Be kell vallanom, a magam részéről némileg kétkedve álltam hozzá a kérdéshez, de mindig érik az embert kellemes meglepetések. Engem most például az, hogy az orosz gasztronómia igenis méltó a gourmet közönség figyelmére is, de kezdő ínyenceknek is bátran ajánljuk a Matrjoskát.

Budapesten jó orosz konyhát ezidáig nem nagyon próbáltunk, most viszont szembejött a lehetőség a Lőrinc pap téren. A Matrjoskában, a főváros újonnan nyílt orosz bisztrójában végre alaposabban elmélyedhettünk az orosz konyha rejtelmeiben, természetesen mindezt a legautentikusabb fogások végigkóstolásával.

A Matrjoska már enteriőrjében is különleges, a falra festett, az orosz kultúra „ismert sztárjait” felvonultató képekkel, a nyírfából vagy éppen kiszuperált szamovárokból (kézzel lyuggatva!) készült csillárokkal vagy a nyers fafelületekkel egyszerre idézi elénk a végtelen tajga képét és annak vendég- és vodkaszerető népét. Itt kérem még a csapolt sör is szamovárból kerül a korsókba, a kialakításban tehát a legapróbb részletekig mindenben visszaköszön a „ruszki hatás". Természetesen nem csak a mai Oroszország, de az egész volt Szovjetunió lenyomata megtalálható mind a belső terek hangulatában, mind pedig az ételek és italok összeállításában.

Bár a menüsor még fejlesztés alatt áll, néhány fogás biztosan és stabilan szerepelője lesz az étlapnak, ezeket pedig végig is kóstoltuk, természetesen minden esetben szigorúan az objektív tájékoztatás jegyében, de nagy élvezettel.

Számunkra új felfedezés volt, hogy orosz barátaink is ismerik a „padlizsánkrémet”, bár ők ezt paradicsomosan, erős kaportámogatással, a Matrjoska konyhájában pedig ráadásként helyben készült pékáruval készítik. Mindkét konyhai remek önmagában is lenyűgöző, az ízkombinációt pedig a hozzá kínált kvass tette teljessé, ami túl azon, hogy a „valódi folyékony kenyérként” aposztrofálható, az oroszok válasza lehetne a ciderre.

De természetesen messze nem áll meg itt (és ezen az alkoholfokon) az italfelhozatal, a szeljodkához a legjobb orosz vodkákból válogattak nekünk. A sós lében pácolt hering, amit főtt burgonyával, némi ecetben „lefegyverzett” hagymával, és a hely saját, petrezselyemmel bolondított olivaolajával tálaltak elénk, azonnal és egyöntetűen kedvenc lett. Akinek a magyar felhozatalból vannak csak rémképei – és rémes emlékei – a vodkáról, semmiképp ne hagyja ki a Tovaritch! (Elvtárs!) névre hallgatót (az egyébként impozáns vodkagyűjteményből), mert ez az igazán jó „vizecske” egy lapon sem említhető a nálunk bejáratott márkákkal. Selymesen csúszik végig, melengetve testet és lelket, nem utolsó sorban pedig tényleg remekül harmonizál a szeljodkával.

És amit már valószínűleg sokan vártak, jött a borscs. A köztudatban orosz, a valóságban viszont ukrán recept alapján készült leveshez instrukciókat is kaptunk: vajas kenyérrel és fokhagymával (vagy hagymával), tejfölösen fogyasztandó. És valóban, az egyszerű, de népszerű fogás így lett nagyszerű.

Már ezen a ponton egyértelműen levett minket a lábunkról a ruszki konyha, és még nem volt vége. A füstölt lazac – savanyúkáposzta-saláta összeállítás is okozott némi meglepetést, ahogy a további fogásokat kísérő magyar borok is, és természetesen mindegyik pozitív volt. A pelmenyi és befejezésként a szirnyiki ránézésre akár ismerősnek is tűnhet, ezeknél a raviolival és az amerikai palacsintával való hasonlóság volt, ami a meglepetést okozta. Ízek tekintetében viszont jelentős különbségeket és maradandó élményeket jelentettek. A hússal töltött tésztabatyuk és a túróval készült, vaskos-puha lepénykék is rengeteg variációban fogyaszthatók, de a Matrjoska-féle tálalás számunkra maga volt a tökély.

És hogy a fenti remekeket még elérhetőbbé tegye a nagyközönség számára, a bisztró ebédmenüvel és delikát pulttal is várja majd az éhes (és szomjas), hagyományos orosz ízekre vágyó vendégeket.

A hely és a konyha tehát egyértelműen a kötelezők listáján szerepel, az orosz gasztronómia pedig a továbbiakban őszinte csodálatunk és rajongásunk tárgyát képezi.