A Nemzeti Színház Bajor Gizi szalonjába költözött a Macskajáték Berényi Gábor által írt verziója. A Szkalla lányok igazi jutalomjáték a két szereplő, Béres Ilona és Tordai Teri számára.

Ha van ezerszer feldolgozott, előadott írás, a Macskajáték igazán az. Nem véletlenül: az öregkorukra egymástól minden szempontból eltávolodott Szkalla nővérek életének apró mozzanatai a maguk tragikomikus módján épp olyanok, mint akármelyikünk útja és tévútjai. És ezeket olyan szerethető iróniával mutatja be Örkény István, hogy attól még saját hibáink is elfogadhatóbbá válnak.

A Szkalla lányok most, a Manna Kulturális Egyesület produkciójáként kétszemélyes kamaradarabban lépnek a Nemzeti Színház Bajor Gizi szalon közönsége elé. Béres Ilona Erzsi, a Budapesten élő kisnyugdíjas, aki társbérleti magányában reménytelenül keresi a szeretetet, a szerelmet. Tordai Teri pedig nővére, Gizus, aki húsz éve kényszerült tolószékbe és tizenhat éve él fiánál, Münchenben luxuskörülmények között, ám mégis reménytelen egyedüllétre kárhoztatva.

Berényi Gábor átiratában nem egyszerűen ők állnak a történet középpontjában, de ők is mesélik el azt: kicsit csalva persze, amikor nem csupán egymásnak írott leveleikből ismerjük meg a történetet, hanem azokból is, amelyeket valaki más írt róluk – főleg Erzsi kalandjairól – Gizának. Amikor pedig az egyikük beszél, a másik arcán látjuk a döbbenetet, a sajnálatot, az elgyengülést – és, valljuk be, ez éppen olyan szórakoztató és felemelő tud lenni, mint a kis monológok.

A két színésznőt elnézve, megérthetjük, miért jutalomjáték a Macskajáték: a bánat és az öröm, a csüggedés és a lelkesedés számtalan formában tör magának utat a másfél óra alatt. Arcjátékuk önmagában megérné ezt az időt, ám kis monológjaik is páratlan élményt nyújtanak, különösen Béres Ilona, aki pont ugyanolyan természetességgel tud zsémbes öregasszony lenni, mint csacska ifjú szerelmes.

Pedig egyikük sincs könnyű helyzetben: amíg Giza valóban bezárt térben üldögél, ahonnan csak néha mozdul ki, Erzsi a szobányi díszletből kénytelen eljátszani a fővárosi tejcsarnoktól a somogyi cukorgyári kultúrházig kirándulásait. És közben mindketten ott vannak Létán, fiatalkoruk helyszínén, ahol az a kép készült, amely végigkíséri történetüket.

A Szkalla lányok megtalálta a helyét az Óbudai Társaskörben, de a Nemzeti Színház sokadik emeletén megbújó szalonban is ugyanúgy. És reméljük, Örkény klasszikusa nem csak a mai Erzsiknek és Gizáknak, de a fiataloknak is tartogat mondanivalót az életről.