Újabb emberes adag előadóval jelentkezik a Sziget Fesztiválköztársaság, méghozzá egy igazi stílus kavalkáddal: dance-es, math rockos indie, new wave/poszt-punk, pop-soul, hard rock, autentikus dancehall-reggae, soul-funk-r'n'b, kelta punk-rock, alternatív-indie, trap, hardstyle, hip hop, moombahton és minden, mi fülnek ingere.

Lássuk, kik teszik tiszteletüket idén augusztusban a Hajógyári-szigeten!

Hazájuk legerősebb koncertzenekarai között jegyzik az oxfordi, néhol dance-es, math rockos indie-ben utazó Foals-t. Eddig három stúdióalbumuk jelent meg, s Nagy-Britanniában mindegyik aranylemez lett. Jelenleg negyedik albumukon dolgoznak, talán már ebből is hallhatunk ízelítőt a Sziget nagyszínpadának délutáni fellépőjétől.
A görög származású walesi dalszerző-énekesnő Marina Lambrini Diamandis már első lemezének megjelenése előtt második lett a BBC Sound Of 2010 szavazáson, de az Electra Heart lemezével is sikerült új fanatikusokat meghódítania. Jó hír a Marina and the Diamonds rajongók és a Sziget-közönség számára, hogy a beharangozott harmadik nagylemez, a Froot végre márciusban megjelent, így vadiúj show-ra számíthatunk az indie-electro díva-hercegnőtől.
Az Interpol hűvös eleganciájú, hol feszes, hol atmoszférikus, sötét tónusú gitárzenében utazó zenekar. Mindegyik lemezük tele van nagyon erős dalokkal, azonnal felismerhető hangzásuk pedig szinte egyből beszippantja a hallgatót.
Európán kívül is népszerű, Ázsiát, Dél- és Észak-Amerikát megjárt DJ-producer Alesso, a svéd elektronikus zenei iskola populáris electro house tagozatának egyik nagy tehetsége.
A Knife Party - a Pendulum zenekar vezéreiként ismert - Rob Swire és Gareth McGrillen félelmetes energiákat felszabadító electro house/EDM projektje. Eddigi három EP-jük után tavaly novemberben jelent meg Abandon Ship című bemutatkozó nagylemezük. Őrületes fény- és látványtechnikával felturbózott produkciójukkal (az elmúlt évekhez hasonlóan) idén is fellépnek a legnagyobb nemzetközi fesztiválokon.

Paloma Faith egy igazi, extravagáns angol pop-soul díva, az idei BRIT Awards Legjobb Női Előadó kategóriájának nyertese, akinek már első két lemeze is platina volt, de a tavaly megjelent A Perfect Contradiction egyenesen a 6. legkelendőbb album volt tavaly az Egyesült Királyságban. Varázslatos show-műsora biztosan az idei Sziget egyik legkülönlegesebb előadása lesz.
A kölni Gentleman 17 évesen már Jamaicában szívta magába a műfaj alapjait, hogy dancehall elemekkel felturbózott roots-reggae zenéjével Európa egyik leghitelesebb és legmenőbb reggae-művésze lehessen. The Evolution névre keresztelt kísérőzenekarával mintha a 70-es évekből szállítanák az autentikus dancehall-reggae muzsikát, nem véletlen, hogy koncertjeiket mindenhol különös figyelem kíséri.
A brit multiinstrumentalista-producer, Aaron Jerome, azaz SBTRKT (ejtsd: subtract) a londoni klubszcéna egyik nagy zsenije. 2011-es bemutatkozó lemeze a poszt-dubstep/elektronikai-színtér legizgalmasabb anyaga volt. A tavaly megjelent Wonder Where We Land albuma pedig egy gyönyörűen eklektikus, elektronikus popzenei remekmű.
Két kihívóan megnyerő szépségű és tehetséges ausztrál DJ, producer, illetve slágergyáros hölgy, akik merész, energikus, slágeres elektronikus zenéikkel hódítanak a világ minden táján. Miriam és Olivia Nervo, a kortárs elektronika két legbefolyásosabb múzsája, akik eddigi karrierjük során számtalan világsztárral dolgoztak együtt. A When Love Takes Over nemcsak tizenegy országban lett listavezető sláger, hanem alkotói 2010-ben Grammy-t kaptak érte.

A kelta punk rockban utazó amerikai Dropkick Murphys közel 20 éves pályafutása alatt tökélyre fejlesztette a folklór és a punk vegyítését, dinamikus, autentikus és rendkívül népszerű zenéjüknek köszönhetően – saját megfogalmazásuk szerint – ők a kelta punk rock AC/DC-je. Egészen biztosan egy őrületes bulival érkeznek a Szigetre.
Tíz évvel és három nagylemezzel a háta mögött a The Maccabees a londoni indie-alternatív színtér egyik legszimpatikusabb és legkiegyensúlyozottabb résztvevője. A csupán 25 éves belga csodahangú neo-soul díva, Selah Sue fiatal kora ellenére a legnépszerűbb énekesnő hazájában, 2011-es bemutatkozó lemezével pedig Európában és Amerikában is hangos sikereket aratott. A soul-funk-r'n'b színtér különleges tehetsége Reason című, március végén megjelenő második nagylemezével érkezik újra a Szigetre.Lassan, de biztosan építkezve jutott el a baltimore-i Future Islands szintipop zenekar a csúcsra: tavaly megjelent negyedik, Singles című nagylemezükkel és elképesztően energikus koncertjeikkel végre a mainstream köztudatba is berobbantak.
A brit Louisa Rose Allen, művésznevén Foxes már 25 évesen olyan karriert tudhat maga mögött, amit csak kevesen: 2012-es Warrior című kislemezével már az Egyesült Államokban koncertezett, 2013-ban pedig a Grammy-díjat is elnyerte a Zedd-del közös Clarity című számért. Tavalyi bemutatkozó albuma, a Glorius hatalmas sikert aratott mindenhol, ezt követően Pharrell Williams hívta el magával turnézni, sőt, még a BBC-n futó Ki vagy, Doki? egy epizódjában is feltűnt a dance-pop királylány.
Szórakoztató punk rock zenében utaznak, gyors, két-három percig tartó zúzós számokban gondolkodnak, de tudnak vadulni a színpadon, s ha kell, viccesen szórakoztató performanszokra is képesek. A német Beatsteaks fennállásának húsz éve alatt hét stúdióalbumnyi hanganyaggal szédítette el rajongóit, legutóbb egy élő kislemezzel jelentkeztek.

A skandináv popzenei színtér tele van izgalmasabbnál izgalmasabb előadókkal, mégis kitűnik közülük Karen Marie Ørsted, művésznevén MØ. Az elképesztő kisugárzású, 26 éves dán énekes-dalszerző 2014-es, No Mythologies to Follow bemutatkozó lemezével robbant be a nemzetközi piacra, körbeturnézta már Európát és Amerikát. Változatos elektropop dalainak és alázatos, ugyanakkor extrovertált személyiségének köszönhetően generációjának talán legérdekesebb előadója.Az öt éve alakult amszterdami Yellow Claw DJ-trió már-már védjegynek számító lazasággal nyúl a különböző zenei műfajokhoz, dalaikban és mixeikben simán keveredik a trap és a hardstyle, a hip hop és a moombahton, mindez poppal és egy kis dubsteppel kísérve.A Vitalic művésznév Pascal Arbez francia elektronikus zenész projektjét takarja. Az electro, techno és house francia nagymestere legutóbb 2012-ben jelentkezett nagylemezzel, de reméljük, szigetes élő szettjében – az elképesztően látványos, vadiúj show-elemek mellett - pár új dalt is hallhatunk.

Vannak előadók, akiknek elég egy akusztikus gitár és egy nyugodt környezet ahhoz, hogy előhozzák a magukban rejlő zseniális dalszerző énjüket. A tavaly megjelent 7 layers lemez bepillantást enged egy visszahúzódó, de rendkívül tehetséges dalszerző-énekes, Dotan lelkivilágába, aki hattagú kísérőzenekarával mutatja be gyönyörűen és színesen hangszerelt dalait az idei Sziget Fesztiválon.Typhoon egy holland rapper, aki 12 éves korában már dalszövegeket körmölt otthon, és aki tizenévesként elnyerte a legnagyobb holland hip-hop díjat, a Grote Prijs-t. Halk szavú, az akusztikus, angolszász folkhagyományokból építkező amerikai énekes-dalszerző, aki már 10 éve írja megállás nélkül minimalista, gyönyörű és érzelmes dalait. William Fitzsimmons eddig hat nagylemezt jelentetett meg, dalai szerepeltek számos amerikai TV sorozatban, legújabb, Pittsburgh című új nagylemeze tavasszal jelenik meg.Az énekes-gitáros frontember hölgy Lzzy Hale és dobos testvére már tizenévesen elhatározták, hogy rocksztárok lesznek és a turnébusz lesz az otthonuk. Halestorm néven alapított hard rock zenekaruknak be is jött az álom: a rengeteget koncertező, négytagú formáció legújabb lemeze idén áprilisban jelenik meg Into the Wild Life címmel.

Fotók: Horváth Kata

Professzionális, elképesztő hangulatú, remek látványvilágú, démoni koncertnek lehetett szem- és fültanúja kedd este az a szerencsés 1500 Parov Stelar-rajongó, aki időben megvette a jegyét. Marcus Füreder zenekara megmutatta az Akvárium közönségének, hogyan kell egy európai turnét elindítani, mi pedig fülig érő mosollyal élveztük minden pillanatát.

Fáradtan, a hét eleji fásultság teljes terhével a vállunkon érkeztünk meg az Akváriumba kedd este a Parov Stelar Band The Demon Diaries koncertjére. Ez a rossz hangulat azonban a másodperc tört része alatt párolgott el, amikor Marcus Füreder bandája elkezdett muzsikálni. Megszólalt a szaxofon, bekapcsolódott a trombita, a basszusgitár, majd megjelent az est tűsarkakon lépdelő, fekete démona is a színpadon, és kezdetét vette az euforikus örömzenélés másfél órán át. 

A Parov Stelar Band szuggesztív, magával ragadó koncertjének kétségkívül Cleo Panther, eredeti nevén Daniela Hrenek az egyik kulcseleme. A gyönyörű, igéző teremtés nemcsak kiváló énektudásával és izgalmas hangszínével nyűgözi le az embert, de színpadi jelenlétét oktatni kellene. Viszonylag kevés énekesnő van, akinek jól áll, ha a színpad közepén a közönségnek hátat fordítva egy fekete csipkés legyezővel diktálja a taps ütemét - Daniela Hrenek ezen kevesek egyike. A hipnotizált közönség pedig az engedelmesség eksztatikus örömével tapsolta pirosra a tenyerét, és sikítozta szét a torkát. A James Bond filmekbe illő énekesnő igazi dögként csavarta el mindannyiunk fejét, és egy emberként szerettünk bele végleg és halálosan, nemre való tekintet nélkül.

Mikor Cleo Panther épp megpihent a színfalak mögött, a zenekar fúvós részlege szolgáltatta a showt. Markus Ecklmayr bebizonyította, hogy miért is annyira szexik a szaxofonosok. A napszemüvegben hihetetlenül lazán játszó Markus, miközben elképesztő szólókat hallottunk tőle, olyan csípő mozgásról és tánctudásról tett tanúbizonyságot, amelytől akaratlanul harminckét fogas mosolyra húzódik a szebbik nem szája. A fúvós tánckar sikerét valószínűleg megirigyelhette a banda dobosa is, ezért a koncert közepe táján úgy döntött, hogy a trió életére tör, és olyan ritmust kezdett el diktálni, amit a három táncoslábú alig bírt szusszal lekövetni. 

Összefoglalva: fantasztikus élménnyel gazdagodott kedd este minden jelenlévő, de aki lemaradt volna, ma még pótolhatja a koncertet. A Parov Stelar Band mai fellépésére még van pár jegy, és csak biztatni tudunk mindenkit, hogy menjen el, mert Sopron és a VOLT Fesztivál még messze van, ezt a klubhangulatot pedig ott biztosan nem tudjuk majd átélni. Elő a tánccipőket, a szűk szoknyákat, ma este pedig ismét irány az Akvárium, hogy egy őrületes bulival ünnepeljük meg a szerda estét!

Fotók: Zsiga Pál, Akvárium Klub

Április 16-án érkezik a különleges hangú, fiatal énekesnő, Nneka az Akvárium Klubba, hogy bemutassa legújabb, My Fairy Tales című albumát a közönségnek. Az estét Sena és zenekara indítja, akik egy-két új dalt is elővesznek készülő nagylemezükről.

Nneka Egbuna személyében különleges előadó érkezik vadonatúj lemezével első budapesti klub koncertjére. A 2013-ban a Szigeten is fellépő nigériai-német származású énekesnő My Fairy Tales című legújabb lemeze március 22-én jelenik meg, így frissen és ropogósan hallhatja majd a közönség az áprilisi Akvárium Klubos fellépése alkalmával. Nneka zenéje finoman ötvözi a hip-hop, R&B, afrobeat, reggae stílusokat, dalszövegeiből pedig egy intelligens, érzékeny, öntudatos személyiség képe rajzolódik ki.

Nneka fiatal kora ellenére már olyan előadókkal dolgozott együtt, mint a Massive Attack, Lenny Kravitz, Tricky, Ziggy Marley, Ms. Dynamite, vagy éppen Keziah Jones, de világhírű producerek, művészek remixelték dalait, vegyük csak Joe Goddard-ot (Hot Chip) vagy a Chase & Status-t. Nneka a magyar könnyűzenei szféra egyik kiemelkedő alakjával, Senával is énekelt már egy közös dalt, így nem meglepő, hogy a Budapest Promoter szervezte estét a tehetséges énekesnő és zenekara kezdi április 16-án, az Akvárium Klubban.

A bulira jegyek rendelhetők ITT.

Botladozva vágtat a popipari paripa a pesti macskakövön, a nyomában felhergelt adóellenőrök. A lovas a Jazz utca 10. szám előtt váratlanul lepattan a nyeregből, és szövegével lazán visszaveri a hivatali szervek rohamát. Mintha megvoodoozná őket. De nem csak őket, hanem az egész várost. Lombos el Marci szövegíró – ex-Warpigs énekes és Gyurrrika papagáj személyesen – a Juhász Attila Jazz Quartettel közösen alkotta meg a Voodoopest lemezt, amelyen smooth jazz alapokba szurkálnak humoros és tartalmas szó-tűket. Marcival, azaz a popipari paci megülőjével beszélgettünk élhetőbb Budapestről, nyomdafestéknek ellenálló emlékekről, a leírt sorok hatalmáról és arról, hogy a zene jót akar.

A jazzt még mindig elég sanda pillantások kísérik itthon, valahogy el lett könyvelve a garbós, szék karfájára könyöklős, „hoppá, ott egy fél hanggal mellényúlt” réteg zenéjeként. Mennyire akarsz változtatni ezen a szemléleten a Voodoopest lemezzel?

- Nincs bennem kényszer, hogy megváltoztassak bármit is. Csinálom, amiben hiszek, és úgy, hogy örömmel töltsön el. Jackie (Juhász Attila) szokta mondani, hogy sokan azt gondolják a jazzről, hogy egy csúnya, zöld szemű szörnyeteg. Szerintem izgalmas műfaj, amiben az ember megmutathatja magát, és én úgy érzem, hogy ezen a lemezen mindenki azzal az énjével szól a hallgatósághoz, ami szerethető, érthető, befogadható.

Sokan próbálnak valóban humoros szövegeket írni, és neked ez sikerült is. Hány összegyűrt papírgalacsin és félredobott ötlet árán születtek meg az album sorai?

- Hú, voltak eldobált/kitörölt soraim… talán a legjobb példa erre a Popipari paripa. Az első verziójával készen voltam a dal megírása után nem sokkal, de úgy éreztem, hogy bántanék vele pályatársakat, zenészbarátokat, és arra is rájöttem, hogy a zenepiaci helyzet sokkal bonyolultabb annál, mint amit viszontlátok benne. A fájlt kitöröltem, aztán nekiültem, agyaltam és írtam egy teljesen új szöveget hozzá. A Jézus él! viszont 8 év után nyerte el végső formáját.

A Popipari paripa azoknak a zenészeknek állít görbe tükröt, akik folyton arra panaszkodnak, hogy nem lehet megélni a zenélésből, de azért mégis csinálják?

- Inkább a piac egészének állít görbe tükröt, és így vagy úgy, ennek én is része vagyok.

Már az albumcím is árulkodó, de valahogy az egész anyagot áthatja Budapest légköre. Ennyire erős inspirációt jelent neked a főváros?

- Nagyon. Szerintem Budapest olyan, mint az amerikaiaknak New York, ahogy Hank Moody beszél a Californicationben róla. Azt mondja, ott lehet igazán élni, izgalmas dolgokat alkotni; van pezsgés, sokféleség és egy csomó tehetséges ember. Szerintem itt valóban elő kell vennie az embernek a túlélőcsomagját… emlékszem, milyen nehezen indult a pályám. Sokszor éheztem, teafűből csináltunk az akkori szerzőtársammal cigarettát magunknak, mert venni nem tudtunk, és ahhoz, hogy kifizessem a rezsimet, kertészkedtem és bútort pakoltam. Mégis inkább ezt választottam, minthogy “rendes munkám” legyen. Ma is rácsodálkozom, hogy milyen küzdeni- és tenniakarás volt bennem. Ha otthon maradok vidéken, egy művelődési házban ülök, és bridzs klubot, meg korongozó-szakkört szervezek, ami tök oké, csak ennél sokkal többet vártam magamtól és az élettől.

„Hiszem, hogy Budapestet még boldognak láthatom” – szól a címadó dal egyik kulcsmondata. Mi kellene ahhoz, hogy elérjük ezt az állapotot?

- Megfogtál. Nem mondom, hogy csillagos ötös vagyok környezettudatosságból, bár arra figyelek, hogy mentálisan ne szemeteljek. Olykor, ha a forgalomban autózok - egyébként jobb időben motorra ülök -, lehetőség szerint magam elé engedem azt, aki siet; és esküszöm, hogy mindig magamra szólok, ha eleresztek egy cifrább összetett-bővített mondatot a pofátlanul közlekedőkre. Szerintem mindenkinek egy kicsit kellene jobban figyelnie a környezetére, és hiszem, hogy változna a világ. Igen. Azt gondolom, hogy ha a lakosság napról napra tenne valamit, ami több, mint amit a saját érdeke megkíván, egy élhetőbb Budapesten élnénk.

Kint a körúton esik az eső, miközben te letelepedsz az állólámpa mellé egy pohár borral, öledben a macskával, mialatt szól a Voodoopest. Nekem ilyen, de vajon neked milyen az ideális körülmény a lemez meghallgatásához?

- Bevallom őszintén, én gyakran hallgatom az anyagot. Autóban, otthon borral, előfordul, hogy házibulin is a játszási listába kerül, sőt arra is volt példa, hogy egy party-n az egyik dalt elővette a DJ és lenyomta. De van még egy szitu: élőben. Úgy, hogy 8 ember áll a színpadon. Ez a banda tud valamit, ami miatt élőben is izgalmas.

A Jazz utca 10. című szám felfogható a hitvallásod sűrített lényegeként?

- Igen. Sok dolog elhangzik abban a dalban, amit fontosnak tartok. A multikultit, a tágabb értelemben vett társas viszonyt, a tehetséget, a munkát, azt, hogy a zene jót akar… és hát a tündéreimet, akikkel lakom. Van egy csodás feleségem és három eleven, és jó fej kislányom.

Mesélj egy kicsit a klipes Lombos úr (Áfatartozás) hátteréről! Ez egy olyan élmény lehet, aminek már a gondolatától is lever mindenkit a víz, mégis keveseket ihlet meg annyira, hogy poénra és dalra vegyék.

- Szeretem a szavakat használni, és örömmel tölt el, hogy bármelyikben zenét találok. Az “áfatartozás” például egy ilyen szó. Ha lecsupaszítod, nem figyelsz a jelentésére, és csak a hangzóival foglalkozol, érzed, hogy énekelhető. Egyébként, ha nem is áfával, de járulékkal volt elmaradásom a kétezres évek elején. Tudatlanságomból adódóan felhalmoztam egy nagyobb tartozást, amit fél éven keresztül csengettem ki. Egyébként tök jó tapasztalataim voltak az adóhatósággal.

A különleges albumhoz különleges koncert dukál, és ennek szellemében lemezkóstoló estet tartottál.

- Van egy kedves barátom. Egy dramaturg Hölgy, Garai Juditnak hívják. Bámulatos darabokkal dolgozik. Vele sokat beszélgettünk, és úgy gondoltuk, hogy az anyag mögé lehet állítani egy csomó történetet, és hát magát az embert. Alakokat, akik nem zenészként, hanem önmaguk valójában vannak jelen. Ülünk a közönség előtt, Juci egy rakás sztorit kiszed belőlünk, jó pikánsakat is, hogy a hallgató közelebb kerüljön a dalokhoz, a lemezhez és hozzánk. Közben kiváló minőségben hallgatunk zenét, vendégeket szólaltatunk meg, és a végén lenyomunk néhány nótát, amit és ahogy máshol nem hallhat a közönség.

A 90-es évek végén a Warpigs tagja voltál, akik leginkább a Szandál és a Monte Carlo c. slágerek által váltak ismertté, meg azzal is, hogy szinte nem volt olyan külföldi előadó, akik előtt ne ők léptek volna fel. Milyen emlékeket őrzöl erről az időszakról?

- Van mindenféle, egy azonban biztos: igazi, kőkemény rock’n roll volt az első pillanattól az utolsóig. A Tankcsapda előzenekaraként végigcsináltunk egy őszi-téli turnét. Minden héten játszottunk kétszer-háromszor, nagy színpadokon álltunk, meg minden, ami ezzel jár. Érdekes, ahogy gondolkodom az emlékeket keresve, kajánul vigyorgok magamban, és rengeteg olyan jelenet jut eszembe, amiről biztosan tudom, hogy nem szeretné a nyomdafesték. Csak érdekességként mondom: amikor a Warpigs énekese voltam, egy másik - gyermekeknek szóló - formációban hatalmas jelmezben Gyurrrika papagájként álltam ki a közönség elé. Kicsit jobban is kerestem. Azért az nem kérdés, hogy melyiket élveztem jobban.

Lombos El Marci és a Juhász Attila Quartet március 25-én az Orfeumban újabb kóstolót adnak a Voodoopest lemezből.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legendás együttes. Ők voltak a Yes. Bocsánat, ez így több szempontból sem igaz. Hiszen az 1968-ban alapított formáció jelenleg is aktív, másrészt a mi történetünk még korábban kezdődött. Egészen pontosan 1966-ban.

Három csóka ekkor alakított pszichedelikus rock/blues zenekart – ez (volt) a Mabel Greer’s Toyshop. Kísérletező kedvük nem ismert határt, hiszen egyaránt hatott rájuk a Pink Floyd, Marc Bolen és Debussy munkássága, csakúgy, mint az Alice Csodaországban könyvet jegyző Lewis Carroll írásai.

Egészen szövevényes lenne lekövetni a pontos történéseket, de a menetközben ötfősre bővült tagság sosem adott ki lemezt, bár a BBC stúdiójában rögzített felvételeik visszaköszöntek egy-egy válogatásalbumon. A sorozatos tagcserék odáig vezettek, hogy 1968-ban az MGT megváltoztatta a nevét, és Yes-ként működtek tovább. A Mabel Greer’s Toyshop nem kevesebb, mint 45 éves álomra szenderült, mígnem 2013 júliusában Clive Bayley és Robert Hagger újfent keresztezték egymás útjait. Ha már így hozta a sors, leporolták a hangszereket és az emlékeiket, bevették magukat egy stúdióba, és az a bizonyos kémia újra ott szikrázott közöttük, ahogy megszólaltatták a több évtizede szunnyadó akkordokat.

Az étvágyuk pedig igazán csak evés közben jött meg: új demókat készítettek, csatasorba állították Hugo Barré basszusgitárost, és meghívót postáztak két ex-Yes tagnak is. A billentyűs Tony Kaye és a billentyűs/gitáros Billy Sherwood kapva kapott az alkalmon, és mire észbe kaptak, már meg is született a Mabel Greer’s Toyshop első albuma. A 2015. március 9-én megjelent New Way of Life korongon 6 régi, 1967-68-ban írt nóta, és 5 friss szerzemény kapott helyet. Az „ősi” darabok közül kettő (Beyond and Before, Sweetness) már ott szerepelt a progresszív rock pionírjának számító Yes legelső, 1969-es albumán; de több más dalnál még ennél is régebbre ástak vissza a szerzők. Jól el is különíthetők az elmúlt években írt számok, hiszen a King and Country vagy a hét perc fölé nyúló Oceans szinte improvizációs tételeknek nevezhetők.

A futurisztikus borító ne tévesszen meg senkit, szó sincs arról, hogy ezek a rutinos csókák a dubstep vagy EDM felé kacsingatnának: a New Way of Life tradicionális rock/blues muzsikát rejt, hol több, hol kevesebb felhőbámulós elszállással, amelyet főleg a visszhangosított gitároknak köszönhetünk. A My Only Light és a Singing To Your Heart egyértelműen kiemelkednek társaik közül - még az egész lemezen botrányosan erőtlen dobsound ellenére is. De hát itt nem is stúdiós csúcsprodukciót várunk, egyszerűen csak arról van szó, hogy régi cimborák összejöttek egy kicsit zenélni, és ezt a közös örömöt megörökítették az utókor számára.

Meg aztán mutassanak nekem még egy olyan zenekart, amely közel 50 év alatt egyetlen albumot ad ki. Ha folytatják ezt a tendenciát, nem ígérhetem biztosra, hogy a következő Mabel Greer’s Toyshop lemezről én fogok írni.

Megállíthatatlanul közelít a tavasz, és ilyenkor nemcsak a virágok nyílnak, hanem a hallójárataink is - méghozzá a jobbnál jobb muzsikákra. Az előttünk álló hetekben pedig bőven lesz miben gyönyörködni, lesz mire táncolni és lesz mire zúzni, ugyanis minden stílus szerelmese találhat ezen a bőséggel termő "réten" kedvére való "virágot". Avagy így fest a Kultography kis tavaszi koncertajánlója.

Boldog szülinapot, Akvárium!

Márciusban ünnepli 1 éves születésnapját a megújult Akvárium Klub. A nem mindennapi eseményen a rendezvényközpont mindhárom terme és a főváros legnagyobb terasza is élettel telik meg: a 6 éves Random Trip mellett fellép - mások mellett - Richard Dorfmeister is. Budapest legújabb és legnagyobb klubja - az ünnep jegyében - a következő hetekben-hónapokban több világsztár vendéget is felvonultat: többek között a Parov Stelar Band (március 17.), a Stereo MC’s, a De-Phazz (április 3.), John Mayall, Wilkinson és Nneka (április 16.)  is színpadra lép majd; a Lamb pedig március 4-én már tiszteletét is tette a NagyHallban.

Voodoopesti mulató a Lombok árnyékában

A budapesti zenés éjszakai élet egyik patinás helyszíne, az Orfeum ad otthont március 25-én egy varázslatos alkalom erejéig az ismert dalszövegíró és énekes, Lombos Márton, ismertebb nevén Lombos El Marci és a Juhász Attila Jazz Septet Voodoopest című produkciójának. A Voodoopest album életszagú dalszövegeihez a hazai jazz színtér favorit csapata, a Juhász Attila Jazz Quartet teremtette meg a minőségi, de egyben közérthető smooth jazz hangulattal átitatott muzsikát. Lombos Márton dalszövegíró énekes nevét a nagyközönség először 1999-ben ismerhette meg, amikor a Warpigs zenekar énekese lett. Dalszövegíróként többek között Takács Nikolasnak, Tóth Verának, Gáspár Lacinak, a Back II Blacknek, és a Sugarloafnak is jegyzett szövegeket. Díjai mellett az egyik jelentős mérföldkő, hogy a 2010-ben megrendezésre került Jazzy Jazz Dalversenyen Jazz u 10. című dalával nyerte el az első helyezést és a legjobb szövegírónak járó díjat. Marci dalszerzőként a 2015-ös Dal-on is letette névjegyét: Oláh Gergő A tükör előtt című dala egészen a középdöntőig menetelt.

Dögös svéd énekesnő: csupa NAGYBETŰVEL

Csupa nagybetűs címet adott új kiadványának az Amaranthe: a svédek április 5-én mutatják be Budapesten - a Club 202-ben - a MASSIVE ADDICTIVE stúdiólemezt. Az együttes képes volt kitűnni a számos remek metal zenekart kitermelő göteborgi színtérről; sikerük egyik titka, hogy három énekessel állnak színpadra: Jake E. dallamos éneke és Englund Wilhelmsson extrém vokáljai mellett az elbűvölő Elize Ryd énekesnő hangja, személye határozza meg az Amaranthe arculatát. A harminc éves, és a rajongók által csodálattal körbevett énekesnő nem csak a zenekar tagjaként ismert: nemrég például az Eurovíziós Dalfesztivál svéd válogatóján is feltűnt, ahol a One By One című musicalből adott elő egy részletet. Az európai turnén - és így Budapesten is - ott lesz a szintén göteborgi Engel is, melyet 2004-ben alapított az In Flames-ből ismert Niclas Engelin. A modern metalt játszó banda az új, RavenKings című lemezével érkezik a Club 202-be. A svédekhez egy friss felfedezett, a finn Santa Cruz is csatlakozik: az alig 20 éves srácok a Skid Row és a Guns n' Roses nyomdokaiban haladva játsszák pörgős hard-rock dalaikat.

A múlt vibráló energiái

Egyszeri, különleges időutazásra invitálja rajongóit az Anathema: 25 éves születésnapjukra a korai és a legfrissebb albumok kedvelői is egyforma lelkesedéssel készülhetnek, hiszen a Resonance turné keretében a zenekar minden nagy korszakát megidézik majd a színpadon, méghozzá két korábbi oszlopos tag, Duncan Patterson és Darren White vendégszereplésével. A turnét nyitó budapesti koncertre április 8-án kerül sor a Barba Negra Music Clubban.

A május a neo-soul dívák hónapja az A38 Hajón

Alig egy hát leforgása alatt a műfaj két sztárja is megfordul a hajón. Akua Naru május 21-i fellépését alig egy héttel előzi meg a belga Selah Sue koncertje. Selah Sue pár éve a Szigeten lépett fel, tavalyelőtt meg az A38 Hajón tartott tomboló sikerű klubkoncertet. Az elektronikus neo-soul egyik legnagyobb európai előadója március 30-án jelenteti meg rég várt második nagylemezét. A Reason bemutató turnéja pedig Budapestet is útba ejti május 12-én, úgyhogy mi sem maradunk ki a földrész "legfeketébb" énekhangjából. A koncertre már el is indult a jegyértékesítés, méghozzá ITT.

A 60-as évek filmzenéi trip-hop stílusban - vagy fordítva?

Marc Collin, a Nouvelle Vague alapítója egy évtizednyi siker után új projektet talált ki. A nyolcvanas évek újhulláma helyett ezúttal a kilencvenes évek vannak fókuszban. Talán a Bristol névből is kiderül, hogy az együttes a trip-hop legnagyobbjai, a Massive Attack, Tricky, a Portishead és a Morcheeba számait dolgozza fel, a jól megszokott csavarral. Most kiderül, milyen az, ha az Overcome-ot, a Roads-t vagy a Moog Islandet elegáns cool jazzel és a hatvanas évek filmzene-fílingjével elegyítik. A Nouvelle Vague első budapesti fellépése egykor az A38 Hajón volt - logikus hát, hogy a Bristol is itt mutatkozik be, méghozzá május 28-án.

Lamb fotó: Demjén Zoltán

Ez a Bárány nem hallgat. Mi hallgatjuk őket. Március első csütörtökének estéjén éppen az Akváriumban. A Lamb brit elektronikus duója előtt pedig a Mius búcsúztatta el Horányi Julit, vagyis hosszú ruhákban, hosszú lábakban és arkangyalokban sem mutatkozott hiány a víz alatti szórakozóhelyen. GALÉRIÁVAL!

Lamb, Mius, Dorothy’s Legs – Budapest, Akvárium Klub – 2015. március 4.

A női lábak iránt kétségtelen vonzalmat táplálnak a földlakó férfiak, de bármennyire is fáj, Dorottya virgácsai nem tartoztak a legizgalmasabbak közé. Gábriel arkangyal lássa a lelkem, nagyon szeretnék valami jót írni a hazai Dorothy’s Legs produkciójáról, de a kéttagú formáció kicsit hamis, kicsit (nagyon) amatőr és kicsit szégyenlős volt. Egész egyszerűen még nem értek meg egy Akvárium szintű bulira. Nehéz volt eldönteni, hogy a gitáros/billentyűs srác, vagy pedig a mikrofonja mögé bújó lány félt-e jobban a színpadtól és a lassanként szállingózó közönségtől. A gépi alapok is nagyon minimálra voltak véve, és a dalaikat sem vetette szét az izgalom. Sok meló még a négy fal között, és talán egy nap belőlük is lehet valami olyasmi, mint ami az este hátralevő részében várt ránk.

A Mius kettősénél tökéletesebb vendégbandát aligha lehetne találni a Lamb elé, és a basszerossal és gitáros/billentyűssel négytagúvá duzzadó csapat igazolta is, hogy itt a helyük. A koncertnek különleges apropója is volt, hiszen Horányi Juli utoljára állt deszkákra a Mius „színeiben”. És mintha ettől végképp felszabadult volna az énekesnő, ugyanis egy lélegzetelállító díva sétált ki elénk, aki amellett, hogy őrületesen szexi volt, a mennyezetet is megrepesztette szárnyaló dallamaival. Nyoma sem volt a korábban kissé félszeg, befelé forduló Julinak: úgy táncolt, hogy attól a száj is tátva maradt, és még édesen is konferált. Tényleg felnőtt a fronthölgyi szerephez; miközben hátul középen Álmos Gergely adagolta a zenei alapokat, és alkalmanként az elektromos dobokat is kezelésbe vette.

Főként a legutóbbi, egészen bámulatos, a szélesebb tömegek által azonban méltatlanul kevéssé ismert Tessellation albummal masszíroztak minket, helyenként a dalokat egymásba fűzve, a háttérvásznon hangulatos képeket vetítve. A zárás az új nóta, a Tomorrow volt, és jelenleg tényleg kérdéses, hogy mit tartogat a holnap a Miusnak; de az egyöntetű vélemények alapján Juli nagyon fog hiányozni. Ezzel együtt sok sikert Gergőnek és az új közreműködőknek, lassan kiérdemlik a magyar Bonobo státuszt. ZSE-NI-Á-LIS koncert volt!

Ha már a Mius bulijának beszámolója alatt vadul csapkodtam a szuperlatívuszokkal, akkor ezeket a jelzőket még simán lehet fokozni most, hogy a Lamb programjáról lesz szó. A brit trip-hop duó úgy lett kultikus közel 20 éves pályafutása alatt, hogy a mainstream áramlatokat jó érzéssel elkerülték, mégis csendes áhítat lobban fel a szemekben, ha a nevük említésre kerül.

Zenéjük és egész külön világuk olyan, mint a tűz és víz állandó harca: az elektronikus pult mögötti Andy Barlow – lehet-e valakinek ennél britebb neve? – azon volt, hogy party-vá változtassa az emelkedett szeánszot, hiszen mutatóujját az égbe tartva, a zenét néha túlkiabálva pörgött, ezer lángon égett, lepacsizott az első sorokkal, és még arról is sztorizott, hogy mikor legutóbb az A38-on játszottak, milyen istenesen berúgtak. Ezzel szemben, ahogy Lou Rhodes énekesnő bevonult a nyitó In Binary alatt, egy pillanatra tényleg megdermedt a levegő: hosszú fehér ruhájában egy görög istennő benyomását keltette, és hiába rendelkezett a világtörténelem legmélyebb dekoltázsával, olyan elegancia és báj áradt belőle, ami keveseknek a sajátja. Mint a megfoghatatlan vízcseppek, amelyeknek egyetlen dolguk az, hogy a napfényben tündököljenek.

A „Jennifer Aniston a Förtelmes főnökökből” hasonmás versenyen is jó eséllyel nevező tünemény – Miusos kolléganőjével ellentétben – nem énekelte le a csillagokat az égről; a mélyebb tartományokban búgó hangja azonban így is erővel és bujasággal volt átitatva.

A Lamb dalaiban ugyanaz a kettősség kergetődzik, mint amely a két tagot jellemzi. Vannak az éteri, láthatatlan karokkal felemelő, gyönyörűséges balladáik (As Satellites Go By, What Makes Us Human, Gabriel); és az olyan elvetemültebb, kíméletlen elektronikával letaglózó darabjaik, mint a tiszta drum’n’bass God Bless, a lemezen idegesítő katyvasznak hangzó, itt mégis taroló Seven Sails, vagy a már-már őrjöngésig fokozott, búcsúzóként előadott Trans Fatty Acid. Ahogy az várható volt, főleg a tavalyi, felettébb erősre sikeredett Backspace Unwind lemezre támaszkodtak; de azért pályafutásuk minden szakaszát előcsalogatták, így a már említett Gabriel mellett a ráadásban jött a Górecki is. Azért viszont járna egy büntetlen dekoltázsba tekintés, hogy a talán legnagyobb dalukat, a Heavent nem játszották el.

Amellett, hogy elsőrangúan bájoltak a nótáikkal, bazi cukik is voltak: Lou elmesélte, hogy délután a siklóval felmentek a várba, és irigy ránk, hogy ilyen szép helyen élünk; a nem kevésbé visszafogott (inges) dekoltázzsal fellépő Andy meg jó előre szólt, hogy a buli után lehet velük CD-t, pólót és még akár mellkast is dedikáltatni. És lőn: nagyjából 20 perccel a „hármas sípszó” után már ott ücsörgött az Akvárium előterében a duó (plusz a kisegítő basssusgitáros/elektromos nagybőgős zenész), és belső informátoraim jelentése szerint széles vigyorok közepette járt a toll a kezükben.

Andy azt mondta, hogy az A38-as fellépésük volt a valaha adott egyik legjobb koncertjük. Kíváncsi vagyok, mi a véleménye erről az estéről. Úgy hiszem, méltó vetélytársa akadt a hajós varázslatnak.

Fotók: Demjén Zoltán

A beszámoló létrejöttéért külön köszönet Márton Orsolyának és Hamza Gergőnek!