A rajongóknak még egy évet várniuk kell a hetedik részre, de a rendező J.J. Abrams bemutatta a szereplőket, akik között a régi rókák mellett újoncokat is láthatunk majd. 
Az már korábban kiderült, hogy a film hőskorának néhány emblematikus alakja is visszatér majd, így újra itt lesz többek között Mark Hamill, Harrison Ford, Carrie Fisher, illetve Peter Mayhew is. Az új szereplők közül a két legismertebb név a svéd származású hollywoodi legenda, az Oscar-jelölt Max von Sydow, illetve Andy Serkis, aki a Gyűrűk ura filmekben lett ismert.
Már az is megszokott, hogy fiatal feltörekvők is helyet kapnak a színészi gárdában, és ez most sem lesz másképp. Láthatjuk a brit John Boyegát, Oscar Isaac-et is, akit a Drive – Gázt! című filmből ismerhetünk, illetve a Girs című sorozatból Adam Drivert és az ifjú tehetség Daisy Ridley-t.
A bejelentés során J.J. Abrams elmondta, hogy a forgatási munkálatok néhány héten belül megkezdődnek, a zenéről pedig ezúttal is a legendás John Williams gondoskodik. A Csillagok háborúja hetedik epizódjának világpremierjére 2015. december 18-án kerül sor.
olyan nevekkel, mint a Csík Zenekar, a Hooligans, a Kiscsillag vagy éppen a Vad Fruttik. A rendezvényen az ország legnagyobb együttesei és DJ-i mellett az egri zenekaroknak is lehetőségük lesz a bemutatkozásra. A harmadik színpadon két DJ közül egy fülhallgatón keresztül választhatja ki mindenki, melyik zenére szeretne táncolni, itt ugyanis silent diszkó várja a bulizókat. Vasárnapra elsősorban családi programokkal, valamint főzőversennyel és kertmozival készülnek a szervezők.
Pont öt éve annak, hogy bemutatták Parti Nagy Lajos egyszemélyes darabját, A hét asszonyát. Ebben Csákányi Eszter hét monológja hét nő „partinagyos” portréja, igazi jutalomjáték egy olyan színésznőnek, akiről sose tudjuk eldönteni, sírni vagy nevetni készül. Ez az előadás járt a fejemben, amikor Csákányi Eszter önálló estjére igyekeztem. Bevallom, kicsit még féltem is, hiszen mi újat lehetne még kisajtolni ebből az egyszerre kimeríthetetlen és borzasztó kimerítő témából: a női lélekből.
Beregi Ádám egy átlagos nap, átlagos reggelén oldalán felségével, Enikővel, munkába igyekszik. A fiuk jövőjén merengő férfi a mindennapos reggeli csúcs okozta dugón sem húzza fel magát az átlagosnál jobban. Ám, amikor egyik pillanatról a másikra a semmiből előtermett, sci-fibe illő alakok tömege veszi körül a kocsit, minden megváltozik. Ádám és Enikő a lázálom-szerűvé vált Budapesten keresztül a fiuk iskolájába siet, ám ott már csak Bálint hűlt helyét találják. Ádámot pedig elragadja egy madármaszkos idegen... 
Négynapos koncertsorozattal nyitja meg kapuit a főváros legújabb szabadtéri szórakozóhelye, a Barba Negra Track. Május első hétvégéjén a Hooligans avatja fel a Track nagyszínpadát, de látható lesz a bristoli Kosheen, bemutatja új albumát a Supernem, a negyedik napon pedig az Intim Torna Illegál zárja a hosszú hétvégét.
A Barba Negra Track április 30-án egy négynapos koncertfolyammal ünnepeli meg a közönséget, a zenekarokat és a szabadtéri koncert szezon kezdetét. A megnyitó rendezvénysorozaton három olyan nagy hazai és egy nemzetközi fellépő látható majd, akik már bizonyítottak a hazai közönség előtt. A Rákóczi híd budai hídfőjénél elterülő, hatezer főt befogadó koncerthelyszín hatalmas, nagyrészt fedett küzdőtérrel készül a nyári szezonra, hogy az esősebb napokon is zavartalan legyen a szórakozás. A helyszín a hang- és fénytechnikai próbák után megkapta a hivatalos engedélyt a hatóságoktól, így minden akadály elhárult az elől, hogy megnyissa kapuit a Track.
Dés Mihály a Pesti barokk című munkájával nagy sikert aratott tavaly az olvasni szeretők körében, idén pedig hasonló babérokra törhet a 77 pesti recept című munkájával. A Corvina Kiadó gondozásában megjelent könyv elmélyíti a szakácskönyv fogalmát, hiszen a központba nem annyira a finom falatok, mint inkább azok készítője kerül. 
Voksolni a 2013-ban megjelent művekre lehetett. A legjobb kötetekre öt kategóriában lehetett szavazni, magyar és külföldi alkotásra egyaránt, idén várt és érdekes eredmények is születtek. A szórakoztató irodalom kategóriában például a külföldi könyvek között nem meglepő, hogy 
Robbie Williams turnéjának legelső, több mint húsz éve tartó útkeresésének pedig ki tudja, hányadik állomását láthatta az, aki péntek este ellátogatott az Arénába. Meg kell hagyni, voltak egy páran, láthatóan többnyire azok (az előző RW-koncerthez képest meglepően sok pasi), akik a kétezres évek elején az Angelsre lassúztak, de ma is felhangosítják az autórádiót, ha megszólal a Let Me Entertain You.
Az élményen sajnos sokat rontott az, hogy ismét bebizonyosodott: a visszhangos Aréna akusztikája legfeljebb arra jó, hogy felerősítse a hokimeccseken a közönség zúgását. Ahogy az is, hogy valami érthetetlen okból nem ültetősre szervezték a show-t, cserébe viszont kellően alacsonyra tették a színpadot, nehogy a küzdőtérre jegyet váltók véletlenül is lássák azt, ami a többszintes show „földszintjén” történt (az ének és a tánc).
Persze csak akkor, ha nem vágyunk mindenáron kerek sztorira, magyarázatra, motivációra és legfőképpen kielégítő lezárásra, mert ettől a filmtől egyiket sem kapjuk meg. A klasszikus narratíván szocializálódott néző elképzelhető, hogy mérhetetlen dühvel áll fel a székből, öncélú művészkedést kiáltva, pedig a Borgman nem felesleges polgárpukkasztás, csak nyitottabban kell hozzáállni, hogy ez kiderüljön. Az viszont tény, hogy a film megvezeti a nézőt, nem is kicsit. Ám közben olyan szépen be is ránt, hogy amikor kezd átrendeződni, majd fenekestől felfordul a fejünkben felállított rendszer, addigra már a kíváncsiságunk hozzákötött a filmhez, pedig tudjuk jól, hogy ennek nem lesz sem jó, sem "normális" vége. Olyan erősen magához láncol, hogy szinte örömmel várjuk, hogy egy szavára a vesztünkbe rohanhassunk. Pontosan úgy, ahogy Borgman teszi a filmbeli család tagjaival. 
Nagyon nem nehéz tehát a nyugati társadalom kritikáját belelátni a filmbe, de ez még mindig csak egy aspektus a sokból. Ez az a film, amire röviden csak azt lehet mondani, hogy furcsa, hosszabban pedig nem érdemes olyannal beszélni róla, aki nem látta. Mert ezt tényleg látni kell, elmesélni értelmetlen. És még ha valaki valóban izzó gyülölettel hagyja ott a mozitermet utána, akkor is ezerszer több és izgalmasabb gondolat fog keringeni a fejében, mint a legtöbb egy sémára felhúzott egyenfilm után. Bármilyen okból is, aki megnézi az valószínűleg napokig fog rajta gondolkozni, akár az azonnali imádat, akár a gyűlölet mellett is teszi le a voksát. Ha nem is lenne olyan jó, amilyen, már önmagában az nem mindennapi teljesítmény, hogy a néző egy jó ideig nem fogja elfelejteni. Különös film a Borgman, amit különösen nagy hiba lenne kihagyni.
feltétlenül bizonyult jó öletnek. A színlap interaktív tréninget ígér modern pszichológiai kísérletek felhasználásával. Máraihoz hasonlóan esetünkben ezt a műfaji meghatározást is iróniával kell kezelnünk, hiszen pszichológiai kísérleteknek nyoma sincs, minden áltudományos, felületesen okoskodó és vásári. A nézők egy – korunkban oly divatos – problémamegoldó tréningen találják magukat, amelynek célja, hogy hasznos és praktikus ismereteket sajátítsanak el a szegénység általános problémájának leküzdésére. A felvezetőből megtudjuk, hogy a „szegénységi művészeti terápiás tréning” vezetője egy mindenféle diplomát összehalmozó, eredeti szakmájából és a civilizációból kiábrándult, milliárdos műkereskedőből lett tanító, aki tibeti útja során ismerkedett meg a keleti bölcsességek legmagasabb fokával. A Bán János alakította szellemi vezető tudását most – némi díjazás ellenében – hajlandó velünk is megosztani egy gyakorlatorientált tréning keretében.
Bán figurája meghökkentő és szórakoztató, önmagában azonban nem elég a nézői figyelem folyamatos felkeltésére. Nem lehet nem megmosolyogni a vizes tálban topogó szerzetesnek öltözött gurut, aki hol pálcikaembereket rajzol az ablakra, hol érthetetlen latin idézetekkel teszteli a közönséget. Szeretőjét és egyben első számú segédjét Tánczos Adrienn kissé túljátssza, ami persze részben a színésznőt alakító színésznő kettős csapdájából adódik.
Nem kell persze mélylélektanra számítani, azt nagyon bölcsen meg sem kísérli a film, mégis csak egy vígjátékról van szó. De a már klisének számító család vagy karrier-helyzetet a szokásosnál sokkal valósabban állítja fel és mutatja be. A két, egyformán negatív képet felfestő pólust, a karrierista munkamániást és az otthonülő családanyát is valós emberekké teszi, szépen fricskát mutatva azoknak, akik előszeretettel kategorizálják be a nőket csak csupán a munkaerőpiacon betöltött vagy be-nem-töltött helyük alapján. Az első pillantásra a munkájáért élő, menő ügyvédnő egyáltalán nem szívtelen vagy gátlástalan, nincs híján a klasszikusan nőiesnek titulált vágyaknak, mint a rendes párkapcsolat vagy a gyerek, egyszerűen csak úgy hozta az élet, hogy eddig nem jutott el a megvalósításukig. És pontosan tudja, hogy talán sohasem fog. A tökéletes otthonában tökéletes férjének tökéletes vacsorát készítő feleség pedig nem buta vagy alkalmatlan bármi másra, egyszerűen csak amióta az eszét tudja alárendelte magát a férfi vágyainak, háttérbe szorítva önmagát, és már észre sem veszi, hogy a régi kölcsönösségből mára egyoldalú kiszolgálás lett. És ő közben szépen elhitette magával, hogy ez így jó neki. Egyikük sem rossz vagy ostoba, csupán az élet egy koron túl nem tündérmese. Aztán persze ott van a harmadik, szemtelenül fiatal és a szépségéből élő lány, akinek még az, akit még nem állított választás elé az élet. És az a szép ebben a filmben, hogy közös nevezőre hozza ezeket a nőket, akik a felszínes szemlélő számára külön-külön klisék csak, azok A csajok bosszújában igazi emberek.
Éppen ezekért a szerethető, pozitív dolgokért fájóak a butább, direkt vígjátékos-részek, hiszen ezt a történetet nyugodtan el lehetett volna játszani okosabb humorral is. Persze így is nevet rajta az ember, és nem hagy rossz szájízt a film, de emiatt nem lesz az Elvált nők klubjához hasonlóan emlékezetes, korszakos feelgood-film belőle, csupán egy a sok közül. Mondjuk még így is egy a jobbik fajtából, hiszen nagyon sok ponton félremehetett volna a film, és a humor néhol kifogásolható minősége még a legkisebb rossz. A marhaságok mellett viszont sikerült elkerülnie a nemek klisévé és kategóriákká alacsonyítását, az egymásra köpködést, vagy a kapcsolatok működésének leegyszerűsítését, ez pedig nem kis dolog. Szerethető, műfajához képest meglepően értelmes film A csajok bosszúja, ami a túlzások és rossz poénok ellenére is jópofa tud maradni. 
Több mint tíz éve annak, hogy megjelent Enrique Iglesias a világ könnyűzenei égboltján, sőt, valósággal berobbant oda. Debütáló lemezéért egyből Grammy-díjat is kapott, és azokban az években olyan máig ismert dalok születtek, mint a Rythm Divine, vagy a Could I Have This Kiss Forever (amit ugye Whitney Houstonnal énekelt). 
A dalok többsége jellegtelen gépzene lett, ami stílusában valahol a Vengaboys és Dj Bobo munkásságának magasságait és mélységeit idézi fel bennünk. Ha mindenképp jót kell keresnünk, akkor esetleg a Heart Attack és az Only a Woman című dal érdemel enyhe vállveregetést.
A 7 évvel ezelőtt a nápolyi maffia, a camorra működését leleplező olasz oknyomozó újságíró, Roberto Saviano ezúttal a világot behálózó kokainkereskedelemről ad mélyreható és minden, a hétköznapi hírek hátterére és magyarázatára éhes olvasónak hiteles tudósítást. A ZéróZéróZéró - A világot felforgató kokain nyomában című könyv április 30-án kerül a magyar könyvesboltok polcaira.
A 2006-ban megjelent Gomorra Olaszországban egész tüntetéshullámokat indított el, de szerte a világon felhívta a figyelmet a maffiaszervezetek által okozott gazdasági, környezetvédelmi és erkölcsi károkra. Azóta sikerült megtörni a camorra évtizedekig megingathatatlannak hitt hatalmát a szervezet fejének „levágásával’.