Rendhagyó és merész darabbal nyitott idén a Gózon Gyula Kamaraszínház. A kertvárosi teátrum magyar szerzők ősbemutatójával, slam poetry elemekkel tarkított, a Canterbury mesék nyomán íródott zenés vígjátékkal kezdte meg tizenhatodik évadát.

Bevallom őszintén, most először jártam itt. Sajnos a közel félórás buszút, vagy alternatívaként a vonatozás eddig mindig visszatartott. Most viszont a kíváncsiság, hogy vajon egy középkori angol költeményhez mit adhat hozzá a mostanában oly népszerű slammer műfaj, illetve hogy a végeredmény miért csak tizennyolc éven felülieknek ajánlott végül meggyőzött, hogy magam is egy kisebb zarándoklatot tegyek – még ha nem is Becket Tamás sírjáig, csak a XVII. kerületig.  

A színház felkérésére írt EZ VAN (Canterbury mesék) alapkoncepciója nagyjából az, amit az eredeti művet ismerve előre sejteni lehetett. Ahogy a XIV. században Geoffrey Chaucer is a korabeli társadalom egészéről kívánt egy metszetet adni, úgy a Gózon színpadán is korunk ismerős élethelyzetei és figurái elevenednek meg. A középkori darabban egyházi és nemesi tipikus figurák, illetve a köznép képviselői mondtak el egy-egy történetet, amelyekből néhány, különösebb összefüggés nélkül kiragadott példa most a mi korunk jellegzetes hőseivel elevenedik meg.

Míg Chaucer meséi lovagokról, szerzetesekről, birtokosokról, királyokról szóltak, az új adaptációban életunt benzinkutas, prostituáltak, korrupt rendőr, kocsmák törzsvendégei, gyorshajtók és hajléktalanok rajzolják meg korunk édes-keserű tablóját. És persze Horváth Péter és Mihály Tamás előhúzza a „van, ami sosem változik” kártyát is. Hiába telt el több száz év az eredeti mű megszületése óta, a fiatal feleség most is csak bajt hoz öreg férjére, pláne, ha furfangos szeretője segíti. Ahogy a középkori mesélők is szabadon csaponganak a történetek és helyszínek között, a zenés változat történetei sem kapcsolódnak egymáshoz, ez viszont egyáltalán nem probléma.

A zenés nyitány rögtön nekünk szegezi a kérdést: vajon van-e érelme élni? A kissé komor felvezetést aztán gyorsan el is felejtjük, amint szabadon csapongunk az epizódok között egy-egy átvezető jelenet után kiszámíthatóan, mégis lendületesen. Könnyen emészthető, nézőbarát darabot kapunk sok-sok szellemes, bár olykor túlságosan direkt és túljátszott poénnal.Óvatosan fogalmazott a színlap, és utólag értjük is miért.  A „zenés vígjáték” megjelölés miatt nem kérhetjük számon a musicalekben megszokott hangtechnikát (sajnos ezt néhány szereplő énekteljesítménye miatt sem tehetnénk meg), az önálló zenés betétek miatt pedig slam poetry darabnak – már amennyire ilyenről lehet egyáltalán beszélni – sem nevezhető az alkotás, akármennyire is utalgatnak erre a darabban. Annak ellenére, hogy ezek a betétek viszik a hátán a darabot zseniális rímekkel és megannyi Chauceri utalással.

Nagy Viktor rendezőnek nem volt könnyű dolga, hiszen élő szerzők művét kellett nagyrészt teljesen új társulattal, elsőként színre vinnie egy olyan színházban, amelynek repertoárjából kicsit kilóg ez a darab. Nekünk úgy tűnt, Csík György jelmez- és díszlettervező, valamint Kelemen Márta koreográfus hathatós segítségével ügyesen vette az akadályt. A nézők hálásak voltak a könnyed humorért, dallamos zenei részletekért és jól eltalált koreográfiáért. Mindezek mellett színészeknek már nem volt nehéz dolguk.

A karakterszerepeke és helyzetkomikumra épülő jelenetekben Szirtes Gábor természetesen remekelt, és a szlammertriász Szanitter Dávid, Nagy Lóránt és Pásztor Tibor is derekasan hozta a figurákat, a női szakaszt erősítő Molnár Gyöngyivel, Kovács Lottival és Török Annával. Utóbbi hármast imádtuk például a kakasos jelenetben! Kicsit árnyaltabb játékra talán csak Menszátor Héresz Attilának és Nagyváradi Erzsébetnek volt lehetősége, és ők remekül éltek is ezzel.

Mindezeket látva nem is tűnik annyira kockázatosnak a Gózon vállalkozása, hiszen az új szerzeményben minden együtt van egy könnyed és kellemes szórakoztató darabhoz, amit az eredeti mű ismerete nélkül is élvezhetünk. S bár valószínűleg ezek a dalok nem járnak majd be olyan utat, mint mondjuk A padlás vagy a Valahol Európában mindenki által ismert dallamai, nagyon szurkolunk a Horváth-Mihály szerzőpáros új művének, hiszen üde színfolt ismét egy kortárs hazai darabot látni a megannyi külföldi musicaladaptció között.