Véget ért az első Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, amelynek utolsó előtti állomásaként a világhírű román rendező, Silviu Purcarete a Nemzeti Színház idei évadjában rendezett Ahogy tetszik darabját angol felirattal is megtekinthette a nemzetközi közönség.

Purcarete gondolt egy merészet, és ha már a darabban elhangzó monológ szerint úgyis „színház az egész világ”, nem is emeli ki a szerelmesek történetét ebből a miliőből. Megmutatja, és folyamatosan tudatosítja a nézőkben, hogy amit látnak csupán játék. A nyitó jelenetben éppen előadásra készülnek a színészek – sminkelnek, szöveget tanulnak, díszletet pakolnak – és erre a furcsa  „színház a színházban” hangulatra számos apró, jól kitalált mozzanat is emlékeztet.  Amikor már épp magával ragadna minket a reménytelen szerelmesek története, egy szórakozott színész karján jelmezzel vagy egy takarító végigtrappol a színen, máskor kigyúl az egyik mennyezeti lámpa, vagy maszkjukat igazgatják a szereplők.

A rendező a monológ folytatását is szó szerint veszi, hiszen itt valóban színész minden férfi és nő – csak éppen a shakespeare-i hagyomány szerint, hiszen a női szereplőket is (a Jaques-ot játszó Udvaros Dorottya kivételével) férfiak alakítják. Ez akár zavarba is hozhatná a Nemzeti Színház társulatát, de itt erről szó sincs. Rendkívül ügyesen alkalmazkodnak ehhez a furcsa helyzethez, sőt, javukra fordítanak minden váratlan szituációt ebben a szokatlan viszonyrendszerben.

A Rosalindát alakító Trill Zsolt zseniálisan adja a naiv hősszerelmes lányt, aki férfiruhában tréfálja meg szerelmét, majd azt felfedve színt vall. Egyetlen percre sem esik gyorsan változó szerepiből, miközben nagyon szórakoztatóan, mégis hitelesen építi fel karakterét. Méltó partnere Fehér Tibor Ceciliaként és Szatory Dávid Orlandóként. Reviczky Gáborra mintha rászabták volna Próbakő kétértelmű szövegeit, Eperjes Károly csúf vénlány epizódja pedig az előadás egyik csúcspontja. Udvaros Dorottya melankolikus bohócfigurája is telitalálat, aki nem csak a már említett híres monológ miatt válik a darab egyik központi figurájává.

Az Ahogy tetsziket sokan Shakespeare egyik legeklektikusabb vígjátékának tartják, és ezt az összetettséget, sokszor csapongó dramaturgiát ez az értelmezés is követi. A jelenetek gyors egymásutánjában szinte kapkodjuk a fejünket és egy percre sem unatkozunk, hiszen a szellemes szöveg mellett a rendező számos apró plusz poénnal is megajándékozza nézőit. Amikor Rosalinda megtalálja a hozzá írt fák kérgére írt szerelmes verseket, Trill Zsolt egy valódi fa koronáját vonszolja be a színre, és arról kezdi letépni az üzeneteket. Egy másik jelentben baltával a kezében ugrál a száműzött herceg asztalán. Udvaros Dorottya popslágerként adja elő a várva várt monológját, amelynek refrénjét hálás közönségként vele mondja a többi színész is. Felsorolni is nehéz azokat az apró szellemességeket, amelyekkel új színt kap a már jól ismert történet, csak hogy még egyet említsünk; a birkanyájat lányok „személyesítik” meg.

Ehhez az eklektikához remekül illeszkedik a darab zenéje és a színpadi kép is. A gyors helyszínváltásokkal dolgozó történethez a rendező két részre bontja a színt. A nézőkhöz közelebbi a belső tér, ahonnan hatalmas ablakokon át látunk át az ardennes-i erdőbe, amely hol hópelyhes utcaként, hol tengerpartként ad otthont a színészeknek és zenészeknek egyaránt. Purcarete ugyanis, a shakespeare-i időkhöz hasonlóan élő zenészekkel dolgozik. A szereplők által énekelt dalokat egy zongorista és egy szaxofonos kíséri.

Purcarete rendezésében tehát minden adott a shakespeare-i színház újszerű és szórakoztató értelmezéséhez, amely szellemes módon képes a szerző színházról alkotott világképét a mai kor nyelvével előadni, a mai kor nézője számára. Szívből alánjuk mindenkinek, aki szereti Shakespeare-t és kíváncsi arra, hogy a 450 éve született mester egyik legnépszerűbb darabja hogyan kel életre ügyesen válogatott modern színházi eszközökkel.

Fotó: MTI