A nőnap előtt mutatta be a Jurányi Inkubátorház a projekt_LULU című darabot, amely Frank Wedekind klasszikus drámájából kiindulva próbálja meg értelmezni a nemi szerepek körüli problémákat.

Lulu a végzet asszonya: a nő, akinek egy férfi sem tud ellenállni, a nő, akiért férfiak halnak meg, és akinek a vesztét is egy férfi okozza. Mintha Lulu nem is létezne férfiak nélkül – a férfiak pedig mintha nem akarnának létezni nélküle.

Frank Wedekind több mint egy évszázaddal ezelőtt született drámáját sokan sokféleképpen próbálták meg elemezi és játszani, most a Manna Produkció és a MASZK közös produkciójában Geréb Zsófia rendező állította színre. A projekt_LULU azonban ennyivel nem éri be: a ma is elgondolkodtató darab értelmezését sem a nézőre, sem magára nem meri bízni, ehelyett elkezd játszani azzal a gondolattal, mennyire is változott meg a nőről, a nemiségről alkotott képünk a darab bemutatója eltelt 120 év alatt.

Nem kell ahhoz lángelmének lenni, hogy az ember megállapítsa: sok, de nem elég. Ehhez hasonló közhelyeket sem nehéz felsorakoztatni, a nagy kérdés azonban az, tudunk-e erről a témáról úgy beszélni, hogy azzal előrébb jussunk a nemi társasjáték problémáinak megoldása felé. A projekt_LULU sajnos nem, pedig igazán próbálkozik: a darab jelenetei közé beékelt kis szkeccsekben, kiszólásokban felveti a nők tárgyiasításától a szüzesség elvesztésének kérdésétől az önkielégítéshez való viszonyig a szexualitás rengeteg oldalát. Mindebből azonban csak egy válik világossá: a közreműködők alig jutottak tovább az ezerszer sulykolt alapvetéseken, féligazságokon.

Egy idő után annál elkeserítőbbé válik a próbálkozás. Hogy meggyőzze a nézőt arról, valójában feminista - bár nem képes különbséget tenni a feminizmus mint politikai mozgalom és a női egyenjogúság XXI. századra többé-kevésbé elfogadott alapelvei között. Hogy meggyőzze a nőket arról, hogy elnyomják őket – és ezt egy olyan figura történetén keresztül, aki egy pillanatig sem küzd azzal a maga korában valóban égető problémával, hogy képes legyen a hangját hallatni, hogy képes legyen kitűnni a férfiak uralta társadalomban. Az elmúlt évszázad női egyenjogúsági mozgalmainak egybemosása sem feltétlenül szerencsés, igazán az lett volna bátor dolog, amit a darab szerzői számunkra ígértek: megnézni azt, miben tér el, vagy miben hasonlít 1895 és 2015.

Ennél is nagyobb gond azonban már az első pillanattól, hogy a Lulut alakító Sodró Eliza nem képes elhitetni: ő a végzet asszonya. Ettől pedig az egész hiteltelen lesz, hiszen azt sem érti a néző, hogy a körülötte levő férfiak miért őrülnek meg tőle. Az pedig, amikor a darab szerint egy erőszakos apa elől a férfiak karjába menekülő nőként vihorászva elmélkedik arról, milyen is volt tizenévesként maszturbálni, olyan szinten csapja agyon a megmaradt illúziónkat, hogy nem csak a darabtól, de az interaktív színháztól is egy időre elmegy a kedvünk.

Pedig azzal maximálisan egyetértünk, lenne éppen miről beszélni. Ám ennek nem csak a témáját, hanem a formáját sem ártott volna kitalálnia Geréb Zsófia csapatának. Elég lett volna egy hangsúlyos mozzanat, egy emlékezetes kép, vagy csak annyi, hogy érezzük, a projekt_LULU sem csak a női magazinok szintjén képes értelmezni a nemek közötti társadalmi problémákat.