Kultography

  • Az otthon hívó szava
    Az otthon hívó szava Pataki Anita 2017. február 24. 18:01Az Oroszlán (12) az idei Oscar-jelöltek között a mezőnyben már-már kötelezően szereplő "keserédes sírós film". Nem azért, mert sírnak benne, hanem mert a filmet nézve majd' mindenkinek legördül az...
  • Háború csillagok nélkül
    Háború csillagok nélkül Pataki Anita 2016. december 16. 18:44A Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet (12) nem az a könnyed Star Wars-film, amire a karácsonyi forgatagban be lehet ülni a gyerekkel hogy legalább két órára kimenjen a fülünkből a Jingle Bells....
  • La Parrilla: karácsonyi kényeztetés - marhahússal
    La Parrilla: karácsonyi kényeztetés - marhahússal Kultography 2016. december 04. 19:00Eleged van a karácsonyi őrületből és az ünnepi ételek hallatán is a frász tör ki? Mi steakeket próbáltunk ki a La Parrillában, és elmondhatjuk: valódi ünnepi hangulatba kerültünk tőle. A karácsonyi...
  • A szó veszélyes fegyver
    A szó veszélyes fegyver Pataki Anita 2016. november 15. 21:01Mi, kritikusok szeretjük azt gondolni magunkról, hogy minket már semmivel nem lehet meglepni. És ez, legyen akármilyen jó vagy rossz, a legtöbb esetben így is van. Ezért amikor egy filmnek mégis...
Monumentális díszletek között megy mennybe Vidnyánszky Johannája

Monumentális díszletek között megy mennybe Vidnyánszky Johannája

Kultography írása itt: - 2014-04-09 18:30

A Nemzeti Színház idei évadának egyik utolsó bemutatójaként Paul Claudel és Arthur Honegger Johanna a máglyán című művét tűzte műsorára. A dramatizált oratórium ezúttal Vidnyánszky Attila rendezésében kelt életre és az április 8-án záródó első Madách Nemzetközi Színházi Találkozó záróakkordjaként is szolgált.

Johanna-a-maglyan.jpg

Honegger szövegkönyve szerint Johanna történetébe akkor kapcsolódunk be, miután elfogják, és az ítélet utánJohanna-a-maglyan.jpg halálra várva visszaemlékezik gyermekkorára és mindazokra a csodás tettekre, amelyek során az általa vezetett királyi hadsereg újra egyesítette Franciaországot. A darab cselekménye tehát már semmilyen konfliktushelyzetet nem rejt magában. Nincsenek fordulatok, szembenállások, csak a teljes passzivitásba vetett Johanna, akinek vergődését és teljes kilátástalanságát csak a néhány flashback-szerű kép oldja fel, amikor gondtalan gyermekkorát idézik meg a színpadon.

A meglehetősen szokatlan drámai szituáció a zene dominanciáját vonja maga után, így a darabban kiemelkedő szerephez jut a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Stúdió Kórusa, a Honvéd Férfikar és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola gyermekkara, akik nem csak zeneileg, de dramaturgiailag is szerves részét képezik az előadásnak. Vidnyánszky pedig látvány tekintetében sem adja alább. A színen szinte végig jelenlévő kórusok mellett már-már felfoghatatlan díszlet- és jelmezarzenált vonultat föl az alig másfél órás produkció során.

A kezdő jelenetben hatalmas könyvek lapjai hullnak a szereplők lábai elé, miközben emberek tekeregnek a hatalmas háttér falán. Egy hordágyon angyal szobrot hoznak be, majd megjelenik a hatalmas kard, aztán Johanna egy lángoló könyv mellé kuporodik. A következő jelenettel pedig kezdetét veszi a vizuális orgia, amelynek hullámaival a néző egyre nagyobb értetlenségbe sodródik. Közben hamar rájövünk, hogy mindebben koncepciót vagy bármilyen kiforrott szimbolikát kár is keresnünk, jobban tesszük, ha csak ámulunk az elénk tárt csodákon, és Bozsik Yvette koreográfiáin.

Az egyetlen felvonásnyi alkotás során teljes gőzzel üzemel a Nemzeti híres szcenikai gépezete. A színpad egyszerre akár négy-öt részre is bomlik, teljes kórusok süllyednek a mélybe és emelkednek ki a semmiből pillanatok alatt, miközben hol lángol, hogy villog, máskor teljesen elsötétül minden. Egyik pillanatban még a pokol legmélyebb bugyrában érezzük magunkat, néhány perccel később az égből hatalmas virágos mezőt terítenek elénk, majd szüreti mulatságba csöppenünk. Több mint száz embert mozgató kusza embertömeg hömpölyög, amelyben a néző könnyen eltéved. Részben a színház rossz akusztikájának és a problémás hangosítás miatt is sokszor nem tudjuk, kire figyeljünk.

kulturart_2013.11.27-300x199.jpgMindezt a kavalkádot Olekszandr Bilozub megdöbbentően abszurd jelmezei teszik teljessé, aki egyben az előadás díszleteinek megálmodója is. A „kiválasztott szüzet” elitélő esküdtszék hatalmas birkafejekkel bólogat az ítélethez, miután az elnökük, egy hatalmas disznó kihirdeti azt. És mi más lehetne mindehhez a jegyző, ha nem egy szamár? Udvaros Dorottya méretes műmellekkel alakítja a Hordó anyját, amelyekből egy jelenet erejéig bor fakad, Bodrogi Gyula Lisztes molnárja pedig Tim Burton világát idéző alul-felül kerekes tolószékbe kényszerül. S bár nem színészek, csupán táncoló óriás kártyalapok testesítik meg, színre lépnek az európai politika élet kulcsszereplői is – nagy kár, hogy a karikatúrákat csak az első három sorból lehet látni.

A díszletek és jelmezek súlya alatt mintha elveszne a színészi játék. Az énekesek mellett a főszereplőknek csak prózai szerep jut, és a Szent Johannát megformáló Tompos Kátyán (váltott szereposztásban Kiss Emmán) kívül árnyalt alakításra lehetőség sem nagyon kínálkozik a zenei egységek között csupán összekötő funkciót betöltő prózai jelenetekben. Tompos Kátya azonban minden kínálkozó eszközt ügyesen kihasznál. Johannája amellett, hogy csupa áhítat, emberi és hiteles is, és kétségbeejtő helyzetében az őrület jeleit is fel-felvillantja, ahogy elkerülhetetlenné válik számára a halál.

A mű végére a főszereplő mennybe menetelében csúcsosodik ki a történet, aki egy ügyes dublőri trükkel egyik pillanatról a másikra emelkedik fel a magasba, majd kilép a nézők közé, hogy elmondja a művet összefoglaló záró monológját, amelynek fő gondolata az isteni jóság és a szeretet mindenhatósága.  Ezután legördül a függöny és a közönség mintha tanácstalanul várná a folytatást, valami végső konklúziót, de hiába. A monumentális káosz csak tátongó űrt hagy maga után, így a közel másfél óra végül nem válik többé, mint az angyali jóság elkerülhetetlen bukásának krónikájává egy olyan világban, ahol minden fekete és fehér, állatiasan alantas, romlott és kegyetlen, vagy istenien áhítatos és megkérdőjelezhetetlenül jó.

Fotó: MTI

A körtepálinkáé lesz a főszerep a májusi Pálinkafesztiválon

A körtepálinkáé lesz a főszerep a májusi Pálinkafesztiválon

unnamed (1)_2.jpgMájusban a Városháza Parkba várnak mindenkit, aki szereti a minőségi a pálinkákat. A régi-új helyszínre költöző Pálinkafesztiválon rekordmennyiségű, közel harminc kiállító vesz részt, ezúttal is a legjobb hazai párlatokat kínálva. A fesztivál egyik kuriózuma Magyarország pálinkafőzdéinek közös blendje, az Év Körtepálinkája lesz.

unnamed_3.jpgIdén tavasszal a Budapesti Pálinkafesztivál pezsdíti fel a belvárost. Az eredeti helyszínére visszaköltöző rendezvény idén 9. alkalommal, minden eddiginél több, közel harminc kiállítóval várja a pálinka szerelmeseit. A legnevesebb, mindenki által ismert főzdék mellett idén új kiállítókkal is megismerkedhet majd a nagyérdemű.

A sorban állásokat elkerülve, a négynapos vendégbarát rendezvényen idén – a korábbi kuponos, majd kártyás fizetési rendszer helyett – készpénzzel fizethetnek majd a látogatók. A belépők ára továbbra is 2000 forint lesz, amely mellé két pálinkakupon is jár: az egyikkel az Év Körtepálinkájából, a másikkal pedig bármely főzde ajánlatából kóstolhatnak egy-egy kupicával a fesztiválozók.

A szilva, barack és meggy után idén a körte kerül a fesztivál középpontjába. Ez a gyümölcs ihlette ugyanis az Év pálinkája sorozat negyedik tagját, amellyel a látogatók május 15. és 18. között a fesztiválon találkozhatnak először. A magyar pálinkafőzdék közös blendje idén is limitált számban készül, mindössze 1500 palackkal gyártanak belőle.

Lágy ébredés Beckkel

Lágy ébredés Beckkel

Hat év után jelentkezett új lemezzel Beck. A Morning Phase az egyik legszebb anyag az amerikai énekestől, kár, hogy őt nem pont ezért szeretjük.beck slider.png

beck.jpgBecket az is ismeri, aki nem: a Loser a kilencvenes években pont olyan himnusszá vált, mint a Nirvana Smells Like Teen Spiritje. Amíg azonban a grunge nyíltan lázadt a polgári punnyadás ellen, Beck Hanson még a lázadásnak is fityiszt mutatott – ahogy a grunge-nak, a hiphopnak, a folknak, a rocknak és úgy általában mindennek.

Furcsa lenne persze ma számon kérni Becken a kilencvenes évek barkácspopzenéjét, hiszen a Loser óta eltelt húsz évben igencsak messzire jutott a műfaj csodabogara: egyre letisztultabb, de még mindig fantáziadús hangszerelés mellett a legváltozatosabb ritmusvilágok mögé bújtatva a funkytól a countryig gyakorlatilag minden belefért dalaiba – néha ugyanabba a dalba is.

Érthető, hogy ha Beck bejelenti, új lemezt készít, mezei hallgatója lutrizhat, a következő korong vajon milyen lesz. Jött is a meglepetés: a hat év szünet (remek feldolgozások és együttműködések) után megjelent tizenkettedik stúdióalbum, a Morning Phase leginkább (na jó, egy az egyben) a Sea Change vonalát követi. Lassan hömpölygő, látszólag végtelen nyugalmat árasztó, valójában inkább csalódott hangulatú dalok követik egymást. A hangszerek között a gitár dominál, háttérben kis vonósbetétekkel – kicsit country, kicsit kamarazene, kicsit Beck. A szövegekben a szomorúság egyre mélyebb fokozataiba süllyedünk, majd a végére mégiscsak előbújik egy kósza napsugár.

Végül is nem is olyan rossz előzmény: a 2002-es Sea Change-t Beck legjobb albumai között tartják számon. A Morning Phase sem rossz, sőt, nem is fanyalogni fogunk most… csak hát ha a Sea Change-t akarjuk hallgatni, akkor a Sea Change-t fogjuk hallgatni.

Kivéve persze, ha nem arra vágyunk, hogy Beck zenéjére sírjuk végig az estét, csak arra, hogy azokat a gyönyörű harmóniákat figyeljük ki a dalokból. Vagy hogy a sokadik meghallgatásra is felfedezzünk olyan apró hangszeres megoldásokat, amelyekért annyira lehet szeretni Becket. És persze akkor, ha a címben sugallt reggeli hangulatot szeretnénk átélni – nem a kávés, rohangászósat, hanem a nyugodtan hátradőlve a reggeli napot élvező, melankólikus-érzelmest.

A Morning Phase egy-két dalt – például a Blue Moont vagy a Wakinget – leszámítva nem fog külön csillagot kapni a Beck univerzumban, ám összességében az album az elmúlt hónapok legkellemesebb zenei élménye. Ha reggel sietünk, azért inkább a Guerót ajánljuk.

Isten, a dunai űrhajós

Isten, a dunai űrhajós

IMG_4401_resize.jpgAz Anna and the Barbies szerint Isten maga a rock ’n’ roll, a Faithless és Pink pedig DJ-ként látja. Az ír lélektan más. Náluk Isten egy űrhajós. Négyen legalábbis biztosan ezt vallják. És eljöttek, hogy minket is „megtérítsenek”. Hol máshol, mint egy – űr nélküli - hajón.

God Is An Astronaut, Greg Gale – 2014. április 7. – Budapest, A38 Hajó

Se űr, se üresedés nem volt, ugyanis a God Is An Astronaut rajongói teljesen megtöltötték a Petőfi-híd lábánál horgonyzó bárka gyomrát. Az ír zenészek Európa-turnéjuk keretén belül jutottak el hozzánk, hogy bemutassák legfrissebb, Origins című lemezüket, illetve a 2002 óta föld körüli pályán keringő pályafutásuk egyéb más szerzeményeit is. Izgalmas a poszt-rock színtér, és szerencsére itthon is van pezsgés, hiszen tavaly tiszteletét tette nálunk a 65daysofstatic és a Maybeshewill is, a GIAA pedig egyenesen harmadszor járt Budapesten.

Nagy naivan azt hittem, hogy Greg Gale személyében egy szigetországi előadóhoz lesz szerencsénk, de a színpadra lépését követően rögtön kiderült, hogy határokon inneni az akusztikus gitáros/énekes és kicsiny csapata. Egy gimnáziumi színjátszókör bájosságával és téblábolásával zenéltek: Greghez csatlakozott egy vokalista és egy basszusgitáros srác, illetve egy fehér ruhába bújt hegedűs lány.

IMG_4250_resize.JPG

Gyorsan leszögezték, hogy zenéjüknek semmi köze nem lesz az utánuk következő produkcióhoz, és nem lódítottak. Kelta népzenei hatásokat felvillantó saját dalokkal (pl. a klipes Children of Hope) és feldolgozásokkal szórakoztatták az erőteljesen gyülekező publikumot: utóbbiak között volt a Ring of Fire Johhny Cash-től, a Little Lion Man a Mumford & Sons-tól, illetve zárásnak az Old Dan Tucker. Greg alkalmanként harmonikán is játszott, és az ehhez társuló hegedűdallamok tényleg olyan koboldisztikus atmoszférát teremtettek, hogy talán még a Kinsella-ikrek vezette God Is An Astronaut tagjai is táncra perdültek a backstage-ben.

IMG_4296_resize.JPG

De ha táncra nem is, a színpadra biztosan, méghozzá nem sokkal 21:15 után. Némi meglepetésre a Weightless-szel kezdtek, ami egy lassan kibomló, nyugis darab, de talán az elrugaszkodáshoz – a kilövéshez? – nem létezhet ennél tökéletesebb nyitány. A GIAA zenéje ugyanis hömpölyög, árad, megnyugtat, felzaklat, elcsendesít vagy tombolásra késztet – akár egy folyó. Ezernyi arca van, és nem tudhatod, a következő pillanatban melyiket veszi elő. Éppen ezért volt kiváló helyszín az A38, mert ennyire közel voltunk a vízhez, amely elem annyira ott van a dalaikban; és kiváló volt azért is, mert ezúttal is hibátlan hangzást kaptunk.

IMG_4310_resize.JPG

A dalcímeikben is benne van a végtelenség, a magasba emelő vagy mélységbe rántó hangulat, az örvénylés, a semmibe vetettség, a hatalmas tér, és mindezekre ráborulva megannyi szépség. Ami erről a koncertről sem hiányzott. Hogyan is hiányozhatott volna, mikor olyan hangjegyekbe foglalt kollázsokat és montázsokat kaptunk tőlük, mint az Echoes, a Spiral Code, a Forever Lost, a Worlds In Collision, a Fire Flies and Empty Skies, vagy a ráadást nyitó Red Moon Lagoon. Lemezbemutató turné lévén az Origins-ről jött a legnagyobb dózis, de bőszen válogattak az All Is Violent, All is Bright korongról is. Ami megint csak annyira találó cím az esetükben…

IMG_4316_resize.JPG

A zenészekből alig láttunk mást, mint három hajcsomót a szemet gyönyörködtető vetítés árnyékában, és ha némi hiányérzetünk lehet a koncerttel kapcsolatban, akkor pont ezt a művészi zárkózottságot említhetjük. Pedig óriási energiával játszottak, legyen szó Cure-os, dark wave-es gitárharmóniákról, szférikus és vokóderes énekfoszlányokról, vagy olyan elektro zuhatagról, mint amit Jamie Dean gitáros/billentyűs produkált a The End of the Beginning végén. De ide vehetném akár a bemutatott új nóta zaklatott, fortyogó szaggatottságát is.

IMG_4466_resize.JPG

Mégis, egy kicsivel több kapcsolattartás a közönséggel tartalékolt energiákat szabadíthatott volna fel: mindösszesen talán egyszer vontak be minket egy kis tapsoltatás erejéig. Pedig nem maguknak való arcok: jó néhányszor megköszönték, hogy ilyen sokan vagyunk, a ráadás előtt meg még poénkodtak is azon, hogy Trónok harca lázban égnek a tévésorozat folytatása miatt, és ahogy végignéznek a tömegen, a kezek tengerén, olyan, mintha egyenesen Deresben lennének.

IMG_4405_resize.JPG

Mi több, a buli után – pár percnyi pihenőt követően – visszajöttek a színpadra, kedvesen elbeszélgettek a rajongókkal, vállalták a közös fotókat, dedikáltak, vagyis egyáltalán nem játszották meg, hogy ők a turnézó rocksztárok. Mert nem is azok. Hanem művészek, szentjánosbogarak egy folyó partján, kiknek fényét talán még az űrből is látni. Erre az éjszakára súlytalanok lehettünk velük, menetelhettünk együtt a tejúton, fordított aspektusból láthattuk a világot.

Mintha kiléphetnél az álmodból, és valósággá válthatnád. A God Is An Astronaut megmutatja, hogy mindez lehetséges. A végtelen él, létezik és lélegzik.

Fotók: Demjén Zoltán

Waka Waka után Ole Ola: itt a nyári foci vb hivatalos dala!

Waka Waka után Ole Ola: itt a nyári foci vb hivatalos dala!

labda és vbkupa.jpgNégy éve Shakirának köszönhettük az aktuális labdarúgó világbajnokság rogyásig játszott hivatalos dalát, a brazíliai világesemény előtt pedig Pitbull és Jennifer Lopez követte el a kötelező kísérőzenét. Az üzenet hasonló, mint egy szépségkirálynő választáson: világbéke!

kutyus és ló.jpgTúlságosan mélyen szántó mondanivalót, vagy bújtatott, mögöttes tartalmat senki se várjon a minden bizonnyal viharos gyorsasággal slágerré váló daltól, de talán ebben az esetben ez nem is követelmény. A We Are One-ban megvan a kötelező szánsájn feeling, a fődallam különösebb zenei előképzettség nélkül fütyörészhető, a ritmus latinos – ugyan mi kellhet még a dél-amerikai népünnepély előtt?

A szerzők ezúttal sem hagyták ki azt a ziccert – ha már foci vb -, hogy a különböző nyelvi korlátokat ledöntendő, a refrén leginkább a ritmikus és pofonegyszerű szóismétlésre épül. Hiszen már a 98-as torna előtt is mindenki énekelhette Új-Zélandtól Japánon át Franciaországig és Uruguayig az „Olé-olé-o-lát” Ricky Martinnal, és a Shakira által világra szabadított Waka Waka bebiflázásához sem kellett kisdoktorit tenni a dél-afrikai nyelvjárásokból. Most a Ricky Martin féle hagyatékot szabták újra a kompozíciót jegyzők, vagyis miközben boldogan pattog a labda, még boldogabban énekelhetjük, hogy „Ole Ola”.

Mivel Pitbulltól nem volt elvárható, hogy énekeljen – nem is teszi meg a rapper -, no és mivel a főként a férfiak által kultivált eseményhez muszáj egy dögös, és lehetőleg latin vonásokat is magán viselő nő is, ezért Jennifer Lopez is odariszált a mikrofon elé. Ezen felül Claudia Leitte is kiveszi a részét a 2014-es labdarúgó világbajnokság hivatalos dalából. A brazil énekesnő eddig jobbára hazájában tett szert népszerűségre, de néhány héten belül a We Are One hatására egyre többen megismerik majd a nevét.

Zseniális színészi alakítások és sok meglepetés Shakespeare egyik legnépszerűbb vígjátékában

Zseniális színészi alakítások és sok meglepetés Shakespeare egyik legnépszerűbb vígjátékában

Véget ért az első Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, amelynek utolsó előtti állomásaként a világhírű román rendező, Silviu Purcarete a Nemzeti Színház idei évadjában rendezett Ahogy tetszik darabját angol felirattal is megtekinthette a nemzetközi közönség.

ahogy.jpg

Purcarete gondolt egy merészet, és ha már a darabban elhangzó monológ szerint úgyis „színház az egész világ”,ahogy.jpg nem is emeli ki a szerelmesek történetét ebből a miliőből. Megmutatja, és folyamatosan tudatosítja a nézőkben, hogy amit látnak csupán játék. A nyitó jelenetben éppen előadásra készülnek a színészek – sminkelnek, szöveget tanulnak, díszletet pakolnak – és erre a furcsa  „színház a színházban” hangulatra számos apró, jól kitalált mozzanat is emlékeztet.  Amikor már épp magával ragadna minket a reménytelen szerelmesek története, egy szórakozott színész karján jelmezzel vagy egy takarító végigtrappol a színen, máskor kigyúl az egyik mennyezeti lámpa, vagy maszkjukat igazgatják a szereplők.

A rendező a monológ folytatását is szó szerint veszi, hiszen itt valóban színész minden férfi és nő – csak éppen a shakespeare-i hagyomány szerint, hiszen a női szereplőket is (a Jaques-ot játszó Udvaros Dorottya kivételével) férfiak alakítják. Ez akár zavarba is hozhatná a Nemzeti Színház társulatát, de itt erről szó sincs. Rendkívül ügyesen alkalmazkodnak ehhez a furcsa helyzethez, sőt, javukra fordítanak minden váratlan szituációt ebben a szokatlan viszonyrendszerben.

A Rosalindát alakító Trill Zsolt zseniálisan adja a naiv hősszerelmes lányt, aki férfiruhában tréfálja meg szerelmét, majd azt felfedve színt vall. Egyetlen percre sem esik gyorsan változó szerepiből, miközben nagyon szórakoztatóan, mégis hitelesen építi fel karakterét. Méltó partnere Fehér Tibor Ceciliaként és Szatory Dávid Orlandóként. Reviczky Gáborra mintha rászabták volna Próbakő kétértelmű szövegeit, Eperjes Károly csúf vénlány epizódja pedig az előadás egyik csúcspontja. Udvaros Dorottya melankolikus bohócfigurája is telitalálat, aki nem csak a már említett híres monológ miatt válik a darab egyik központi figurájává.

ahigy.jpgAz Ahogy tetsziket sokan Shakespeare egyik legeklektikusabb vígjátékának tartják, és ezt az összetettséget, sokszor csapongó dramaturgiát ez az értelmezés is követi. A jelenetek gyors egymásutánjában szinte kapkodjuk a fejünket és egy percre sem unatkozunk, hiszen a szellemes szöveg mellett a rendező számos apró plusz poénnal is megajándékozza nézőit. Amikor Rosalinda megtalálja a hozzá írt fák kérgére írt szerelmes verseket, Trill Zsolt egy valódi fa koronáját vonszolja be a színre, és arról kezdi letépni az üzeneteket. Egy másik jelentben baltával a kezében ugrál a száműzött herceg asztalán. Udvaros Dorottya popslágerként adja elő a várva várt monológját, amelynek refrénjét hálás közönségként vele mondja a többi színész is. Felsorolni is nehéz azokat az apró szellemességeket, amelyekkel új színt kap a már jól ismert történet, csak hogy még egyet említsünk; a birkanyájat lányok „személyesítik” meg.

Ehhez az eklektikához remekül illeszkedik a darab zenéje és a színpadi kép is. A gyors helyszínváltásokkal dolgozó történethez a rendező két részre bontja a színt. A nézőkhöz közelebbi a belső tér, ahonnan hatalmas ablakokon át látunk át az ardennes-i erdőbe, amely hol hópelyhes utcaként, hol tengerpartként ad otthont a színészeknek és zenészeknek egyaránt. Purcarete ugyanis, a shakespeare-i időkhöz hasonlóan élő zenészekkel dolgozik. A szereplők által énekelt dalokat egy zongorista és egy szaxofonos kíséri.

Purcarete rendezésében tehát minden adott a shakespeare-i színház újszerű és szórakoztató értelmezéséhez, amely szellemes módon képes a szerző színházról alkotott világképét a mai kor nyelvével előadni, a mai kor nézője számára. Szívből alánjuk mindenkinek, aki szereti Shakespeare-t és kíváncsi arra, hogy a 450 éve született mester egyik legnépszerűbb darabja hogyan kel életre ügyesen válogatott modern színházi eszközökkel.

Fotó: MTI

 

 

Ilyen csodaszép volt a cseresznyevirágzás a Füvészkertben!

Ilyen csodaszép volt a cseresznyevirágzás a Füvészkertben!

Szombaton még remek piknik idő várta a Fűvészkertben a Sakura ünnepre, azaz a cseresznyevirágzásra érkezőket, de vasárnap a borult időre ellenére is remek programot jelentett az esemény. Mutatunk néhány képet, hogy milyen szép is a kert ilyenkor. Aki pedig lemaradt, ne búslakodjon, ezen a hétvégén még tart az ünnep, most is érdekes programok várják majd az érdeklődőket kertben.

_TEK7703_resize.jpg

Több mint ezer ember vett részt az esemény szombati napján, amikor a NESTEA pikniknek köszönhetően ráadásul nem csupán sétálni, hanem a fűre ülni is lehetett a kertben, illetve izgalmas programokkal várták az érdeklődőket. Akik a múlt hét végén nem tudtak ellátogatni a Füvészkertbe, azokat még ezen a hétvégén is várja az ünnep, ráadásul a szervezők különböző programokat is kínálnak.

ÁPRILIS 12., SZOMBAT:
Herendi Kiállítás
Magyar Anime Társaság – origami, manga, rajzolás
Kézműves gyerekfoglalkozás egész nap
10h: japán íjászat bemutató
11h: Kenéz László shakuhachi koncertje, hangszertanulással
13.30h: japán íjászat bemutató
14.30h: Dr. Balassy Zsolt és az Egy Folyó Iaido Akadémia japán kardvívás bemutatója, interaktív foglalkozással
15.30: Villányi G. András és Lázár Júlia verselnek. Moderátor: Fodor György. Közreműködik: Mondok Yvett operaénekes, Talán Miklós zenész, Kovács Zsolt táncos.

ÁPRILIS 13., VASÁRNAP:
Herendi Kiállítás
Magyar Anime Társaság – origami, manga, rajzolás
Kézműves gyerekfoglalkozás egész nap
10h: Bakos Tünde kotón játszik japán dallamokat
14.h-14.30h: Taiko japán dobegyüttes bemutatója

Belépőjegyek:
felnőtt: 850 Ft
Kedvezményes diák/nyugdíjas: 400 Ft
Nyitva tartás: 9h -17h

Új fesztivál indul májusban Budapesten

Új fesztivál indul májusban Budapesten

Zene, buli, kultúra, gasztronómia, turisztikai élmények – ezt kínálja a főváros új, május 29-én induló, négy napig tartó fesztiválja, a Budapest Essentials. Az új fesztivál szervezői azt ígérik: négy nap alatt a főváros esszenciáját kaphatja mindenki, vágyjon bármilyen programra.

2WhoMadeWhokicsi.jpg

Az esemény célja a város pozitívumainak kihangsúlyozása, a megszokott lokációk szokatlan kontextusba 2WhoMadeWhokicsi.jpghelyezése, valamint a budapesti életérzés közkinccsé tétele. Zenei téren az eseményen 13 szórakozóhely vesz részt, ahol számos stílusban várnak majd koncertek. A műfajpaletta a jazztől egészen a technoig terjed, töb mint 50 fellépővel.

Érkezik majd Budapesre koncertezni a dán zenei színtér egyik legüdébb színfoltja, a kísérleti popban utazó WhoMadeWho triója és a szintén dán énekesnő, Nabiha. Pesten játszik majd a francia DJ/producer Yuksek, kiegészülve Alex Metric-kel. A Majer Lazerben megismert Jillionaire, a Kraak&Smaak duója, DJ Yoda, Kingdom, Shit Robot és egy különleges helyszínen szólal majd meg a Jazzanova DJ Set.

A fellépők sorát gazdagítja még Waze & Odyssey, Tiger & Woods, Benoit & Sergio, Jonas Rathsman, Rodriguez Jr., Aquarius Heaven és HNNY is. A helyszínek között van az Akvárium, a Corvintető, a GMK, az Ötkert, a Fogasház vagy például a Kiosk.

A fesztiválról bővebb információ a budapestessentials.com oldalon kapható.

Csak apropó lett a csodalóból a Monarchia tablójának megrajzolásához

Csak apropó lett a csodalóból a Monarchia tablójának megrajzolásához

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Thália Színház közös produkciójaként a világhírű csodaló, Kincsem történetét állította színpadra Bereményi Géza. S bár a mai napig felülmúlhatatlan kanca életéről hiteles és már-már túlzottan részletekbe menő leírást kapunk, azoknak, akik a lovassport iránti rajongás miatt néznék meg a darabot, csalódniuk kell.

kincsemslid.jpg

kincsem2.jpg

Bereményi ugyanis annak ellenére, hogy a legendás telivér pályafutására fűzi fel a színdarab teljes cselekményét, Kincsem életét csak apropóként használja, hogy a hozzá kötődő szereplők sorsán keresztül az Osztrák-Magyar Monarchia virágkorának tablóját tárja elénk. Teszi mindezt egyszerre szerethetően naivan és kellő iróniával, teret adva a színészi játéknak és könnyed szórakozásnak. Így nézőként hamar megfeledkezünk arról a furcsa tényről, hogy a címszereplő soha, semmilyen módon nem jelenik meg a színpadon, élete mégis egyre inkább összefonódik a többiekével.

Az 1870-es években játszódó, korhűen megírt darab következetesen felidézi a „csodakanca” történetének fontosabb állomásait, például az 54 nyertes futamot, az angliai és német derbiket, vagy nagy vetélytársával, Prince Giles The First-tel újrafutott baden-baden-i versenyt. Közben a „kisasszony” legendás szeszélyeit is megismerhetjük Bereményi darabjából, például legjobb barátjának, egy fekete-fehér macskának az esetét, akinek egyszer a boulogn-i kikötőben támadt kedve elkóborolni, és az istállószemélyzet egész éjszakán át kétségbeesetten kereste, hiszen nélküle a bajnok egyetlen versenyen sem volt hajlandó részt venni.

kincsem.jpg

Ám ezek csak adalékok ahhoz, ahogy a darab során lépésről lépésre lehetünk tanúi, ahogy a megismételhetetlen csoda minden érintett életét visszafordíthatatlanul megváltoztatja. De vajon felkészültek-e erre? És méltóak-e egy ilyen váratlan adományra? Ez a kétség gyötri Blaskovich Ernőt, Kincsem tulajdonosát, aki kezdetben menekülne a lovas sportot irányító arisztokraták felszínes és haszonleső világából, később viszont őt is megrészegíti a siker. Gáspár Sándor zseniálisan és hihetetlen energiákat mozgatva alakítja az egyszerű és szeretnivaló lótenyésztőt, akit józan esze és Kincsem iránti szinte apai szeretete segíti át a felsőbb úri körök játszmáin. Gubás Gabi szintén hitelesen és karakteresen formálja meg Zichy Margit grófnőt, aki társadalmi pozícióját épp úgy, mint női bájait kész latba vetni, hogy megszerezze a világ legjobb versenykancáját. A Festetics grófot alakító Mohai Tamás, illetve és lovászfiút illetve Robert Hesp trénert játszó Egri Bálint és Szombathy Gyula is hitelesen hozzák a két szembeállított társadalmi osztály jellegzetes figuráit, ahogy Hesp feleségét alakító Molnár Piroska, illetve a görög bankárt Játszó Pindroch Csaba is.

Kincsem fényes pályafutása után a darabból azt is megtudhatjuk, hogy milyen űrt hagy maga után a Tápiószentmártoni birtokról a világ legrangosabb versenypályáira jutó legyőzhetetlen versenyló, akinek pusztulása után a Monarchia békés korszakát a közelgő háború kezdi beárnyékolni.

Bereményi történetének egyik vitathatatlan érdeme, hogy bár a máig példa nélküli sikertörténet könnyen alkalmat adna rá, a darab mégsem fordul giccsbe és célja sem merül ki abban, hogy a halhatatlan, nemzeti jelképpé vált legendának állitson emléket. Az iró-rendező ezzel szemben különleges kapocsként kezeli Kincsem életét, aki egy időre összeköti egy letűnt kor ügyesen megrajzolt jellegzetes szereplőit, akik miután a nem várt csoda végleg eltűnik életükből, kénytelenek szembenézni önmaguk gyengeségeivel.

A Kincsem című előadás az áprilisi 3-i ősbemutató után látható a Thália Síinházban, és hamarosan filmvásznon és végigkísérhetjük a legenda történetét, hiszen a közeljövőben két film is készül ugyan ebben a témában. Az egyik, a tervek szerint nemzetközi koprodukcióban valósul meg és szintén Bereményi Géza jegyzi íróként, a másikat pedig a népszerű közönségfilmes Herendi Gábor rendezi majd. Hamarosan tehát a legenda további értelmezésekben kel életre.

Fotó: MTI

Éljen! Értelmes ajándék a gyorsétteremlánctól

Éljen! Értelmes ajándék a gyorsétteremlánctól

Meki_tessloff_konyv_2014_borito_print.jpgAz olvasást népszerűsítő könyvprogramba kezdett a magyar McDonald's: Happy Meal menüjükhöz magyar szerző mesekönyvét, a Dóri és Marci nyomoz című kötetet ajánlják. A program a 6-10 évesek részére népszerűsíti az olvasást.

Lássuk be: a legtöbben megyünk a gyerekkel gyorsétterembe és az ott lévő menük közül a legtöbben a Meki_tessloff_konyv_2014_borito_print.jpggyerkőcök részére összeállított, ajándékot tartalmazó csomagokat választjuk. Amelyeknek egyébként sokszor semmi hasznuk nincsen, egy idő után a kukában landolnak, a lakásban hevernek szanaszét. A McDonald's mostani újítás azonban remek ötlet: magyar szerző meséjét és az olvasást népszerűsítik. Utóbbi nem teljesen újdonság, 2012 óta ugyanis ismeretterjesztő zsebkönyveket, illetve interaktív digitális könyveket is kínálnak a Happy Meal menühöz.

A Dóri és Marci nyomoz azonban az első hazai fejlesztésű kötet, egy fiatal szerzőpáros, Mán-Várhegyi Réka író és Timkó Bíbor grafikus munkája. A Tessloff Babilon kiadó gondozásában megjelent kötet, összesen 260 000 ezer példányban készült. Az egyes mesék érdekes, magával ragadó történetek, izgalmasak a célcsoport képviselő számára. Timkó Bíbor pedig remek munkát végzett a grafikával, kedves, érdekes rajzok készültek, amelyek külön érdekességeket is magukban rejtenek.

A Dóri és Marci nyomoz labirintustörténet. Vagyis az olvasók az egyes epizódok végén maguk dönthetik el, milyen irányba folytatódjanak a kalandok. Ráadásul a történet többféleképpen is véget érhet. Mindez lehetővé teszi a szülő és gyerek közötti játékot, a párbeszédet, amely az olvasás szakértői szerint is az olvasóvá válás fontos mozzanata.

 A kiadvány a Happy Meal menük mellé, 390 forintos áron vásárolható. A könyv illusztrált oldalain látható üres (szürkén hagyott) helyekre matricákat lehet beragasztani, egy-egy matricacsomag jár majd a menükhöz, ezekért külön nem kell fizetni.

A bőrnadrágos lányok torokgyuszival is angyalok

A bőrnadrágos lányok torokgyuszival is angyalok

anneke_kiemelt.jpgHollandia nyolc aranyat nyert a szocsi olimpián gyorskorcsolyában, a futball válogatottjuk pedig esélyes a világbajnoki címre, de az egyszeri koncertlátogatónál egy narancsmezes sem érhet Anneke van Giersbergen nyomába, aki gyakorlatilag a betegágyból kikelve igézte meg a budapesti közönséget egy exkluzív műsorral. Ami inkább volt the Gathering show, mint szóló produkció.

Anneke van Giersbergen, Anna Murphy – Budapest, Club 202 – 2014. április 4.

Szinte már a beengedésnél érezni lehetett, hogy különleges élményben lesz részünk. Még a biztonsági ember is uramnak szólított, mikor átvizsgálta a ruházatomat, és még egy „jó szórakozást”-ra is futotta tőle. Nocsak, a végén még tényleg Európába tartunk…

Anna Murphy egészen biztosan, hiszen ő és csapata látja el az előzenekari tisztséget Anneke kontinenst átszelő körútján. A svájci hölgy pedig a példásnál is jobban megoldotta a rá kiosztott feladatot! Egyrészt nem mindennapi látvány egy tetovált lány, amint tekerőlanton játszik, másrészt Anna-nak vannak dalai – méghozzá nem is akármilyenek! Továbbá remek kísérőzenészei: a vörös üstökű billentyűse Richard Claydermant elhomályosító módon futatta ujjait a fekete-fehér klaviatúrán, dobosának szakállánál pedig csak a tudása és fapofájú lazasága volt nagyobb. Plusz ehhez jött még egy erősen olasz kinézetű kalapos gitáros, aki telefonzsinór-szerű kábelen keresztül szólaltatta meg a hangszerét.

annamurphy1.jpg

A helvét leányzó a buli után a pólós standnál személyesen árulta el, hogy saját részről az „eklektika” címkét illeszti a muzsikájára, ami abszolút találó, hiszen dalaiban éppen annyira benne van a rock, az elektronika, mint némi jazz, és a tekerőlant miatt egy svájcibicska hegynyi folk is - bár közel sem annyi, mint Anna korábbi zenekarában, az Eluveitie-ben. Elsőre megfogtak az olyan nóták, mint a Harley Quinn, a Woebegone vagy az utolsóként felcsendülő Antihero. Külön tetszett, hogy a dobos az elektro ütemeket is élőben hozta, és Anna is ott helyben effektezte az énekét, sokszor egy plusz szólamot is ráúsztatva a hangjára. Zseniálisan dalolt és aranyosan konferált a bőrnadrágos svájci angyalka, aki személyemben máris szert tett egy új rajongóra.

Az interjú egyeztetése okán tudomásom volt róla, hogy az este csillaga és fő attrakciója, Anneke van Giersbergen torokproblémákkal bajlódik – emiatt végül nem is jött össze a beszélgetés -, de arra álmomban sem gondoltam, hogy ezt végül a buli javára kell felszámítanunk. A the Gathering korábbi pacsirtája ugyanis szimplán besétált a színpadra, megfogta az akusztikus gitárját, és elmesélte, hogy mivel nem százas a hangja, ezért tartana egy kis extra bemelegítést. Csak így, ő meg mi. És belekezdett a My Electricity-be a korábbi csapatától…

anneke1.jpg

Mi pedig teljes áhítattal hallgattuk. Talán sosem voltam még koncerten, ahol ilyen kollektív varázslat alakult ki: egyetlen pisszenést sem lehetett hallani a közönség soraiból. És egyedül szólaltatta meg a könnyekig megható Circles-t – ami pont egy betegségből való felépülés történetét meséli el -, illetve a Time After Time feldolgozást Cyndi Laupertől; majd behívta a totális gót (c)Ica kinézetű billentyűs lányt, és jött a Gatheringtől a Broken Glass és a Leaves. Eddigre már végképp mindenkit megvett ez a csupa mosoly nőszemély, ami nem csoda, mivel jól látszott, hogy a jegyet váltók legtöbbje még a 90-es évek második felében ismerkedett meg Annekével.

anneke3.jpg

Aztán megérkezett a teljes zenészgárda, a dobok mögött a pasijával, Rob Snijders-szel, és már szólt is a legutóbbi szólóalbumról a My Mother Said. De természetesen csak azért, hogy utána rögtön visszakanyarodjunk a Gathering múltjához az Even the Spirits Are Afraid és a Saturnine képében. Utóbbi tényleg az a dal, amelyet egy zenekar csak egyszer ír meg pályafutása során – már ha egyáltalán. Szólt is a végén az „vó-ó-ó-ó”-zós kórus, ami alatt Anneke felénk fordítottja a mikrofonját. Szegény rengetegszer köhögött a nóták között, többször fogta a torkát, de egy-egy megbicsaklást leszámítva káprázatosan énekelt. Ő magát csak Joe Cockerként jellemezte, de aki betegen így tud énekelni… le a kalappal előtte.

anneke2.jpg

Az meg már szinte említést sem érdemel, hogy mennyire, de mennyire cuki volt: egyszerre kislányosan édes, miközben már elmúlt 40, és nem mellesleg szépséges rockerina, akinek jól áll a bőrnadrág és a rövidebb vörös frizura. A zenészei is odatették magukat, ahogy kellett, mintha mindenki kitapintotta volna a levegőben, hogy ez egy egyszeri alkalom, egy különleges este, ami ebben a formában sosem jön el újra.

anneke4.jpg

A szólóanyagairól alig vett elő néhány darabot (Beautiful One, You Will Never Change, My Boy, 1000 Miles Away From You, You Want to Be Free), és naná, hogy a zárás is Gathering volt (Strange Machines). Kaptunk még egy ráadást, ahol Anneke megint egyedül, akusztikus gitárral énekelt, keretbe foglalva ezzel a koncertet. Mágikus volt minden perc, szerintem sokan voltunk, akik azt kívántuk, bár napokig énekelne még nekünk ez a németalföldi tündér - akár rockos, akár tiszta megközelítéssel. És ő is azt mondta, hogy ez volt eddig a turné csúcsa. Nagy-nagy köszönöm jár neki: az év egyik legjobb koncertjének lehettem tanúja.

Az Anneke koncert fotói: Máté Évi (ZeneFórum)

Végre Publikus a „Pontos Fiúk” újabb dobása

Végre Publikus a „Pontos Fiúk” újabb dobása

Akinek a cím alapján nem egészen egyértelmű, miről is fog szólni ez a cikk, ne essen kétségbe, csak foglaljon gyorsan asztalt a Publikusba. Ez ugyanis a korábban a várost a Leves.-tal, a Pasta.-tal és a Desszert.-tal megörvendeztető két gasztro-ifjú legújabb dobása, amiért ismét hálás lesz majd a Belváros éhes közönsége.

Publikus_slider.png

Publikus_slider.png

A Publikus csak pár napja nyitott meg a Kecskeméti utca elején – a megtévesztő számozás az Egyetem térhez közeli épületet takar - mégis különösebb hírverés nélkül is már a tesztelésünk idején is sorra érkeztek a kedves vendégek, és távoztak a vacsorát már abszolváló elégedett népek.

A menüs koncepcióval annyiban új a terep a Pontokhoz képest, hogy ültetős, teljes étkezéses lehetőséget kínálnak, meglepő ízélményekkel és változó-változatos étlappal.

starter_publikus.png

A teszt idejére sajnos kifogytak a kakukkfüves kukorica krémlevesből – de minket nem lehet lerázni ennyivel, úgyhogy ezért még visszatérünk – ezért aztán az előételek közül a paradicsomos húsgombócot és a gorgonzolás rizottót vizsgáztattuk. A paradicsomszósz kellemesen fűszerezett, krémes egyveleg, puha-omlós gombócokkal és némi kenyérrel erős négyes, a rizottó – ami egy kicsit több gorgonzolát bátran elbírt volna – négyötöd lenne osztályozáskor.

A főételek esetében viszont nagyban a vendég kreativitásán és ízlésén áll vagy bukik az összhatás, ezért aztán mindenki megtalálja az ínyére valót. Csirke-, pulyka- és kacsahúsból, thaitól a snidlinges tejfölig ötféle szószból és ugyancsak ötféle köretből magunk legózhatjuk össze a főfogást, de természetesen a vegetáriánus vendégekre is gondoltak, ott jártunkkor épp tésztasaláta képében.

A mi mixünk thai szószos kacsacombból és ugyancsak thai csirkemellből állt krémes rizottó, illetve friss saláta körettel. A kacsa és a csirke is ízletes, szaftos – külön pont a nem fűrészporra szárított csirkemellért – a rizottó kellően „tocsogós”, vagy talán kicsit túlságosan is. A saláta ez esetben jelentős egyszerűsítéseket takar, de meglepően jól működött a jégsaláta – mustáros öntet kombináció.

 

foetel_publikus.png

A desszertek is kelendőnek bizonyultak, így a „nap sztárja” frenchie-ről lemaradtunk, de a „nemsoufflé”-nak kikiáltott mentafagyival tálalt csokis mennyország bőven megfelelő kárpótlást jelentett, a hiányos választékot pedig panna cottával pótolták – ezt kivételesen kihagytuk.

Az étlap egyébként előétel és desszert tekintetében naponta frissül, de a főételek is áteshetnek még a bevezetés tapasztalatait és a vendégek visszajelzéseit tükröző módosításokon, úgyhogy megunni még egy darabig biztosan nem fogjuk a menüt.

Az itallap is minden igényre és ízlésre kínál választást, a hely söre mellett csapolt búzát is mérnek a korsókba, kifejezetten elismerésre méltó a borválogatás is, de természetesen az alkoholmentes szekció is képviselve van.

 

 

dessert_publikus.pngMinket első próbálkozásra tökéletesen meggyőzött az étterem, remélhetőleg a népszerűség növekedésére is felkészültek/ felkészülnek a Fiúk, mert az szinte garantálható, és nem szeretnénk kiszorulni az étteremből.

Ebédre vagy vacsorára is tökéletes, gyors megoldás, ebédre két vagy három fogást, vacsorára pedig ez éhesen aludni nem tudókra koncentrálva három fogást kérhetünk 1490,- illetve 1990,- forintért. Ár-érték arányban roppant meggyőző, de gasztronómiai kalandnak sem utolsó.

 

Kinek a kezében is van az életünk?

Kinek a kezében is van az életünk?

Ha filmre ültetett Dosztojevszkij-műről van szó valószínűleg mindenkinek a végtelen letargia és a Bűn és bűnhődés nyomasztó orosz környezete jut eszébe.  Nos, A hasonmás (16) sem szenved hiányt a kilátástalanság és üresség érzésében, mégis áthatja valamiféle szikár humor és életigenlés, amivel végül ugyanahhoz a tanulsághoz jutunk el, mint Raszkolnyikov: a boldogság nem a körülményeink függvénye, hanem azé, mennyire tudjuk magunk irányítani a sorsunkat.

has2.jpg

has1.jpgAz, hogy ez az irányítás a felelősség felvállalásában vagy az önmagunkért való kiállásban testesül meg igazából mindegy is, az érzés ugyanaz. Dosztojevszkij a pszichológiai dráma mestereként már régen rájött, hogy ameddig a körülményeinket okoljuk az életünk kisiklásáért vagy éppen posványban tengődéséért, addig nem reménykedhetünk változásban. A szabadkozás, a vállrántás és a kimagyarázás épphogy még mélyebbre ás a saját magunk emelte pokolban. De azt is ugyanilyen jól tudta, hogy legtöbbünk addig nem hajlandó szembenézni a tükörképével, amíg valami vagy valaki meg nem ragadja a tarkóját és bele nem veri a fejét az üvegbe. Aztán jön a pánik, a sebtapaszok és az önámítás, hogy nem is zavarnak ezek az új hegek, sőt, csak izgalmasabbá tették az arcunkat, hogy aztán végül csak elvonszoljuk magunkat egy orvoshoz, aki kimondja, amit már rég sejtettünk: ezután semmi nem lesz pontosan ugyanolyan, mint előtte, de az élet attól még menni fog tovább. Már persze ha azok közé a szerencsések közé tartozunk, akik még a fertőzés elterjedése előtt időben észbe kapnak ahelyett, hogy a rajtuk erőszakot tevő körülményeket/embereket okolva dagonyázzanak az önsajnálatban és gyűlöletben. Dosztojevszkij végeredményben nem mond bonyolult dolgokat, csak kíméletlenül az ember arcába tolja a tükröt és megmutatja, mi lesz, ha ő mégis behunyja a szemét.

Simon (Jesse Eisenberg) egy ilyen, a felelősséget hárító, keserű, félénk fiú, aki magában fortyog ugyan azon, hogy hiába dolgozik már hét éve ugyanannál a lélekölő cégnél, mégsem ismerik fel a kollégák, viszont tenni ellene képtelen. Végtelenül üres és szomorú élete nem áll másból, mint alvásból, metrózásból, szenilis anyja látogatásából és munkából. Abból a munkából, ahol remek eredményeket ér el, de mind főnöke, mind a szép fénymásolókisasszony (Mia Wasikowska) számára láthatatlan, folyamatos elkeseredett próbálkozásai egyre csak falakba ütköznek. Élete vég nélküli magány, kudarcok és beletörődés láncolata. Ám egy unalmas napon új kolléga érkezik, James, aki külsejét tekintve tökéletes másolata Simonnak, személyiségében viszont teljes ellentéte. A karizmatikus és bátor James hip-hop elnyomja Simont és napok alatt eléri azokat a célokat, amelyekért Simon évek óta küzd eredménytelenül. Miközben a környezetében mindenki James rajongójává válik Simon lassan rájön, ha nem akar végérvényesen saját mása árnyékában ragadni akkor kézbe kell vennie az irányítást.

has5.jpg

Richard Ayoade második nagyjátékfilmje hasonlóan remekül sikerült, mint a nagy indie-kedvencnek számító 2010-es Submarine. A színészként is ismert rendező fanyar humorral vezeti ezt az alapvetően tragikus, mégis banális történetet, korszaktól és tájegységtől eltávolítva egy olyan képzeletbeli világba ültetve, ami valahol minden nézőben megvan legbelül. Simon minden emberi kétség és bizonytalanság, míg James a magabiztosság és pofátlanság két lábon járó szimbóluma, akikkel együtt a film végére eljutunk ahhoz az - egyébként nagyon egyszerűnek tűnő - igazsághoz, hogy kettejük egyesítésével érhetjük el a boldogságot. Ahogy a főszereplőnk is szélsőséges szimbólum, úgy az őt körülvevő világ is a fantázia és a valóság határmezsgyéjén áll. A klausztrofób, mégis hatalmas, szürke terek, a robotszerű, kiégett emberek ugyanannyira betudhatóak Simon lelkiállapota kivetülésének, mint valós környezetének - kényelmetlenül szorul rá egy fojtogatóan beláthatatlan élet, akárcsak a láthatóan túl nagy öltönye. Lehetőségei, mozgástere lenne ugyan, de mivel ő aprónak és jelentéktelennek érzi önmagát ezért ahelyett, hogy szabadságot látna bennük maguk alá teperik hatalmas súlyukkal.   

has3.jpgJesse Eisenberg tökéletesen hozza ezt a kétoldalú karaktert, a szánni való lúzer és a nagyképű aranyifjú között ingázva, egy-egy gesztussal érzékeltetve a kettejük közötti világnyi különbségeket - gyakorlatilag a Social Network-beli szerepének kettéválasztását játssza újra remekül. A többi színésznek igazából csupán annyi feladata volt, hogy Simon életét megkeserítse (kivéve persze a vágy tárgyának számító Hannah-t, bár a lány is legalább annyi bosszúságot okoz hősünknek, mint amennyire megszépíti az életét) és egyik alakításra sem lehet semmiféle panasz. A zseniális látványterv és operatőri munka mellett ezek az eltúlzott, mégis valóságos karakterek teszik zsigerivé a filmet, olyanná, ami közben is rengeteg aprósággal, szimbólummal, utalással vagy vizuális játékkal szórakoztatja a nézőt és sokáig nem is hagyja el. Ugyanannyira megelevenedik benne Dosztojevszki, világa, a szocialista Kelet-Európa vagy egy disztópikus jövő képe, miközben arról mesél, ami az egyes ember számára bárhol, bármilyen korban a legfontosabb: a saját életünk értelmének és boldogságának megteremtéséről.

Elhunyt Szabó Gyula, a nemzet színésze

Elhunyt Szabó Gyula, a nemzet színésze

3_2.jpgÉletének 84. évében hosszan tartó betegség után pénteken elhunyt Szabó Gyula Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze - tudatta a család.

3_2.jpgA színművészt, aki évek óta betegeskedett, otthonában érte a halál. Temetéséről később intézkednek. A család arra kéri a médiát, hogy tartsa tiszteletben gyászukat.

Szabó Gyula 1930. július 15-én született Kunszentmártonban. Tervei között nem szerepelt a színi pálya: papnak készült. A család azonban nagy szegénységben élt, nem tanulhatott, dolgoznia kellett. Fiatal munkásként nagy lelkesedéssel vett részt az üzemi színjátszó csoport munkájában, innen jelentkezett néhány társával együtt a Színművészeti Főiskolára, ahová első nekifutásra felvették

A színművész 1954-től a Petőfi és a Jókai Színház tagja, majd évtizedekig a Thália Színház vezető színészeként emlékezetes, óriási sikerű produkciók részese volt. A Thália megszűnése után tagja lett a rövid életű Arizona Színháznak, majd az ugyancsak pár évig működő Művész Színháznak is, később a székesfehérvári Vörösmarty Színháznál dolgozott. 1979-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított.

Alkata, jellegzetes orgánuma népi hősök megformálására tette leginkább alkalmassá, de más szerepkörökben is kiváló alakítást nyújtott. Pályája során játszott többek közt Molnár Ferenc, Shakespeare, Bulgakov, Stendhal és Katona József színműveiben. Legemlékezetesebb Hábetler Jánosként volt Fejes Endre Rozsdatemető című regényének drámaváltozatában és Tiborcként Katona Bánk bánjában. Az általa megformált alakok mindig szerethetőek voltak, gonosz, intrikus szerepet szinte soha nem kapott.

Filmen is sokat foglalkoztatták (Egy pikoló világos, Vasvirág, Kölyök, A tizedes meg a többiek, Kinek a törvénye). Számos sikeres tévéjátékban szerepelt: ő volt a Tenkes kapitánya Buga Jakabja, a Princ, a katona Csontos őrnagya, a Robog az úthenger Józsija. Kezdettől fogva az ő hangján szólalt meg magyarul Columbo hadnagy, a magyar rajzfilmsorozatokban dr. Bubónak (Kérem a következőt), a Pumukli kalandjai című mesében Éder Mesternek és Frakknak, a macskák rémének is ő kölcsönözte a hangját.

Mesemondása legendás volt: a hetvenes évek elejétől a Magyar népmesék sorozatban ízesen, telve szeretettel és humorral mesélt. Ő maga azt mondta erről, hogy a több, mint harminc év alatt ez a mesesorozat élete részévé vált, mindegyik darabját egyformán szerette. Egy másik nyilatkozatban úgy vélte, nagy színész csak az lehet, aki járt a pokolban, az önismeret poklában. Egész életében arra törekedett, hogy mindig az igazat mondja, és a szeretet nyelvén közvetítsen.

Szinte minden művészeti elismerést megkapott. Kétszer - 1959-ben és 1962-ben - tüntették ki Jászai Mari-díjjal, emellett érdemes és kiváló művész címet is kapott. 1975-ben elnyerte filmkritikusok díját, 1996-ban a Budapestért Díjat adományozták neki. 

Sokoldalú művészi pályája elismeréseként, emlékezetes színházi- és filmszerep-formálásaiért 2000-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2006-ban a nemzet színészévé választották. Az Aphelandra alapítvány díjával 2003-ban tüntették ki, amelyet kimagasló alakításai mellett humánumával érdemelt ki. A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon 2005-ben életműdíjat kapott a Magyar népmesék rajzfilmsorozatban végzett munkájáért. 2006-ban A nagy mesemondó című lemeze az év legjobb hazai gyermeklemeze lett.

2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, és abban az évben ő is elhelyezte kéznyomát a Magyar Csillagok Falán az Uránia Filmszínházban. 1998-től szülővárosának díszpolgára volt.

forrás: MTI

Brit hangzású indie-pop Amerikából

Brit hangzású indie-pop Amerikából

Be kell vallanom, a Fitz and the Tantrums zenéje nem kicsit lepett meg, mivel szégyenszemre az előző, Pickin’ Up the Pieces című albumuk csak halványan élt emlékeimben – és a halványságból is igazán csak két kislemezes daluk hangzása derengett valamennyire. Mondom, szégyenszemre, és szánom is, bánom is, mert súlyos mulasztásnak bizonyult.

fitz_slider.png

De amit még ennél is nagyobb hiba lenne kihagyni, az a banda új lemeze, ami egyszerűen minden hangjában lenyűgözött. Friss, ropogós, változatos, izgalmas, sodró és ringató – nem tudok rá más illőbb kifejezést, nemes egyszerűségében minden benne van, amit az ember a jó zenétől csak várhat.

fitz_slider.png

Már első hallgatásra is levett a lábamról az, hogy még a kilencedik(!) dalánál sem igazán találtam két akár csak közelítően hasonlót, és ez elmondható a hangzásra, tempóra, stílusra egyaránt. Épp csak Michael Fitzpatrick jellegzetes hangja és a zene minősége köti egymáshoz a More Than Just a Dream dalait, ami ekkora mintából már ugyancsak szép teljesítmény.

fitz_cover.png

 A 12 track között jól hozzák a beat korszak óta felkapott talán összes populáris hangzást és hangulatot, és mindegyiket a megfelelő helyen és időben. Találtak helyet az albumon a karakteres riffnek (Spark), a harsogó kórusoknak (MerryGoRound), a ’80-as éveket idéző szinti popnak (6am), de mindezek mellett is a dalokban megvan az az egyediség és a másolás gyanúját is messzire elhessegető karizma, amiről messziről felismerhetőek.

A nyitó dal „Out of my League” megtévesztően brit rockos hangzást hoz, és akad még egy-két gitárosabb-húzósabb betét elrejtve a sorok között, de azért zömében jó kis popdalokat találunk a lemezen. Összegyúrva némi zenei nosztalgiával, igényesen hangszerelve, olyan sokoldalú hangzással, hogy az már majdnem gömb.

 

Stílusában és hangzásában is eklektikus, sokadik hallgatásra is izgalmas lemezt produkált tehát az amerikai banda, amit mindenképp a „musthear” kategóriába sorolnánk.

Intimitás a felső fokon Rufus Wainwrighttal

Intimitás a felső fokon Rufus Wainwrighttal

Érzelmekkel teli koncertet adott a Művészetek Palotájában Rufus Wainwright. Az énekes egy szál gitár és egy zongora segítségével keltette életre legnagyobb slágereit, minket elvarázsolt velük.rufus3.png

rufus2.jpg„Egy kicsit királylány, egy kicsit ír, egy kicsit pisai ferde torony” - mondja magáról Rufus Wainwright Cigarettes and Chocolate Milk című dalában, A kanadai-amerikai énekest pont ennyire lehet kategorizálni: a szüleitől örökölt folkzenei gyökerekhez képest túlságosan populáris, egy popzenészhez képest túlságosan „komoly”, komolyzenei próbálkozásait viszont pont azért nem fogják soha komolyan venni, amiért nem lesz belőle popsztár. Mert egész egyszerűen dalokat énekel azon a szívfájdító hangján, nem követ irányzatokat, nem próbálkozik azzal sem, hogy ezek élére álljon.

Excentrikus megmozdulásokból persze soha nem volt hiány a negyvenéves énekes több mint 25 éve tartó karrierje során, első budapesti koncertjére azonban ebből jóformán semmit nem hozott el, csak egy zongorát, egy gitárt és a féltestvérét, Lucy Wainwright-Roche-ot. Nem kis bátorság kell ahhoz, hogy – legyen valaki bármilyen briliáns zenész – egymaga vállalja zenekarra íródott, sőt, a kényszeres kategorizálásban „barokk pop” stílusként meghatározott dalai előadását, nem szólva operája, a Primadonna egyik áriájáról. Nem kis tehetség kell ahhoz, hogy egy ilyen előadás aztán ne fulladjon unalomba, ám a Művészetek Palotájának közönségének igazán nem lehetett oka panaszra. Rufus és Lucy gyönyörű hangja (meg a hangosítás, amelynek hála minden szót kristálytisztán lehetett érteni) betöltötte a teret, ha hagytuk magunkat, egy teljes érzelmi skálát átélhettünk a koncert alatt, a mély gyásztól a felhőtlen boldogságig, a drogfüggés és az egyedüllét kiúttalanságától a legforróbb szerelemig. Intimitás a felső fokon: csak mi és egy hang.

rufus.jpgEhhez azért a zenén kívül az is segített, hogy Wainwrighték kedélyesen elcsevegtek a közönséggel. Ez általában hálás dolog, ám egyáltalán nem könnyű műfaj, ők azonban láthatóan profi módon meséltek, még a nyelvi-kulturális akadályokat is jól vették. A Rufus előtt fellépő Lucy szellemesen próbált haverkodni a közönséggel, bátyja pedig láthatóan élvezte, hogy mindenféléről beszélhet, onnan kezdve, hogy a Gellértben vett fürdőtől milyen puha tapintású lett a haja, egészen odáig, hogy a melegházasság emberi jog. Volt aztán persze egy kis idétlenkedés „Liza Minellivel” és „Rocky Balboával”. Ebben kár is lenne bármilyen mély értelmet firtatni, maradjunk csak annyiban, hogy valószínűleg jóval kevésbé tekinthető kinyilatkoztatásnak, mint amikor Rufus tűsarkúban lép színpadra.

Így a budapesti koncert, amely az énekes legnagyobb sikereit tartalmazó, Vibrate című album turnéjának részeként valamiféle összefoglaló volt, leginkább egy remek alap volt a következő fellépésekhez. Reméljük, azokra nem kell ennyit várni majd.

Shakespeare haladóknak - Macbeth Grúziából

Shakespeare haladóknak - Macbeth Grúziából

Nem a grúz Tbiliszi Állami Zenés és Drámaszínház társulata az első és biztosan nem is az utolsó, aki Shakespeare modernizálásával próbálkozik. Ám megannyi félre vagy csak félig sikerült, nyögvenyelős előadás közül messze kiviláglik az ő Macbethjük. Egy olyan lebilincselően kreatív darabot láthattunk a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül a Nemzeti Színházban, ami még úgy is elvarázsolta az embert, hogy egy szavát sem értette. 

mac1.jpgMacbeth_Gru1.jpgA grúz nyelven folyó előadás felé ugyanis igazából csak egyetlen kritikával lehet élni és annak sincs közvetlen köze a darabhoz: a magyar és angol feliratot időzítő kolléga vagy elaludt vagy teljesen elvesztette a fonalat, ugyanis alig volt olyan pont, amikor szinkronban voltak az események és a szöveg. Értem én, hogy a grúz nyelv nem ad túl sok támpontot, de azért a Macbeth nem egy ismeretlen, független darab, itt akkor is lehet sejteni, hogy éppen hol járunk, ha a színpadon elhangzó szavakból csupán a neveket tudjuk kisilabizálni. Legalábbis felirat híján a nézők is csupán előzetes ismereteik alapján tájékozódhattak, mégsem álltak fel csapatostul, mert nem értették ki kivel van. Persze előnnyel indult az, aki esetleg nemrég olvasta, vagy már többszőr látta a Macbethet, de azért, legyen akármilyen zseniális dráma is, nem annyira bonyolult, hogy összekavarodjon benne az ember. Egyébként pedig így, szövegértés nélkül mintha épphogy jobban kijött volna a cselekmény érzelmi aspektusa, ami csak azt bizonyítja, hogy nem kell értenünk a másik szavait ahhoz, hogy tudjuk, mit akar velük átadni és ha a szavak nem vonnák el a figyelmünket talán néha jobban is értenénk egymást. (Persze az is lehet, hogy ez csak az én személyes perverzióm, néztem már végig felirat nélkül olyan filmet, ami félig franciául volt anélkül, hogy úgy éreztem volna, hogy kimaradtam valamiből.) De szöveg ide, szöveg oda, az biztos, hogy David Doiashvili tényleg egy remek Macbeth-et állított színpadra.

A középkorú Shakespeare-hősök megfiatalítása nem példa nélküli manapság, hiszen a pár hónapja bemutatott National Theatre Live-féle Coriolanus is úgyanúgy lefaragott pár évtizedet a címszereplőből, mint ahogy ez a Macbeth is maximum harminc éves lehet. (Mondjuk ez sem teljesen új, néhány éve a hasonló korú James McAvoy főszereplésével került színre egy apokaliptikus Macbeth-változat.) Az angol darabra minimalista díszletében - három pad, egy vetítővászon és pár kötél - és kortalan, a középkorit a modernnel és akár posztapokaliptikussal is vegyítő jelmezeiben is hasonlít a grúz előadás, de ezek a visszhangok semmit nem vonnak le a nagyszerűségéből.macbeth5.jpg

A kreatív térhasználat lenyűgöző játékokra ad lehetőséget, gyönyörű például, ahogy nem egyszer függőlegesbe emelik a vízszintest, kvázi felső kameraállásból adva bepillantást a nézőnek, vagy ahogy a gyilkosság utáni bűntudatuk lemosásával próbálkozó házaspár a levegőbe emelkedve úszik a tisztító vízben. De a padok egymásra pakolásával kialakított libikókán megvívott hatalmi harcok és veszekedések is újabb mélységet kölcsönöznek az előadásnak. Macbeth és Lady Macbeth kettősében egyébként is figyelemre méltó, ahogy kezdeti szerelmesekből bűntársakká, majd fásult és megtört roncsokká válnak, halálukban mégis kéz a kézben süllyednek alá, miután nem csak szimbolikusan kiitták a saját maguk által kevert méregpoharat. A színészi játék végig a tánc határán mozog, izgalmas lendületet adva ezzel az egyébként statikus, nagy monológokban elmesélt sztorinak. E mellé még jön az ügyes fény-árny játék és a filmzeneszerűen használt zene, ami végül azt eredményezi, hogy a szokásostól eltérően nem fáradtan, egy majd' három órás drámától megviselten áll fel az ember a székből, hanem olyan frissen és tettre készen, mintha csak egy pörgős akciófilmet nézett volna végig.

macbeth10.jpgA látvány mellett apróbb, de fontos változtatásokkal is éltek, amelyek új megvilágításba helyezték a karaktereket és kifejezetten érdekes olvasatot adtak a darabnak. Itt Duncan király messze nem jó vagy feddhetetlen uralkodó, ahogy általában látjuk, de egy kegyetlen és kéjsóvár zsarnok, fiai elkényeztetett, felnőtt-korú gyerekek, akiknek a szellemi épsége is több, mint kétséges. Macbeth és Banquo bajtársi köteléke, talán fiatalságukból adódóan, sokkal erősebb, ami Banquo meggyilkolásának különösen szívbemarkoló színezetet ad, de a legszebb változás Macbeth-en és kapcsolatain figyelhető meg. A hős hadvezér minden feldolgozásban eszközként funkcionál csupán, anélkül, hogy ő ezt észrevenné, ám itt sokkal tisztábban látszik, hogy irányítását hogyan veszi át a felesége és a jóslatot hozó három boszorkány. Ez utóbbiak Macbeth szövegeinek örökös ismétlésével, visszhangzásával olyannyira elmossák a teremészetfeletti és a valóság határait, hogy a darab végére szellemi és fizikai romlásba is csúszó főhős sosem lehet biztos abban, nem csak képzeli-e az egészet. Lady Macbeth pedig zseniális manipulátor miközben a másodlagos pozícióját gyűlölő, hatalomvágyó nő, a szerelmes asszony és a bűnbánó őrült is egyaránt felcsillan benne. Főhősünk ezen erők között ingázva az egyenes hátú katonától a bizonyítási vágytól égő kisfiún keresztül egészen a kiégett bűnözőig (Lady Macduff saját kezű megölése és megbecstelenítése elég erősre sikeredett rész) jut, hogy a végén szinte harc nélkül adja fel, mert szembesül az igazsággal: éppen azzá vált, ami ellen harcolni esküdött.  

Egyáltalán nem véletlenül kíséri dicséretek hada ezt a grúz Macbethet. Egy modern, mégis klaszikus, könnyed mégis kőkemény, filmszerű, mégis a színház legjobb hagyományait felhasználó darabot állítottak színre, ami tegnap még azt is bebizonyította, hogy a színház nyelve valóban nemzetközi.

Mai napra

„Naponta megújuló boldogság, hogy valaki beszél hozzám a könyv lapjairól, és ezt az élményt megismételhetem, sőt ez az élmény a korom és életkörülményeim áltozásával mindig más és mást közöl.” (Szabó Magda)

süti beállítások módosítása