Az elmúlt évek egyik legjobb előadását láttuk az Örkény Színházban, ahol Hámori Gabriella és Szandtner Anna bábáskodása mellett újra megszületett a női dráma. 

Nem kell nagy színházi jártasság ahhoz, hogy tudjuk, a főváros színházai közül melyek azok, ahol arányaiban a legnagyobb valószínűséggel láthatunk jó darabot, így nagy kíváncsisággal vártuk a Stuart Mária premierjét, amelyre pár napja került sor az Örkény Színházban. 

Friedrich Schiller eredetileg öt felvonásos drámáját Kálnoky László fordítása nyomán Mikó Csaba dolgozta át úgy, hogy a skót királynő utolsó napjait feldolgozó mű igazán feszes és izgalmas legyen a színpadon. A történet két unokatestvér, Erzsébet és Mária , Anglia, illetve Skócia királynőinek vitáját eleveníti fel, amelyben a hatalom iránti vágy és a személyes hitek összeütközése testvérháborúhoz vezet, de persze a szerelem, az ármány és az árulás is fontos szerepet játszik. Különösen pikáns ez, ha az egyik fél börtönben van, és csak az "ellenség" kegyelmére számíthat. 

A Gáspár Ildikó által rendezett előadás kiválóan vegyíti a mű eredeti formáját a modernebb elemekkel, ami a szürke eminenciásokra kommunista időket megidéző köpenyt aggat, fémdetektorral vizsgálja át a Mária börtönébe lépőket, az angol királynő kényelmét pedig diszpécserekkel szolgálja. Mindez persze csak egy művészi könnyedséggel összeillesztett keret, mert a lényeg most a láthatatlan feszültség, ami szétválasztja és mégis összeköti a két uralkodónőt. 

A Stuart Mária sikerének titka leginkább két oszlopon áll. Egyik a humor és a dráma váltakozása, aminek köszönhetően ez a több mint kétszáz éves darab egy modern, szórakoztató és mégis szíven ütő művé formálódik. Így ha bárki azt gondolja, hogy a skót királynő tragédiája egy sötét, behúzós történet, annak mindenképp megnézni ezt a verziót, ami bizonyítja, hogy a nevetés és a feszült figyelem sokkal inkább erősítik az összhatást, mintsem hogy kioltanák egymást. Ez mindkét színésznőre igaz, és ezzel elkerülték a darab egyik legnagyobb buktatóját, ugyanis a színpadon teljesen jól "működik a kémia", két ízig-vérig uralkodó személyiséget látunk, akik mégsem akarják lejátszani egymást. Ez a fajta együttműködés pedig ősellenségek megformálása esetén legalább oly fontos, mint szerelmespárok esetén. 

A másik a pazar színészi alakítások egész sora. A prímet természetesen a két főszereplő, Hámori Gabriella (Mária) és Szandtner Anna (Erzsébet) viszi, a címszereplő megformálása különösen fenomenálisra sikeredett. Hámori jó érzékkel kerüli el a ripacskodás minden lehetőségét, pedig Mária karaktere bőven adna erre lehetőséget. Ám az érzelmek ellenpontozása teljesen hiteles, és a nézőt az előadás egészében a feszült semlegesség álláspontban tartja. A mellékszereplők közül mindenki hozta a saját karakterének maximumát, közülük Takács Nóra Diána és Vajda Milán alakítása maradhat emlékezetes, de a színészi teljesítményben egyik karakter esetén sem találtunk hibát.

Egy kevés hiányérzetünk csak a darab vallástalanítása kapcsán lehet. A két uralkodó közötti feszültségben egy ugyanolyan erős ellenpont, mint az, hogy Mária nem ismerte el Erzsébetet törvényes uralkodónak és megpróbálta eltenni láb alól. Annak veszélye, hogy Mária kivégzése esetén a katolikus birodalmak Anglia ellen fordulnak pedig legalább annyira rémisztő, mint az erkölcsiség egy rokon megölése kapcsán. Ám összességében dráma így is van bőven, és a nézőt anélkül is hamar magával ragadják a cselekmények és az érzelmek, mintsem hogy azt kutatná, mi szított eredetileg ekkora haragot a két nő között. 

A Stuart Mária nem csak önmagában szerethető darab, hanem azért is, mert rámutat arra, hogyan kell profi munkával egy régi színművet úgy befogadhatóvá tenni, hogy az a megszállott színházlátogatókat és a laikusabb nézőket is a székbe szögezi, megnevetteti, elgondolkodtatja és rabul ejti - mintha csak skót királynők lennénk a Tower falai között.

 Fotó: Örkény Színház, MTI