Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legendás együttes. Ők voltak a Yes. Bocsánat, ez így több szempontból sem igaz. Hiszen az 1968-ban alapított formáció jelenleg is aktív, másrészt a mi történetünk még korábban kezdődött. Egészen pontosan 1966-ban.

Három csóka ekkor alakított pszichedelikus rock/blues zenekart – ez (volt) a Mabel Greer’s Toyshop. Kísérletező kedvük nem ismert határt, hiszen egyaránt hatott rájuk a Pink Floyd, Marc Bolen és Debussy munkássága, csakúgy, mint az Alice Csodaországban könyvet jegyző Lewis Carroll írásai.

Egészen szövevényes lenne lekövetni a pontos történéseket, de a menetközben ötfősre bővült tagság sosem adott ki lemezt, bár a BBC stúdiójában rögzített felvételeik visszaköszöntek egy-egy válogatásalbumon. A sorozatos tagcserék odáig vezettek, hogy 1968-ban az MGT megváltoztatta a nevét, és Yes-ként működtek tovább. A Mabel Greer’s Toyshop nem kevesebb, mint 45 éves álomra szenderült, mígnem 2013 júliusában Clive Bayley és Robert Hagger újfent keresztezték egymás útjait. Ha már így hozta a sors, leporolták a hangszereket és az emlékeiket, bevették magukat egy stúdióba, és az a bizonyos kémia újra ott szikrázott közöttük, ahogy megszólaltatták a több évtizede szunnyadó akkordokat.

Az étvágyuk pedig igazán csak evés közben jött meg: új demókat készítettek, csatasorba állították Hugo Barré basszusgitárost, és meghívót postáztak két ex-Yes tagnak is. A billentyűs Tony Kaye és a billentyűs/gitáros Billy Sherwood kapva kapott az alkalmon, és mire észbe kaptak, már meg is született a Mabel Greer’s Toyshop első albuma. A 2015. március 9-én megjelent New Way of Life korongon 6 régi, 1967-68-ban írt nóta, és 5 friss szerzemény kapott helyet. Az „ősi” darabok közül kettő (Beyond and Before, Sweetness) már ott szerepelt a progresszív rock pionírjának számító Yes legelső, 1969-es albumán; de több más dalnál még ennél is régebbre ástak vissza a szerzők. Jól el is különíthetők az elmúlt években írt számok, hiszen a King and Country vagy a hét perc fölé nyúló Oceans szinte improvizációs tételeknek nevezhetők.

A futurisztikus borító ne tévesszen meg senkit, szó sincs arról, hogy ezek a rutinos csókák a dubstep vagy EDM felé kacsingatnának: a New Way of Life tradicionális rock/blues muzsikát rejt, hol több, hol kevesebb felhőbámulós elszállással, amelyet főleg a visszhangosított gitároknak köszönhetünk. A My Only Light és a Singing To Your Heart egyértelműen kiemelkednek társaik közül - még az egész lemezen botrányosan erőtlen dobsound ellenére is. De hát itt nem is stúdiós csúcsprodukciót várunk, egyszerűen csak arról van szó, hogy régi cimborák összejöttek egy kicsit zenélni, és ezt a közös örömöt megörökítették az utókor számára.

Meg aztán mutassanak nekem még egy olyan zenekart, amely közel 50 év alatt egyetlen albumot ad ki. Ha folytatják ezt a tendenciát, nem ígérhetem biztosra, hogy a következő Mabel Greer’s Toyshop lemezről én fogok írni.