A Pesti Magyar Színház legújabb musicalje a történet alapján első ránézésre egy gyorstalpaló Grimm mesék áttekintés lehetne - de a karakterek ne tévesszenek meg senkit. A Vadregény – Into The Woods Hamupipőkéről, Babszem Jankóról, Piroskáról és Aranyhajról szól ugyan, ám egyáltalán nem úgy, ahogy azt a klasszikus történetekből mindannyian jól ismerjük.

A Pulitzer-díjas zeneszerző és dalszövegíró Stephen Sondheim darabjában összekuszálódnak és a rejtélyes erdő mélyében összeérnek a meseszálak. Egy gonosz Banya átka miatt ugyanis a vadon szélén élő Pék és Pékné azt a feladatot kapja, hogy szerezze meg Hamupipőke cipellőjét, Piroska köpenyét, Jankó tejfehér tehenét és egy tincset Aranyhaj copfjából. Ezzel kezdetét veszi a több mint három órás mesés felfordulás, amelyben az ismert karakterek abszurdabbnál abszurdabb helyzetekbe keverednek rengetek humor és kellemes zene kíséretében.

Hamar kiderül, hogy esetünkben Jankó tehénfixációval küzd, és nehezen válik meg legjobb barátjától; Riskától. Az érte kapott varázsbabszemekért végül mégis kötélnek áll. Piroska falánk tinédzser, aki mire nagymamájához ér, feldézsmálja a neki vásárolt péksüteményeket, és nem jön zavarba, ha a Pék által legyilkolt Farkast kell megnyúznia. Hamupipőke keresztbe-kasul szaladgál a színen báli ruhájában, miközben a Herceg és kísérete üldözi éjszakánként az erdőben. Aranyhaj bele-bele áriázik a darabba, szegény, nagyon unatkozik egyedül a toronyban. Pék és Pékné mindeközben rendíthetetlenül teljesíti küldetését.

A pörgő cselekménynek köszönhetően egy percre sem unatkozunk. James Lapine szövegkönyvét zseniálisan ültette át magyarra Galambos Attila. Így zeneiség mellett a darab egyik tartópillérévé válik a szöveg, a számtalan poén, és az eredeti mesékre tett elferdített utalások, amiken nem lehet nem nevetni. Minden karakternek egyedi stílusa van nem csak zeneileg, de a szövegformálásban is.  (A Banyát alakító Auksz Éva rappelésén például könnybe lábadt a szemünk!)

A szereplők ügyesen hozzák a könnyed-humoros musicalvilágot. Hang terén Szemenyei János (Jankó) és Gémes Antos (Pék) remekel, Szűcs Kinga (Hamupipőke), Szalay Kriszta (Jankó anyja) és Holecskó Orsolya (Pék) is jól teljesíti a műfaj követelményeit, és ugyanez mondható Kovács Lotti Piroskájáról is, bár ő esetenként túl harsány.

Harangi Mária rendezésében biztosra megy, a letisztult koncepcióban a műfaji korlátokon belül szabad teret ad színészeinek, akik ezt ügyesen ki is használják. Romvári Gergely Pető Beatrix rajzait felhasználva meseillusztráció-szerű díszletet álmodott a színpadra, amelyhez jól illeszkednek Howard Lloyd jelmezei és Bérczi Katalin origami-bábjai.

Az első felvonás végére néhány csavarral ugyan, de összeáll a sejthető happy end. Nagy is az értetlenség a szünetben: vajon mi jöhet még? A válasz az, amit sose tudunk meg a meséből. Főszereplőink sorsát ugyanis tovább követjük, hogy megtudjuk, mi lesz velünk miután a történetek véget érnek.

Hamupipőke szépen berendezkedett a palotában, de hamar rá kell jönnie, élete sokkal kalandosabb volt, amíg Hercege romantikusan loholt utána. Az újdonsült Aranyhaj szülés utáni depresszióval küzd, és mindkettőjük párkapcsolatában megjelenik az a bizonyos harmadik – Csipkerózsika és Hófehérke személyében. Jankóék anyagi biztonságát megnyugtatóan biztosítja az aranytojást tojó tyúk, a Banya megszépül,  Piroska és a Pék családja is békésen éldegél, de az Óriás feleségének bosszúja hamarosan utoléri őket.

Első kétségbeesésükben megszabadulnak a mesemondótól, az egyetlen szereplőtől, akinek bármiféle fogalma is volt arról, hogy mi következik, így teljesen eluralkodik a káosz. A mellékszereplők hullanak, mint a legyek, és ismét a teljes csapat az erdő mélyén találja magát. Azt azonban, hogy erre milyen megoldást eszelnek ki, nézze meg mindenki maga. Az előadás legközelebb május 11-én látható a Pesti Magyar Színházban.

Fotók: Juhász Melinda, Dóka Attila - Pesti Magyar Színház