Az elszúrt idő nyomában nem véletlenül hirdeti magát új amerikai klasszikusként a kötet hátsó borítóján: Jennifer Egan bravúrosan szövevényes regénye letehetetlen olvasmány.

Ha egy-két mondatban kellene összefoglalnom a könyvet bizony elég nagy bajban lennék, mert annyira kiterjedt mind a karakterhálózata, mind a befogott idő, mind a cselekmény. Bárhonnan is közelíteném meg, valami lényeges kimarad. Szinte olyan érzése van az embernek, mintha nem is egy, de legalább öt-hat regényt és még pár novellát olvasott volna el ezen az alig ötszáz oldalas könyvön belül. A nyolcvanas évektől egészen a nem túl távoli jövőig kalauzol minket a regény, minden fejezetben egy újabb karaktert adva mellénk túravezetőül. A szereplők a zene, a szórakoztatóipar vonzáskörzetében léteznek és valamilyen módon mind kapcsolódnak egymáshoz, szerelmek, barátságok, család vagy munka köti össze őket, mi pedig végigkövetjük az életüket. Ennyiből még simán kerekedhetne egy kevéssé izgalmas szappanopera, de itt nem erről van szó. A tényleg zseniálisan szerkesztett történet különlegessége az, ahogy keresztül-kasul szövi a szálakat a fejezetek között, információmorzsákat szórva szét a könyvben, hogy végül a fejünkben álljon össze a teljes, hatalmas tabló. Mert valóban egész életeket fest fel elénk, olyan pontosan és érzékenyen, hogy szinte úgy érzi az olvasó, ő is tagja ennek a társaságnak. A karakterek kedves barátokra, gyűlölt ismerősökre, rokonokra, szeretőkre, vagy éppen önmagára emlékeztetik az embert. Emellett kissé isteni pozícióba is helyezkedünk, hiszen mi, az olvasók vagyunk az egyetlenek, akik mindent tudnak, mindent látnak, a jövőt ugyanolyan tisztán, mint a múltat. Általában, ha olvasóként birtokában is vagyunk olyan információknak, amiknek a karakterek nem, a cselekménnyel azért együtt haladunk, az időben fokozatosan haladva bomlik ki előttünk a történet. Ám Jennifer Egan azzal, hogy szisztematikusan felborítja az idővonalat, előre-hátra ugrál az időben, azzal nagyon eltávolít a szereplőktől, akik közben olyan remekül vannak megírva, hogy kifejezetten személyes lesz velük a viszonyunk. És ez a kettősség nagyon izgalmas.

De nemcsak a szereplők érdekes, kiszámíthatatlan és közben mégis átlagos élete kerül terítékre: a könyv óhatatlanul is elgondolkoztat a sajátunkon is. Vajon mi lesz velünk tíz, húsz év múlva? Vajon mi lett volna, ha máshogy döntünk tíz, húsz évvel, vagy csupán egy héttel ezelőtt? Tényleg hiba volt az, ami miatt még mindig gyötrődünk, vagy egyszer rájövünk, hogy éppen ellenkezőleg? Vagy évek múlva átkozzuk magunkat egy most jónak tűnő lépésért? És, ami talán a legfontosabb: mi lesz azokkal az emberekkel, akik körülvesznek minket? Az életünkben maradnak, vagy kikopnak belőle? Ezekre a kérdésekre a könyv választ ad a karaktereket illetően, amivel még jobban rádöbbenti az olvasót, hogy mennyire kifürkészhetetlen is az élet.

Sosem tudhatjuk, melyik lépés, melyik döntés, melyik kapcsolat milyen hatással lesz az életünk alakulására. Lehet, hogy éppen akkor szúrunk el valamit, amikor a legjobbat akarjuk, de egy biztos: sosem késő változtatni. Még ha az elvesztegetett időt nem is kapjuk vissza tőle, mindig nyithatunk egy új fejezetet.