Aki próbált már a Szigeten pontosan odaérni egy koncertre, az tudja, hogy valami mindig közbejön (például a tömeg-közlekedés) – hát így nem értünk oda tegnap az Imagine Dragons koncertjére, de így sem unatkoztunk, sőt!
Szegény Placebo is belecsúszott a "jaj, már megint jönnek a Szigetre?" előadók kissé kellemetlen kategóriájába, és igaz, ami igaz, tényleg nem kell nekik külön megmutatni a térképen, hogy merre van Budapest. Már 2001-ben is kikeltek a Nagyszínpadon a homofóbia ellen, most egy kicsit megszelídülve, de ugyanolyan profin tették a dolgukat. És hát azért Stefan Olsdal szivárványszínű basszusgitárja, valamint Brian Molko énekes/gitáros "peace" felkiáltásai még mindig elég egyértelmű állásfoglalást jelentettek...
Meg aztán van is nagy adag szociális és társadalmi érzékenység a bandában, hiszen közösségi oldalaikon rendszeresen állnak ki ember- és melegjogi kezdeményezések mellett, de legutóbb például egy gázai segélyakció érdekében kampányoltak. Mindebből élőben nem sok minden jön le, merthogy Molko nem beszél lyukat a közönség gyomrába, inkább csak egy beköszönés, aztán jöhetnek a dalok.
(Fotó: Sziget Festival Official Facebook)
Azok meg jöttek is, főként az újabb termésből (6-6 nóta a Medsről és a tavalyi Loud Like Love korongról), így aki nem volt keményvonalas fan, az bizony ásítozott, nézelődött és beszélgetett. Volt ilyenből körülöttem néhány. Azért az még a széles tömegeknek is megy, hogy "every me, every you", de amúgy inkább a visszafogott érdeklődés volt a jellemző. De csak addig, amíg a talpig feketébe öltözött (jó, Fiona Brice hegedűs/billentyűs hölgy csak egy falatnyi ruhácskáról gondoskodott) brit csapat bele nem csapott a szett vége felé a Meds-Song to Say Goodbye-Special K-Bitter End slágerparádéba, és láss csodát, mindenki megélénkült - még az addig az arányokkal hadilábon álló hangmérnök is.
A Placebo szokásához híven ezúttal is mindenféle sallang, körítés vagy felhajtás nélkül elzenélt közel másfél órán keresztül, egy hármas ráadással, amit a Kate Bush feldolgozással, a Running Up That Hill-el nyitottak (bár ennek annyira nincs köze az eredetihez, hogy akár a saját daluknak tekinthetjük). Az Infra-Red végén még alapos gitárgerjedést produkált a húros részleg, élén a csini kleopátra frizkót viselő Molkóval, majd taps, meghajlás és búcsú. Azért azt biztosra veszem, hogy a közönség női képviselői némileg szomorúan vették tudomásul, hogy a dobos Steve Forrest nem szabadult meg az atlétájától a buli alatt...
De azért történt más is, egy idősávban a fesztivál-kedvenc koncertjével, sőt, rögtön a Nagyszínpad „árnyékában”, az A38 sátorban:
Egy zongoránál ülve is meg lehet őrülni, és meg lehet tölteni a Placeboval egy idősávban a fesztivál 2. legnagyobb színpadát( na jó, sátrát). És a bejárat előtti füves terepet. És meg lehet őrjíteni a tömeget is. Mit megőrjíteni?! Föld körüli pályára állítani! Nem kell hozzá más, mint egy adag zsenialitás, egy zongora, pár hasonlóan zseniális zenésztárs, és Tom Odell. Lesz ott aztán sátorénekeltetés, repkedő zongoraszékek (a billentyűsöknél nem divat a hangszer szétverése/ felgyújtása) és fűben csendesülős katarzis a sátor előtt.
Amiből magunkhoz térve aztán Miles Kane koncertjére eszméltünk ugyanott, de ez azért elmaradt valamelyest a várakozásainktól. Talán Skrillex vonzotta jobban a tömegeket, talán a közönség nem volt a toppon, de tény, hogy minden zsenialitása ellenére Mr. Kane csak félig töltötte meg a sátrat. Ettől még zeneileg tökéletes, abszolút feddhetetlen koncertet produkáltak, egy olyan Pleased to meet you-val, amit bevállalni is kevesen mernének, nemhogy így eljátszani. Azért a végére megtalálta a közös hangot zenész és közönsége – utóbb kiderült, hogy a ez utóbbi nem találta a sajátját. A koncert utolsó néhány énekeltetős dala viszont végre egy hullámhosszra állította a tisztelt egybegyűlteket, úgyhogy azért csak sikerült berobbantani azt a sátrat.
Skrillex egyszemélyes dubstep-tucc-tucc showja nem pöckölte meg az ingerküszöbünket, úgyhogy a kevesebb tömeg vonzerejétől támogatva inkább megnéztük a Vad Fruttikat, ahol az énekes Marci meg is köszönte, hogy másokkal együtt - megtelt a Pefőti-VOLT sátor - őket választottuk a sztár Dj-vel szemben. Ennek örömére el is nyomták az Éjszakát, mert ahogy a frontember mondta: "ne érezzük, hogy kimaradtunk a XXI. századból".
(Fotó: Demjén Zoltán)
Fesztivál lévén a VF is a tutiban kotorászott, olyan kihagyhatatlan dalokkal, mint a Kemikáliák, a Szemben a nappal, a Lehetek én is, a Nem hiszek, vagy az új verzióban előadott, szinte dubstepbe hajló (Skrillex megidézés part II.) Sárga zsiguli. És végre, végre egy magyar zenekar, amelyik nem "Lovastábor 88" feliratú, kifakult pólóban pattan a deszkákra, hanem törekszik valamifajta egységes kinézetre. Nem lehet rosszat írni rájuk, a közönség is kajálta őket, szóval édes volt ez a Frutti.
Hogy ne csak a zenéről szóljon a szerdai napunk, meglátogattuk a Háttér Társaság a Melegekért sátrát a Civilfaluban, hogy kitöltsünk egy kvízt, és megtudjuk, hogy az a legkevésbé fenyegetett a fertőzésekkel szemben, aki a "rúd" innenső végén van orális szex esetén; és míg az ideiglenes egynemű házasság gondolatával kacérkodtunk, betoppant egy orosz (lány)pár, akik örültek annak, hogy nálunk van Pride. Még merje azt mondani valaki, hogy nem toleráns ez az ország...
Búcsúzóul pedig felkerestük Robin Williams emlékfalát, ahol egy Washingtonból kis hazánkba vetődött szigetelő mesélt csillogó szemmel arról, hogy gyerekkorában napjában többször is megnézte a Mrs. Doubtfire-t. A színész méltatásánál már csak akkor csillogott jobban a szeme, amikor elárulta, hogy náluk nemrégiben legalizálták a marihuánát, így simán házhoz is lehet rendelni, akár egy pizzát. Mindennek fejébe azt is hozzátette, hogy mekkora flash már bankkártyával fizetni a fűért; de felelős honpolgárként gyorsan megemlítette, hogy ebből legalább az országnak is van adóbevétele. Hümmögtünk egy sort, majd elindultunk a HÉV-hez, hogy a BKK-s információs-kaller-jegyszedő bácsi magasra emelt mutatóujjal hívja fel a figyelmünket arra, hogy biza a zöld vonatocska 8 percenként közlekedik az éjszaka közepén is. A Sziget tehát nemcsak fesztivál-, de csodaköztársaság is.