Ritka az, hogy egy cannes-i premiert ennyi negatív kritika kövessen, különösen egy olyan kaliberű színésznővel az élen, mint Nicole Kidman. De sajnos a kritikusok nem tévedtek: középkategóriás tévéfilm szintjét hozza a Grace - Monaco csillaga című film. 
Úgy tűnik, átkozott mindenki, aki hercegnők életéből szeretne filmet forgatni. Legutóbb Diana kapcsán készült alkotást kényszerültünk negatívan értékelni, gyorsan elfelejteni, és reménykedni, hogy a Grace kapcsán nem kell ugyanezt megtennünk. Ám hiába Nicole Kidman, az elképesztően vérszegény forgatókönyv, gyenge rendezés, és koncepciómentes vonalvezetés menthetetlen lett.
Már a film elején egy felirat emlékeztet minket arra, hogy a történet cselekményei nem valósak, de az eseményeknek van valóságalapjuk. Két órával később inkább csak remélhettük, hogy Grace Kelly a filmben bemutatottól eltérő életet élt eltérő személyiséggel. Ami a kettő közötti két órában történt, az gondos belesétálás minden olyan buktatóba, amibe egy életrajzszerű film kapcsán csak lehet. Mi kellett volna ehhez?
Kellett volna egy jó történet: Grace Kelly (Nicole Kidman) korának ünnepelt sztárja karrierje csúcsán beleszeret III. Rainer monacói hercegbe (Tim Roth), és a házasságért feladja filmes álmait, hogy az amerikai milliárdosok életmódját az európai miniállam hercegnőjére cserélje. Mindeközben persze őrült belső vívódásokon megy át, és a dolgon nem segít az sem, hogy Monaco összeakasztotta a bajszát a franciákkal.
Az első buktató a fentiekben, hogy az egyszerű mozinéző nehezen tud együtt érezni a nővel, aki egy milliárdos amerikai lányából, Hollywood sztárja lett, majd hirtelen hercegné. Persze mindenki a maga szintjén nyomorog, de abból inkább vígjátékot szoktak készíteni, hogy egy amerikai lányból hogyan lesz jó uralkodó - és ez a film nem vígjáték akart lenni - sajnos. Aztán itt van a két konfliktus: először is ez az általunk már jól lesajnált hercegné két gyerekét és fényűző életmódját szívesen visszacserélné egy jó kis filmszerepért. Megrázó, ugye? Másodszor pedig ugye mindenki emlékszik arra az idegőrlő konfliktusra, amikor a franciák háborúval fenyegették a hercegséget azért, mert nem akart adót fizetni neki? Mi sem. Így együttérzés és izgalom sem marad nekünk.
Kellett volna egy jó főszereplő: Nicole Kidman néhány feles után mutat némi hasonlóságot Grace Kelly-vel, de ha a rendező kényszeresen a színésznő arcát mutatja néha olyan közel, hogy az a bőrgyógyász nézők figyelmét is felcsigázza pár percre, akkor elképesztően nehéz nem a különbségeket vizsgálni, vagy csöndesen megállapítani, hogy Kidman szemgolyójánál láttunk fehérebbet és kevésbé vérereset is. Másrészt a film utolsó pillanatáig nem derül ki, hogy akkor most Grace Kelly mit is akar az élettől: szereti-e a férjét, tényleg meg akarja menteni Monacót, vagy csak élete legnagyobb szerepének tekinti, amit tökéletesen kell eljátszania - mert ugye a kettő között van némi különbség. Itt kap újabb léket a kis csónak, ami érdeklődő együttérzésünket hivatott Monaco kikötői felé úsztatni. Ráadásul a mellékszerepekben játszó színészek is inkább súlyosbítják a helyzetet: Tim Roth fakó papucsférj, Paz Vega bénán tátog Maria Callasként, Frank Langella pedig abszolút hiteltelen a tiszteletes szerepében.
Kellett volna egy jó nagyjelenet: mert ugye minden életrajzi filmben van egy ilyen. Ahol hősünknek meg kell jelennie, tennie, vagy mondania kell valamit, amitől azt érezzük, hogy mennyire csodálatos emberrel is van dolgunk. Ezt a Grace-ben a hercegnő báli beszéde hivatott betölteni, ám a forgatókönyvírók egyszerre kapcsolták be a "bullshit" és a "Paulo Coelho" feliratú generátort. Amikor Grace befejezi a beszédét, a teremben döbbent csend honol. Rendezői szemszögből a csend célja a "szívbemarkoló és katartisztikus csúcs" elérése, nézői szemmel ez a csend a kínos döbbeneté. A pillanatot Rainer herceg töri meg tapsával. Maria Callas sír a meghatottságtól, de Gaulle francia elnököt pedig huncutul megkérdezik, hogy ugye nem akarja lebombázni a hercegnőt (azt öt perccel előbb kellett volna)
Egy izgalmas jellemdráma helyett bárgyúságokkal teli filmet kaptunk, ami lényegében arról szól, hogy egy milliomos bátor kiállásával megment sok másik milliomost, miközben eljátsza, hogy ez neki valamiért nagyon fontos, és ha kell a nyomorba is követi férjét (értsd: vesznek Franciaországban egy birtokot és ott élnek).
De lehet, hogy nem is színjáték ez, ennek tisztázása a nézőre marad, aki ekkorra már csak arra vár, hogy elhagyhassa a mozitermet.
véletlen, hogy szinte minden, ami velük kapcsolatos hihetetlenül népszerű. Nincs ez másképp a június elején hazánkba érkező kiállítással sem, világszerte óriási sikert aratott, több millióan látták már. 
A 
Szintén a város zajától távol, Budán található az egyik kedvenc helyünk, 
A Kazinczy és a Király utca sarkán található egy első ránézésre aprócska kávézó. A látvány azonban csalóka, mert az épület belső udvarán nagy kerthelyiség fogadja a betérőket, ami télen-nyáron üzemel, a dohányosok legnagyobb örömére. Az italválaszték nem túl nagy, de mindenki megtalálhatja a baráti beszélgetés mellé járó kedvfokozót. Egy korsó csapolt Dreher 540 Ft, a Szomjas Bobek korsója pedig egy liternyi Kozelt takar 960 Ft-ért. A finom házi limonádékból 3 deci 480 Ft, fél liter 750 Ft-ba kerül, különösen ajánljuk maracujásat és a mentásat. A 
Újabb különleges, nem mindennapi hely: a 
A belváros szívében, az Erzsébet téren, a régi buszpályaudvar területén, az utasellátó büfé helyén található kerthelyiségben rengeteg borral és fröccsel várja vendégeit május elsejétől a Fröccsterasz. Igazi, hamisítatlan kocsmaterasz hangulat, lampionokkal és élőzenével, ahova bármikor kiül az ember egy hűs gyöngyöző ital erejéig. Ár szempontjából középkategóriás a hely, átlagosan 450 Ft 1,5 dl bor. A ház fehérbora és rozéja mellett többek között Figula Olaszrizlinget vagy épp Feind Rosét is választhatunk. Sörökből, bor spritzekből, koktélokból és röviditalokból sincs hiány, aki pedig inkább alkoholmentes italt választana, számára a különböző ízesítésű limonádékat ajánljuk. Újdonság, hogy idén „emeletessé" vált a hely, már fent is le lehet ülni. 
Ugyancsak a megunhatatlan helyek közé tartozik. Évek óta nem tudunk ebből a helyből sem kiszeretni. A 
A 
Csepel gyöngyszeme a 
Szinte hiánypótlásnak minősült annak idején a fogaskerekű vonala mellett a 
A Margitsziget tavaly megnyitott csodavilága idén is várja rajongóit. A közvetlen a Holdudvar háta mögött található mini csodaország hamar a közönség kedvence lett. Vurstlihangulat, újrahasznosított, másnak már nem kellő dolgok, limonádék, különleges ízű kézműves sör, finom falatok – röviden összefoglalva ezt nyújtja a 
A film sikere nem kis részben a kiemelt szereplők kiválasztásában rejlett, a tíz év után újra X-men film rendezői székébe ülő Bryan Singer pedig pontosan tudta, hogy kiért tudnak egyformán rajongani régi és új nézők. Így tehát a legelső filmhez hasonlóan újból Farkas került a sztori középpontjába, amivel a film mindjárt egy hatalmas lépést tett a rajongók szívének megnyerése felé. Az új szériából ismert fiatal Professzor és Magneto, illetve az eredeti, idős megfelelelőik visszahozása természetesen alapvető lépés volt, ahogy a Jennifer Lawrence által megformált fiatal Mystique-re osztott hangsúlyos szerep is, pár jól ismert, de ezelőtt kevésbé kihasznált mutáns (mint Jégember vagy Bestia) feltűnése pedig remekül összecsatolja a sztorikat, még az ilyen kis részletekben is. A néhány behozott új arc is éppen annyira hangsúlyos és érdekes, amennyire kell, kivéve a hosszabb szereplést kapó Quicksilvert, aki zseniális jeleneteivel szinte ellopja a show-t, de tekintve, hogy a hírek szerint neki nagyobb szerepet szánnak a jövőben, ez is rendjén van. A karakterek hibátlan összeválogatása mellett a sorozatot ismerőknek és/vagy a képregények rajongóinak még rengeteg apró kikacsintással, félszavas utalással is kedveskedik a film, így visszahozva azt a jóleső gyermeki izgatottságot, amivel az első X-men filmet néztük végig tizennégy éve.
Attól persze azért nem kell tartani, hogy két órányi békés tárgyalást fogunk végignézni, ha jegyet váltunk a filmre. Sőt, nyitójelenetként mindjárt egy olyan harcot kapunk, ami azonnal beránt a filmbe és csak úgy kapkodjuk rajta a fejünket. A mutánsokra támadó óriásrobotoknak és az egymás közti konfliktusaikat nehezen elrendező szereplőknek köszönhetően nincs hiány látványos akciójelenetekben, miközben a történet is szépen halad a kissé kiszámítható, de mégis izgalmas vége felé. Közben kapunk egy jó nagy adaggal a Farkas-féle száraz humorból, a sorozatra jellemzően mutánsokkal tarkított történelemleckéből és az emberek kegyetlenségéből is. Ehhez még hozzáadjuk a posztapokaliptikus jövőképet, Mystique különböző álcáit, Peter Dinklage zseniálisan tenyérbemászó tudósát, Quicksilver lenyűgözően vicces jeleneteit és a lecsúszott, leginkább Nagy Lebowski-imitátornak beillő fiatal Professzort, majd belehelyezzük a 1970-es évek Amerikájába, és megkapjuk a legjobb X-men filmet, ami a legelső rész óta vászonra került. És akkor még a szépen kivitelezett média- és politika-kritikáról, vagy az embert egy pillanat alatt tízéves rajongóvá változtató cameokról még nem is beszéltem. De nem lövök le a több poént, inkább mindenki menjen, és nézze meg magának, mi lett volna, ha...
Mawson egy ausztrálázsiai antarktiszi expedíciója vezetője volt, amelyben biológiai, meteorológiai és geológiai megfigyeléseket végeztek. Az expedíció azonban nem ment olyan simán, hogy szerették volna, a férfi egyedül maradt, miután két társa meghalt, a szánhúzó kutyái is elpusztultak, mindezt tetézve pedig minden élelmiszere és felszerelése eltűnt egy gleccserhasadékban. Ekkor még 160 kilométerre volt az alaptábortól, ahová iszonyatos küzdelem árán, szinte csodával határos módon, de sikerült visszajutnia.
Sofi Oksanen: Mikor eltűntek a galambok
dást nekünk. Nincs ez másképp most sem: A szerelem kézikönyve hozza azt a minőséget, amit Aherntől megszoktunk. Könnyed, szórakoztató olvasmány, amelyik azonban a könnyednek tűnő sztori mögött olyan kérdéseket forszíroz, olyan témákat boncolgat, amik napjainkban szinte mindenki életében, mindennapjaiban jelen vannak. A szerelem kézikönyvének például az egyik központi témája sztorin belül az önsegítő könvek használata és az a kérdéskör, hogy valóban jó-e ilyen kötetek alapján élni az életünket, szó szerint venni, amit egy-egy ilyen kiadvány ír. A regény főszereplője, Christine Rose gyűjti az ilyen műveket. Szinte mindenre van tanácsadó kézikönyve. Idővel azonban rá kell, hogy jöjjön, nem minden tanulható meg ezekből.
Marcus du Sautoy: A prímszámok zenéje
regény (leginkább a thriller műfajába sorolható), amely az első pillanatban megfogja az olvasót és nem ereszti. Valahogy pontos úgy, ahogy a cím is fogalmaz. Minél hamarabb tudni akarja az ember, hogy mi történt, ráadásul Ward képes mindig csavarni egyet a történeten és ezzel újabb kérdéseket, kételyeket ébreszteni az olvasóban, aki ettől csak még jobban akarja a sztorit. 
Ma délelőtt, Budapesten megegyezett a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója, Harangozó Gyula és Gérard Depardieu, így a legendás filmsztár alakítja nyáron Napóleon szerepét a Dóm téri fesztivál Háry János című opera-produkciójában. Béres Attila rendezésében francia és magyar szöveget is elő kell adnia a világsztárnak.
Depardieu partnerei az augusztus 1-jén és 2-án színre kerülő előadásban többek közt a címszerepet alakító Homonnay Zsolt, a Ferenc császárt játszó Bodrogi Gyula, az Ebelasztin báró szerepét magára öltő Gálvölgyi János, a burkus silbakot alakító Szabó Győző és az Örzsét játszó Bordás Barbara lesznek. 
A szerelem nem tart örökké. És vannak árnyak a múltban, amelyek kísértik a jelent és a jövőt. Erről énekel új lemezén Chris Martin és zenekara, a Coldplay. Búsan, de bűbájosan. Ahogy csak ők tudnak. Még ha nem is pontosan úgy teszik ezt, ahogy ígérték.
A Ghost Stories-ról eltűntek azok a pörgős-pattogós nóták, amikből jó néhány akadt a Viva La Vida és a Mylo Xyloto lemezeken. Az új CD sokkal visszafogottabb, sokkal egységesebb és sokkal bensőségesebb, mint elődei. De ugyanolyan gyönyörű, és ha valami, ez elvitathatatlan a Coldplay-től: képesek olyan hangulatot közvetíteni, mint mikor zivatar után csillognak az esőcseppek a levelek peremén, és a látóhatárt szivárvány színezi be. Benne van a borongás, de a feloldozás is. Hogy van remény, veszel egy nagy levegőt, és mész tovább. És ha ismerjük a Ghost Stories hátterét, mindez külön jelentőséggel bír…
Rose (Déborah Francois) kisvárosi lány, édesapja vegyesboltjában dolgozik és hamarosan a falu legjobb partijának felesége lesz, vagyis mindene megvan, amire egy nő csak vágyhat. Ő azonban nem így gondolja. Éjszakánként titkárnői karrierről álmodozik, ami az éppen ébredező dolgozó nő-kép legmagasabb elképzelhető állomása és ami révén végre Párizsba költözhetne. Első állásinterjúján viszont kiderül, hogy az egyujjas gépelésen kívül semmihez sem ért, amit egy titkárnőnek tudnia kellene, ám fura technikájával pokolian gyorsan és pontosan püföli a klaviatúrát. Louis Échard-t (Romain Duris) lenyűgözi e különleges képessége és minden ellenérzését félretéve felveszi kis biztosítási cégéhez. Ám Rose hamarosan hasznosnak is bizonyul: a sportfanatikus Louis benevezi a helyi gépíróbajnokságra, ahol ugyan nem nyer, de a bajnokságok résztvevőit sztárként kezelő Franciaországban egy ígéretes karrier lehetősége nyílik meg előtte. Louis felügyeletével edzeni kezdenek a következő megmérettetésre, ami közben teremészetesen közelebb is kerülnek egymáshoz, mint ahogy azt a főnök-beosztott viszony megkívánná.
Ez az adalék, vagyis a lány hosszabb lélegzetű leválása a férfiról, emeli el a Populaire kisasszonyt a hozzá hasonló filmektől. Itt ugyanis nem egy-két hét, de hosszú hónapok telnek el a szakítás és a kibékülés között, ami alatt Rose bánkódás helyett éli a világát. Persze végül kiderül, hogy szüksége van Louis bíztatására és szeretetére a végső győzelemhez, de ez jól is van így. Hiszen Rose, Louis hiedelmével ellentétben, soha nem akart választani szerelem és karrier között, mert, mint kiderült, nagyon is jól tudja menedzselni a kettőt, ha kölcsönösen segítik egymást a férfival. Mert erre igenis nemtől függetlenül képes mindenki, ha hagyják neki és bíznak benne. Ha valami mélyebb "tanulságra" van szükség, akkor ezt adja a Populaire kisasszony, egyébként pedig egy aranyos, szórakoztató, nem ostoba és nem csöpögős romantikus komédia, és azért ez sem egy alhanyagolható dolog.
.JPG)
A budapesti Akvárium Klubban kedden 20:30-kor kezdetét veszi a Nagy-Szín-Pad. A VOLT Produkció és az MTVA közös “tehetségmutató” eseményén 15 népszerű zenekar és előadó lép fel három napon át. 
A Nagy-Szín-Pad minden perce egyenes adásban lesz látható az m2 csatornán 20-án, 21-én és 22-én este fél 9-től, a döntő pedig június 1-jén. Műsorvezetőként egy igazán “ütős négyes” mutatkozik be: Rátonyi Kriszta, Puskás Peti, Fluor Tomi és - a Punnany Massif egyik frontembere - Farkas Roland Wolfie lesz majd a ceremóniamester. Az m2-n zajló élő műsort az adott napokon, csúsztatva a Petőfi Rádió is sugározza.
Nem kell nagy színházi jártasság ahhoz, hogy tudjuk, a főváros színházai közül melyek azok, ahol arányaiban a legnagyobb valószínűséggel láthatunk jó darabot, így nagy kíváncsisággal vártuk a Stuart Mária premierjét, amelyre pár napja került sor az Örkény Színházban. 
A Stuart Mária sikerének titka leginkább két oszlopon áll. Egyik a humor és a dráma váltakozása, aminek köszönhetően ez a több mint kétszáz éves darab egy modern, szórakoztató és mégis szíven ütő művé formálódik. Így ha bárki azt gondolja, hogy a skót királynő tragédiája egy sötét, behúzós történet, annak mindenképp megnézni ezt a verziót, ami bizonyítja, hogy a nevetés és a feszült figyelem sokkal inkább erősítik az összhatást, mintsem hogy kioltanák egymást. Ez mindkét színésznőre igaz, és ezzel elkerülték a darab egyik legnagyobb buktatóját, ugyanis a színpadon teljesen jól "működik a kémia", két ízig-vérig uralkodó személyiséget látunk, akik mégsem akarják lejátszani egymást. Ez a fajta együttműködés pedig ősellenségek megformálása esetén legalább oly fontos, mint szerelmespárok esetén. 
Egy kevés hiányérzetünk csak a darab vallástalanítása kapcsán lehet. A két uralkodó közötti feszültségben egy ugyanolyan erős ellenpont, mint az, hogy Mária nem ismerte el Erzsébetet törvényes uralkodónak és megpróbálta eltenni láb alól. Annak veszélye, hogy Mária kivégzése esetén a katolikus birodalmak Anglia ellen fordulnak pedig legalább annyira rémisztő, mint az erkölcsiség egy rokon megölése kapcsán. Ám összességében dráma így is van bőven, és a nézőt anélkül is hamar magával ragadják a cselekmények és az érzelmek, mintsem hogy azt kutatná, mi szított eredetileg ekkora haragot a két nő között. 
21. és 25. között általános iskolás gyerekek és a Bazilikához látogató érdeklődők vehetnek részt. Az öt nap alatt nem csupán az építés zajlik majd a téren, más programokkal is várják majd a helyszínre látogatókat.
.jpg)
A Budapesti Nyári Fesztivál a nyárba sűrítve mutatja meg azt a sokszínűséget, ami egyébként is jelen van Budapesten - mondta Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a fesztivál sajtótájékoztatóján, és a programokat látván úgy tűnik, igaza van. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad, mint főhelyszín köré szervezett előadások három hónapon keresztül várják a különleges helyszínen előadott zenére, színházra, operára vágyó közönséget. Idén az egyébként is hektikus időjárás mellett a foci VB is a fesztivál "ellenségévé" lép elő, de ez sem keseríti el a szervezőket, sőt. A futball iránt kevésbé rajongóknak alternatív kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak, de azt is megemlítették, hogy mivel a főbb összecsapások egyébként is este tíz órai kezdéssel zajlanak majd, a sportrajongók is beiktathatnak egy-két előadást az esti meccs előtt. Ezek a programok pedig néhány hét múlva, az újjáépített Szabadtéri Színpadot felavató június 13-i Snétberger koncerttel kezdetüket is veszik.
Ám a legtöbb választási lehetősége persze a zene és a színház szerelmeseinek lesz, főleg, hogy a Városmajori Szabatéri Színpad is rengeteg előadásnak ad helyet egészen augusztus végéig. Olyannyira, hogy itt már a hivatalos kezdés előtt egy héttel, június 6-án elstartol a fesztivál a Sas Tamás rendezésében színpadra vitt Piszkos Fred, a kapitány bemutatójával. De a rengeteg koncert és gyerekelőadás mellett idén is megrendezik a Városmajori Színházi Szemlét, melynek programjában hét vidéki és határon túli színház mutatkozik majd be. Így lehetőségünk lesz megtekinteni Pintér Béla Parasztoperáját a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában, a Pécsről érkező, Hichcock-film alapján készült 39 lépcsőfokot, vagy éppen a Győri Nemzeti Színház díjnyertes Martin McDonagh-darabját, A kriplit. De koncertet ad a Magna Cum Laude, a Bin-Jip, Boggie, a Balkan Fanatik és Fenyő Miklós is. És még mindig messze vagyunk attól, hogy a teljes programot bemutassuk. Bizton állíthatjuk tehát, hogy a Budapesti Nyári Fesztivál kínálatában mindenki találhat a kedvére valót amivel eltölthet néhány remek estét a szabad ég alatt. 
Hosszan tartó tapssal jutalmazta a szombati világpremieren Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét a 67. cannes-i filmfesztivál közönsége. 
A cannes-i Fesztiválpalota mintegy ezer férőhelyes Debussy termében mutatták be az új, csaknem kétórás Mundruczó Kornél-filmet, amely az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programban, a hivatalos válogatás második legjelentősebb versenyében szerepel.
A 39 éves rendezőnek ez a hatodik filmje és az ötödik, amely meghívást kapott a világ legrangosabb filmes találkozójának hivatalos programjába.
Vagy alakíthatja ki a saját stratégiáját, tervre ugyanis mindeképpen szükség lesz. Az átgondolt választáshoz segítségként magunkhoz vehetjük a fesztivál saját "vándorújságát", a Belga Sörkalauzt, ottjártunkkor legalábbis majd' minden vendég ezt szorongatva mászkált a csapok között vagy üldögélt az asztaloknál a következő sörét latolgatva. A nyitás után fél órával már hosszú sorokban kígyóztak a sörrajongók a Bálna emeletén, így szükség is volt a célirányos válogatásra, ha nem akartunk teljesen elveszni a kínálatban és az egyre jókedvűbb tömegben. A különböző díjak és különlegességek helyett idén a fantáziánkra hagyatkozva a fesztivál hőseit kerestük, és egyáltalán nem csalódtunk az eredményben.