatagban be lehet ülni a gyerekkel hogy legalább két órára kimenjen a fülünkből a Jingle Bells....
  • La Parrilla: karácsonyi kényeztetés - marhahússal
    La Parrilla: karácsonyi kényeztetés - marhahússal Kultography 2016. december 04. 19:00Eleged van a karácsonyi őrületből és az ünnepi ételek hallatán is a frász tör ki? Mi steakeket próbáltunk ki a La Parrillában, és elmondhatjuk: valódi ünnepi hangulatba kerültünk tőle. A karácsonyi...
  • A szó veszélyes fegyver
    A szó veszélyes fegyver Pataki Anita 2016. november 15. 21:01Mi, kritikusok szeretjük azt gondolni magunkról, hogy minket már semmivel nem lehet meglepni. És ez, legyen akármilyen jó vagy rossz, a legtöbb esetben így is van. Ezért amikor egy filmnek mégis...
Csemer Boglárka "Boggie" utazhat az idei Eurovízióra

Csemer Boglárka "Boggie" utazhat az idei Eurovízióra

Kultography írása itt: - 2015-03-01 00:42

A Wars for Nothing című dal szólhat majd az idei, hatvanadik európai dalversenyen, ahol Boggie képviselheti Magyarországot, miután megnyerte A Dalt. 

1027702_1.jpgBoggie összesen 351 produkciót megelőzve nyerte el a zsűri, majd a döntőben a nézők tetszését. Az európai döntőre nem kell messzire utaznia, hiszen azt a tavalyi győztes Ausztria (ki ne emlékezne Conchita Wurstra) rendezi majd májusban. 

Tavaly Kállay-Saunders András a második legjobb magyar eredményt érte el (ötödik lett), Boggie pedig szintén jó eséllyel indulhat hasonló  eredményért a háborús témát feszegető dalával. 

 

 

Börtön a rácsokon túl

Börtön a rácsokon túl

Van egy film a mozikban, aminek megnézését nem lehet lelkesen ajánlgatni fűnek-fának, de amit mégis látni kell. A Káin gyermekei (16) érzelmileg megdolgozza a nézőt és talán több kérdést hagy maga után, mint amennyivel eredetileg beültünk a terembe, miközben néhány ember sorsán keresztül az egész életről mesél.    

kainslid.jpg

kc3a1in-gyermekei-zsolt.jpgNehéz egy ilyen filmről írni, mert nehéz róla filmként beszélni. Egy filmben ugyanis minden percben meglephetnek minket, jöhet egy nem várt fordulat, egy érdekes csavar vagy éppen egy csillogó páncélú herceg, és a legsötétebb sztoriból is "boldogan éltek, míg meg nem haltak" lehet. De a Káin gyermekeinél nincs így. Itt a felbukkanó új információk vagy történetfoszlányok, legyenek akármilyen megdöbbentőek is néha, maximum árnyalnak a sztorin, de megváltásra, vagy akár örök kárhozatra nem számíthatunk. Nem lesz katarzis, nem lesz "vége", nem megyünk semmi felé, csak nézzük és érezzük, hogy ez van. Hiába gyűlik bennünk az igazságtalanság miatti harag, a tehetetlen düh, szomorúság vagy éppen a megértés, a film nem fogja meg a néző kezét, és vezeti zöldebb mezők felé, ahogy a szereplők kezét is akkor engedte el az élet, amikor még jócskán szükségük lett  volna a vezetésre.

Gerő Marcell nagy fába vágta a fejszéjét, amikor Monory Mész Károly 1985-ös Bebukottak című, néhány, gyilkosságért elítélt tizenéves fiúról készült dokumentumfilmjének szereplőin nyomába eredt. Az anno Tökölön, cellájukban mesélő fiúk azóta kiszabadultak, szétszéledtek az országban és meglett, negyvenes férfiakká váltak. Gerőnek mégis sikerült Pali, Gabesz és Zsolt felkutatása, a filmnek pedig az, ami a Bebukottakból kimaradt: választ adni arra, miért gyilkoltak. De ezek a válaszok messze nem járnak megnyugvással, inkább csak még rémisztőbb és szomorúbb történeteket tárnak fel, amelyek a háttérben munkálkodva megalapozták a fiúk tettét.

20140923kain-gyermekei8.jpg

A gyerek ne beszéljen vissza, ne legyen véleménye, érzelmei, akarata, gondolatai, tisztelje és félje az idősebbet és tegyen úgy, ahogy a szülei megkívánják. A hagyományos gyermeknevelés ezen, emberségesnek cseppet sem nevezhető elvek mentén futott sokáig, és fut még rengeteg helyen ma is. De mi van akkor, ha az engedelmességért cserébe a gyerek elutasítást, szégyent, fájdalmat és kihasználást kap? Akkor is érvényes ez a "szerződés"? Hogyan legyen valaki jó gyerek, ha  egy ártalmatlan csíny miatt feljelentik a saját szülei? Egy kamasz fiú hogyan tűrje, hogy az alkoholista anyja a falu közkézen forgó "szűztelenítője", akihez a saját barátai járnak egy-egy pásztorórára? Az intézeti fiúnak talán nincs joga az önvédelemre, ha a nevelője kihasználja a szorult helyzetét? Jó esetben nem a gyilkosság lenne a válasz ezekre a helyzetekre, de itt szó sincs tündérmeséről, csak három olyan emberről, akik gyerekként, mint a sarokba szorított kis vadállatok, menekülni akartak egy fojtogató helyzetből. És a kés meg a puska elérhetőbb volt, mint az emberi törődés vagy a jó szó. A rendszer pedig kegyetlenül és kérdés nélkül megbüntette őket ezért.

20140923kain-gyermekei1.jpgBeszédes, ahogy a Bebukottakból átemelt jelenetekben a fiúk úgy ültek cellájukban az ágyukon, hogy ők maguk sem tudták megfogalmazni tetteik indítékát, de már elítélték őket. Mintha a filmkészítőn kívül senki mást sem érdekelt volna az ő fájdalmuk, elég volt, hogy van egy hulla és van egy véres kéz. Pedig, mint ahogy az a Káin gyermekeiből ki is derül, semmi nem ilyen fekete-fehér egy ilyen helyzetben, főleg ha hozzájuk közel állókat megölő gyerekekről van szó. Mert valóban, egy emberélet kioltásáért büntetés jár, de nagyon nem mindegy, hogy azt hogyan hajtják végre. Ha csak bezárják a tettest egy betonkockába, ahol farkastörvények mellett kell túlélnie tizenvalahány évet, majd felnőttként kilökik onnan, akkor semmi sem változik. Ugyanazt a zavarodott, meg nem értett gyereket engedik ki, akit rács mögé zártak, és elvárják, hogy önállóan boldoguljon, miközben megbélyegzik egy életre. Majd, ha más lehetőség vagy eszköz híján végül a bűnözés útjára lép, tárt ajtókkal fogadják vissza, mert úgyis tudták, hogy visszatér. De ha nem ül éppen, akkor sem megy túl messzire, mert nincs hová.

Pali, Gabesz és Zsolt történetei egyenként is döbbenetes emberi sorsokat tárnak fel, melyekre, ha nem lennének igazak, azt mondhatnánk, hogy izgalmas, érdekes, mély, kemény és lenyűgöző. Ha csak fikciók lennének körömrágva várnám a sztori végét és szájtátva lesném a fordulatokat. De így leginkább csak azt kívánom, hogy bár ne kellett volna ennek a filmek elkészülnie, miközben egy minden tekintetben zseniális dokumentumfilmmel állunk szemben. Ha az időt nem is forgathatjuk vissza az a legkevesebb, hogy megnézzük, átérezzük és talán tanulunk belőle, ha már olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megtehetjük.

„Repülünk, Mari!”

„Repülünk, Mari!”

Több, mint fél évszázad után a színpadon láthatjuk viszont  A körhintát. Vidnyánszky rendezése méltó utódja Fábri Zoltán filmjének.

korhinta2_cimlap.jpg

Egy sikeres filmet színre vinni mindig hatalmas kihívás, talán ennél már csak a népszerű regények adaptációi jelentenek nagyobb próbatételt, ami tapasztalataim szerint nem szokott sikerülni. Nehéz lenne most kapásból öt olyan darabot említeni, ami egy remek film nyomán született, és elérte legalább a film színvonalát és sikerességét. Ezért voltam szkeptikus a Nemzeti Színház legújabb bemutatójával kapcsolatban, hiszen A körhinta esetében vitathatatlanul a magyar filmtörténet klasszikusáról beszélünk.

korhinta1.jpg

Egy olyan alkotásról, amit 1956-ban  a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálmára jelöltek,  és ami bekerült az 1968-ban összeállított úgynevezett Budapesti Tizenkettőbe, majd 2000-ben az Új Budapesti Tizenkettőbe is. Nem kis teher nyomhatta tehát Vidnyánszky Attila vállát, amikor hozzálátott az adaptációhoz. A darabot látva viszont úgy tűnik, a meglepő darabválasztás mögött kiforrott és tudatos koncepció volt.

Az eredeti film forgatókönyvét Sarkadi Imre novellája alapján a rendező Fábri Zoltán és Nádasdy László írta. Ezt dolgozta át a színdarab szövegkönyvéhez Vincze Zsuzsa oly módon, hogy a színpadi verzió végigkövette a film cselekményét, gyakorlatilag színpadi szempontból dramatizálta a művet lényegesebb változtatások nélkül. Ez pedig telitalálat volt!

A szöveg ugyanis ügyesen tömörítette a film cselekményét úgy, hogy a közel két órás előadás során egy percre sem süppedünk el a történésekben. Legalább annyira kifejező a darab hangulata, mint a filmmé volt. Már az első perctől tapintható a feszültség a falusi vásárban annak ellenére, hogy teljesen felszínes párbeszédeket hallunk. A főszereplőket alakító Kiss Andrea és ifj. Vidnyánszky Attila játéka néhol erőtlen sajnos, bár ennek oka akár az is lehet, hogy nehéz elvonatkoztatnunk Törőcsik Mari és Soós Imre játékának emlékétől. Előbbi főleg a darab elején tűnik kicsit elveszettnek a színpadon, de az is lehet, hogy ez is a művészi kifejezés eszköze akart lenne, szemléltetve, hogy Máté a szemünk előtt válik igazi férfivá, aki már nem csak komédiázik a lányokkal, mint a többiek, hanem nyíltan kiáll szerelméért és közös boldogságukért.

korhinta3.jpg

Az idősebb generáció színészeiben sem kell természetesen csalódnunk. Szűcs Nelli parasztasszonya hiteles és kifejező,  Cserhalmi György is remek a szikár és szigorú gazda szerepében.

A látvány is hűen visszaadja a 1955-ös alkotás hangulatát a paraszti hétköznapok szürkeségével és keserűségével együtt, amiben csak egy-két boldog órát jelent az igazi ünnepnek számító falusi vásár. Vidnyánszky rendezésében ezúttal nem láthatjuk azt a monumentalitást, amit például a Johanna a máglyánban, mégis nagyon hatásosan adja hozzá a cselekményhez azokat a színházi kellékeket, amelyektől még közelebb kerül hozzánk a történet.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködése (korábban Honvéd Táncszínház) csak hab a tortán, hiszen a megkoreografált tömegjeleneteik izgalmas és mozgalmas  váltásokat jelentenek a prózai részek között. Zsuráfky Zoltán  koreográfiája remekül olvad bele a népies környezetbe anélkül, hogy mesterkéltté tenné a táncos jeleneteket.

Vidnyánszky rendezése felülmúlta minden várakozásunkat, és már a darab első perceiben eloszlatta kétségeinket.  Őszintén ajánlhatom tehát mindenkinek, aki szerette Fábri filmjét és azoknak is, akik már nem emlékeznek a több mint ötven éves feldolgozásra.

Fotók: Magyar Nemzeti Színház

Bonobo felfedezettje Budapesten – nyereményjáték!

Bonobo felfedezettje Budapesten – nyereményjáték!

A londoni srác valamikor két évvel ezelőtt tarolt először egy nagyot. Pontosan akkor, amikor az elektro-folk kvartett Mt. Wolf dalából, a Life Size Ghosts-ból készített egy kiváló future-downtempo átiratot. Most végre fővárosunkba érkezik, és akik szeretnék elcsípni, azok rajtunk keresztül 2 darab páros belépőt nyerhetnek a bulira!

cf_dobozos_kiemelt.jpg

cf_naplementes.jpgA komoly visszhangot kiváltó remix után a nyugis melódiákra, a környezetzajokból összepakolt dobokra és post-dubstep szerű elemekre építkezett Catching Flies – merthogy ő az, aki február 28-án tiszteletét teszi a város egyik legjobb hangtechnikájával felszerelt helyén. Az ingyenesen kihozott Stars és az Indigo Soul kiadónál megjelentetett The Long Journey Home EP-kkel tovább generálta maga körül a hullámokat, ami végül egy Bonobo-val közös turnéban csúcsosodott ki 2014-ben. Február 28-án pedig a Tesla lesz az események központja.

A Gelka megjárta már a Warpot, az Om Records-ot, a Ministry of Soundot és összesen 15 Café Del Mar kompilációt, ahol a chillout élmezőnyében tartják számon őket, olyan nevek mellett, mint az Unkle, a Lamb, Moby vagy a Faithless. Egy Wax On Records-os album, valamint a 2014-es Being You EP után jelenleg második nagylemezükre készülnek izgalmas énekes kollaborációkkal. De addig is egyre gyakrabban kalandoznak chill-step, house és garage irányba a DJ szetteken keresztül. Nemcsak a Mixcloudon a Gelka az egyik legnépszerűbb magyar név, hanem komoly támogatást élveznek a legendás Ibiza Sonica rádiótól is.

Az esemény Facebook oldala ITT található.

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Aki megírja nekünk február 26-án éjfélig a jatek@kultography.hu címre, hogy mi volt Catching Flies 2013-as EP-jének a címe, azok között 2 darab páros jegyet sorsolunk ki a február 28-ai bulira! A nyerteseket emailben értesítjük.

Chopinre harcművészkedik a Trónok harca Hegyomlása

Chopinre harcművészkedik a Trónok harca Hegyomlása

Vasárnapi hírösszefoglalónkban a Trónok harca egyik szereplője kel birokra egy másik markos legénnyel, miközben a háttérben Chopin szól; legendás előadókat jelentett be a Budapest Park és a Balaton Sound, a csúcsot ostromolja itthon a Szürke ötven árnyalata, 12 év után új lemezt ad ki a Blur, illetve megismerkedhetünk a country jógával - meg még több minden mással is.

hegy_harcol_a_landzsassal_kiemelt.jpg

Margaret Atwood: Az özönvíz éve

atwood_az_ozonviz_eve.jpg„Az özönvíz éve nem prófécia, de riasztóan közeli lehetőség.” Mint Atwood legtöbb regénye, Az özönvíz éve is disztópia, mely a maihoz hátborzongatóan hasonlatos, mégis idegen világban játszódik – egy olyan világban, amely minden elemében levezethető a jelen folyamataiból. A VadÁdám trilógia második részében a Guvat és Gazella „tökéletes” társadalmának egy eddig ismeretlen csoportját ismerhetjük meg: az erőszakmentesség elvét valló, zöld vallási szekta életmódját és rítusait elsősorban a közelgő világvégére való felkészülésnek rendeli alá. A világvége egy rejtélyes járvány képében érkezik, amely egymástól távol eső helyeken, egyidejűleg üti fel a fejét, és áldozatait először cseppfolyóssá teszi, majd kiszárítja. Az özönvíz éve 2015. február 26-án jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.

Chopinre harcművészkedik a Trónok harca Hegyomlása

hegy_izlandi_th.pngThe Chopin Project címmel jelenik meg márciusban a BAFTA-győztes izlandi zeneszerző, Ólafur Arnalds, és a fiatal német-japán zongorista lány, Alice Sara Ott közös albuma. Arnalds az új projektjében nem csak újragondolta Chopin gyönyörű melódiáit, de a klasszikus zongorafelvételek tradicionális rögzítési technológiáját is újraértelmezte. A március 16-án megjelenő albumon Chopin művei eredeti verziójukban hangzanak el, kiegészülve az Arnalds által megálmodott kompozíciókkal. A lemez előfutáraként máris elkészült a Reminiscence című dalhoz a klip is, amelyben a főszerep Hafþór Júlíus Björnssonnak jutott. Az Európa legerősebb emberének megválasztott Björnsson ismerős lehet a Trónok harca nézőinek, a sorozatban ugyanis a vérszomjas Gregor Clegane-t – más néven a ‘Hegy’ – alakítja.

Legendás bandák váltják egymást a Park színpadán

_igp2952.jpgJúlius 19-e erős napnak ígérkezik a Budapest Park életében: jön az Anti-Flag, a Skindred és a Less Than Jake. Az Anti-Flag háborúellenes, erős társadalomkritikát megfogalmazó dalairól híres banda, amely 1993 óta színesíti a punk rock zenei palettát. Hozzájuk hasonlóan az 1998-ban Newportban megalakult Skindredet (képünkön) sem kell sokaknak bemutatni. Rengeteg stílusból áll össze egyedi hangzásviláguk, a heavy metaltól kezdve a reggae-n át a drum and bass alapokig minden megtalálható dalaikban. Ráadásul a walesiek imádnak hozzánk járni, amire a legjobb bizonyíték, hogy tavaly a VOLT Fesztiválon és az Akvárium Klubban is felléptek. Utóbbi helyszínen sikerült is jól kikérdeznünk Benji Webbe énekest. Az este harmadik fellépője pedig az amerikai Less Than Jake, akik ugyancsak „évmilliárdok” óta koptatják a deszkákat: a ska-punk zenekar 1992 óta muzsikál változatlan felállásban. Az állítólag a dobos, Vinnie Fiorello kutyájáról elnevezett zenekar még sosem járt Magyarországon korábban, és most hatalmas show-val készülnek.

Jóga country a Trafóban

Az egyre népszerűbb és kultikusabb norvég jazz két zenekara, a Huntsville és a Cakewalk lép fel március 28-án Budapesten, a Trafóban. Koncertjeikből megtudhatjuk többek közt, hogy mi is az a jóga country, és milyen lenne a Radiohead Thom Yorke nélkül. A felettébb különlegesnek ígérkező estéről minden megtalálható ITT.

Újabb Balaton Sound fellépők!

netsky_03.jpgSorra érkeznek az újabb és újabb fellépők a Balaton-parti partyfolyam, a MasterCard Balaton Sound sztárlistájára: ezúttal itt a Faithless! Maxi Jazzék lassan intézménynek számítanak az elektronikus tánczene világában, több mint tizenötmillió lemezt adtak el, és idén húsz éve, hogy megalakultak. A kerek évforduló alkalmából csak olyan turnéállomásokat választottak, ahol a legnagyobb a rajongóbázisuk. A 2011-es Thank YOU and Goodbye turnét követően Maxi Jazz és állandó partnere, Sister Bliss csak alkalmanként lépett fel sound system üzemmódban: most, a nagy visszatérés alkalmából, valami sokkal elementárisabbra készülnek,és full zenekaros felállással érkeznek a magyar tenger partjára. Rajtuk kívül a következő Soundos fellépőket jelentették be a szervezők: Zedd, Kaskade, Laidback Luke, Flosstradamus, Netsky (képünkön), az Art Department, Dannic, Dyro, az Âme és a magyar Dave Martin és Sullivan alkotta StadiumX DJ-producer páros.

Sosem látott siker nálunk A szürke ötven árnyalata

Rekordszámú nézőt és rekordbevételt mondhat magáénak Magyarországon A szürke ötven árnyalata című erotikus film (Kultography-kritika). Eddig csaknem 240 ezer nézőnél tart és 316 millió forintos bevételt hozott. Hiába oszlanak meg a vélemények a világsikert aratott bestsellerről és a belőle készült filmről, úgy tűnik, a produkciót a nagyközönség mindenképpen látni akarja. A film összbevétele több mint 270 millió dollárra ugrott öt nap alatt, miközben a produkció mindössze 40 millióból készült. Mindez azt jelenti, hogy biztosan elkészül a másik két rész is, és a stúdió milliárdos nagyságrendű nyereségre tehet majd szert.

projekt_LULU - Jurányi Produkciós és Inkubátorház

 

A Manna és a szegedi Maszk közös produkciójában március 5-én mutatja be a Jurányi Produkciós és Inkubátorház (Budapest, II. Jurányi utca 1-3) Geréb Zsófi legújabb rendezését, a projekt_LULU-t. A Frank Wedekind századfordulós drámája alapján írt „dokumentarista szörnytragédia 1895–2015” a női egyenlőség, illetve egyenlőtlenség témáját járja körül – pontosabban azt, hogy itt az elmúlt több mint száz évben valójában nem történt elegendő változás. A darabban epizódok villannak fel Lulu, a klasszikus femme fatale életéből, akinek a sorsa a mellette levő férfiaktól függ, egészen addig, amíg nem próbál meg független életet élni. II. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi-díjas előadásának címszerepét Sodró Eliza játssza, további szerepekben többek között Béres Miklós, Dér Zsolt és Kőszegi Mari látható.

 

Tizenkét év után új lemezt ad ki a Blur

 

Kanye West minden bizonnyal az elmúlt héten is megcsillogtatta fantasztikus intellektusát, a hét popzenei szenzációja mégsem ez volt, hanem az, hogy Blur bejelentette: új lemezzel jelentkezik. A britpop egyik élzenekara 12 év után ad ki új lemezt, klasszikus felállásában azonban 2001 óta az első lesz az április 27-én a boltokba kerülő The Magic Whip. Azt eddig is tudni lehetett, hogy az anyag 2013-ban elkészült, ám a héten jelentette be a négyes, hogy saját fiókjukon kívül mással is megosztják majd. Damon Albarn énekes az albumot David Bowie hetvenes években Berlinben készült zenéihez hasonlította, ha valóban így lesz, nem lehet majd okunk panaszra. A héten bemutatott első dal, a Go Out mindenesetre a zenekar felszabadultabb korszakát idézi – a videójából pedig megtudhatjuk, hogyan lehet fagyit készíteni. Az egyelőre nem tudni, követi-e turné a lemezt, az biztos, hogy június 20-án 2009-es visszatérése és a 2012-es olimpiát záró koncertje helyszínén, a Hyde Parkban lép fel a kvartett.

 

Skindred és Netsky fotók: Horváth Kata

A boldogságtól a felhők felett 9+ méterrel

A boldogságtól a felhők felett 9+ méterrel

Hengerelt, méghozzá látványosan a Cloud 9+ a lemezbemutató koncertjén. Az elektronikus műfajokat vaskos gitárokkal összeillesztő ötösfogat bulija olyan volt, amilyennek egy ilyen estének lennie kell: álomszerű hangzás, közönségénekeltetés, pirotechnika és táncolásra késztető ütemek küzdöttek vállvetve a rajongók lekenyerezésért. Jelentjük: sikerült nekik.

img_0128_crop_resize.jpg

img_0070_resize.JPGA hazai bandák jelentős része az almás számítógépét az összes zeneszerkesztő programjával együtt odaadná azért, ha két év alatt olyan utat tudnának bejárni, mint a Cloud 9+. Az Iskolában adott koncertjük még hemzsegett a gyermekbetegségektől 2013-ban, de ezeknek mára nyoma sem maradt. Menetközben játszhattak a Pendulum DJ setje előtt a Park színpadán, bekerültek a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató döntőjébe, a klipjeik legtöbbje már 200 000-es nézettség felett jár a legnépszerűbb videómegosztón, a dalaik ott vannak a rádióban, és 2015. február 20-án az első lemezük bemutató koncertjére készülődtek – nem kisebb helyen, mint a Barba Negrában.

A bizonytalanság kardja némileg ott lebegett a csapat felett, hogy nem lesz-e nekik túlságosan nagy falat a budai klub megtöltése, de egyáltalán nem kellett szégyenkezniük a látogatószám miatt. Még a keverő mögött is bőven álltak emberek, aki meg előrébb merészkedett, az tényleg azért jött, hogy bulizzon, szóval szó sem volt holmi udvarias nézelődésről. Sőt, helyenként bakancsos lábak kalimpáltak a küzdőtér felett, és ezt a látványt sok rock/metal csapat megirigyelné.

A rock egyébiránt nem hiányzik a Cloud 9+ felhőtárából sem – a drum ’n’ bass és a dubstep mellett -, és különösen a pincemélyre hangolt Violence húzott úgy, akár egy súlyos vasakkal megpakolt tehervonat. A kezdés a lemez címadója, a Supernova volt, és ahogy jöttek sorban a nóták, a szőrszálhasogatásra mindig szájnyalogatva vetődő kritikus keserűen tapasztalta, hogy a toll kihull a kezéből: a srácoknak ugyanis majd’ mindegyik dala potenciális sláger. És ez bizony nagy szó. Mert kiderült, hogy itt nem egy trendire faragott marketing gépezet próbálja kínosan eladni magát, hanem VALÓBAN igazi dalok és igazi refrének gördültek elő.

img_0078_resize.JPGA legnagyobb felhajtás persze a klipes nótákat fogadta (I.N.Y.T., Lights, Breathe In, The Way You Are), de a beillesztett feldolgozások is működtek – mi több, hiteles keresztmetszetét adták a Cloud 9+ határértékeinek. Volt Pieces a Chase & Status-től, amiben Szivák Zsolt énekes akusztikus gitárt ragadott, a Prodigy/Pendulum Voodoo People-jának kivonata meg borítékolható őrjöngést váltott ki. A leginkább mégis a Bring Me the Horizon Can You Feel My Heart? című szerzeménye sütött, amelyet olyan feszesen kentek el Tóth Berciék, hogy azt hallva még a BMTH dalnok Oli Sykes is magára varratott volna egy Cloud 9+ tetkót.

A koncert a talpról ledöntő hangzás és a jól összeállított dalsorrenden túl kellően látványos is volt, hiszen pattogott a görögtűz, lobbantak a lángnyelvek, szállt a konfetti, cikáztak a lézerfények, és a csapat sem veszett el a nagyobb méretű színpadon. Látszott, hogy valóban igyekeznek megadni a módját ennek a különleges estének, és néha talán már át is estek a ló túlsó oldalára: a nyugisabb résznél kilőtt, teljesen váratlanul érkező konfetti esőt nem nagyon lehetett hova tenni.

Egy lemezzel a virtuális felhőben (plusz a feldolgozásokkal) korrekten másfél órásra hizlalták a programot, amiben nem sok üresjárat volt – leszámítva a ráadást, ami kicsit nehezen akart beindulni. Érthető, hogy a zenekar sok mindenkinek akart köszönetet mondani a derekasan felfele ívelő pályájáért, de a közönségnek pont teljesen mindegy, hogy ki hangolja be a gitárjaikat vagy ki kezeli a fényeket a pult mögött. És Zsolt nyomhatna kevesebb k…szottat – ezt az ál-keménykedést inkább hagyja meg mondjuk Charli XCX-nek. Na, nem mintha neki jól állna…

A közreműködők és a közönség méltatása után azért csak jött még egy Jump Higher (újabb tombolás a köbön), majd a tényleges búcsút a The Wanted Glad You Came átirata jelentette, amire még minden jelenlévő ugrálhatott egy jóízűt.

Kíváncsi leszek az album fogadtatására, de jelen pillanatban bátran fogadnék rá, hogy jó párszor találkozni fogunk még a Cloud 9+ nevével a közeljövőben. Minden adva van ahhoz, hogy legközelebb még fullosabban megtöltsék a Barba Negrát - innen tényleg már csak rajtuk múlik, hogy mit hoznak ki a történetből. Egy biztos: ezek felett a felhők felett most hétágra süt a nap.

Fotók: Demjén Zoltán

Szereleméhes rókatámadások Csudapesten

Szereleméhes rókatámadások Csudapesten

Az ápolónő, a kísértet meg a hullák. Akár ez is lehetne a Liza, a rókatündér (16) címe, de közelebb ez sem vinne a film előzetes megértéséhez, amelyben egy átok sújtotta nővér egy japán táncdalénekes szellemével karöltve keresi a szerelmet, miközben megmagyarázhatatlanul hullanak körötte a férfiak. Furcsa? Igen. Szórakoztató? Igen. Látni kell? Mi az hogy!  liza.jpg

liza-a-rokatunder.jpgEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy film, amire visszafojtott lélegzettel várt minden mozgóképmániás mentalitású magyar muki. Készült, készülgetett a Nagy Filmgyárak kicsiny pincéinek legmélyében, mi meg csak vártunk, és vártunk, és vártunk. Izgatottságunkat csak fokozta a mesébe illő trailer és a szél szárnyán szálldosó ezernyi lelkes pletyka. Olyannyira, hogy mire a rókatündér elfoglalta méltó helyét a nagyvásznon már alig fértünk a bőrünkbe. Majd jött a bájos Liza és a fényes, zöld öltönyös Tommy Tani oldalán olyan nyitótáncot lejtett, hogy fültől-fülig szaladt a szánk és úgy is maradt a következő vagy száz percig. A végén szívünkben azzal a boldog tudattal keltünk fel a székeinkből, hogy megint van egy magyar film, ami miatt három centiről a barátaink arcába kiabálva lelkendezhetünk és ellentmondást nem tűrően zavarhatjuk őket a legközelebbi moziba, mint legutóbb a VAN-nál. Mert ezt meg kell nézni. Vége.

Na jó, még nincs vége, mégis hogy nézne ki, egy ilyen kurtán-furcsán félbehagyott kritika, nemde? Van tehát egy Lizánk (Balsai Móni), aki magányos. Nagyon. Egész felnőtt életét az egykori japán nagykövet ágyhoz kötött, beteges feleségének (Molnár Piroska) ápolásával töltötte, akitől remekül megtanult japánul és a késsel is fergetegesen bánik, de a személyes kapcsolatai finoman szólva is szegényesek. Egyetlen barátja a fiatalon elhunyt, japán táncdalénekes, Tommy Tani szelleme (David Sakurai), akivel énekelve-táncolva múlatják az időt. Harmincadik születésnapján Liza azonban önmagához képest különlegesen merész dologra szánja el magát: kimenőt kér, mert szent meggyőződése, hogy ezen a napon fog rátalálni az igaz szerelem. Nos, a szerelem elkerüli, de ettől a naptól fogva mégis egyre több férfi tűnik fel az életében - majd hal is meg hamarosan. A japánmániás Liza sejteni kezdi, hogy valaki megátkozhatta, de a nyomában hagyott hullák természetesen a rendőrség figyelmét sem kerülik el.

liza2.jpg

 A japán mondavilág egyik legnépszerűbb és leginkább ismert alakjai a rókatündérek, így, még ha a trailer nem lőné le a szomorú sorsú nők átkának mibenlétét, valószínűleg akkor is sokan sejtenék, hogy miről is lesz itt szó. A legenda faék egyszerűségű, éppen ezért passzol pazarul a film meserealisztikus világába. Ahogy a japán történetekben, úgy a filmben is természetesnek veszik, hogy Liza átkozott, olyannyira nem rugóznak rajta, hogy a néző az első perctől tudja, ki áll a dolog hátterében, és a miértre is hamar rá lehet jönni. A nyomozás-narratíva tehát nem számunkra, csak Liza számára érdekes, minket a lány hihetetlen cuki személyisége, a szerencsétlenül járt udvarlók, Reviczky pár egysorosa és Zoltán Zászlós kalandjai nyűgöznek le, de irdatlanul. Az apróbb hibái ellenére is az az ember érzése, hogy úgy egyben van a film. Rengeteg elemmel dolgozik, gazdag díszlettel, teljesen kitalált, egyedi háttérvilággal, nagyon sok szereplővel és történetszálacskával, és olyan szépen összefésüli őket, hogy öröm nézni. Mint amikor egy lehetetlennek tűnő, rengeteg összetevőt igénylő édesség a hozzáértő kezek alatt varázslatos egyszerűséggel ölt formát. És, ha már itt tartunk, olyan édes is, de szerencsére éppen csak annyira, hogy ne feküdje meg a néző gyomrát. Ami cukormorzsát meg mégis lenyalogatunk a szánk széléről, azt ledolgozzuk a nevetéssel.  

liza_a_rokatunder_3.jpgMind a képi világ, mind a különböző furcsa tulajdonságokkal vagy hobbikkal felruházott szereplők kavalkádja egyszerre idézi Wes Anderson és Jean-Pierre Jeunet mesevilágait, megbolondítva egy kis szocreál romantikával és japán hangulattal, és kész is a majdnem tökéletes mágia. Azért csak majdnem, mert a hang minőségével például nem egyszer volt kisebb-nagyobb probléma (nem zavaró, de azért feltűnő) és ha nagyon szigorúan végig akarjuk gondolni, akkor sok logikai baki is van benne. De komolyan, ha valaki realista szemüveggel nézte az Amélie-t vagy a Grand Budapest Hotelt, az magára vessen. Balsai Móni tökéletes választás a főszerepre, akárcsak a film, ő is végtelenül kawaii - vagyis cuki, stílszerűen japánul. Emellett okos és alapos is a film, ahol minden építőelem aprólékos gonddal van odaillesztve a helyére, mégsem érződik egy fikarcnyi erőlködés sem, csak a csodálatosan vibráló, mesevilág-szerű, vicces végeredményt látjuk. Nem csak karaktereket vagy történetet, de egy egész világot kapunk, amelyben akár a jellegzetesen japán apróságok, akár az a tény, hogy a helyszínt Csudapestnek hívják teljes természetességgel jelennek meg, akárcsak anno az esti mesékben. Mi meg eldönthetjük, hogy akarunk-e hinni benne. Én azt javaslom, akarjunk, mert ez a film egyszerűen mahtava! Azaz király... Ez meg finnül van, a filmből kiderül, miért!

Vérfarkasok végveszélyben

Vérfarkasok végveszélyben

A hold, varázslat, vámpírok, vérfarkasok, romantika, horror, erotika, szépség, kultúra, egzotikus ízek. Összedobált jelzőknek tűnnek, mégis ezek azok, amelyek a portugál Moonspell bő két évtizedes muzikális lenyomatairól a legtöbbet mesélnek. Közülük egy hervadt csokornyira való ott van a kompánia új albumán is.

moonspell_borito_kiemelt.jpg

581_moonspell_cmyk.jpgA Moonspell egyedi színfolt a rockzene világában. Túl azon, hogy portugálok, ami már önmagában kuriózumnak számít, olyan művészi, intelligens, és horrorisztikusan katartikus megközelítésben alkotnak, ami párját ritkítja a metal zenekarok között. Pályafutásuk 23 éve alatt a gótikus rocktól indulva kalandoztak dallamosabb, elektronikus vizeken – ahogy a 90-es évek felé ezt annyi más csapat is megtette -, majd albumról albumra kanyarodtak vissza önnön gyökereikhez, a sokszor már a black/death metal határát súroló fémesebb megközelítéshez. Érdekes velük kapcsolatban, hogy a non-plus ultrának számító lemezt már másodikként leszállították: ez volt az Irreligious, amely valódi mediterrán izzása és a dalokban ott bujkáló mágia folytán a műfaj klasszikusa lett.

A luzitán verebek arról csicseregtek, hogy jelen írásunk tárgya visszakanyarodás lesz a kultikus státuszt kivívott korong irányvonalához. Nos, nem így lett, bár az tény, hogy a Moonspell szakított az utóbbi 2-3 albumon bevetett formulákkal. Ha valamihez hasonlítani kell a márciusban érkező Extinctet, akkor inkább a 2001-es Darkness and Hope dereng elő a szürkületből; de ha nagyon sarkalatos véleményt akarunk megfogalmazni, akkor a legegyszerűbb azt írni, hogy az új lemez a 2012-es dupla album második felének, az Omega White-nak a logikus folytatása.

_mg_8749.jpgA 10 friss szerzeményben megvan minden, ami már-már védjegynek számít a portugáloknál: keleties, arabos témák (Breathe, Medusalem), azonnal ható, nagyívű, a dark rock hőskorába visszakalauzoló nóták (Extinct, The Last of Us), kicsit a HIM borúsabb hangulataival kacérkodó dal (Funeral Bloom), a Night Eternal lemez vadabb, bömbölősebb momentumait felidéző refrén (A Dying Breed), és persze monumentális power balladák (Domina, Malignia). Nincsenek viszont a közelmúltra jellemző igazi durvulások, sodró kétlábgépes tempók; és minden idők legszimpatikusabb vámpírja, Fernando is inkább a mély, dallamos, rendkívül kifejező hangját veszi elő, semmint az agresszív üvöltéseket.

Az Extinct pedig két egészen magával ragadó számmal zárul: az egyik a Future Is Dark, amely wave-es merengésével és fájdalmával tökéletesen testesíti meg a tipikusan portugál Saudade életérzést, a vágyakozást valami szebb, valami jobb iránt, ami talán megvolt, de többé már nem érheted el – mintha egy igazi fado lenne, komor billentyűkkel és torzított gitárokkal. A másik a La Baphomette, amelyben Fernando Ribeiro franciául (?) énekel, méghozzá egy olyan ráspolyos fekvésben, mintha a Rammstein frontember Till Lindemann állna a mikrofon mögött. Maga a dal nincs három perc sem, de füstös, zongorás, trombitás ízeivel árad belőle az a dekadencia, ami a XIX. századi párizsi kávéházaknak volt a sajátja, és amely mindig is annyira közel állt a Moonspellhez.

_mg_9137_2.jpg

Nem hoz forradalmat 11. albumán Portugália legnépszerűbb rock/metal csapata, és nagy meglepetések sem érnek minket, hiszen csupa olyasmit hallunk, ami korábban már jellemezte a dél-európai zenészeket. Így az egyszerre felkavaró és szépséges borítójú Extinct nem egy kiváló darab, viszont elejétől a végéig jó; tele erős és kifogástalan komponensekből megírt dalokkal. A beharangozott újítás és formabontás tehát némileg elmaradt, de a 40-es éveik elején járó Moonspell tagoktól már aligha várható el, hogy ismeretlen utakat törjenek a kemény zenék labirintusában. Azt művelik, amihez értenek, és azt viszont nagyon magas színvonalon teszik. Meg aztán az Irreligious tényleg az a bizonyos „egyszer volt Lisszabonban kutyavásár” értékű anyag, ami egy zenekarnak talán csak egyetlen alkalommal jön össze életében.

Ez a farkas egyáltalán nincs kihalásra ítélve. Sőt, még mindig tud harapni.

Update: a Moonspell október 24-én a Barba Negra Music Clubban lép fel a Dagoba, a Jaded Star, a Nevergreen, a De Facto és a Gyöngyvér társaságában.

Búcsúzik a Heaven Street Seven

Búcsúzik a Heaven Street Seven

Augusztus 1-jén a Budapest Parkban zárja le két évtizedes pályafutását a HS7: a zenekar úgy döntött, hogy beszünteti működését. A csapat búcsú fellépése mellett a szórakozóhely számos kiváló koncerttel várja a közönséget a tavaszi-nyári buliszezonban.

hevenyszivlebeny_kiemelt.jpg

img_9244_resize.JPGAz évadnyitány hétvégéjén rögtön egy nagy kedvenc lemezbemutatója érkezik. Április 24-én a Brains itt leplezi le Superheroes című új hanganyagát. Másnap, azaz április 25-én lép fel a Hiperkarma zenekar, akik a legújabb lemezüket ez alkalommal bemutató Hősök csapatát hívták vendégségül. De ez még nem elég: szintén áprilisban, a hónap végén lép fel a Parkban az Irie Maffia, akik vadonatúj lemezük bemutató koncertjével itt ünneplik 10. születésnapjukat.

Május 2-án, az idén 70 éves Földes Hobo László ad koncertet, május 23-án a 30Y ünnepli 15 éves fennállását, június 5-én pedig a 20 éves Bon Bon jubilál a Parkban. Két 10 éves zenekar is a BP Parkban ünnepel. Június 27-én jön a Vad Fruttik, július 11-én pedig a Kiscsillag érkezik - bizonyára emlékezetes – születésnapi koncerttel. A nemzetközi fronton támad a Scooter. A zenekar tavaly a legnagyobb tömeget vonzotta a Parkba, idén május 16-án lépnek színpadra. Sorrendben következik – május 22-én- “nyári szezonnyitó nagykoncertjével” a Punnany Massif. A változatosság jegyében, az ígéret szerint „rozétól ázott szerelmes szavakkal és szexi szaxofonszólókkal” várja rajongóit a Wellhello formáció, május 29-én. Másnap pedig a hazai rockélet nagy legendája, az Omega áll színpadra, az egykori Budai Ifjúsági Park emlékére celebrált beatmisével.

Június első hétvégéjén Rúzsa Magdi nagykoncertje csalogatja a közönséget a Parkba. Tavaly novemberi, teltházas bulija után újra Budapestre érkezik a los angeles-i Hollywood Undead. A maszkos zenekar, akiknek már az első lemeze is majdnem 1 millió példányban kelt el, a modern rockzenébe tökéletesen olvasztotta bele a metal stílusjegyeit, a szókimondó hip-hop szövegelést és az alternatív rockot. Aznapra – azaz június 17-re – várható a Budapest Parkba a Marilyn Manson-i hagyományokat követő Motionless In White, a szolidabb megjelenésű, ám tömörségében hasonló kaliberű Bury Tomorrow és a pimaszul kemény, mégis kellemesen dallamos rockzenét toló Asking Alexandria.

hevenyszivlebeny_krisztian.jpgJúnius 25-én vár ránk még egy Halott Pénz koncert, július 4-én pedig a TNT – Vissza a jövőbe turné egyik állomásaként áll meg itt a zenekar.

Idén beszünteti működését - 20 sikeres év után - a HS7. A zenekar klubturnéval és fesztiválkoncertekkel zárja le két évtizedes pályafutását. A búcsúkoncertre augusztus 1-én Budapesten, a Budapest Parkban kerül sor.

Szeptember 12-én pedig Európa egyik legnagyobb popsztárja - hosszú évek után - végre visszatér Budapestre.DJ BOBO egy grandiózus, élő show és koncert keretében egy estére visszarepíti közönségét a ’90-es évekbe.

Fotók: Heaven Street Seven Facebook, Demjén Zoltán (Brains)

Macskajáték, az örök darab

Macskajáték, az örök darab

A Nemzeti Színház Bajor Gizi szalonjába költözött a Macskajáték Berényi Gábor által írt verziója. A Szkalla lányok igazi jutalomjáték a két szereplő, Béres Ilona és Tordai Teri számára.10967029_10152805914288645_942484820_n.jpg

 

szkalla.jpgHa van ezerszer feldolgozott, előadott írás, a Macskajáték igazán az. Nem véletlenül: az öregkorukra egymástól minden szempontból eltávolodott Szkalla nővérek életének apró mozzanatai a maguk tragikomikus módján épp olyanok, mint akármelyikünk útja és tévútjai. És ezeket olyan szerethető iróniával mutatja be Örkény István, hogy attól még saját hibáink is elfogadhatóbbá válnak.

 

A Szkalla lányok most, a Manna Kulturális Egyesület produkciójáként kétszemélyes kamaradarabban lépnek a Nemzeti Színház Bajor Gizi szalon közönsége elé. Béres Ilona Erzsi, a Budapesten élő kisnyugdíjas, aki társbérleti magányában reménytelenül keresi a szeretetet, a szerelmet. Tordai Teri pedig nővére, Gizus, aki húsz éve kényszerült tolószékbe és tizenhat éve él fiánál, Münchenben luxuskörülmények között, ám mégis reménytelen egyedüllétre kárhoztatva.

 

szkalla2.jpgBerényi Gábor átiratában nem egyszerűen ők állnak a történet középpontjában, de ők is mesélik el azt: kicsit csalva persze, amikor nem csupán egymásnak írott leveleikből ismerjük meg a történetet, hanem azokból is, amelyeket valaki más írt róluk – főleg Erzsi kalandjairól – Gizának. Amikor pedig az egyikük beszél, a másik arcán látjuk a döbbenetet, a sajnálatot, az elgyengülést – és, valljuk be, ez éppen olyan szórakoztató és felemelő tud lenni, mint a kis monológok.

 

A két színésznőt elnézve, megérthetjük, miért jutalomjáték a Macskajáték: a bánat és az öröm, a csüggedés és a lelkesedés számtalan formában tör magának utat a másfél óra alatt. Arcjátékuk önmagában megérné ezt az időt, ám kis monológjaik is páratlan élményt nyújtanak, különösen Béres Ilona, aki pont ugyanolyan természetességgel tud zsémbes öregasszony lenni, mint csacska ifjú szerelmes.

 

szkalla3.jpgPedig egyikük sincs könnyű helyzetben: amíg Giza valóban bezárt térben üldögél, ahonnan csak néha mozdul ki, Erzsi a szobányi díszletből kénytelen eljátszani a fővárosi tejcsarnoktól a somogyi cukorgyári kultúrházig kirándulásait. És közben mindketten ott vannak Létán, fiatalkoruk helyszínén, ahol az a kép készült, amely végigkíséri történetüket.

 

A Szkalla lányok megtalálta a helyét az Óbudai Társaskörben, de a Nemzeti Színház sokadik emeletén megbújó szalonban is ugyanúgy. És reméljük, Örkény klasszikusa nem csak a mai Erzsiknek és Gizáknak, de a fiataloknak is tartogat mondanivalót az életről.

 

Yamato – távol-keleti gasztro-élmény és BBQ-kaland

Yamato – távol-keleti gasztro-élmény és BBQ-kaland

Az ázsiai konyha, bár Budapesten is sokáig egyet jelentett a kínai és thai gyorsbüfék kínálatával, mára kétségtelenül bevette a várost és a magyar „gasztrománok” szívét a maga fűszeres-ízes-színes kavalkádjával. Ezzel párhuzamosan pedig egyre jobb és jobb, különleges éttermekbe botlunk a városban. Most legújabb felfedezésünket, a Yamato-t ajánljuk, szívből és melegen!

slider_1.png

08.png

A távol-keleti konyha térhódításában eddig is kiemelt szerep jutott a Wasabi éttermeknek, a sushi jól ismert nagyágyúi a városban (és Debrecenben), de most egy új, még különlegesebb szereplővel bővült a „család”. A Jókai utcában nyílt Yamato étterem a koreai BBQ-t és a japán Yakinikut hozta el Budapestre, az asztali grillezés élményével együtt. A speciálisan kialakított asztaloknál anélkül sütögethetünk kedvünkre, hogy két utcával arrébb is vágykeltő illatok terjengjenek (akár az ételek, akár a vacsorát követően a ruhánk nyomán), mégis olyan falatokat és ízeket hozhatunk egy rostra, amikért érdemes lenne gyalog is útra kelni a Távol-Keletre.

A koreai BBQ vagy a Yakiniku szavak önmagukban nem feltétlenül beszédesek, ezért álljon itt egy rövid kis ismertető. A koreai BBQ többnyire előre pácolt húsokat használ, és ezt némi körettel, illetve ízes szószokkal salátabatyuba csomagolva fogyasztják, míg a Yakiniku natúr formájukban grillezi a halakat, húsokat és ezeket a melléjük tálalt számtalan szósszal teszi pikánssá, édessé, savanyúvá, sóssá… Ízlés szerint.

Az általunk kóstolt ízelítőben a tekercselt császárszalonnától a legfinomabb oldalason át a bélszínig terjedt a skála, de tengeri sügér, lazac és garnélával töltött bébi tintahal is került a rostra. Ezekhez ezerízű szószokat és szenzációs salátákat is kaptunk kísérőül, így nehéz lenne szavakba foglalni azt az ízorgiát, amit átéltünk. Úgyhogy szócséplés helyett inkább fotókba foglaltuk az élményt:

Természetesen a vegetáriánus vendégekre is gondoltak, így mindkét kategóriában találunk zöldséges válogatást is (a Vegetáriánus Bulgogi vagy a Yasai válogatás képében), és a köretként tálalt, ugyancsak emlékezetes Kimchit vagy Oi Kimchit is meleg szívvel ajánljuk.

Az alapanyagok listája szinte végtelen, de a választás küzdelmein szerencsére egy tablet képében szakavatott vezető segít át, így aggodalomra nincs ok. Talán csak a „batyukészítési” technikánk hagyott némi kívánnivalót maga után, de állítólag gyakorlással ez is fejleszthető, és természetesen ebbéli sutaságunk semmit nem vett el az ízélményekből.

Ami a grillezés gyakorlatát illeti, ettől sincs miért félni, mert bár a személyzet is szívesen segít, „evés közben jön meg az étvágy” címszóval a vendégek nagy része lelkesen veszi át az irányítást a kezdeti bizonytalanság után. Ha pedig valakit nem kifejezetten az asztali grill élménye vonz a helyre, a gazdag sushi-, Bento- vagy wokos ételek kínálatából is válogathat.

Italok frontján is igyekszik a keleti különlegességeket felvonultatni az étterem: a népszerű Bubble teák esetében kétféle alappal és számos ízzel magunk keverhetünk „koktélt”, de kifejezetten koktéllappal is készültek a házi szörpök és teakülönlegességek mellett. Találunk az itallapon különféle sake-kat, akár gyöngyöző formában is és kóstolhatunk talán kevéssé ismert, de annál meggyőzőbb, díjnyertes japán whisky-ket. A boros közönség sem panaszkodhat, még japán nedű is fellelhető a borlapon a számos magyar és nemzetközi ital mellett, és természetesen a sörösök sem maradnak szomjan: japán és német nedűk várják őket palackban és a csapon is.

Ami az autentikus ízeket, élményt és környezetet illeti, arról elég talán csak annyit mondanunk, hogy ottjártunkkor a vendégsereg nagyobb részét ázsiai családok tették ki.

03.png

Az asztali grillezés élménye persze már önmagában is érdekes környezetet teremt, de nem tudunk szó nélkül elmenni a belső tér és dizájn mellett, ami ízlésesen ötvözi a japán letisztultságot és egyszerűséget a modern, nagyvilági stílussal, és teszi ezt roppant szerencsés eredménnyel.

Az étterem, bár még csak néhány hónapja nyitott, de már meghódította a budapesti ázsiai közönséget, és természetesen magyar rajongókra is szert tett, így ha a hétvégi vagy csúcsidőszakban biztosra akarunk menni, mindenképp érdemes asztalt foglalni.

Fotók: Zankó Tamás

Az ex-Guns ’N’ Roses gitáros is ott lesz Sopronban

Az ex-Guns ’N’ Roses gitáros is ott lesz Sopronban

A VOLT Fesztiválra jellemző eklektika jegyében világsztárok újabb sora igazolt az idei soproni fesztiválra. A már korábban bejelentett nevek mellé felsorakozott David Guetta, Slash, a Bastille, Fatboy Slim, Wilkinson, az Ignite és a Nouvelle Vague.

gnr_furtoske_kiemelt.jpg

Idén a VOLT megnövelt küzdőterét tölti meg a világ leghíresebb, korunk legnépszerűbb DJ-je és producere, David Guetta, kinek dalait csak az nem hallotta bolygónkon, aki az elmúlt egy évtizedet a Holdon töltötte. Világsztárok egész sora dolgozott már együtt vele, a nevéhez köthető gigantikus slágereket számba venni is lehetetlen, aktuális dala, a Dangerous ma is listavezető a legtöbb európai listán. Nem kérdés, hogy július 3-a igazán sokszínű közönséget vonz majd Sopronba, hiszen a Telekom Nagyszínpad programját záró, igazán látványosnak ígérkező David Guetta-show előtt ugyanezen a napon koncertezik majd a Motörhead és a Parov Stelar Band is.

gnr_furtoske_allo.jpgPár éve a Budapest Sportarénát, manapság pedig a legfontosabb fesztiválok küzdőtereit tölti meg Slash, minden idők egyik leghíresebb gitárosa, akinek riffjei és szólói kitörölhetetlenül beépültek a világ rockzenei “eszköz- és nyelvrendszerébe”. Tavaly megjelent szólólemezét Myles Kennedy-vel és az ő The Conspirators nevű kísérőzenekarával rögzítette, velük érkezik a Telekom VOLT Fesztivál Nagyszínpadára.

A VOLT közönsége megszokhatta már, hogy évek óta gigantikus elektronikus show-val zárul a Telekom Nagyszínpad programja. Amíg pénteken David Guetta, addig szombaton egy igazi “nagy öreg”, Fatboy Slim pakolja a lemezeket. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Fatboy Slim név mögé bújó Norman Cook egy egész generáció himnuszait jegyzi, a Funk Soul Brothertől a Rockafeller Skankig, de az Eat Sleep Rave Repeat az utóbbi hónapokban is meghódította a legnagyobb klubokat.

Megnyerő és intelligens indie- és szintipop dalokkal a slágerlisták éléről érkezik a VOLTra a Bastille. A tavalyi Sziget egyik legjobb koncertjét adó ifjú brit sztárzenekar ezúttal Sopronban mutatja meg, miért is rajong értük sok millió fiatal, szerte a világban.

Tavaly a STRAND Fesztiválon mutatkozott be a hazai közönségnek a nemzetközi hírű, profi és technikás brit drum'n'bass előadó, Wilkinson.A kaliforniai hardcore-punk legenda, az Ignite - magyar származású frontemberével, Téglási Zolival az élen - mindig teltház előtt játszik itthon. Idén a VOLT az egyetlen fesztivál, amelynek meghívását elfogadták, talán annak is köszönhetően, hogy ugyanezen a napon a Parkway Drive és a Rise Against is a VOLT vendége lesz. A Nouvelle Vague nem először lép fel a VOLTon. Látogatásukat mindig óriási érdeklődés kíséri hazánkban: az utóbbi években nem egyszer fordult elő, hogy koncertjeikre szinte a meghirdetés pillanatában elkelt az összes belépő.

Szürkeségbe fulladó szado-mazo

Szürkeségbe fulladó szado-mazo

A szürke ötven árnyalata (18) című film alapjául szolgáló könyvsorozat sikerénél keresve sem találhatnánk jobb példát az online korszak által biztosított egyenjogúság pozitív és negatív következményeire. Egy unatkozó háziasszony kifejezetten rossz, ám az interneten szabadon keringő fanfictionjéből csak így lehetett bestseller, mánia, majd - természetesen - film is. Bárki, aki valamilyen művészeti ágban próbálkozik, ölni tudna ezért a sikerért. Ám a "termék" minőségével már nem hiszem, hogy büszkélkednének.

slid_12.jpg

fifty-shades-of-grey-movie.jpgA könyv aprólékos miszlikbe metélésétől most, nagy szívfájdalmamra, de eltekintek, sosem végeznénk ugyanis, ha azt a töménytelen baromságot elkezdeném számba venni. No meg, szerencsére vagy sem, maga a film is ad elég alapanyagot ahhoz, hogy ne kelljen például beemelnem azt a totálisan abszurd elképzelést, hogy a XXI. században létezik olyan 22 éves lány, aki nincs tisztában azzal, hogy a nők szőrteleníteni szoktak. Pedig E. L. James szerint hősnője, Ana pontosan ilyen. Lehet hogy az unikornisok is léteznek, csak belőlem halt már ki a csodára való képesség? No hát csak nem sikerült kikerülnöm a könyvet, a szabályszegésért pedig büntetés jár. Mondjuk úgy érzem azt már előre megkaptam a film "személyében", de, legyen ezt bármilyen nehéz is bevallani, olyan húsz percet még talán élveztem is belőle. Szívesen pokolra kerülök ezért, de csak akkor, ha a büntetésem nem a többi száz perc végtelenített vetítése...

Igen, jól tippelt a kedves olvasó, szexjelenetek azok, amelyek az igen rövidke pozitív tulajdonságok-listára felkerültek, plusz egy-két poén, néhány nem viccesnek szánt, de mégis röhejes megmozdulás, Ana ruhái és Jamie Dornan mellé. Bár azzal a két értékelhető jelenettel a húsz perc igen nagylelkű becslés a részemről, de én örülnék a legjobban, ha a túlzó becslési képességem lenne a legnagyobb probléma a film körül. De még azzal is elégedett lennék, ha legalább a szex ne vált volna kínzóan unalmassá és komikussá kb. a harmadik alkalomtól - azért szerintem ez nem nagy elvárás egy önmagát BDSM-könyvnek tartó műtől, nem? Nos, úgy tűnik mégis. Pedig azzal sem takarózhatnak, hogy a történet elvitte volna a kreatív energiákat vagy a figyelmet ugyebár.

dakota-johnson-as-anastasia-steele-taken-from-the-trailer-of-their-film-fifty-shades-of-grey-which-has-been-released.jpg

Aki érintőlegesen tisztában van az Alkonyat-sorozattal annak semmi újat nem fog mondani a sztori: adott egy szerencsétlenkedő, minden téren tapasztalatlan, személyiség nélküli fiatal lány, akit a sors összehoz egy emberfelettien vonzó, fiatal, tehetséges, titokzatos férfival, aki iránt életében először érezni kezd valamit (hogy a szíve vagy az ágyéka táján-e, az erősen kérdéses). Ám a férfiról kiderül, hogy szörnyű titkot hordoz: Edward vámpír volt, Christian (Jamie Dornan) a kínzós szexjátékok híve és minden emberi kötődéstől úgy menekül, mint irodalmi előképe a napfénytől. Ám hősnőnk, jelen esetben Ana (Dakota Johnson) felkelti az érdeklődését és bevezeti a lányt a világába. Neki pedig el kell(ene) döntenie, hogy akar-e ő abban a világban lenni.

fifty-shades-of-grey_indiewire.pngAzzal, hogy a film jobb a könyvnél nem mondok sokat, a mínusz százat is sok szám előzi meg. Tény, hogy a legirreálisabb és idegesítőbb részeket sikerült kiszedni és a karaktereket is egy hangyányival életszerűbbé tenni, de visszautalnék az előző mondatra. Nem véletlenül hangzott el az "Ez a lány miért ennyire retardált?" kérdés sem egy mellettem szenvedő kedves kollégától. Mert valóban, Ana egyes megmozdulásaira enyhe szellemi fogyatékosságon kívül nem sok magyarázatot lehet találni, hacsak nem a forgatókönyv a ludas. Például olyan szinten fixálódik szegény lány a "Christian, miért nem alszol velem egy ágyban" problémakörön, hogy szinte nincs olyan beszélgetésük, ahol ne hangzana el a kérdés, jóval azután is, hogy több választ is kapott. Sőt, ha jól rémlik (szerencsére a lomtárat gyorsan üríti az agyam) a végső konfliktus is ezzel kezdődik. Mintha egy hosszú kapcsolat végén a másik megkérdezné, hogy mi is a vezetékneved?

Az ehhez hasonló, romantikusnak szánt nyavajgásoknál jön ki igazán, hogy mennyire nincs izzás a két színész között, a szexnél kevésbé érződik bár ehhez nagyban hozzájárulhat, hogy Johnson egyetlen instrukciója itt az lehetett, hogy "csinálj úgy, mintha már a szobát betöltő levegőtől is elélveznél" Dornan pedig egyszerűen előhúzta a(z egyébként remek) The Fall című sorozatban alakított sorozatgyilkos-karakterének legsötétebb nézését, és voilá! Egyiküknek sem ez lesz karrierjük fénypontja, de míg Dornan működőképes a szerepben, még úgy is, hogy kifejezetten nyálas, jófiú-fizimiskát kreáltak neki, addig Ana nem túl sok kihívást rejtő szerepét igazából bárki ugyanígy hozta volna, aki tud nézni a szemével, tudja harapdálni az ajkát és van két melle, amit meg lehet mutatni.

slid_12.jpgÓ mert itt van ám szélesvásznú pucérkodás - természetesen csak mell, fenék és oldalról megvillanó fanszőr képében, de Hollywood mostanában mutatott általános prüdériája mellett ez is olyan érzést keltett, mintha visszautaztunk volna a 70-es évekbe. De azért, hogy az egy ilyen témájú filmtől elvárt minimumot alulról megütötték, még nem jár pirospont. (De a stratégiailag csípő felett elhelyezett tükrök megálmodásáért mehetne a lakberendezőnek egy nagy pofon, arra persze jó, hogy Christian férfiassága sose bukkanjon fel a kép alján, a valóságban viszont konkrétan használhatatlan egy ilyen magas tükör. Hasonlóan vicces azon morfondírozni a film közben keletkező szabad perceinkben, hogy vajon hány kameraleállásért és/vagy a vágónak okozott gyötrelmes percért lehet felelős eme nemesebb szerv.) Egyedül talán az kiemelkedő teljesítmény, de negatív irányban, hogy a kötözés-fenekelés-szembekötés-stb. témakört sikerült ripsz-ropsz unalmassá tenni - de tényleg, ha valaki le akarja beszélni a barátját/barátnőjét a kötözgetős szexről akkor nyugodtan mutassa meg neki az utolsó, nevetségesen lassított korbácsolós szexjelenetet, utána garantáltan visszaviszi a spárgát a konyhába.

Nem érvágóan fájdalmas a film, végig lehet ülni, lehet rajta nevetni (általában ott, ahol nem akarták volna), csak felesleges, mint ahogy maga a film is az. Éppen A szürke ötven árnyalata apropóján szökkentek szárba kutatások, melyek arra jutottak, hogy a nők sokkal inkább olvasni, mint sem nézni a szeretik a pornót, és ennél a filmnél valószínűleg egy Romána-füzet is több kéjjel kecsegtet. Aki meg mégis vizuális típus, nos annak pár kattintásnyira van csak a már említett online korszak által biztosított egyenjogúság, az az igazi bűn, ha nem él vele.

Kis bűn, kis súly, kis Mukk

Kis bűn, kis súly, kis Mukk

Vonzó, vad és veszélyes. Akár egy izgalmas krimi. Már a borító is olyan, mint egy moziplakát. De hol lesz itt a lemez címében megénekelt Súly? Hiszen egy nő áll a mikrofon mögött (Harcsa Veronika), míg Andrew J az elektronikus alapokról és a billentyűkről, Gyémánt Bálint pedig a gitárokról gondoskodik. A Bin-Jip második albumán megmutatja, hogy ért a hangulatteremtéshez, ami lehet úgy súlyos, hogy közben a zene nem kemény.

bin-jip_kiemelt.jpg

heavy_promo-3.jpgAz elején mintha egy vígjátékot néznénk. Hol lesz a beígért kémtörténet, a robbanó koktélcseresznye, autós üldözés a Riviérán, a földig érő ruha redőiből elővarázsolt mini revolver? Pedig a vörösre rúzsozott ajkak fanyar mosolyra húzódnak, úgy figyelmeztetnek: élvezd a maradékot, ami jutott (Enjoy the Rest). De nem akarja beérni a maradékkal – ki akarná… -, neki minden kell. Avagy minden nőben ott lakozik a királynő, aki nem mond le a koronáról, ha egyszer a körmei közé kaparintotta. És másodikként elhiteti velünk, hogy az utazás könnyed lesz, mert a címadóval (Heavy) olyan slágert kanyarint a nyakunk köré, amelynek „illata” megbabonáz. De az maga a súly, és még vészjóslóbb mosollyal énekli, hogy „sosem elég”…

Megkezdődik az utazás egy elit világba, egzotikus tájakra, csillogó party-kra, ahol érezzük a bajt a levegőben (Gin With Lime). Hogy ennek nem lesz jó vége. Zaklatott, rángatódzó a ritmus, feszült a lüktetés, vészjóslón visszhangos a gitár, gépies a monológ. Nem nyerhet. Mert egyszer majd jön valaki, aki elcsavarja az ő fejét, amiért felad mindent, és porig ég a szenvedélyben. Amíg rá nem jön, hogy feltörölték vele a padlót (Toss and Turn). Egy emlék lesz csak ő is, ahogy az a másik lány (Vicky). Akit kinevetett az elején, akiről azt gondolta, ő nem járhat úgy. Hiszen be van biztosítva. És az esze is a helyén. Portugál reggelek emléke, a kikötőben hajókkal, amikor nem csak a lepedők gyűrődtek, hanem egy kicsit már a szíve is.

bin-jip_glodi_balazs_foto-2_1.jpgAkár trip-hop is lehet a játék neve, és néhol egyenesen annak egyik legnagyobb mestere, a Massive Attack. De ennyire nem egyértelmű a kép. Ennyire nem rágják a szádba mondandójukat a filmkockák. Egy kémtörténet, női főszereplővel, ahol tudod, hogy nem lesz happy end. Újabb különleges utazás, még keletebbre, a fügék kertjébe (Fig Peel). Nem normális, hogy éjfélkor idejött egyedül. Hogy vállalta a veszélyt. Ez már túlmegy azon a határon, amiről az esze suttogott neki. De hát mit ér az élet kaland nélkül? És ez az éjjel megérte az őrületet, a maga fülledtségével a bokrok és fák alatt. Megborult, nem önmaga. Gyenge (Flimsy). Björk neve villog a kijelzőn, a háttérben 80-as évekbeli gitárok sikálnak. Újra arab tájakon. A lelkét próbálja meg összefoltozni (Stitches).

bin-jip_glodi_balazs_foto-2_2.jpgTudja, hogy elbukott. Annyi küldetés után – most kudarcot vallott. A szíve és a karrierje is odavan. Meglógott a kezei közül. Keresi magát, próbálja agyoncsapni az időt (Ploy). Pedig a feszültség még csak most nő maximálisra. A két leghosszabb dal (Uncle, Noway Boy), egyre több disszonáns hang, monoton fokozódás, tagadás, klubokban áttombolt éjszakák. Negatív. Még van düh benne. Legalább ennyi. Mert amikor leül vacsorázni a démonokkal (Dinner With A Demon), ott már érzéketlen. Pedig a saját húsát marcangolják. De akiben nincs lélek, az már alig él. A lemez másik csúcspontja a címadó mellett.

A Heavy minden pórusából üvölt, hogy mennyire fontos a készítőinek. Örömzene, korlátok nélkül, mégis jól megrajzolt kontúrok között. Nem hibátlan (a kevesebb itt is több lehetne…), a dalok színvonala sem egyenletes, ám tele van ötlettel, változatossággal, egyéni elképzelésekkel. Filmzene egy sosemvolt történethez, ahol nagyon drukkolunk a főhősnőnek, pedig tudjuk az első pillanattól fogva, hogy bukásra van ítélve. És tényleg nincs happy end. De nem is kell. A Bin-Jip ebben a fátyolos, merengő, picit mégis az őrülettel kacérkodó hangulatban tudott nagyot alkotni.

Fotók: Glódi Balázs

Harmincnál is több nevet jelentett be a Sziget

Harmincnál is több nevet jelentett be a Sziget

Egyrészt Telekom Aréna néven visszatér a Szigetre az elektronikus tánczene megasátra; másrészt kiderült, hogy a mainstream elektronikus zene legfiatalabb szupersztár DJ-je, Martin Garrix prezentálja a Fesztiválköztársaság eddigi leglátványosabbnak ígérkező End Show-ját. És számos műfajban, mintegy harminc újabb előadó/zenekar neve is napvilágot látott.

_igp2659_680x306px.jpg

_igp2797.jpgA korábban kiderült nevek, mások mellett az alt-J, a Florence and the Machine vagy Jamie Woon, na meg a múlt héten bejelentett Robbie Williams - kinek -1. napi koncertjére az első 10.000, kedvezményes árú jegyet már el is kapkodták - mellé most egy nagy csokor újabb fellépő társult. Mintegy harminc név közt a számos új arc mellett több, korábban hatalmas bulikat csapó visszatérő zenekart is köszönthetünk; sőt van néhány, melyek nélkül már nem is lenne Sziget a Sziget.

Jelenleg a DJ Magazin top 100-as listájának 4. helyén áll az az ifjú titán, akinek fellépése önmagában egyet jelent egy elképesztő bulival, a Sziget utolsó estéjén ráadásul egy minden eddiginél látványosabb tűzijáték-, fény- és lézer show is várható. A Sziget Fesztiválköztársaság End Show-ját ezúttal Martin Garrix zenéje kíséri. A Nagyszínpadhoz tartozó hír még, hogy egy korábbi nap délutánján itt köszönethetjük ismét a fergeteges bulijairól híres Gogol Bordello zenekart is.

Egy év kihagyás után újra felépül az elektronikus tánczene megasátra, melyhez a Telekom társult támogatóul. Itt lesz látható például a kiváló DJ-páros szuperprodukciója, a W&W, a számos komoly szakmai díjjal kitüntetett trance DJ és producer, Sander van Doorn, az arcát mindig eltakaró, magát igazi nindzsának aposztrofáló titokzatos brit DJ, Jaguar Skills. A Bassjackers formáció ma már a legmenőbb partyk közönségét mozgatja meg erőteljes szettjeivel, ezúttal a Szigeten. Szintén a Telekom Arénában lép fel Julian Jordan, egy szemtelenül fiatal, mindössze 19 éves DJ-producer, és végül itt lesz Sidney Samson, akinek a nemzetközi áttörést a Riverside hozta meg, de az elmúlt években is sorra szállítja a jobbnál-jobb house dalokat, s legfrissebb kislemeze, a Magic idén januárban jelent meg.

Tucatnyi névvel rukkolt elő az A38 nagysátra is. Legújabb lemezével érkezik a Katie White énekesnő és Jules De Martino multiinstrumentalista-producer alkotta indie-dance-pop duó, a The Ting Tings. Szintén tavaly megjelent ötödik nagylemezével jön a Szigetre a brit indie-folk énekes-dalszerző csodagyerek, Mike Rosenberg, művésznevén Passenger. Mindössze 20 éves, gyönyörű hanggal megáldott brit R&B-soul énekesnő, aki pályafutását szinte egyből a slágerlisták éléről indította. Ella Eyre nemsokára megjelenő bemutatkozó albuma az idei év egyik legjobban várt lemezei közé tartozik. Az elmúlt két év egyik legnagyobb sikertörténete a Milky Chance nevéhez fűződik: Stolen Dance című bemutatkozó dalukkal egyből meghódították Európát, a másfél évvel ezelőtt megjelent debütáló lemezükkel pedig már Amerikát is körbejárták, most a Szigetre érkeznek. A hetvenes évek soulját és funkját indiepopos, néhol elektronikus környezetbe építő, élőben héttagú Jungle zenekar a legnagyobb amerikai és európai fesztiválokon, így a Szigeten is fellép idén. Tyler, The Creator pályafutása elején elnyerte az MTV legjobb új előadójának járó díjat, két évvel ezelőtti, Wolf című albuma az év egyik legtöbbet emlegetett rap lemeze volt, most pedig a Szigetre tart.

Aligha kell bemutatni a magyar közönségnek az Infected Mushroom duót: a pszichedelikus trance világában egyeduralkodó izraeli formáció több mint 15 éve szállítja a közönséget beszippantó, folyamatosan változó elektró ütemeket. Legfrissebb, januárban megjelent negyedik nagylemezével érkezik újra a Szigetre – a keményebb zenéket kedvelőknek - az Enter Shikari (képünkön), akik a fesztiválok legnagyobb bulijaiért felelősek. Gramatik egy szlovén származású, Amerikában élő és alkotó DJ-producer. Dalaiban különös érzékkel keverednek az oldschool hip-hop és elektronikus elemek, de fejbólogatós chill-out, dubstep és funky témákhoz is szívesen nyúl. Érkeznek a világhírű Hospital Records istállójának tagjai: a walesi High Contrast és a bécsi Camo & Krooked duó, valamint Fred V & Grafix, Danny Byrd és MC Dynamite. A Jett Rebel név a 24 éves multiinstrumentalista énekes-dalszerző, Jelte Steven Tuinstra projektjét takarja. A fülbemászó, dallamos pop-rockban utazó fiatal srác generációjának egyik legaktívabb és legtehetségesebb figurája. Hollandia jelenleg legaktuálisabb és legnépszerűbb indie-rock zenekara, a Kensington. Igazi sikertörténet az övék, tavaly megjelent harmadik nagylemezükkel rendre teltház előtt játszottak, bizonyára így lesz az A38 sátorban is.

portugal_marika.JPGA világzenei műfajt erősíti a MasterCard Világzenei Nagyszínpadon fellépő Mariza (balra), aki már sorra meghódította a világ legrangosabb koncerttermeit és több mint egymillió albuma kelt el. Rendkívüli hangjával és lenyűgöző előadásmódjával mára a fado legfényesebb csillaga lett. Nem kell itthon bemutatni a Goran Bregovic Wedding And Funeral Band-et, és Bregovic – a Cigányok ideje, illetve az Underground című filmekbőlismert – dalait, melyek ma már világszerte a Balkán örökzöldjeiként terjednek. Lassan a Sziget házi zenekarává vált a Leningrad, mely a Sziget azon visszatérői közé tartozik, amelyben nem lehet csalódni. Nincs kegyelem: az orosz underground és ska hívei most is megkapják a magukét. A Che Sudaka története egy igazán tanulságos sztori arról, hogy milyen mélyről milyen magasra lehet jutni, és arról, hogy igazán lazán is lehet szociálisan húzós témákról dalolni. Punkkal, skával, reggae-vel, raggával, salsával és közben ugrálva, ahogy bulizni jó. A Canzoniere Grecanico Salentino mediterrán befolyásokban gazdag repertoárja a koncerteken bámulatos élményt garantál, ezt most a Szigeten élhetjük át.

A Colosseum fellépőiből is megismerhetünk néhányat. Az Apollonia három párizsi underground DJ kollaborációját takarja, tech-house szettjeikkel 2012 óta járják a világ klubjait. Dixon, a berlini elektronikus zenei színtér markáns előadója, egyedi látásmódú DJ és producer, az Innervisions kiadó alapítója és vezére, aki szolid, finoman eklektikus, lebegő atmoszférájú deephouse, illetve funky house anyagairól ismert. Gui Boratto huszonegyedik századi polihisztor: mérnök, producer, zeneszerző és DJ, akinek egyedülálló munkái a kilencvenes évek közepétől rendszeresen jelennek meg a világ legnagyobb könnyűzenei és elektronikus zenei kiadóinál. A klubkultúrában közel húsz éve pörgő Michael Mayer az underground dance világának egyik legszínesebb egyénisége, a világhírű Kompakt elektro művészellátó főnöke. Marcel Dettmann egy kultikus berlini elektronikus zenész-producer, a Berghain klub rezidens DJ-je akit néhány éve az év techno előadójának választották a Beatportal listáján. A My Favorite Robot három kanadai DJ-producer kollektívája, akik kiadóként és DJ-ként is működnek párhuzamosan. Hitvallásuk egyszerű: hanyagolni a klasszikus zenei normákat és minél szélesebb körben eljuttatni az elektronikus zenéket a hallgatókhoz.

Enter Shikari fotók: Horváth Kata

Vers, utazás, élet Scherter Judit tollából

Vers, utazás, élet Scherter Judit tollából

Akinek létszükséglet a versolvasás, az könnyen megérti, miért nehéz egy jó verseskötetről írni. A jó vers (akár a jó regény, film…) személyes, hatása nehezen osztható meg, hiszen felkavaró, intim, mély. Ilyen élmény volt számomra Scherter Judit legújabb kötete.
slider_jpg_3.jpg

1894998_5.jpgUtazás hiába. Már a kötet címe is megpiszkál, nyugatalít. A nyelvi játék kétféle értelemezést kínál, ám egyik sem kecsegtet békével. És valóban: az utazás, amiről szó van, maga az élet, s, hogy hiábavaló-e, arra bizony nem ad választ.

Scherter Judit versei csontig hatolnak, lélekbe marnak. Gyönyörű képek, melyek már-már simogatnak, de “köztünk az ing durva vászna”, nem tud beteljesülni az összeérés, a harmónia. Föl-fölvillan az utazás, az élet szépsége, egy jó vacsora, kikötők, hajók, séták, ám mindezt belebegi az elmúlás karcos életszaga. Igen, ebben a kötetben életszerű a halál, az öregedés és a haldoklás, és minden pátosztól mentes.

És pátosztól mentes az élet is, az osztrigaízű csók, elkenődött rúzs, borotva-vágta seb és túl nagy műfogsor.
Mélytengeri búvár a költő ebben a kötetben, aki saját életét, ottfelejtett délutánjait, futkosó bogár-gondolatait keresi, s e keresésben elsodródott vágyakra, régi szerelmekre, találkozásokra bukkan.

És lovagló vadász is a költő, aki a világ vadonából távozna már, de “csak sehova van”, nincs cél és nincs elejtett vad. Lehull az utolsó alma is, és az áthatolhatatlan ablakok mögött kezdődik a csönd, az örök csönd.

És végül a hazatérés: “Vissza a vershez”. A záróvers bizony búcsúvers, a keresések, emlékfoszlányok után, a hiába után egyetlen kérdés marad, hogy “van-e egyáltalán az, amit keresek”, s, ha van is, csak a halálban lelhető meg.

Gyönyörű, megrendítő kötet az Utazás hiába, egy végigjárt és befejezett művészi életút gazdag gyümölcse, sűrű esszenciája.

A könyv a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg.

Nem pont az én tempóm!

Nem pont az én tempóm!

Majd' minden évben, így az Oscar előtt, érkezik egy-egy alkotás, amelyet lelkesen kikiáltanak az Év Filmjének, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy még csak február van. Idén a Whiplash (16) nyerte meg olyannyira a kritikusokat, hogy szinte csupán szuperlatívuszokban tudnak nyilatkozni róla. És nem ez lesz az a pillanat, amikor kiállok a sorból... 

slider_9.jpg

1414728248-whiplashda-o.jpgMert a Whiplash valóban zseniális film, két lenyűgöző alakítással és egy olyan témával, amiről még sokadik olvasásra sem gondolnánk, hogy izgalmas lehet. Azt meg, hogy ennyire, talán soha. Olyan szinten ragadja magával az embert, ahogy a kedvenc csapatának szokott drukkolni, vagy ahogy az Olimpia alatt minden magyarban felébred a vizes sportok iránti mérhetetlen imádat. Csak itt annak szurkolunk elfehéredő ujjakkal, hogy egy csatakosra izzadt srác le tudja ütni a megfelelő ritmust a dobon. Ilyen megveszekedetten száguldó, feszült drámaiságot kihozni egy olyan hangszerből, ami mindig háttérben marad nem semmi teljesítmény. Főleg, mert, lássuk be, a dob nem is igazán alkalmas a tanulatlan, egyszeri néző/hallgató által is értékelt, húrtépős gitárszólókhoz vagy székről felemelkedő zongorafutamokhoz mérhető látványosságokra, így aztán hajlamosak vagyunk megfeledkezni akár még a létéről is. Aztán jön a Whiplash, és már a nyitójelenet alatt érezzük, hogy mennyire - szó szerint - véresen komoly harcról van itt szó.

A film elején Andrew (Miles Teller) még csak önmagával, a kezében soha nem elég gyorsan vagy pontosan pergő ütőkkel harcol, példaértékű kitartással, majd belép a képbe Fletcher (J. K. Simmons) a konzervatórium legrettegettebb, de leginkább tisztelt tanára is, és megkezdődik a kettős lenyűgöző csatája. Fletcher szadisztikus tanítási módszerével találkozva mutatkozik meg igazán Andrew eltökéltsége, fiatal korát meghazudtoló céltudata, amihez szinte már mellékes, hogy tehetséges-e vagy sem. De a legerősebb akaratot is meg lehet törni, tudja ezt minden kínzásokra specializálódott katona, és tudja ezt Fletcher is. A teher alatt nő a pálma-elv szeretetteli simogatás ahhoz képest, ahogyan ő bánik a diákjaival, de sem könny, sem vér, sem őrület nem számít, ha sikerült kitaposni belőlük a tehetséget. Andrew pedig bármire hajlandó, hogy felfedezzék...       

whiplash4.jpg

A tipikusnak tűnő, sportfilmekből átemelt kezdőszituáció, melyben a lelkes, tehetséges fiatalt felkarolja a tapasztalt öreg róka, és rengeteg drámán és nehézségen keresztül megmutatja neki a mennybe vezető utat, nem is egy csavart kap a Whiplash-ben, és ettől lesz ennyire jó. A két főszereplőt először egy mérleg két serpenyőjére helyezi, és ezzel elhiteti velünk, hogy a jó és a rossz harcát fogjuk végignézni. Aztán, ahogy haladunk és Andrew személyisége kibontakozik, felszínre tör a mindent elpusztító becsvágya, Fletcherből pedig elővarázsolódik az ember, felvillantva a karakterek egymáshoz közelítésének lehetőségét. De ezzel is csak jól átvág minket. Itt nincs jó és rossz, csak győzelem vagy bukás, közösen. Hiszen Andrew hiába harcol át hosszú hónapokat ellene, eljutva a végsőkig, meggyűlölve mindent, amit addig szeretett, a fiú felemelkedése vagy kudarca szükségszerűen Fletcher-é is. Andrew "tragédiája" abban rejlik, hogy sosem nyerhet igazán, nem győzheti le a tanárt, akinek ilyen alapvető hatása volt arra, akivé vált. Sorsszerű az is, hogy csak akkor juthat el egyáltalán a győzelem és a saját megdicsőülése közelébe, amikor a leginkább olyanná válik, amilyen Fletcher maga. De a tanár árnyékát még akkor sem fogja tudni lerázni magáról, ha sikerül bekerülnie a bálványai közé.

whiplash-miles-teller.pngMert közhely, hogy legendák csak azokból lesznek, akik sosem adják fel, még ha majdnem bele is halnak. De arra ritkán gondolunk, hogy ez a halálközeliség nem szükségszerűen a művész önmaga választása, néha majdnem lefejezik őket egy cintányérral vagy megdobják egy székkel... Nem hiába mondják, hogy az igazi művész a színpadon is hal meg. Damien Chazelle pedig, csupán második rendezésében egyszerűen, de rettentő mélyen mutatja be, hogyan is lehet igazi művésszé válni. Ez az út pedig nem szép, nem könnyű és nem való mindenkinek, de aki vállalja a rengeteg szenvedést és áldozatot, az őt gyötrő pszichopatákat, a fizikai és lelki kínzást, abból egyszer talán legenda lehet. Aki aztán majd hozzá hasonló, ártatlan és naiv gyerekeket fog arra inspirálni, hogy hangszert fogjanak a kezükbe és elinduljanak ugyanazon az úton. Az egyszeri nézőt meg arra, hogy hazafelé a műanyag kávéspohár fedelét ütögesse eszeveszetten, és minden egyes bakinál felharsanjon a fejében Fletcher hangja, miszerint "Nem pont az én tempóm!". De hogy aztán újrakezdi-e, azt már döntse el mindenki maga.  

Mai napra

„Naponta megújuló boldogság, hogy valaki beszél hozzám a könyv lapjairól, és ezt az élményt megismételhetem, sőt ez az élmény a korom és életkörülményeim áltozásával mindig más és mást közöl.” (Szabó Magda)

süti beállítások módosítása