Rahima (Marija Pikić) szakácsként dolgozik egy étteremben, ahol azonban zsarnok főnökét kell elviselnie. Kevéske fizetéséből próbálja eltartani magát és gimnazista öccsét, akit az árvaházból hozott ki, miután ő maga sikerrel kikerült onnan. Szüleiket elvesztették a háborúban, Rahima másik öccse pedig lecsúszott, hiába próbálta őt is menteni a lány. Mindennapi küzdelmei, a kenyérkeresés, öccse iskolai botrányainak kezelése, és a gyámhatóság elvárásai ideig-óráig elfedik ugyan, de kitörölni nem tudják a háborúban töltött gyerekkor képeit a lány emlékezetéből.
A főszereplő zseniális alakítást nyújt a filmben, s ez sok mindenért kárpótol bennünket, ám sajnos több a kérdés, mint a válasz, s ez ebben az esetben nem válik előnyére az alkotásnak. Ügyes megoldás, hogy a lány gyermekkori emlékei zavaros, amatőr videofelvételekként kerülnek elénk, s a filmben végig jelenlévő feszültséget is fokozzák a zömében kézikamerás felvételek. Erős, őszinte karakterek jelennek meg a főszereplő körül, akár a szűkebb lakóközösséget, akár a gerinctelen minisztert vagy az étterem tulajdonosát tekintjük.
Az apróbb átgondolatlanságokat leszámítva egy igen erős filmről beszélhetnénk, ha – és kár, hogy itt ez a ha –, a bosnyák rendezőnő, Aida Begic be merte volna fejezni, amit elkezdett. Pontos és alkalmas eszközökkel építette fel ugyanis a feszültséget, a kilátástalanságot a történetben. A teljes reményvesztettségben vergődő főhősnő minden belső rezdülését érezzük, annak ellenére, hogy szinte arcizma sem rándul, ám azon a ponton, ahol az összeomlásnak kellene következnie, hirtelen mindenki visszakozik. Az addig tökéletesen hiteles lélektani kompozíció megborul, a történet befejeződik ugyan, de nem zárul le, a néző értetlenül szemléli az eseményeket, de nem a továbbgondolás, hanem a bosszankodás a meghatározó érzése.
Sajnálatos tehát, hogy bár a lehetőség megvolt benne, végső soron egy alapos és tanulságos, ám összességében középszerű alkotás látott napvilágot.
Váil Ghoneim 2010-ben egy harmincas éveiben járó Google-munkatárs volt, aki szívből szerette hazáját, Egyiptomot. A Mubarak-rezsim alatt felnőtt fiatalember elborzadva figyelte mi folyik hazájában, és az egyiptomi társadalom mennyire passzívan szemléli az állambiztonsági szervezet brutális zsarnokságát. Ghoneim csak egy dolgot szeretett volna, biztonságban, békében, nyugodtan élni. Nem akart tovább rettegni az állambiztonságtól, nem akart tovább félelemben élni. Mikor egy egyiptomi fiút, Khálid Szaídot a biztonsági erők brutális kegyetlenséggel halálra vertek, Ghoneim létrehozott egy Facebook-oldalt számára, amely összefogásra szólította fel a társadalmat. Az oldal követőinek száma gyorsan nőtt, és hogy mozgósítsa az embereket, és bebizonyítsa számukra saját erejüket, Ghoneim megszervezett egy csendes tiltakozást. A cél az volt, hogy minél többen menjenek ki fekete ruhában a megbeszélt területre, és egymás mellett állva, a városnak a hátukat mutatva, fogják meg egymás kezét vagy csak álljanak és imádkozzanak. A Megmozdulás annyira sikeres volt, hogy egyre több helyen szervezték meg, egyre többen mentek el rá. Innen indult el az "arab tavasz", az a forradalom, amely újra írta a Közel-Kelet történelmét. 2011. január 25-én a kairói Tahrír tér visszhangzott az elégedetlen emberek követeléseitől, s miközben a nép az utcákon forrongott és próbálta kivívni régen elvesztett szabadságát, Ghoneimet letartóztatták.
A Jacobi Viktor-operett rendezője Gothár Péter, a fellépők névsora pedig hűen a "Dóm tér a magyar színházi élet olvasztótégelye" hagyományhoz igen illusztris: Nagy Ervin és Bordás Barbara alakítják a bonviván-primadonna kettőst, Keresztes Tamás és Kiss Diána Magdolna bújik a táncos komikus és a szubrett figurájába, mellettük Schell Judit, Ujlaki Dénes, Hegedűs D. Géza, Szombathy Gyula és Kocsis Gergő gondoskodnak a nyár esti szórakozásról.
A Siófoki Szabadtéri Színpad vendége lesz - augusztus 19-én - a Man Doki Soulmates. A Művészetek Palotájában tartott teltházas és nagysikerű koncert után a világszerte elismert producer és zenész ezúttal újra világsztárokkal érkezik Magyarországra.
Az idén tizedik évfordulóját ünneplő fesztivál 2013-as fókuszával összhangban, az Alternatív Design Stratégiák / design by STUDIO RYGALIK című előadás a designer szempontjából tekint a kortárs design határátlépéseire. Arra keresi a választ, hogy napjaink designere miként tudja újradefiniálni önmagát és új kifejezésmódokat keresni az utóbbi évek folyamatosan változó gazdasági, társadalmi és kulturális közegében.
Joe Bonamassa még csak 36 éves, de máris több mint 20 éves karriert tudhat maga mögött, amely egyenesen a csúcsra repítette: alig 12 évesen már B.B. King előtt játszott, 2009-ben pedig saját koncertje töltötte meg Nagy-Britannia legrangosabb hangversenytermét, a Royal Albert Hallt. Tavaly az Egyesült Államok két gitáros magazinja, a Guitar Player és a Guitar World olvasói is megválasztották a világ legjobb blues gitárosának, ám tehetsége koránt sem csak e műfaj követői előtt tette ismertté.
Az ünnepélyes megnyitóra pénteken este, míg a díjkiosztó gálaestre július 6-án szombaton kerül sor. Tavaly a filmszemlének több mint 121 ezer nézője volt. Az idén is hasonló az érdeklődés, s a belépőjegyek fele már elővételben elkelt.
Az ünnepélyes eseményen játssza el a zenekar a június 19-én elmaradt Szabadság-napi koncert műsorát.
Redford, minden idők egyik legnagyobb filmsztárja élete talán legjobb alakítását nyújtja a szikár és katartikus All is Lostban, amely teljes egészében az Indiai-óceánon játszódik, ahol egy férfi hajótörést szenved és az életéért küzd. A mű májusban debütált nagy sikerrel a Cannes-i Fesztiválon.
[/caption]
[/caption]
Tizenkét évvel ezelőtt két aranyos szörny lopta be magát a szívünkbe, akiket azóta sem tudtunk elfelejteni. A Pixar egyik legjobb, ha nem a legjobb meséjének pedig végre megérdekezett a folytatása, a Szörny Egyetem (6). Mesénk visszarepít Mike és Sulley fiatalkorába, megtudjuk, hogyan lettek elválaszthatatlan barátok, s miképp váltak a Szörny Rt. dolgos rémisztőivé.
