Érzelmekkel teli koncertet adott a Művészetek Palotájában Rufus Wainwright. Az énekes egy szál gitár és egy zongora segítségével keltette életre legnagyobb slágereit, minket elvarázsolt velük.

„Egy kicsit királylány, egy kicsit ír, egy kicsit pisai ferde torony” - mondja magáról Rufus Wainwright Cigarettes and Chocolate Milk című dalában, A kanadai-amerikai énekest pont ennyire lehet kategorizálni: a szüleitől örökölt folkzenei gyökerekhez képest túlságosan populáris, egy popzenészhez képest túlságosan „komoly”, komolyzenei próbálkozásait viszont pont azért nem fogják soha komolyan venni, amiért nem lesz belőle popsztár. Mert egész egyszerűen dalokat énekel azon a szívfájdító hangján, nem követ irányzatokat, nem próbálkozik azzal sem, hogy ezek élére álljon.

Excentrikus megmozdulásokból persze soha nem volt hiány a negyvenéves énekes több mint 25 éve tartó karrierje során, első budapesti koncertjére azonban ebből jóformán semmit nem hozott el, csak egy zongorát, egy gitárt és a féltestvérét, Lucy Wainwright-Roche-ot. Nem kis bátorság kell ahhoz, hogy – legyen valaki bármilyen briliáns zenész – egymaga vállalja zenekarra íródott, sőt, a kényszeres kategorizálásban „barokk pop” stílusként meghatározott dalai előadását, nem szólva operája, a Primadonna egyik áriájáról. Nem kis tehetség kell ahhoz, hogy egy ilyen előadás aztán ne fulladjon unalomba, ám a Művészetek Palotájának közönségének igazán nem lehetett oka panaszra. Rufus és Lucy gyönyörű hangja (meg a hangosítás, amelynek hála minden szót kristálytisztán lehetett érteni) betöltötte a teret, ha hagytuk magunkat, egy teljes érzelmi skálát átélhettünk a koncert alatt, a mély gyásztól a felhőtlen boldogságig, a drogfüggés és az egyedüllét kiúttalanságától a legforróbb szerelemig. Intimitás a felső fokon: csak mi és egy hang.

Ehhez azért a zenén kívül az is segített, hogy Wainwrighték kedélyesen elcsevegtek a közönséggel. Ez általában hálás dolog, ám egyáltalán nem könnyű műfaj, ők azonban láthatóan profi módon meséltek, még a nyelvi-kulturális akadályokat is jól vették. A Rufus előtt fellépő Lucy szellemesen próbált haverkodni a közönséggel, bátyja pedig láthatóan élvezte, hogy mindenféléről beszélhet, onnan kezdve, hogy a Gellértben vett fürdőtől milyen puha tapintású lett a haja, egészen odáig, hogy a melegházasság emberi jog. Volt aztán persze egy kis idétlenkedés „Liza Minellivel” és „Rocky Balboával”. Ebben kár is lenne bármilyen mély értelmet firtatni, maradjunk csak annyiban, hogy valószínűleg jóval kevésbé tekinthető kinyilatkoztatásnak, mint amikor Rufus tűsarkúban lép színpadra.

Így a budapesti koncert, amely az énekes legnagyobb sikereit tartalmazó, Vibrate című album turnéjának részeként valamiféle összefoglaló volt, leginkább egy remek alap volt a következő fellépésekhez. Reméljük, azokra nem kell ennyit várni majd.