Már-már belefulladunk az amerikai fiatalság mindennapjairól szóló limonádétömegbe, amivel eláraszt minket Hollywood. A filmek és sorozatok rendezői csupa olyan képet mutatnak, amiről egy percig sem tudjuk elhinni, hogy valóság. Koktélokat szürcsölő szingli csajok, akik gyöngyöző kacajjal vesézik ki a férfiakat, vagy erőltetett poénoknak is nehezen elfogadható csajozós szöveggel hódító pasik, esetleg ezek permutációi és Taigetosz pozitív maradékai. És akkor feltűnik a színen Frances Ha.

Francis Haliday (Greta Gerwig) New Yorkban él, lassan közelít harmincas éveihez, de még mindig nem döntötte el pontosan, mit is akar az élettől. Illetve eldöntötte, csak ugyebár vágyaink és lehetőségeink között mély szakadék tátong, amit még ő, a hírnévre törő táncos sem tud olyan könnyen átugrani. Aztán egyre élesedik a helyzete, amikor legjobb barátnője és lelki társa, Sophie (Mickey Sumner) bejelenti, hogy összeköltözik barátjával, így Frances kikerül közös álmodozásaik komfortjából. Miközben a mindennapi megélhetéséért küzdve alkalmi munkákat vállal, próbál ragaszkodni nagy vágyaihoz, e kettő keveredése pedig feszültséggel és nevetéssel átszőtt helyzetekbe hozza, hogy végül a békével teli elfogadásban leljen önmagára.
Noah Baumbach filmje egy mindannyiunkat érintő lelki utazásra hív régi film-klasszikusokat idéző képi világgal és hangulattal, és olyan, a legjobb értelemben vett bájossággal vértezi fel kalauzunkat, Francest, hogy egy percig sem unatkozunk. A Frances Ha olyan igazságokat mond ki, amelyekkel mindannyian tisztában vagyunk, például, hogy ami (vagy aki) az életben nekünk lett szánva, az ha egy időre el is veszik, visszatalál hozzánk, esetleg hogy az ember vágyai és a boldogsága nem mindig találkoznak egymással, vagy nem olyan fekete-fehér módon, mint amilyenek a film kockái. Mindezeket viszont úgy csomagolja be, hogy egy kicsit sem érezzük elcsépelt, sematikus filozofálásnak, hanem megtelnek élettel és néha bukdácsolva, de körbetáncolják a szívünket.
Mindenképp érdemes külön kitérni a Francest alakító Greta Gerwigre, aki igazi filmcsillaggá növi ki magát játékával. A forgatókönyv Baumbach és Gerwig közös műve, amely remekül működik a filmvásznon mind rendezői, mint színészi szempontból. Frances karaktere mellett a többi szereplő jelleme is izgalmasra sikerült, és szinte kivétel nélkül valamennyi alakítás tovább színesíti az összképet, ami még a fekete-fehér filmen is átsüt.
A Frances Ha remek portré egy átlagos és végre valódi amerikai fiatal és környezete életéről. Nincsenek itt hamis manírok, Prada-táskák, cosmopolitan koktélok. Van helyettük kétség, útkeresés, felnőttség, és barátság. Barátság mélyről.
A legvégén csak egy mélyről jövő mosoly marad az arcunkon, amire mindannyiunknak szüksége van és amire még a hollywood-i filmözönben is ritkán találunk.





Joe (Nick Robinson) és legjobb barátja, Patrick (Gabriel Basso) nyári szünet felett érzett öröme jó adag utálattal is vegyül, hiszen így még több időt kényszerülnek szörnyű szüleik társaságában tölteni. Joe-t egy, a felesége halála óta keserű és kissé hatalmaskodó apával (Nick Offerman) verte meg a sors, míg Patricket szülei még mindig pelenkásként kezelik és megfojtják szeretetükkel. A kisváros is unalmas, a szülők is idegesítőek, és még az álomlány is csak barátként néz Joe-ra, ideje hát a változtatásnak, ideje férfivá érni! Egy hirtelen ötlettől vezérelve a fejébe veszi, hogy a közeli erdőben házat épít, és ott fekteti le a - legfeljebb az elkövetkező három hónapig tartó - felnőtt élete alapjait. A karizmatikus Joe rövid úton meggyőzi a veszélyektől először ódzkodó Patricket is, és a véletlenül az események közepébe került Beiaggio-val (Moises Arias) hármasban hátahagyva a hétköznapok gondjait kiköltöznek a csodás erdei lakba. És, ahogy az lenni szokott, itt veszik csak igazán kezdetét a kalandok.












Több mint száz olasz, a barokk és rokokó korszakban alkotó mester munkáját mutatja be a múzuem átfogó, nagyszabású kiállítása. Az olasz barokkot ilyen mélységben utoljára egy 1922-es firenzei tárlat mutatta be. A kiállítás időrendben, nyolc szekcióban tárgyalja a korszakot,
Budapesttől körülbelül másfél órányi útra igazi erdei csodavilágban járhatnak azok, akik ellátogatnak az Ilona-völgyi vízeséshez, ahová Parádfürdőről indul a túra. Az oda-vissza körülbelül két órás séta gyermekekkel is könnyen teljesíthető. Először aszfaltúton vezet a túra, később áttér erdei útra.





„Nagyon csajos, nagyon nyál és nagyon pop” – így harangozta be Charli XCX produkcióját egyik ismerősöm az átszerelés alatt. Nem is lőtt mellé, viszont sajnálatos módon a „nagyon jót” nem illeszthetem oda a felsorolás végére. Az már magától értetődő, hogy a zenész hölgyikék igen csintalanra vették a figurát fehér blúzaikkal, nyakkendőikkel és falatnyi szoknyácskájukkal, és nem maradt el tőlük sokkal a 21 esztendős Charli sem neccharisnyájával és vadóc pillantásaival. Hiába, a jókislányokra a kutya sem kíváncsi. Meg az is benne lehet ebben az outfitben, hogy ha már a dalok semmitmondóak, akkor próbáljuk meg a külsővel a színpad elé szegezni az embereket (vagy legalább a férfiakat).
A Noze kettőse már sokkal minimálabb kiadással próbálkozott: két mac mögül igyekeztek átmozgatni a közönséget. Amikor gajdolászva kántálni kezdtek az umca-umca ritmusokra, a Balkan Fanatik neve úszott be lelki hallójárataim vizébe, csak hát Lepéék sokkal élvezhetőbben művelik ezt a stílust. Ennél a pontnál végleg darabokra téphettem azt a hipotézisemet, hogy itt egy vájtszenzésön jellegű hummeres proc-partin lesz jelenésem, ahol hajzseléket és platform cipőket kerülgetek majd. Elnézve az egy négyzetméterre jutó szakállakat, edzőcipőket és cicanacikat, inkább egy hipszter buliba keveredtünk. Mivel eme irányzathoz társítanak egyfajta megfáradt világundort és érdektelenséget, ezért nem volt meglepő, hogy a fellépők egyike sem hozta láncszaggatóan tűzbe a jegyet váltókat. Mintha a zenei felhozatal csak afféle kísérőprogram lett volna egy kis társadalmi érintkezéshez.

Lelkes krimirajongóként már számtalan gyilkossági ügyben nyomoztam együtt Hercule Poirot-val, Sherlock Holmes-szal vagy épp Maigret felügyelővel, így mikor először hallottam az Interaktív Krimiszínházról, rögtön tudtam, hogy nekem is ott a helyem a közönségsoraiban. A pár évvel ezelőtt megrendezett C.S.I. kiállítás után, már volt némi elképzelésem arról, hogy vajon mi várhat rám a könyvesboltban, de Kovács Noémi és csapata felülmúlta a várakozásomat.



Azonban a liszt- és tejérzékenyeknek, valamint az egészséges életmód híveinek sem kell otthon maradniuk, a szervezők gondoltak rájuk is. A fesztiválon olyan újdonságok is kaphatóak, mint a teljes kiőrlésű lisztből vagy glutén- és laktózmentes alapanyagokból készült kalácsok. A gluténmentes kürtőskalács kissé kemény, és némi utóízt is tapasztaltunk, de alapvetően komolyabb problémáink nem voltak vele, a teljes kiőrlésű lisztből készült sütemény, azonban nem nyerte el a tetszésünket. Sem az íze, sem az állaga nem hasonlított az általunk oly nagyon szeretett kürtőskalácsra. A nagy kalácsok ára 900 és 1200 Ft között mozog.