Kultography

Szereleméhes rókatámadások Csudapesten

Szereleméhes rókatámadások Csudapesten

Pataki Anita írása itt: - 2015-02-20 20:38

Az ápolónő, a kísértet meg a hullák. Akár ez is lehetne a Liza, a rókatündér (16) címe, de közelebb ez sem vinne a film előzetes megértéséhez, amelyben egy átok sújtotta nővér egy japán táncdalénekes szellemével karöltve keresi a szerelmet, miközben megmagyarázhatatlanul hullanak körötte a férfiak. Furcsa? Igen. Szórakoztató? Igen. Látni kell? Mi az hogy!  liza.jpg

liza-a-rokatunder.jpgEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy film, amire visszafojtott lélegzettel várt minden mozgóképmániás mentalitású magyar muki. Készült, készülgetett a Nagy Filmgyárak kicsiny pincéinek legmélyében, mi meg csak vártunk, és vártunk, és vártunk. Izgatottságunkat csak fokozta a mesébe illő trailer és a szél szárnyán szálldosó ezernyi lelkes pletyka. Olyannyira, hogy mire a rókatündér elfoglalta méltó helyét a nagyvásznon már alig fértünk a bőrünkbe. Majd jött a bájos Liza és a fényes, zöld öltönyös Tommy Tani oldalán olyan nyitótáncot lejtett, hogy fültől-fülig szaladt a szánk és úgy is maradt a következő vagy száz percig. A végén szívünkben azzal a boldog tudattal keltünk fel a székeinkből, hogy megint van egy magyar film, ami miatt három centiről a barátaink arcába kiabálva lelkendezhetünk és ellentmondást nem tűrően zavarhatjuk őket a legközelebbi moziba, mint legutóbb a VAN-nál. Mert ezt meg kell nézni. Vége.

Na jó, még nincs vége, mégis hogy nézne ki, egy ilyen kurtán-furcsán félbehagyott kritika, nemde? Van tehát egy Lizánk (Balsai Móni), aki magányos. Nagyon. Egész felnőtt életét az egykori japán nagykövet ágyhoz kötött, beteges feleségének (Molnár Piroska) ápolásával töltötte, akitől remekül megtanult japánul és a késsel is fergetegesen bánik, de a személyes kapcsolatai finoman szólva is szegényesek. Egyetlen barátja a fiatalon elhunyt, japán táncdalénekes, Tommy Tani szelleme (David Sakurai), akivel énekelve-táncolva múlatják az időt. Harmincadik születésnapján Liza azonban önmagához képest különlegesen merész dologra szánja el magát: kimenőt kér, mert szent meggyőződése, hogy ezen a napon fog rátalálni az igaz szerelem. Nos, a szerelem elkerüli, de ettől a naptól fogva mégis egyre több férfi tűnik fel az életében - majd hal is meg hamarosan. A japánmániás Liza sejteni kezdi, hogy valaki megátkozhatta, de a nyomában hagyott hullák természetesen a rendőrség figyelmét sem kerülik el.

liza2.jpg

 A japán mondavilág egyik legnépszerűbb és leginkább ismert alakjai a rókatündérek, így, még ha a trailer nem lőné le a szomorú sorsú nők átkának mibenlétét, valószínűleg akkor is sokan sejtenék, hogy miről is lesz itt szó. A legenda faék egyszerűségű, éppen ezért passzol pazarul a film meserealisztikus világába. Ahogy a japán történetekben, úgy a filmben is természetesnek veszik, hogy Liza átkozott, olyannyira nem rugóznak rajta, hogy a néző az első perctől tudja, ki áll a dolog hátterében, és a miértre is hamar rá lehet jönni. A nyomozás-narratíva tehát nem számunkra, csak Liza számára érdekes, minket a lány hihetetlen cuki személyisége, a szerencsétlenül járt udvarlók, Reviczky pár egysorosa és Zoltán Zászlós kalandjai nyűgöznek le, de irdatlanul. Az apróbb hibái ellenére is az az ember érzése, hogy úgy egyben van a film. Rengeteg elemmel dolgozik, gazdag díszlettel, teljesen kitalált, egyedi háttérvilággal, nagyon sok szereplővel és történetszálacskával, és olyan szépen összefésüli őket, hogy öröm nézni. Mint amikor egy lehetetlennek tűnő, rengeteg összetevőt igénylő édesség a hozzáértő kezek alatt varázslatos egyszerűséggel ölt formát. És, ha már itt tartunk, olyan édes is, de szerencsére éppen csak annyira, hogy ne feküdje meg a néző gyomrát. Ami cukormorzsát meg mégis lenyalogatunk a szánk széléről, azt ledolgozzuk a nevetéssel.  

liza_a_rokatunder_3.jpgMind a képi világ, mind a különböző furcsa tulajdonságokkal vagy hobbikkal felruházott szereplők kavalkádja egyszerre idézi Wes Anderson és Jean-Pierre Jeunet mesevilágait, megbolondítva egy kis szocreál romantikával és japán hangulattal, és kész is a majdnem tökéletes mágia. Azért csak majdnem, mert a hang minőségével például nem egyszer volt kisebb-nagyobb probléma (nem zavaró, de azért feltűnő) és ha nagyon szigorúan végig akarjuk gondolni, akkor sok logikai baki is van benne. De komolyan, ha valaki realista szemüveggel nézte az Amélie-t vagy a Grand Budapest Hotelt, az magára vessen. Balsai Móni tökéletes választás a főszerepre, akárcsak a film, ő is végtelenül kawaii - vagyis cuki, stílszerűen japánul. Emellett okos és alapos is a film, ahol minden építőelem aprólékos gonddal van odaillesztve a helyére, mégsem érződik egy fikarcnyi erőlködés sem, csak a csodálatosan vibráló, mesevilág-szerű, vicces végeredményt látjuk. Nem csak karaktereket vagy történetet, de egy egész világot kapunk, amelyben akár a jellegzetesen japán apróságok, akár az a tény, hogy a helyszínt Csudapestnek hívják teljes természetességgel jelennek meg, akárcsak anno az esti mesékben. Mi meg eldönthetjük, hogy akarunk-e hinni benne. Én azt javaslom, akarjunk, mert ez a film egyszerűen mahtava! Azaz király... Ez meg finnül van, a filmből kiderül, miért!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása