Gyerünk a moziba' be - Elstartolt a Cinefest Miskolcon

Pataki Anita írása itt: - 2014-09-13 12:22

A versenyprogram legnagyobb sztárerejével rendelkező filmjével, a Viggo Mortensen, Kirsten Dunst és Oscar Isaac nevével fémjelzett Kétarcú Januárral indult tegnap a 11. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. És a program az elkövetkező kilenc napban sem ad lejjebb a színvonalból.

Mint azt már megírtuk, az idei Cinefest az eddigiekhez híven remek filmekkel és programokkal várja a mozi szerelmeseit, méghozzá ingyen. A bő egyhetes fesztiválra egy-két napra is nagyon megéri ellátogatni, mondjuk például erre a hétvégére. Hiszen nem elég, hogy vasárnap este "főműsoridőben" Richard Linklater Sráckorát tűzik műsorra, de addig is jobbnál-jobb alkotásokkal találkozhatunk a vásznon. Napi három-három versenyfilmet ülhetnek végig azok, akik ki sem akarják tenni a lábukat a moziteremből - ami, lássuk be ebben az időben kifejezetten kellemes megoldásnak tűnik! Szombaton, vagyis ma, a svéd Lavina és a horvát Vetítések mellett Kerékgyártó Yvonne "Sziget-filmjét", a Free Entryt tekinthetjük meg, holnap pedig a lengyel Heavy Mental és a francia Csajkor mellett Miklósy Zoltán képviseli hazánkat a versenyben Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja című animációjával. A versenyen kívüli Kitekintő-szekció is kényezteti a hétvégi közönséget: szombaton Mike Leigh Mr. Turner című, kosztümös eposzát és egy bogotai magyar kifőzde körül játszódó Parador Húngaro-t, vasárnap pedig a már említet Sráckort tekinthetjük meg. És akkor a kisfilmekről és dokumentumfilmekről, a retrospektív vetítésekről, a szakmai és zenés programokról még szó sem esett...

Egy ilyen esős, őszi hétvégén nem is lehet jobb programot találni, mint egy jó kis mozizás, irány tehát Miskolc, ahol tár karokkal és remek filmekkel várnak mindenkit. Az izgalmas mozizás mellett pedig kedvenc filmünkre szavazhatunk is, hiszen a közönség véleménye az, ami legvégül igazán számít!

Szirén hörgésemmel elkábítom

Blahó Dávid írása itt: - 2014-09-12 21:17

Soha semmi nem elég jó. Ha mindig ugyanazt csinálod, az lesz a baj, ha viszont változásra törekszel, abba kötnek bele. A fémhívő zenefanatikus meg aztán végképp kritikus fenevad, aki száz karommal esik neki legnagyobb kedvencének, ha az változtatni mer a bevált formulán.

if_sc_borító.jpg Az underground színteret jó ideje maga mögött hagyó In Flames már a 2011-es Sounds of a Playground Fading lemezzel is merészet húzott, de ezúttal még egy lapátnyi barnamártást rápakoltak a húsgolyóikra. Ez a fogás pedig nem más, mint a svédek 11. albuma, a Siren Charms.

A szirének ugye az énekükről voltak jellegzetesek, és ennek megfelelően a korábban főként acsarkodó Anders Fridén énekes ezúttal valóban dalra fakad. Méghozzá nem is akármilyen sűrűséggel! Amíg a régebbi lemezeken épp csak színező elemként használta dallamos baritonját, addigra az új korongon már csak elvétve hörög, és szinte mindent közérthető tónusban közöl. Anders sosem pályázna jó eséllyel a három tenor egyik megüresedő posztjára, de amit bevállal, azt színvonalasan hozza. Sőt, megkockáztatom, hogy helyenként túl is vállalja magát. Arról majd az élő bulik állítanak ki bizonyítványt, hogy a rasztáit eldobó szakállas frontember csak stúdiókörülmények között képes kivágni a magas C-t, vagy a színpadon sem vall szégyent a saját témáival.

A zenei oldalról szólva: sokan biztos majd azzal hajítják félre ezt az albumot, hogy nem is metal, ami óriási baromság. Igen, a Flames egyre messzebb kanyarodik a dallamos és technikás death metaltól, de attól ez még kétségtelenül minőségi kemény muzsika. Megvannak a rájuk jellemző, tipikus riffek, és arról sincs szó, hogy a skandinávok a próbaterem mélyére száműzték volna a torzító pedálokat. A Siren Charms ezen felül még csodálatosan is szól, rengeteg finom, egyáltalán nem tolakodó hangszerelési megoldással, billentyűs és elektronikus színezéssel, olyan dob és basszus hangzással, mintha Daniel Svensson és Peter Iwers melletted játszana a szobában.

lángokbanbanda.jpg

Valóban, igazán csúcssebességgel száguldó téma csak egyetlen helyen (Everything’s Gone) tűnik fel a lemezen, de azért az olyan nóták, mint a When the World Explodes vagy a Monsters in the Ballroom gondoskodik a kellő mennyiségű súlyról. Előbbi egyébként az album egyik legkülönlegesebb tétele a női énekkel, illetve a lezárás operás és arab zenei hatásaival. Megvan a kihagyhatatlan ballada is (With Eyes Wide Open), és a két klipes dalon (Through Oblivion, Rusted Nail) kívül több más szerzeménybe is sikerült emlékezetes énektémákat pakolniuk – például a Paralyzednak már a verzéi is olyanok, hogy képtelenség nem szeretni, a Dead Eyes-nál meg a refrén dallamait lehetetlen száműzni a fejből.

A változás dicsérendő, de önmagában egyetlen fabatkát – vagy éppen svéd koronát – nem érne, ha nem társulnának mellé jó dalok. Csakhogy a Siren Charms elejétől a végéig tele van jó dalokkal, így különösen megérdemli az In Flames, hogy megbecsüljük a törekvéseiket. Ahogyan a turnéterveiket is, hiszen szeptember 28-án a Barba Negrában lép fel a csapat.

Szenvelgő haláltánc Beethovenre komponálva

Pataki Anita írása itt: - 2014-09-12 14:58

A Ha maradnék (12) simán lehetett volna az élet értelmén merengő, éppen elviselhetően érzelmes és valami gondolatérbresztőt nyújtani tudó kamaszfilmek egyik jó példája, az élet-halál között vergődő csellistalány történetében volt potenciál. Ám a film ehelyett egy szellemként is tökéletesen gyönyörű, tökéletes életén nyavajgó lány tökéletesen irritáló haláltánca lett.

Pedig tényleg lehetett volna ez sokkal jobb is, a könyv például kifejezetten megindító és elgondolkoztató olvasmány volt, szimpatikus, azonosulásra alkalmas karakterekkel. Arra viszont nagy valószínűséggel senki nem képes, hogy egy hihetetlenül gyönyörű, álomszerűen jófej szülőkkel és barátokkal megáldott, isteni tehetségű csellistalány bőrébe tudja képzelni magát, akibe még egy idősebb, menő, jóképű, kedves, vicces, őszinte és gondoskodó zenészsrác is első pillantásra beleszeret. Ja, hogy egy tragikus balesetben elveszti az egész családját és ő maga is a halál közelébe sodródik? Sajnos az irreális felállás miatt ez az, egyébként valóban szörnyű, esemény sem lesz több bugyuta mesei fordulatnál, amire csak forgatni tudjuk a szemünket ahelyett, hogy könnyel telne meg. Így pedig, legyen akármilyen gonosz dolog is, nem tudunk mást tenni, csak annak szurkolni, hogy ne azt a végkifejletet kapjuk, ami mérföldekről is jól láthatóan közeledik, csak hogy legalább valami realitás, valami igazi maradjon a filmben, még ha ez azt is jelenti, hogy a főhős halálában reménykedünk. Ez pedig nagyon ritkán jó dolog, szerelmes tinifilmekben meg főleg.

Egy váratlan hószünetnek köszönhetően Mia (Chloë Grace Moretz) családjával rokonlátogatóba indul, ám egy festői, erdei úton beléjük rohan egy másik autó. A súlyosan sérült, kómában fekvő lány, testéből kilépve kezdi összerakni a történteket és ahogy saját életéért küzd a vásznon lassan megelevenedik az eddig a pillanatig vezető másfél év. Ám ahogy a nosztalgia és a műtétek közben szembesül szerettei tragikus sorsával egyre inkább megkérdőjeleződik benne, akar-e egy olyan életet élni, amire ezek után esélye lehet? Nem lenne-e egyszerűbb elengedni az egészet, bedobni a törölközőt és emelt fejjel feladni a küzdelmet? Már ha ez a döntés egyáltalán tényleg az ő kezében van ugyebár...

If I Stay 2014 Movie HD Wallpaper.jpg Az életéért küzdő lány az élet értelmén, céljain, a szeretet mibenlétén, a bátorság és a döntések fontosságán lamentáló narrációja éppen azért marad idegesítő és súlytalan, mert egy olyan karakter szájából kellene elhinnünk, akinek egész eddigi életében az volt a legnagyobb problémája, hogy egy csodás zeneiskolát, és vele mesés karriert, vagy az ugyancsak irigylésre méltó jövőt ígérő szerelmét válassza. Persze tudom én, hogy két jó közül nehezebb választani, de lássuk be, hogy az életben is ritkán sajnálunk valakit, akinek ilyen jó sora van, hát hogy éreznénk együtt vele a vásznon? Az pedig csak súlyosbítja az ellenérzést, hogy bicskanyitogató szenvedés is társul a Mia ilyen szomorúra sikerült élete és az előtte álló nehéz döntéseken való filozofálgatás mellé, hiszen a lány végig azt tükrözi, jó kamasz szokás szerint, hogy senkinek nincs olyan nehéz dolga, mint neki. De ha valakinek nagyobb szívfájdalmat okoz egy szakítás, mint a kisöccse halála, azt valahogy nincs kedvem vigasztalni.

Emellett a film a könyvadaptációk több nagy hibájába is beleesik. Nem elég, hogy papírízű dialógusokat ad a szereplők szájába, de a történetnek sincs igazán íve, csak - érezhetően a könyvet követve - jönnek egymás után a jelenetek anélkül, hogy érzelmi vagy dramaturgia szempontból épülne a történet. Szinte listaszerűen adagolják az információkat, esélyt sem adva arra, hogy az ember beleélje magát a sztoriba, mintha fontosabb lett volna az, hogy a könyv minden egyes momentuma belekerüljön a filmbe annál, hogy igazán filmmé váljon a mű. A színészi játékkal is ugyanez a helyzet, kétdimenziósnak is alig mondható klisé-karakterek megformálásánál lehetőség sincs a maradandó alakításokra, itt maximum tisztességes iparosmunkát lehetett végezni, ami meg is történt. A két szép, fiatal főszereplő persze bizton szárba szökő hírnévre számíthat, amihez valószínűleg a tehetségük is megvan (Moretz sikeres és jó gyerekszínész volt mindig is, a szerelmét alakító Jamie Blackley pedig a mostanában oly divatos, tehetséges angol "importcikkek" egyik legújabb példánya), de hogy néhány év múlva erre a filmre a most 16 éves lányokon kívül senki nem fog emlékezni, az biztos. Sőt, már néhány nappal a megtekintőse után is erősen megkopott az emlék, szerencsére.

A Ha maradnék egy kereskedelmi tévék délutáni műsorsávjába illően szirupos, papírmasé-karakterekkel eljátszatott, szépelgő szenvelgés, ami nagyon mély és bölcs akar lenni, de éppen ettől marad felszínes és üres. Ha valakit érdekel az egyébként egyáltalán nem rossz alaptéma, annak inkább a könyvváltozatot, vagy a hasonló területen tapogatózó, ezerszer jobban sikerült Csillagainkban a hibát ajánlanám, ha már mindenképpen halál és szerelmes tinédzserek kapcsolatának rejtelmeibe kíván betekinteni.

6+1 dolog, amit szerettünk a Budavári Borfesztivál első napján

Szakács Kriszta írása itt: - 2014-09-11 12:30

A nyár, de sokkal inkább a szabadtéri szezon hétvégéiből szinte nem találunk olyat ma már, amikor nincs az ország valamely pontján egy jó borfesztivál. De ami kétségtelen, az egyik legjelentősebb és legszínvonalasabb ezek közül a Budavári Borfesztivál, amit idén már 23. alkalommal rendeznek meg. Mi rögtön a fesztivál első napján megnéztük, miért is érdemes idén is kilátogatni.

1. Fantasztikus borok

Ehhez igazából talán nem is kellene kommentárt fűznünk, de ha még bárkiben kétségek merülnének fel, megnyugtatásul jelentjük: a magyar borok még mindig méltóak jó hírükhöz. A fesztiválon minden régió és minden bor kedvelői megtalálják a legjobb nedűket, legyen az akár száraz fehér, testes vörös, vagy egy könnyű habzó. A teljes kínálatot szinte lehetetlen végigkóstolni, mindenkit csak arra tudunk bíztatni, hogy ízlésének és kíváncsiságának megfelelően válogasson a legjobbakból.

2. A fantasztikus borok még egyszer

Nem győzzük hangsúlyozni a magyar borok kiválóságát, de azt is kár lenne tagadni, akad jó néhány fantasztikus borvidék az ország, sőt a kontinens határain kívül is. A mi kedvenceink az olasz és a dél-afrikai felhozatalból kerültek ki, de a nemzetközi kínálattal kapcsolatban is csak ismételhetjük magunkat, ízlés és kíváncsiság alapján kereshetjük a kedvenceket.

3. A Budai Vár

Talán ehhez sem kell különösebb magyarázatot fűznünk, a Vár csodálatos helyszín, nem is beszélve az esti, díszkivilágítással fokozott szépségről. Az íz élményt a tökéletes vizuális élménnyel kiegészítve élvezhetjük a kora őszi délutánokat vagy estéket a kiváló borok társaságában.

4. Remek zenei aláfestés

És ha már az ízlelőbimbókat és a látóidegeket kényeztetjük, ne maradjon ki a jóból a fülünk sem: remek koncertekkel is kiegészül a program. A nyitónapon komoly- és könnyűzene is szerepelt a palettán, este az Irie Maffia mozgatta meg a közönséget, de vasárnapig több szuper koncert is lesz még. A teljesség igénye nélkül az audio-élményt többek között a Talentométer győztesei, a Csík zenekar, Rúzsa Magdi, a Fool Moon és a Benko Dixiland Band szolgáltatja.

5. Izgalmas új tételek

Bár a vaskalapos, csak a tökéletességet kereső borrajongók valószínűleg ezért a kijelentésért nem zárnak a szívükbe, de mindenképpen érdemes egy-két, frissiben palackozott tételt is megkóstolni. A tegnapi nap nagy meglepetése volt két olyan bor is, amik épphogy dugót kaptak – így természetesen a palackban érés néhány hónapja még hiányzott a tökéletességhez – de izgalmas „kócosságukkal” friss színeket vittek az egyébként is tarka palettára.

6. Borpárok

Magam sem vagyok az a kifinomult ízlésű és szaglású borkedvelő, aki vakon kóstolva is megkülönbözteti az évjáratokat, de aki ilyen képességek fejlesztésére vágyik, most az egészen finom különbségekre is koncentrálhat a borpárok kóstolóján – igaz, ezt a program szerint már csak ma teheti meg. Találunk példát évjáratok, termőterületek, feldolgozási- vagy erjesztési eljárások közötti különbségre is, így széles skálán tesztelhetik vagy fejleszthetik borismeretüket a vállalkozó szelleműek.

+ 1. Az időjárás – Nos, igen, a maihoz képest a szerdai első napon mindenképp szebb arcát mutatta a szeptemberi időjárás. Abban azért még bízhatunk, hogy a délutáni-esti órákra kevéssé a víz, és inkább a borok jutnak majd szerephez. De egyébként is, a gumicsizma reneszánszát éli!

Fotók: www.aborfesztival.hu

Üdv a perverzek világában!

Kultography írása itt: - 2014-09-10 08:21

Előző filmjéhez hasonlóan a felső tízezer bugyraiba vezet be minket David Cronenberg. A Térkép a csillagokhoz színtere Hollywood, ahol a csillogás mögött súlyos emberi játszmák húzódnak meg.

Titokzatos lány érkezik Hollywoodba. Mintha csak turista lenne, aki sztárok nyomait kutatja az álomvárosban, ám lassacskán kiderül, több köze van az Antikrisztushoz, mint egy rajongó tinihez. Felbukkanásával ugyanis Agatha (Mia Wiasowska) sokakban hozza elő többé-kevésbé rejtett démonjaikat.

David Cronenberg legújabb filmje, a Térkép a csillagokhoz látszólag thriller, valójában azonban gyilkos szatíra a hollywoodi felső tízezer világáról. Ahol az emberek semmitől nem riadnak vissza, hogy előretörjenek: gonoszok, hazugok, önzők – és ezen fegyvereiket nem félnek használni sem.

Így lassan az is kiderül, Agatha minden, csak nem kívülálló: egy jól menő – a sztárok számára nyújtott terápiákon meggazdagodott – guru (John Cusack) elsőszülött lánya, aki az elmúlt éveket a pszichiátrián töltötte, miután rágyújtotta a házat a kisöccsére. Aki ezt túlélte, sőt, a drogelvonót is, ahová gyereksztárként került. A piromán lány a valaha menő színésznőnél (Julianne Moore) helyezkedik el, aki szó szerint mindent megtenne azért, hogy dicső visszatérése saját anyja megformálása legyen – és hogy minden összefüggjön mindennel, a mama, aki a mai napig kísérti a színésznőt, annak idején egy tűzvészben halt meg.

Félreértés ne essék, eddig nem a történetet meséltük, csak az alaphelyzetet. Ez a perverz csapat halad a drámai szakadék felé, görög sorstragédiákat és brit sitcomokat egyszerre megszégyenítő fordulatokkal. De felbukkan itt még Carrie Fisher is, aki – mint azt annak idején a Képeslapok a szakadékból című önéletrajzi könyvében meg is írta – nagyjából ugyanebben a világban próbált normális maradni két sztár gyermekeként és sztárként.

Hollywood nagy ismerője, Bruce Wagner forgatókönyvíró láthatóan csőre húzta revolverét (egy korábbi hasonló témájú sztorija megírásakor fogalmazott így), nem kímélt senkit. Kár, hogy a nézőjét sem. Mert az hagyján, hogy ennyi emberi aljasság láttán már kényelmetlenül üldögélünk a nézőtéren, de David Cronenberg rendezői perverziójával súlyosbítva helyenként már erős hajtépésre érzünk késztetést.

Mert a Hollywood „leleplezésére” érzett késztetés annyira erős és annyira szájbarágós, hogy az elvárt gyűlölet helyett sajnálattal vegyes szimpátiát érzünk nyomorult hőseink iránt. Akik az olyan erős színészi játékok ellenére, mint amilyet Julianne Moore is nyújt, pont annyira valószerűek, mint photoshoppolt portréjuk valamelyik magazin címlapján.

A Térkép a csillagokhoz szeptember 11-től látható a hazai mozikban.

Egy autista bőrébe bújva

Karlócai Regina írása itt: - 2014-09-09 11:02

Képzeld el, hogy egy üvegdobozban ülsz. Mindent látsz és hallasz, de bármi, amit reagálnál csak részben, vagy egyáltalán nem jut el a külvilágba. Ráadásul ismeretlen erők időnként alaposan megpörgetik a dobozt, és amikor végre leteszik, kóválygó fejjel próbálhatod összerakni újra, hogy mi van körülötted.

A fenti élmény mindennapos azok számára, akik autizmussal élnek, csakhogy ők sosem szállhatnak ki a dobozukból. Naoki Higashida, egy japánban élő autista fiú megpróbálja bemutatni, milyen az élet az üvegdoboz belsejében. Hihetetlen elszántsággal és konok kitartással sikerült elsajátítania egy olyan technikát, melynek segítségével írásban kifejezhetővé váltak a gondolatai, meglátásai. Ennek eredménye a magyarul 2013-ban megjelent Hát ezért ugrálok című könyv. Fejezetcímei olyan kérdéseket fogalmaznak meg, melyekkel egy autizmussal élő ember (pláne, ha gyerek) nap mint nap találkozik, s amelyekre Naoki előtt nem kaphattunk választ. Ilyen például, hogy tényleg utálja-e, ha megérintik, miért állítja sorba a játékait vagy miért ismételgeti ugyanazokat a cselekvésket újra meg újra.

Szinesíti a kötetet a szerző néhány saját meséje és egy novellája, mely bemutatja azt a mély magányt és érttlenséget, melyet mindannyian ismerünk, ám amely legtöbbünk életében csupán időszakos, míg egy autizmssal élő számára maga a mindennapi valóság. Ha elolvassuk a könyvet, hirtelen értékelni kezdjük saját életünkben az olyan magától értetődő dolgokat, mint az időérzék, a beszédre való képesség, a dolgok átlátására irányuló reális törekvéseink vagy az, hogy ki tudjuk fejezni dühünket, haragunkat, megbántottságunkat.

A legizgalmasabb ebben az írásban - túl azon, hogy egy 13 éves autista fiú írta - , az, amivel szembesít. Nevezetesen, hogy egy autizmussal élő embernek ugyanolyan vágyai vannak, mint bármelyikünknek: elfogadás, közösség, szeretet, szabadság. Az ő tragédiájuk az, hogy éppen ezen vágyak megvalósulásának áll útjában a betegségük, az, hogy be vannak zárva egy olyan testbe, amely nem, vagy nem mindig engedelmeskedik nekik, s amely időnként önálló életet él - személyes kapcsolataik rovására. Ennek ellenére lelkesítő is az írás, hiszen Naoki hangja megszólalhatott az autizmus csöndjéből, s reméljük, sok sorstársának lesz módja hasonlóan kifejezni belső világát.

Együttérzésre, megértésre hív minket a szerző, s bátorít, hogy merjük másképp látni a világot magunk körül, így kitartó munkával talán van esélyünk lebontani az üvegfalakat.

Naoki Higashida: Hát ezért ugrálok című könyve a Park Kiadó gondozásában jelent meg.

Focipályák a Hősök terénél

gyukerim írása itt: - 2014-09-08 08:09

Te miben hiszel? - tették fel a kérdést az idei ARC szervezői. A pályázók meg inkább azt mutatják meg, hogyan látják a mai Magyarországot? Az idei óriásplakát-kiállítás képeit elnézve nem túl derűlátóan.

Kifigurázott hirdetések, kifordított kormánypropaganda, a mémgyárakból tömegével kiáradó képekre hajazó plakátparódiák – igen, péntektől megint ARC kiállítás az Ötvenhatosok terén. Idén már 14-szer, vagyis idén már 13-szor fogunk bosszankodni a képek előtt azon, hogy az előző jobb volt, de ezzel természetesen senkit nem akarunk lebeszélni, sőt.

Mert mindig felgyűlik annyi düh, amennyit érdemes ilyen formában levezetni, egy olyan – választási – évben, mint az idei meg aztán különösen. A csúcsra járatott kormányhirdetések ellensúlyozása, még ha csak szeptember 21-ig is, de jóleső látvány tud lenni. Ilyen a díjnyertes alkotás, a Macskabajusz művek Egyenlőség, testvériség, közbeszerzés című képe, amely több másik plakát mellett a jelenlegi vezetés futballmániája és a korrupció kapcsolatát mutatja egyszerűen, de annál találóbban. De ilyen az is, amikor az M1 „arcaira” hajazva Lázár János Londonból jelentkezik, vagy amelyiken a magyar vizslát nemzetire keresztelik át.

De legyünk őszinték: az ARC soha nem attól volt jó, hogy szapulta a kormányt vagy a politikai szélsőségeket. Szapulta, persze, és most sincs ez másképp, de ezek sokszor olcsóbb poénok, mint amennyire időtállók. A Szulejmán sorozat főcímét Szüljél Mánra átírva látni, vagy a Magyarország térképébe írt „Russia” felirat nélkül remekül meglettük volna. Ennél ritkábbak, ám annál megkapóbbak azok a képek, amelyek a társadalomra reflektálnak. Ilyen a Dózsa György úton haladó hetes busz, tele kifent kaszákat vivő utasokkal (Halász Géza Csúcsforgalom című plakátja a harmadik helyezést érte el) – persze, ennek is adhatunk politikai jelentést, de azt értettük volna tíz éve és érteni fogjuk tíz év múlva is. Pláne, ha a BKV-nak addigra sem sikerül lecserélni a negyedik évtizede a városban csühögő buszait. Vagy ilyenek azok a képek, amelyek még a sötétkék Ikarusoknál is hungaricumabb dolgokat mutatnak be kedves humorral: a mamikat nejlonotthonkában vagy a „romlásnak indult hajdan erős” lecsópaprikákat.

Mint minden évben, a pályázóknak most is egy témát kellett körüljárniuk. Most ez igazán univerzális kérdés volt: Te miben hiszel? A válaszokat persze néha elég nyögvenyelősen lehet csak összepasszintani a kérdéssel, néha láthatóan nem is törték magukat a pályázók. A céljukat mindenesetre most is elérik a szervezők: a képek így egyben megint vicces tükröt tárnak elénk arról, hol tartunk 2014-ben.

És nyilván, az idei jobb, mint a jövő évi lesz – már ezért is megéri kisétálni az Ötvenhatosok terére.

Fotó: MTI, ARC Facebook

Színházi slam Chaucer módra

Kultography írása itt: - 2014-09-08 08:00

Rendhagyó és merész darabbal nyitott idén a Gózon Gyula Kamaraszínház. A kertvárosi teátrum magyar szerzők ősbemutatójával, slam poetry elemekkel tarkított, a Canterbury mesék nyomán íródott zenés vígjátékkal kezdte meg tizenhatodik évadát.

Bevallom őszintén, most először jártam itt. Sajnos a közel félórás buszút, vagy alternatívaként a vonatozás eddig mindig visszatartott. Most viszont a kíváncsiság, hogy vajon egy középkori angol költeményhez mit adhat hozzá a mostanában oly népszerű slammer műfaj, illetve hogy a végeredmény miért csak tizennyolc éven felülieknek ajánlott végül meggyőzött, hogy magam is egy kisebb zarándoklatot tegyek – még ha nem is Becket Tamás sírjáig, csak a XVII. kerületig.

Ez van1.jpg

A színház felkérésére írt EZ VAN (Canterbury mesék) alapkoncepciója nagyjából az, amit az eredeti művet ismerve előre sejteni lehetett. Ahogy a XIV. században Geoffrey Chaucer is a korabeli társadalom egészéről kívánt egy metszetet adni, úgy a Gózon színpadán is korunk ismerős élethelyzetei és figurái elevenednek meg. A középkori darabban egyházi és nemesi tipikus figurák, illetve a köznép képviselői mondtak el egy-egy történetet, amelyekből néhány, különösebb összefüggés nélkül kiragadott példa most a mi korunk jellegzetes hőseivel elevenedik meg.

Míg Chaucer meséi lovagokról, szerzetesekről, birtokosokról, királyokról szóltak, az új adaptációban életunt benzinkutas, prostituáltak, korrupt rendőr, kocsmák törzsvendégei, gyorshajtók és hajléktalanok rajzolják meg korunk édes-keserű tablóját. És persze Horváth Péter és Mihály Tamás előhúzza a „van, ami sosem változik” kártyát is. Hiába telt el több száz év az eredeti mű megszületése óta, a fiatal feleség most is csak bajt hoz öreg férjére, pláne, ha furfangos szeretője segíti. Ahogy a középkori mesélők is szabadon csaponganak a történetek és helyszínek között, a zenés változat történetei sem kapcsolódnak egymáshoz, ez viszont egyáltalán nem probléma.

Ez van2.jpg A zenés nyitány rögtön nekünk szegezi a kérdést: vajon van-e érelme élni? A kissé komor felvezetést aztán gyorsan el is felejtjük, amint szabadon csapongunk az epizódok között egy-egy átvezető jelenet után kiszámíthatóan, mégis lendületesen. Könnyen emészthető, nézőbarát darabot kapunk sok-sok szellemes, bár olykor túlságosan direkt és túljátszott poénnal.Óvatosan fogalmazott a színlap, és utólag értjük is miért. A „zenés vígjáték” megjelölés miatt nem kérhetjük számon a musicalekben megszokott hangtechnikát (sajnos ezt néhány szereplő énekteljesítménye miatt sem tehetnénk meg), az önálló zenés betétek miatt pedig slam poetry darabnak – már amennyire ilyenről lehet egyáltalán beszélni – sem nevezhető az alkotás, akármennyire is utalgatnak erre a darabban. Annak ellenére, hogy ezek a betétek viszik a hátán a darabot zseniális rímekkel és megannyi Chauceri utalással.

Nagy Viktor rendezőnek nem volt könnyű dolga, hiszen élő szerzők művét kellett nagyrészt teljesen új társulattal, elsőként színre vinnie egy olyan színházban, amelynek repertoárjából kicsit kilóg ez a darab. Nekünk úgy tűnt, Csík György jelmez- és díszlettervező, valamint Kelemen Márta koreográfus hathatós segítségével ügyesen vette az akadályt. A nézők hálásak voltak a könnyed humorért, dallamos zenei részletekért és jól eltalált koreográfiáért. Mindezek mellett színészeknek már nem volt nehéz dolguk.

A karakterszerepeke és helyzetkomikumra épülő jelenetekben Szirtes Gábor természetesen remekelt, és a szlammertriász Szanitter Dávid, Nagy Lóránt és Pásztor Tibor is derekasan hozta a figurákat, a női szakaszt erősítő Molnár Gyöngyivel, Kovács Lottival és Török Annával. Utóbbi hármast imádtuk például a kakasos jelenetben! Kicsit árnyaltabb játékra talán csak Menszátor Héresz Attilának és Nagyváradi Erzsébetnek volt lehetősége, és ők remekül éltek is ezzel.

Ez van parti3.jpg

Mindezeket látva nem is tűnik annyira kockázatosnak a Gózon vállalkozása, hiszen az új szerzeményben minden együtt van egy könnyed és kellemes szórakoztató darabhoz, amit az eredeti mű ismerete nélkül is élvezhetünk. S bár valószínűleg ezek a dalok nem járnak majd be olyan utat, mint mondjuk A padlás vagy a Valahol Európában mindenki által ismert dallamai, nagyon szurkolunk a Horváth-Mihály szerzőpáros új művének, hiszen üde színfolt ismét egy kortárs hazai darabot látni a megannyi külföldi musicaladaptció között.

Péntektől Miskolcra költözik a film - jön a 11. Cinefest

Kultography írása itt: - 2014-09-06 17:24

Szeptember 12-21 között kerül megrendzésre a 11. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A fesztivál idén is olyan remek felhozatallal büszkélkedhet, ami láttán minden filmrajongónak leesik az álla és azonnal vonatra pattan Miskolc felé. Főleg, hogy a vetítések, mint eddig is, ingyenesen látogathatóak.

A fesztivál küldetése és tematikája ebben az évben sem változik. A világ filmművészetének legfrissebb és legszínvonalasabb kínálatát hozza Miskolcra: olyan nagyjátékfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentum- és animációs filmeket, amelyeknek mint eddig is, a fesztiválon lesz a magyarországi premierje.

A nagyjátékfilmes versenyprogram továbbra is válogat a friss felfedezések és a fesztiválokon befutott tehetségek művei között. A tizenkilenc nagyjátékfilm közül az egyik legnagyobb érdeklődésre valószínűleg Jonathan Glazer Under the Skin (A felszín alatt) című, mozikba egyébként nem kerülő filmje tarthat számot. A Scarlett Johanson főszereplésével készül az alkotást mesteri egzisztencialista sci-fiként emlegetik, amelynek központi kérdése az, hogy mit jelent embernek, földönkívülinek vagy a kettő közti valaminek lenni. A Michael Faber regényén alapuló történet egy olyan hősnő szemszögéből vizsgálja meg az emberi létezést, aki egy idő után túlságosan is megszokja kölcsönzött bőrét és emberré lesz – katasztrofális következményekkel. Az idei Sundance Filmfesztivál zsűri nagydíját és a közönség díját is megkapta a Whiplash, Damien Chazelle filmje, amely Andrew-ról, a 19 éves dobosról szól, aki rettegve a középszerűségtől mindent megtesz, hogy a legjobb legyen. A siker iránti vágy még nyomasztóbbá válik számára, amikor bekerül a konzervatórium zenekarába, amelyet a híres – és brutális módszereiről ismert - Terence Fletcher vezet, akiről úgy hírlik, semmitől nem riad vissza, ha arról van szó, hogy a legtöbbet hozza ki tanítványaiból. Az október 2-ai magyar premierje előtt itt láthatja a közönség a svéd-dán-norvég kooprodukcióban készült Turist-ot (Lavina/Force Majure) Ruben Östlund rendező munkásságának legújabb darabját, amely idén Cannes-ban megkapta az Un Certain Regard szekcióban a Zsűri Díját. Egy svéd család a francia Alpokba utazik néhány napra síelni. Süt a nap, a lejtők varázslatosak, de aztán egy étteremre lecsap a lavina és minden megváltozik. Az étterem vendégei a szélrózsa minden irányába menekülnek, miközben Ebba a férjét hívja, hogy segítsen megvédeni a gyermekeiket. Tomas azonban menti a saját életét. Bár a várt katasztrófa végül elmarad, a család élete így is fenekestül felfordul. Ugyancsak nagy érdeklődésre tarthat számot a versenyprogramban a The Two Faces of January (Kétarcú január) című film, amelynek Hussein Amini a rendezője, a főszerepekben pedig Kirsten Dunst-ot, Viggo Mortensent és Oscar Isaac-ot láthatjuk. A történet 1962-ben játszódik: Egy elbűvölő amerikai házaspár, a karizmatikus Chester MacFarland és gyönyörű, fiatal felesége, Colette, Athénba érkezik. Találkoznak Rydal-lel, a görögül is beszélő amerikaival, aki – amellett, hogy idegenvezetőként dolgozik – a turisták megkopasztására szakosodott. Rydal nem tud ellenállni Colette bájának és Chester gazdagságának,, ezért elfogadja a pát vacsorameghívását. De MacFarlandékra is igaz a mondás: nem mind arany, ami fénylik.

Szerencsére magyar versenyzőknek sem lesz híján a fesztivál. Kerékgyártó Yvonne filmje, a Free Entry Betty és barátnője, V történetét meséli el. A lányok előtt nagy cél lebeg: ki akarnak jutni a Sziget fesztiválra. Pénzük nincs, de van némi vevőre váró füvük. V csinos lány, aki tudja, hogyan kell kihozni a legjobbat abból, amit a természet adott. Betty visszahúzódó és félénk, nem igazán tudja, hogyan fogja a cigarettát, mit mondjon a fiúknak. De egy vita után fordul a kocka és a lányok útjai szétválnak. A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (For Some Inexplicable) című film Reisz Gábor rendezésében Áronról szól, aki lassan belép a harmincasok táborába. Most fejezte be az egyetemet, munkát keres, de nem igazán tudja mihez is kezdjen az életével. A 30. születésnapjára szervezett bulin rájön, hogy a barátnőjének van valakije. Teljes kétségbeesésében alaposan a pohár fenekére néz. Egy Lisszabonba szóló jeggyel a zsebében tér magához. Úgy dönt, elfogadja a kihívást és nekivág az ismeretlennek.

Természetesen a versenyprogramon kívül is remek alkotásokat láthatunk a vásznon. Az év legkiemelkedőbb alkotásait bemutató Kitekintő szekció egyik legérdekesebb filmje a szeptember 18-i magyar premier előtt látható Sráckor. Richard Linklater filmjének különlegességét nem mindennapi készítése adja: valós időben, tizenkét év alatt forgatta le szereplőivel egy fiú gyermekkorának krónikáját, így a különböző idősíkokban nem más-más színészeket, hanem az idő valós múlásával felnövő/öregedő szereplőket láthatjuk. A brit rendező, Mike Leigh filmje, a Mr. Turner az angol festők egyik legnagyobbikáról, Turnerről szól. J.M.W. Turner a fény szerelmese volt, imádta, amit az épületekkel, városokkal, tengerrel és hajókkal, hegyekkel és völgyekkel tesz. A Mr. Turner egy olyan férfi portréja, aki elhidegült két lánya anyjától, ragadozóként vadászik a házvezetőnőjére és igazi áldásként tekint az élete alkonyán beköszöntő, váratlan szerelemre. Szereplők: Timothy Spall, Paul Jesson, Dorothy Atkinson. A Cannes-i Filmfesztiválon Timothy Spall megkapta a Legjobb férfiszínész kategória díját, Mike Leigh pedig az Arany Pálma jelölést az alkotásért.

MC Columbo, akit a kisvasút füstje megcsapott

Blahó Dávid írása itt: - 2014-09-05 05:51

Tulajdonképpen egyedülálló frontember abból a szempontból, hogy két rengeteget koncertező zenekarban is helyt kell állnia. Egyike a jelenleg a magyarországi színpadokon tevékenykedő legszimpatikusabb zenészeknek. Ezúttal nem annyira az Irie Maffia és a Brains élén álló MC Columbora voltunk kíváncsiak, hanem a hétköznapi emberre. Az emberre a mikrofon és a törölköző mögött.

Azt a kérdést nyilván elég sokszor megkapod, hogy miként tudod összeegyeztetni az Irie Maffia és a Brains dolgait logisztika vagy szervezés terén. De ilyen esetben, amikor két bulid van egy nap alatt (augusztus 30-án készült az interjú, aznap a SZIN-en Brains, majd este a Parkban Irie Maffia koncerten kellett helytállnia), fejben mennyire nehéz átállni egyik bandáról a másikra?

- Azért ez viszonylag ritkán fordul elő, a két zenekar menedzsmentje szerencsére elég összehangoltan működik. Talán évi 3-4 olyan alkalom van, amikor nincs más megoldás, mint egy napra rakni a bulikat. Ilyenkor is igyekszem szívvel-lélekkel mindkét műsorban odatenni magam, úgyhogy nem szokott gondot okozni az átállás. Fizikailag azért egy kicsit megterhelő… most ez a Szeged-Budapest távolság elég kemény volt… (mosolyog)

Mondhatjuk, hogy a Brains esetében szinte minden rólad szól, míg az Irie-nál jobban megoszlik a rivaldafény. Lehet ennek alapján fontossági sorrendet felállítani a zenekaraid között?

- Prioritásban semmiképp. Ott már valami gond lenne, ha valamelyik projektet magasabbra helyezném. Mindössze arról van szó, hogy az én szempontomból az Irie némileg lazább, mivel négyen vagyunk elől, megoszlik a felelősség, és nem is vagyok minden számban benne; a Brains-nél viszont valóban én vagyok a frontember. De ez semmiféle befolyással nem bír a hozzáállásomra, már csak azért sem, mert mindkét csapat nagyon más társaság. Tulajdonképpen az Irie-ban nőttem fel, annak idején a Gimmeshotban volt az első színpadra lépésem, és abból nőtt ki a brigád. Ők már nagyon régóta körülvesznek, Senának, Kemonnak és Busának rengeteget köszönhetek. Sőt, tulajdonképpen mindent, hiszen ők vittek bele ebbe az egész zenekaros történetbe. A Brains annyiban más, hogy mivel ott egyedül vagyok elől, az ötleteimet akár látványban, akár hangzásban jobban bele tudom vinni. Az egyik ezért, a másik azért, de mindkét projekt a szívem csücske.

Volt olyan pontja az életednek, amikor annyira feszes volt a tempó, hogy úgy érezted, végérvényesen le kell tenned a voksod valamelyik csapat mellett?

- Nem gondolkodtam el ezen… bár fizikailag néha ez lenne a helyes döntés (nevet). Kizárt dolog, hogy tudnék választani a két zenekar között… meg nem is akarok.

Szoktál néha azon töprengeni, hogy mihez kezdesz majd az életeddel, ha már nem te leszel MC Columbo, az Irie Maffia és a Brains egyik tagja?

- Eléggé előrelátó személyiségnek tartom magam, szóval szokott foglalkoztatni a jövő. Próbálok előre tekinteni, és mivel 8 évig klarinétoztam és 2 évig szaxofonoztam, ezért van egy kis indíttatás bennem, hogy ezt a tudásomat majd szeretném előkapni valamikor. Ha már nem pörgetek törölközőt, meg nem ugrálok a színpad elején, akkor talán a klarinétot vagy a szaxofont fújom helyette.

Tehát a zenétől nem szakadnál el.

- Az kizárt dolog! Tök mindegy, hogy fog menni, ez mindig elkísér majd. Legfeljebb majd nyugdíjas otthonokban vállalok fellépéseket (mosolyog).

Jó hogy mondtad a törölközőt: ez és a fehér cipő tudatos image elemek nálad?

- Igen, mondhatjuk, hogy azok. De ebben semmi erőltetettség nincs, a fehér cipő tényleg a kedvenc viseletem, ez már jó pár éve így van, a törölközőre meg mindig szükségem van a színpadon. Emellett jó pörgetni, és klassz hype-eszköz.

Egy interjúban egyszer a szabadidőd eltöltéséről kérdeztek, amire azt a választ adtad, hogy csak koncertre és buliba ne kelljen menni. Azért ez a te életviteleddel nem lehet egyszerű feladat…

- A nyári, fesztiválos időszakban bőven kijut az ilyen élményekből (mosolyog). Ha van egy kis szabadidőm, akkor az alvás az elsődleges cél, de ha több napom van a pihenésre, akkor jöhet a kirándulás és a kisvasutazás, vagyis főként természet közeli élményeket szeretek szervezni.

Még tavasszal posztoltál a közösségi oldaladon egy táblázatot arról, hogy fullosan tele van a nyarad fellépésekkel. Most, hogy ennek vége, lehet venni egy nagyobb levegőt?

- Á, nem. Nyaralásra legkorábban majd januárban gondolhatok, hiszen hamarosan beindul a klubszezon, jönnek a gólyabálok, az egyetemi bulik, szóval továbbra sem sok szabad hely van a naptáramban. A két zenekar napi dolgai mellett pedig már készülünk az Irie Maffia 10 éves jubileumra: lesznek új dalok, lemez és egy nagyszabású turné is.

IrieMaffia_1.1_2014közepes.jpg

Ez egy ilyen kettős dolog, nem? Úgy értem, amennyire a színpadi lét energiát ad, annyira el is emészti azt.

- Igen, de közben meg egyértelmű az, hogy ha fáradt az ember, és így megy fel a színpadra, és azt látja, hogy a közönség sem kapta el a fonalat, akkor szenvedés az egész, és még enerváltabban jön le a deszkákról. Viszont ha a közönség iszonyatosan ott van és pörög ezerrel, akkor lehetsz bármilyen elcsigázott, az még a holtponton túl is egy olyan löketet ad, amitől igazán oda tudod tenni magad. Most pont ez volt a helyzet: megjöttem a SZIN-ről, kábé örültem, hogy éltem, aztán felmentem a Park színpadára, és olyan energiabombát kaptam a rajongóktól, hogy nagyon élveztem az egész bulit, és meg sem éreztem azt, hogy túl vagyok egy Brains koncerten.

A nyár legjobb sztorija?

- Inkább egy helyszínt mondanék, ez pedig a Strand Fesztivál. Ott tényleg a legfanatikusabb fesztiválozók jöttek össze, mondhatni, hogy ez volt az egész szezon esszenciája, és tudom, hogy ezt az összes többi, ott fellépett magyar zenekar nevében kijelenthetem. Tényleg fantasztikus élmény volt!

Tavaly Sting bőrébe bújtál, mikor a Szimfonik 3.0 keretén belül előadtad az Englishman In New Yorkot. Azért az meglehetősen távol áll a te világodtól.

- Azért esett erre a számra a választás, mert a Brains Hurts c. dalában – amivel egyébként összemixeltük az Englishmant – van egy az egyben egy olyan harmóniamenet, ami tökéletesen passzol a Sting-nóta refrénjére. Innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a kettőt összekevernénk. Hát, nagy falat volt… Stinget énekelni nem tartozik a könnyű kihívások közé. Biztos, hogy jobban is elő lehetett volna adni, de próbáltuk belevinni saját magunkat is, vagyis amit lehetett, azt megtettük.

Ahány ismerőssel beszéltem, legyen szó metalcore vagy alter rajongóról, mindenki nagyon pozitívan nyilatkozott a Brains-ről, és ez itthon, ahol leginkább valami ellen, semmint valami mellett szeretnek felsorakozni az emberek, elég ritka. Mi lehet az, ami stílustól függetlenül megfog mindenkit a zenétekben?

- Ami a Brains-nek nagyon nagy erőssége, az az, hogy nem próbál megmondó elem lenni, nem célja, hogy nagy üzeneteket közvetítsen, hanem tényleg arról szólnak a koncertek, hogy aki ott van, az mindent zárjon ki, és csak a buli, a szórakozás számít. Ezzel meg kinek lenne baja? Aki odamegy, az megkapja az arcába a tempót, a hangerőt és a látványt, mindezt igényes tálalásban. Erről szól a Brains, az egész egy k..va nagy buli (mosolyog).

Ha a Brains nem is feltétlenül a világmegváltó gondolatokról szól, de van olyan ügy vagy kezdeményezés, ami mögé szívesen odaállnál, amihez szívesen adnád a neved?

- Például a kisvasutak helyreállítása Magyarországon: ez abszolút olyasmi, amit szívesen támogatnék. De ilyen lehet még a kirándulások, a túraútvonalak népszerűsítése, a környezetmegóvás, a Kéktúra pecsételőhelyeire ráirányítani egy kicsit a figyelmet – ezeken rajta vagyok eléggé. A kisvasutazás nekem nagy fejlövésem, pedig gyerekkoromban nem voltam annyiszor, viszont felnőttként teljesen elkapott, és próbálok itthon mindenhova eljutni, ahol van. Jó is, hogy ezt mondtad, lehet, hogy el is indítok valami mozgalmat, mondjuk az egymillióan a magyar kisvasutakért közösséget (nevet).

Ha nem zenélnél, mivel foglalkoznál?

- Hm… zenélnék, szerintem (nevet). Nagyon korán belecsöppentem ebbe a világba, mivel a nagyapám szaxofonos volt, igazi zenész, aki mindenhol fújt. Ha kellett, felmászott a háztetőre is, igazi bohém művészlélek volt. A rokonok azt mesélték, hogy ahogy megszülettem, szinte azonnal elkezdtem érdeklődni a zene iránt. Öt-hat évesen aztán be is írattak egy zeneiskolába, és ott végleg eldőlt a sorsom. Voltam fúvószenekarban Albertirsán, jártam egy négytagú kamarazenekarral versenyekre, tehát tényleg gyerekkorom óta körbevesz a zene. Ezért nem is igazán tudok válaszolni a kérdésedre… talán mozdonyvezető lennék… (mosolyog)

Az interjú létrejöttéért külön köszönet Bucsai Tímeának!

Zagar és Anima Sound System: közös Parkosítás

Kultography írása itt: - 2014-09-04 20:14

A magyar elektronikus zenei színtér két meghatározó zenekara, a Zagar és az Anima Sound System ad közös koncertet a Budapest Park színpadán, 2014. szeptember 5-én. A buli különleges vendége lesz az Irie Maffia oszlopos tagja, MC Kemon.

„A Parkos szervezők ötlete volt a párosítás, de mi is üdvözöljük a döntésüket.” – árulja el az ötlet eredetét Zságer Balázs. Lelkesedésében a másik fél is osztozik: „Szeretünk baráti zenekarokkal fellépni, legutóbb a 30Y-nal adtunk közös koncertet a Parkban, és azt is nagyon élveztük.” – teszi hozzá Prieger Zsolt, az Anima zenekarvezetője.

A Zagarnak még egy vendége lesz a színpadon: az Irie Maffia egyik MC-je, Kemon.

„Erre a koncertre a tavasszal felturbózott 'Uplifted' műsorral készülünk, kiegészítve olyan dubos számokkal, amelyekben Kemon is szervesen részt vesz majd. Már több sikeres közös fellépésünk volt, Kemon autentikus hangja jól illeszkedik a dubos hangvételű számainkba. Másrészt nagyon jó ceremónia mester, aki egy pillanat alatt fel tudja pörgetni a közönséget.” – magyarázza a vendégszereplést Zságer Balázs.

Mindkét zenekar eseménydús nyarat zár le ezzel a koncerttel, és a beköszöntő ősz is dolgos lesz mindkettőjük számára.

„Késő ősszel új Anima album jön ki, több vendég közreműködésével, míg 2015 legelején újabb friss lemezzel jelentkezünk, ahol a hazai hip-hop színtér jeles előadói lesznek a vendégeink.” – meséli Prieger Zsolt.

Zságer Balázs pedig így írja le ezt az időszakot: „A fellépések mellett több EP megjelenést készítettünk elő, amelyek ősszel jönnek majd ki. Nemrég megjelent az öcsémmel alkotott side-projectünkkel, a Demon Superiorral is egy Remix EP, amely az iTunes dance toplistáján landolt. Hamarosan forgatunk egy videót a Dream of a Machine c. számhoz, és lesz egy-két kollaborációnk más előadókkal, akik egyelőre még titkosak.”

ZAGAR feat. MC Kemon és Anima Sound System nyárzáró koncert
2014. szeptember 5., 19 óra
Budapest Park (IX. Soroksári út 60.)

Rövidfilmmel tér vissza a Jégvarázs

Kultography írása itt: - 2014-09-04 14:33

A Jégvarázs, a mozi történelmének eddigi legsikeresebb animációs filmje folytatódik: rövidfilmben tér vissza Anna, Kristoff és Olaf, a hóember.

A Disney szerdán jelentette be, hogy jövő tavasszal lesz látható az új epizód, amelyet ismét Jennifer Lee és Chris Buck rendez. Egy új dal is halható lesz hallható Robert Lopeztől és Kristen Anderson-Lopeztől, akik az Oscar-díjas Let It Go-t előadták.

A 2013 végén bemutatott Jégvarázs című animációs film mintegy 1,3 milliárd dolláros bevételt hozott, így ez minden idők legsikeresebb animációs filmje.

Forrást: MTI

Szerelmek, szeretők, macskák

Mádai Adrienn írása itt: - 2014-09-04 09:47

Hogyan lesz egy négylábú egérvadászból az ember társa? Hol húzódik a határ a vak szerelem és a boldog párkapcsolat között? Ezek a kérdések sokunkban felmerültek már, és bár konkrét válaszokkal Lángh Júlia sem tud szolgálni, de legalább bizonyosságot szerezhetünk arról, hogy a szerelem és a macskatartás 60 éves kor után sem könnyű.

Az Egy budai úrilány szerzője a Macskák és férfiakban hűséges és hűtlen két- és négylábúakról mesél könnyed humorral. Valójában nem is egy regényről van szó, hanem egy hármaskönyvről, három külön álló történetről, melyek akár önállóan is megállnák a helyüket. Főhősnőnk a nyolcvanhoz közeledvén rengeteg élménnyel és tapasztalattal a háta mögött úgy dönt, megosztja velünk személyes naplóját, ami utolsó nagy szerelmének történetét tárja elénk. Emellett megismerjük külön fejezetekben az idős hölgy macskáját és hozzá fűződő viszonyát, valamint hajdan volt szeretőit is. A három történetszál sosem ér össze, de mégis egységes regényt tartunk a kezünkben, hiszen hősnőnk személye változatlan, ez a kapocs pedig megteremti a tökéletes egyensúlyt és harmóniát a fejezetek között.

Milyen a szerelem hatvan évesen? Egyáltalán lehetséges még az a gyomrot remegtető, agyunkat elködösítő érzés több évtizednyi párkapcsolati tapasztalat után? A válasz természetesen az, hogy igen. Bizony az emberlánya, vagy inkább asszonya, túl a hatodik X-en is belebolondulhat egy férfiba. Az ifjonti hév ilyenkor is könnyedén elönti az agyunkat, és valósággal megszépíti a szemünkben a másikat, zavaró tulajdonságai eltűnnek, és rajongással vesszük körbe az imádott személyt. Hiszen olyan jó érzés szerelmesnek lenni! Persze az élet most nem habos torta, és problémák, gondok sora zúdul hősnőnk nyakába ezzel a kései szerelemmel. De hát mit van, mit tenni, ha az ember belezuhan fejjel a rózsaszínködbe, onnan bizony rögös az út kifelé, könnyek és kiábrándító felismerések sorozata, míg végre a felszínre jutunk ismét.

Eközben persze az élet nem áll meg, és ha a férfi mellett van egy hőn szeretett négylábúnk is, akkor bizony az életünk rögtön két személyről szól. A gazdájával öregedő cica életének kalandja és közös kapcsolatuk pedig épp oly szívet melengető és érdekes, mint a kései szerelem. Akinek van háziállata az tudja, hogyan válik igazi családtaggá és baráttá egy macska, kutya vagy akár egy papagáj, és milyen szívfájdalom elveszíteni hőn szeretett társunkat. A férfihoz és a macskához fűzött kapcsolatának történetét pedig átszövi a régi szeretők emléke. Az első együttlét, a külföldi kalandok, az ifjúkor csetlései, botlásai röviden, mint egy-egy képeslap villannak fel előttünk és színesítik meg a regényt.

Hősnőnk naplószerű feljegyzéseit olvasva olyan problémákkal szembesülünk, ami sokunk életében előfordult már, kezdve a háziállatunk megöregedésén és elvesztésén át egészen a férfiak és a kapcsolatok megértéséig. Több fajta választ is felkínál az író ezekre a kérdésekre, de végül beismeri, még mindig semmit nem tud a szerelem és a kapcsolatok természetéről és működéséről. "Egy izmos, kopasz férfi nagyon határozottan kijelenti, ő azt igényli, hogy őt irányítsa a nő, én ezt akarom, mondja nyomatékosan, szerintem a kapcsolat csak akkor működik. Szóval, mindenkinek másként. Ez azért megnyugtató, legalább annyiban, hogy van sokféleség. Én még mindig semmit sem tudok." Bár így mi sem kerültünk közelebb a megoldáshoz, de talán nem is kell. Hiszen mennyire unalmas lenne tudni, hogy mi, miért történik, és miért szeretünk bele olyan férfiakba, akik nem hozzánk valók.

A Macskák és férfiak a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg, és jó szívvel ajánljuk minden hölgynek, aki szereti a cicákat és gyakorta tépi a haját a férfiak esztelen viselkedése, és saját szívének kerge kóborlásai miatt.

Világszínvonalú a Zeneakadémia új arculata

Kultography írása itt: - 2014-09-03 14:54

A világ egyik legrangosabb dizájn elismerésének számító Red Dot díjat nyert a Zeneakadémia duális identitását kifejező, egységes és markáns arculata.

Az új - többek között a programmagazint, az egyestés műsorfüzeteket, a névjegyeket, valamint a logócsaládot is tartalmazó - intézményi imázs több mint 7 ezer pályázat közül nyerte el a 24 tagú nemzetközi zsűri tetszését. A kommunikációs dizájnverseny corporate identity elnevezésű kategóriájában a világ zenei intézményei közül egyedül a Zeneakadémia érdemelte ki a Red Dotot, amelyet október végén adnak át Berlinben.

Az új arculat megalkotásának alapja a Liszt Ferenc téri épület építészeti öröksége, motívumkincse, ikonográfiája, filozófiája, a századforduló budapesti szecessziója volt. A logó a nagyterem mennyezeti babérjából font körkoszorú a közepébe helyezett lanttal, valamint a legmodernebb betűtípussal szedett névből szerveződő egység. Az arany árnyalatait használó alaplogó a hagyomány és az integrált intézményi dualitás erős progresszivitását tükrözi.

A végeredmény a külföld számára is azonnal beazonosítható, markáns identitású vizuális jelrendszer lett, amely a kiadványokban is megjelenik. A portfólió fő pillére az új honlap mellett a koncertmagazin, amely a részletes koncertismertetések mellett interjúkat, portrékat és tárca-esszéket közöl. A prémium magazinnal szemben az újrapapírra nyomtatott havi műsornaptár csak a praktikus információkat tartalmazza. A Zeneakadémia - szintén környezetbarát papírra nyomtatott - egyestés koncertismertetői teljességgel egyedinek számítanak a nemzetközi koncertéletben.

A Red Dot Design Awardot 1954-ben adták át először ipari formatervezők részére - a kommunikációs dizájn díj 1993 óta létezik. Három kategóriában ítélik oda: külön díjazzák a formatervezést, a termék dizájnt és kommunikációs dizájnt - ez utóbbi alkategóriája a corporate identity.

Idén a több mint 60 országból - Algériától az Amerikai Egyesült Államokon át Nepálig és Fehéroroszországig - érkezett 7096 projektből 569 kapott valamilyen elismerést. A corporate identity kategóriában pedig 63 talált érdemesnek "piros pontra" a 24 tagú zsűri - olvasható a Zeneakadémia összegzésében.

Download (3).jpg Magyarország eddig kétszer kapott "piros pontot" a nemzetközi dizájnelittől kommunikációs kategóriában. 2011-ben az Izraeli Kulturális Intézet arculatát, 2012-ben pedig a Kassák Múzeumét értékelte ilyen magasra a zsűri.

Termékdizájn kategóriában magyar formatervezők nyertek már Red Dotot logikai játékokkal, egyedi lámpákkal és egészségügyi eszközökkel.

Forrás és fotók: MTI

Színházak éjszakája - Függöny fel, kezdődjék a csoda!

Kultography írása itt: - 2014-09-02 15:53

Egyetlen jeggyel 27 budapesti színház mintegy 300 programja közül válogathatnak az érdeklődők a Színházak éjszakáján, amelyre szeptember 20-án déltől másnap hajnalig várják a közönséget.

Komáromi György projektvezető az esemény keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az idén először fesztiválközpontot nyitottak: szeptember 2. és 20. között várja az érdeklődőket a SzínházPONT a volt Budapest Galéria épületében. A nézők itt tájékozódhatnak a programokról, megvásárolhatják a karszalagot és különleges produkciókat is láthatnak.

Herner Dániel, a SzínházPONT programigazgatója beszámolt arról, hogy a fesztiválközpontban az érdeklődők információt kaphatnak a rendezvényről, megvásárolhatják a karszalagot, de a színházak előadásaira is jegyet válthatnak. A SzínházPONT emellett kiállítással, workshopokkal, vetítésekkel, irodalmi estekkel, színházi beszélgetésekkel várja a közönséget.

Mostanáig, a kampány indulásáig 3270 karszalag fogyott el elővételben. Óvatos becslés szerint a szervezők 10 ezer résztvevőre számítanak.

A Színházak éjszakája egyszerre kínál spontán és tervezhető programokat, és vannak olyan események is, amelyekre előzetesen regisztrálni kell. A felnőtteket például koncertekkel, kulisszajárással, beszélgetésekkel, nyílt próbákkal, drámaórával, díszletépítés-bemutatóval, táncpróbával, kiállítással, garázsvásárral, aukcióval, közönségtalálkozóval és közösségi kerti partival várják, a gyerekeknek szerveznek színészbújócskát és diavetítést is.

A Színházak éjszakáján részt vesz az Átrium Film-Színház, a Bárka Színház, a Bethlen Téri Színház, a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál Színház, a Dumaszínház, a Játékszín, a Jurányi Inkubátorház, a Karinthy Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Magyar Színház, a MU Színház, a Nemzeti Színház, a Magyar Állami Operaház, az Örkény István Színház, a Pinceszínház, a Radnóti Miklós Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Stúdió K Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), a Szkéné Színház, a Thália Színház, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, az Újszínház és a Vígszínház.

A rendezvény programja a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon olvasható.

Forrás: MTI

Éles tükörben, amit rejtenénk

gyukerim írása itt: - 2014-09-01 11:43

závada.png

Ma hetvenöt éve kezdődött a második világháború. A történelem legpusztítóbb konfliktusa egyben a magyar történelem legmocskosabb időszaka is. Ennek elszenvedőiről és bűnöseiről ír legújabb nagyregényében Závada Pál, és nem kockáztatunk túl sokat, ha azt állítjuk: a Természetes fény a legjobb magyar nyelvű írás, amelyet erről a korszakról olvashatunk.

„Az írás a szó szoros értelmében nem bizonyító erejű dokumentum – szemben a fotográfiával, amely kétséget kizáróan meg tudja győzni az embereket valaminek a valóságosságáról” – így elmélkedik az egyik szereplő Závada Pál legújabb regényében. A Természetes fény írója persze pont ennek az ellenkezőjét teszi: korabeli fényképek köré, autentikus írások, dokumentumok, levelezések alapján kerít egy történetet Magyarország 1937-1947 közötti történetéről.

A helyszín, akárcsak Závada korábbi műveiben, Békés megye, pontosabban Tótkomlós. Ismerősek lehetnek hősei is, bár nehéz a falubelieket hősöknek nevezni: egyszerű elszenvedői ők a történelem viharainak, igaz, vannak közöttük olyanok, akik megpróbálják a kezükbe venni a sorsukat. Próbálkozásaikat néha az egyszerű túlélés motiválja, néha a hatalomvágy, ám abban alig van különbség, hogy igyekezetüknél többet számít ebben a világban a vakszerencséjük. Mert soha nem lehet tudni, ki válik bűnbakká: előbb a baloldaliak, aztán a zsidók, majd a románok és a romák, aztán a magyar hadsereg katonái, a németek, a szlovákok. Önjelölt bírából sincs soha hiány: ki a nácikhoz csapódik, ki a szovjetek mellett áll, ki a lakosságcsere mellett kardoskodik.

Ismerős ugye? Még ha próbáljuk is elfelejteni, a II. világháború Magyarországon elsősorban nem a bombázásokról, dicső és dicstelen hadjáratokról szólt, hanem azokról a marhavagonokról, amelyekbe mindenki bekerülhetett. Auschwitz felé, Galícia felé, Szibéria felé. És azokról, akik önként vagy kényszerből hagyták el szülőföldjüket.

Závada kíméletlen az olvasójához: pont olyan egyszerűséggel írja le mindazt a rémséget, ami a világháborúhoz vezető években, a világégés idején és utána megtörtént ezekkel az emberekkel, ahogy azt ők mesélhették el egymásnak. A koszttól a tömeggyilkosságokig a maga természetességében – gyomorforgató az egész, mégsem tudunk szabadulni tőle. Mert nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, ha mi éltünk volna akkor, hogyan éljük át, túléljük-e egyáltalán mindezt.

A Természetes fény azonban nem csak az elbeszélés módjára utal, de arra is, hogy Závada képek sorával illusztrálja történetét. Amelyek talán nem ott és nem azokról az emberekről készültek, de ennek semmi jelentősége nincs, hiszen azt, amit a tótkomlósi közösség átélt, átélhették a megsárgult képek szereplői is. Egyszerű játék, mondhatnánk, de a hétköznapi örömök képei, vagy épp egy tábori portré épp annyira közel hozzák ezeket az embereket, mint szerelmi életük apró-cseprő vagy fontosabb epizódjainak leírása.

A hús-vér emberek háborúját az író nem csak bántó egyszerűséggel, de láthatóan a dokumentálás igényével írja le. A regény így válik az időszak legmonumentálisabb tükrévé. Amelyben, ha alaposan nézzük, magunkat is megláthatjuk, ahogy hordozzuk elődeink előítéleteit, sérelmeit és beteljesületlen vágyaikat.

Bio-mese Gubás Gabival

Kultography írása itt: - 2014-09-01 08:42

Folytatódik a Puskin Kuckó egyre színesebb programsorozata, ezúttal Gubás Gabi ad koncertet az apróságoknak szeptember 21-én délelőtt.

Szeptember 21-én vasárnap 10 órától teljes kiőrlésű bio-mese koncertet ad Gubás Gabi és Pélfy Zsolt a Puskin Kuckóban, melyben a gyerekek a játékos dalok segítségével megismerkedhetnek Dinnye úrral, felszállhatnak a Spenót-kerékpárra, elkészíthetik a Tréfa-Répa levest, és táncolhatnak a Fogmosi-Rocky-ra. Az előadás a csínytevő Puff Ancsiról szól, aki bizony némi súlyfelesleggel, telhetetlen chips- és csokiéhséggel rendelkezik. Hőn szeretett barátja Kuka apó segítségével és egy izgalmas nap hatására, illetve a gyerekek segítségével rengeteget tanul, hogyan kell enni, hogy ne habzsoljunk, aminek puffadásos - dundulás a vége, miért jó a fogmosás, vagy mire jó a torna, és persze, hogy adni sokkal jobb, mint kapni.

További információk és jegyek kaphatóak a Puskin mozi honlapján.

Mai napra