Kultography

  • Az otthon hívó szava
    Az otthon hívó szava Pataki Anita 2017. február 24. 18:01Az Oroszlán (12) az idei Oscar-jelöltek között a mezőnyben már-már kötelezően szereplő "keserédes sírós film". Nem azért, mert sírnak benne, hanem mert a filmet nézve majd' mindenkinek legördül az...
  • Háború csillagok nélkül
    Háború csillagok nélkül Pataki Anita 2016. december 16. 18:44A Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet (12) nem az a könnyed Star Wars-film, amire a karácsonyi forgatagban be lehet ülni a gyerekkel hogy legalább két órára kimenjen a fülünkből a Jingle Bells....
  • La Parrilla: karácsonyi kényeztetés - marhahússal
    La Parrilla: karácsonyi kényeztetés - marhahússal Kultography 2016. december 04. 19:00Eleged van a karácsonyi őrületből és az ünnepi ételek hallatán is a frász tör ki? Mi steakeket próbáltunk ki a La Parrillában, és elmondhatjuk: valódi ünnepi hangulatba kerültünk tőle. A karácsonyi...
  • A szó veszélyes fegyver
    A szó veszélyes fegyver Pataki Anita 2016. november 15. 21:01Mi, kritikusok szeretjük azt gondolni magunkról, hogy minket már semmivel nem lehet meglepni. És ez, legyen akármilyen jó vagy rossz, a legtöbb esetben így is van. Ezért amikor egy filmnek mégis...
Elhunyt Vukán György

Elhunyt Vukán György

Kultography írása itt: - 2013-08-12 23:03

Vukán jazz- és komolyzenei zongoristaként is ismert, olyan filmek zeneszerzője, mint A tanú, Az ötödik pecsét, vagy éppen a Linda című sorozat. A külföldön is népszerű zeneszerző bejárta a világot, több együttesben is játszott.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakja mellett elvégezte a SOTE fogorvosi képzését is, de ebben az időszakban is folyamatosan zenélt. Munkásságáért 1990-ben Erkel Ferenc-díjat, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, illetve   tavaly a Kossuth-díjat is átvehette.

 

Öreg színész, nem vén színész - kedvenc „nyugdíjas" filmjeink

Öreg színész, nem vén színész - kedvenc „nyugdíjas" filmjeink

1. Red+Red 2.

Nyugger titkosügynökök, akik felforgatják a világot és hihetetlenül szórakoztatóak: ezt nyújtja mind a két rész, olyan kiváló drámai színészekkel, mint Helen Mirren és John Malkovich, a második részben pedig mellékszerepben Anthony Hopkins. Hozzájuk csatlakozott még a színészi kvalitásaiban kevésbé nagy, akciófilmben azonban annál járatosabb Willis is, aki meglepően jól muzsikál Mirren és Malkovich mellett.

Az akcióvígjáték első része mindenki számára meglepetés volt, senki nem tudta, hogy mit várjon az Oscar-díjas vagy jelölt színészektől egy ilyen alkotásban. A film sokak által nem várt siker lett: Mirennék egy „gagyiban" is tökéleteset alakítottak és ezzel az egyik legszórakoztatóbb akciófilmet készítették el, amely komolyan vehetetlensége mellett profi színészi alakításokkal teli. Nincs ez másképp a második résszel sem, tökéletes nyári, kikapcsoló mozi.

2. Szerelem

Michael Haneke filmje a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar mellett a tavalyi cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát nyert, mindezek mellett pedig számos más díjat is bezsebelt. Nem véletlen. Zseniális, hibátlan, könnyekig megható, szomorú alkotás egy idős házaspárról, akik kamaszkoruk óta szeretik egymást. Miután az asszony két egymást követő agyvérzésben megbénul és magatehetetlenné válik, férje nem hajlandó feleségét kórházba küldeni, hanem ő maga ápolja. A férj kitartóan ápolja szerelmét és ellenáll a feleség egyre nyilvánvalóbbá váló kérésének: hogy vessen véget a szenvedéseinek.

 

4. Keleti nyugalom - Marigold Hotel

A szerelmes Shakespeare rendezőjének filmje a tavalyi tavaszi szezon egyik legkellemesebb meglepetése volt, olyan színészekkel, mint Judi Dench, Maggie Smith, Bill Nighy és Tom Wilkinson. Az Indiában játszódó alkotás, egyszerre érzelmes, elgondolkodtató és mulatságos, amelyben szintén kitűnő alakítást nyújtanak az idős művészek. Csábos reklám hatására hét angol nyugdíjas elhatározza, hogy a hátralévő éveit jutányos áron az indiai Jaipurban, a Marigold hotelben fogja leélni. A helyszínen azonban a társaság kénytelen szembenézni a kiábrándító valósággal, semmi sem igaz, amit a hirdetésben kínáltak. A szálloda omladozik, nincs víz és telefon, sőt, néhány szobának még ajtaja sincs. Ráadásul az élet sokkal zsúfoltabb és hangosabb errefelé, mint amit odahaza megszoktak. Sok választása nincs a briteknek: vagy megszoknak, vagy megszöknek.

4. A bakancslista

Egy megunhatatlan film, újabb kitűnő színészi alakításokkal. Gondoltátok volna, hogy Jack Nicholson és Morgan Freeman tökéletes párost alakít majd és olyan filmet készítenek, amelyen az ember az ember az egyik pillanatban könnyesre röhögi magát, a másikban viszont a megható jelenetek miatt itatja az egereket? Márpedig 2007-ben ez történt: A bakancslista kiemelkedő alkotás lett.

A bakancslista azon dolgok sora, amelyeket az ember meg akar tenni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot. Carter Chambers (Morgan Freeman) is kénytelen összeírni, amikor kórházba kerül. A milliárdos Edward Cole (Jack Nicholson), akit csakis a pénzcsinálás érdekel, szintén kénytelen szembenézni a véggel, és osztozni a kórházi szobán Carterrel. A két, egymástól teljesen különböző ember elhatározza, hogy hátralevő idejükben végrehajtják mindazt, amiről álmodoztak.

5. Nebraska

Itthon még nem volt látható, azonban az idei cannes-i filmfesztiválon Bruce Dern Arany Pálmát nyert a filmmel. Igazi nagy visszatérés az alkotás, amelyet a szeptemberben 10. születésnapját ünneplő Jameson Cinefest –Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon bárki ingyen megnézhet. Alexander Payne fekete-fehér mozija ismét Amerika egy olyan arcát mutatja meg, amelyet nem nagyon szoktak reklámozni: egy kisvárosi közösség viszonyrendszerét és azon belül egy „természetesen hülye” család portréját. Bruce Dern alakítja azt az idős férfit, aki kap egy hazánkban sem ismeretlen marketinglevelet, amely szerint nyerhet egymillió dollárt, ha előfizet egy magazinra, meg persze, ha kihúzzák a számát. Az erősen alkoholizáló férfi rákattan a dologra, és személyesen akarja felvenni a nyereményét, a fia pedig vele tart. Persze mindenki tudja, hogy nincs szó semmiféle pénzről, de hát nem is erről szól a nagy utazás, hanem a szeretetről, az önfeláldozásról és a grandiózus életigenlésről.

 

Szalámis szendvics helyett - avagy együnk a szabadban!

Szalámis szendvics helyett - avagy együnk a szabadban!

Most, hogy végre elmúlt a negyven fok, jöhet az igazi piknikidő: lehet nagyokat kirándulni, kirándulás közben jókat enni, evés közben pedig merengeni arról, mennyire unjuk már a szalámis szendvicset.

Erre a problémára ígér megoldást Segal Viktor új könyve, amely nemes egyszerűséggel a Piknik címet kapta. Annak ellenére, hogy nem feltétlenül piknikre szánt ételek vannak benne: a 81 recept jó része inkább nyaralás közben állítható elő (többnyire Horvátországban) – már ha valaki egy halom konyhai eszközzel, hozzávalóval és egy kemény fedeles szakácskönyvvel akar útnak indulni.

A séf szándéka szerint az ételek könnyen elkészíthetők, könnyen szállíthatók és a zötykölés ellenére (vagy éppen annak köszönhetően) tökéletes állapotban lehet őket feltálalni egy kiránduláson. A könnyű elkészíthetőség némi gyakorlattal igaz is lehet: a tortillák, a quiche-ek, a tenger gyümölcseivel készült ételek talán bonyolultnak tűnnek, de valójában nem azok. Van azonban a könyvben jó pár olyan fogás a rizottótól némelyik grillételig vagy szendvicsig, amelyik inkább egy laza otthoni délután csúcspontja lehet, szállításra vagy előre elkészítésre nem alkalmas. További probléma az, hogy némelyik hozzávalót nem egyszerű beszerezni – pedig ez a kifogás a delikateszboltok terjedésével már-már ismeretlen volt az elmúlt években, Segal Viktornak most mégis sikerült visszahoznia nekünk.

Mindez persze az összképet nem rontja annyira: jó ötletek, az átlag ínyenc számára szokatlan összeállítások és remek fotók sorakoznak háromszáz oldalon keresztül.

Mégis van valami irritáló ebben a könyvben. Az egy dolog, hogy Segal Viktor kifejti, grillezni ő nem nagyon szeret, de mivel más igen, ezért tett be ide pár grillreceptet. De vajon miért kell minden harmadik recept előtt hosszasan értekeznie az élet, a piknik, a nyaralás, a paradicsom vagy akármi más nagyszerűségéről? Ez nagyjából annyira értelmes dolog, mint egy csokoládéboltban arról győzködni a vevőket, hogy a csokoládé finom. Ha az ember nem tud úgy írni, mint Váncsa István, vagy nem annyira szexi, mint Nigella Lawson, hagyja csak ezeket a dolgokat a receptjeire, az ételeiről készült szép színes képekre. De persze senkit nem akarunk lebeszélni a Piknikről, csak adnánk egy jó tanácsot az olvasónak: a könyvet a fejezetek előszavai és általában a több bekezdéses receptek második bekezdésétől kéretik olvasni.

A kötet a Libri Kiadó gondozásában jelent meg.

Shoppingolj a Szigeten cuki dolgokat!

Shoppingolj a Szigeten cuki dolgokat!

Bakelit óra  - Lollipop Factory

Bár az ára némileg borsosnak is mondható (persze minden viszonyítás kérdése), mi nem tudtunk ellenállni ennek az órának. A maci az 1980-as moszkvai olimpia kabalafigurája volt. Az óra ára: 4900 forint.

 

Fülbevalók - Tatika shop

Azoknak, akik megőrülnek a fülbevalókért a Tatika shop igazi paradicsom. Trabant és bringa egyaránt kapható, de ez csak egy kis szelete a kínálatnak. Párja 1500 forint.

 

Figurás párnák -  Prix-prezzo

Nagyon-nagyon cuki figurás párnák. Az áruk 900 és 2700 forint között mozog. Nekünk ez a két darab tetszett a legjobban.

Magyaros sörnyitó

Ez annyira giccses, hogy már vicces és cuki. Külföldieknek ki sem kell mozdulniuk a Szigetről, egy jó magyar szuvenírért: sörnyitó és boros üveg záró egy csomagban, „mindössze" 1500 forintért.

 

Rugdalozó - Lucky Vampire Gang

Első ránézésre kikerekedtek a szemeink, egy-két cifrább szó, kifejezés is kiszaladt a szánkon, de aztán mikor másodszor pillantottunk rájuk, már jókat nevettünk a Lucky Vampire Gang rugdalozóin, és azon járt az agyunk, hogy melyik ismerős csemetéjének szerezzünk belőle. Darabja 1990 forint.

 

Random élményterápia a Szigeten

Random élményterápia a Szigeten

Utcaszínházak és Utcazenék

A Sziget állandó elemeit képezik a fel-felbukkanó, néhány tagból álló mutatványosok, de talán soha nem voltak annyian, mint idén. Jártunkban-keltünkben gorillákba futhatunk bele, vagy éppen útbaigazítást kérő serpákkal beszélgethetünk el, de lehet, hogy két óriási madár szárnyai alatt fogunk árnyékot találni. Hangszeres produkciókból is jut egy minden útkereszteződésbe, ha gyanúsan közelről üti meg a fülünket egy trombitaszóló ne a színpadokat, inkább a legközelebbi nagyobb csoport embert keressük, a tömegen túl valószínűleg egy utcazenész csapat vár ránk. Ugyanígy bármikor operaáriában törhet ki egy mellettünk elhaladó lány, megéri figyelni!

Gerilla Slam Poetry

A slam poetry hazai képviselői már a nulladik nap óta róják a köreiket a Szigeten, és versben/slamben törnek ki a legváratlanabb helyeken. Bázisuk a Fidelio Kultúrzónában található, de ne lepődjünk meg, ha egyszer csak az egyik pad mellett előkerül a „slam"-tábla, és páran ordibálós szavalásba kezdenek. Ilyenkor  a gyors továbbhaladás helyett telepedjünk le és hallgassuk végig, jót fog tenni a lelkünknek. Na meg figyeljük a külföldiek reakcióját a feléjük lelkesen, rezzenéstelen arccal magyarul kiabáló fiúkra/lányokra, az őrült helyiektől még a tapasztalt Szigetlakók is meglepődnek kissé.

Laws of Freedom

A Sziget random felbukkanó forgatócsoportjának egyetlen kérdése lesz hozzánk: hogyan fogalmaznánk meg a szabadságot, a szabadság törvényét? A válaszok - mindenkitől saját nyelven, majd angol és magyar felirattal ellátva -  aztán a naponta bővülő Szabadság Videótörvénykönyvbe kerülnek, melyet naponta háromszor le is játszanak a Film+ SZInemában. Érdemes tehát egy frappáns válasszal a fejünkben érkezni a Szigetre, hiszen sosem tudhatjuk, a Laws of Freedom-táblával közlekedő stáb melyik pillanatban szólít le.

A Yeni Raki Roma Sátor dobosai

Estefelé, mikor mindenki a következő sörre és valami vacsorafélére vadászik, tűnnek fel a dobosok. Áldozataikat általában a büfésoron cserkészik be, de nem árt másutt is óvatosnak lenni. Jöttükre a föld ütemes dobogása és az embertömeg szétválása figyelmeztet - ha a tökéletesen koreografált dobos felvonulás szolgáltatta, mosolyfakasztó és táncbacsábító élmény nem a kedvünkre való, meneküljünk. Ellenkező esetben vegyük meg a gyrost és kövessük őket, lehet, hogy jobb koncertre vezetnek, mint ahová eredetileg indultunk volna.

Jam de la Créme

Listánk egyetlen kakukktojása a Holland Meets Hungary színpad Jam de la Créme névre keresztelt zenei kalvalkádja, ez ugyanis rendelkezik konkrét időponttal. A minden nap fél nyolckor kezdődő zenei ámokfutás állandó tulajdonságai viszont ennyiben ki is merülnek. A zenészek cserélődnek, improvizálnak és teljesen elfoglalják a színpadot. Az apró színpadhoz képest hatalmas tömegek előtt zajló zenei kísérletezést a közönségnél talán csak maguk a zenészek élvezik jobban - ha arra járunk semmiképp ne hagyjuk ki. De vigyázat! Lehet, hogy csak egy pár percre akartunk beugrani, aztán ottmaradunk végig.

"Szenvedéllyel kell zenélni és őszintének maradni" - interjú a Biffy Clyro dobosával

"Szenvedéllyel kell zenélni és őszintének maradni" - interjú a Biffy Clyro dobosával

Szinte az egész világot bejártátok már. Maradt még olyan hely, ahova nem jutottatok el, és szeretnétek?

Persze, rengeteg! Nem voltunk például Dél-Afrikában, egész Dél-Amerika kimaradt még, Oroszország is... Valószínűleg nehéz a lemeztársaságoknak és a menedzsmentnek megítélni, mekkora táborra számíthatnánk ezeken a helyeken. Így pedig elég kockkázatos fellépést szervezni. De mi úgy érezzük, hogy az említett országokban is elég sok rajongónk lehet, úgyhogy próbáljuk kieszközölni az utazást, reméljük talán jövőre meg is történik.

Idén pedig Észak-Amerika a cél, igaz?

Igen, újból Észak-Amerika! Visszamegyünk, megpróbáljuk megint, és meglátjuk, mennyire fogadnak a szívükbe...

Legutóbb nem szerettek?

De, csak aztán eljössz onnan, és az a tapasztalat, hogy nagyon gyorsan elfelejtenek. Szerintem a nevünk sem sokat segít ebben, talán túl különös hangzású az amerikai közönségnek...

Na igen, a titokzatos név. A sok, bevallottan hamis eredetörténet közül melyik a kedvenced? (Olyan gyakran kérdezik tőlük a név jelentését, hogy sportot űznek a különféle sztorik kitalálásából - a szerk.)

Azt szeretem a legjobban, amelyikben Simon zuhanyozás után nedves talppal átsétált néhány, a földön fekvő újságon, a véletlenszerűen lefolyt tinta pedig az egyik lábára a "biffy", a másikra a "clyro" szavakat írta fel. Mi pedig természetesen úgy döntöttünk ez lesz a nevünk.

[caption id="attachment_57590" align="aligncenter" width="645" caption="Fotó: Csudai Sándor/sziget.hu"][/caption]

Szóval az amerikaiak nem szeretik ezt a nevet?

Szerintem csak összezavarja őket. Meghallják, és mindjárt "milyen Biffy?", "ki ez a Biffy?"... mindig azt hiszik, hogy egyikünk neve. Mint a Billy Talentnél, és ők is nehezen boldogulnak az Államokban. Az amerikaiak hozzá vannak szokva egyfajta egyszerű érthetőséghez, mi pedig összezavarjuk őket... De végülis kit érdekel, éppen itt ülünk Magyarországon, Amerika majd egy következő menet lesz. Az európaiak pedig nem felejtenek ilyen gyorsan, zseniális közönség, mindenhol hatalmas szeretettel vesznek körül minket.

Pedig nem is olyan régóta ismer titeket a szélesebb európai közönség...

Ez az, éppen ezért őrület!

Leginkább csak a 2007-es Puzzle album óta tudjuk mi is, Nagy-Britannián kívül, hogy kik vagytok. Mi igaz abból, hogy azzal az albummal tudatosan forultatok a populárisabb zene felé?

Nem volt ez olyan szándékos, mint ahogy sokan gondolják, nem is lehet ezt így csinálni szerintem. Addigra már volt három albumunk, egy jókora rajongói táborunk Nagy-Britanniában, mindig meg tudtunk tölteni egy pár ezres termet, úgyhogy nem a nulláról indultunk. Aztán jött a Puzzle, ami szerintem remek album volt, de hogy miért éppen ez fogta meg a szélesebb közönséget... Továbbra is őrült volt a zenénk, a legelső szám teljesen prog-rock, váratlan fordulatokkal van tele a Puzzle is, akárcsak az előtte lévők. Nem volt semmi nagy váltás, talán csak egy kicsit kevésbé lett őrült az elődeinél. Előtte minden dalba vagy húsz ötletet bele akartunk passzírozni, két hangonként irányt akartunk váltani... Szóval egyáltalán nincs arról szó, hogy populárisabbak akartunk lenni, csak elkezdtük a dalok írását, és valahogy fontosabbá váltak a dallamok, mint előtte, az emberek meg ráaggatták a "populáris" címkét. De csak attól lett az, hogy a rádiók napközben is elkezdték játszani, nem azért, mert mi direkt így írtuk... És amúgy is, a kezdetektől fogva popzenekar vagyunk valamennyire, hiszen minden dalunkban van egy énekelhető rész, soha nem féltünk a popzenétől, vagy állítottuk volna, hogy mások lennénk, mint egy "heavy-popzenekar".

Másik ilyen jellegű spekuláció az albumaitok címeit járja körül. Ilyen sokszor változtatjátok meg őket a munka közben, vagy csak a sajtó foglalkozik túl sokat a munkátokkal?

Fogalmam sincs, miért érdekli ez őket ennyire, nem hiszem, hogy ilyen nagy dolog lenne. Mi nem próbáltunk soha sem feltűnést kelteni, nem lógatunk be hamis infókat, hogy figyeljenek ránk. Viszont mindig őszintén válaszolunk a sajtónak, ami a szívünkön az a szánkon, akár gondolkozás nélkül kimondunk valami ötletet, amire azonnal kőbe vésett tényként harapnak rá.

A brit pletykalapok is ilyen érdeklődőek?

Viszonylag igen. Ami szerintem elég fura, nem vagyunk az a fajta zenekar, akik iránt érdeklődni szoktak, nem vagyunk celebek. Én utálom is az egészet. Vidéken élek, amennyire lehet megpróbálok távol maradni ettől. Normális emberként kezelnek otthon, ha valaki bunkónak akar hívni megteszi, nem veszem magam körül bólogató kutyákkal, akik mindig kedvesek hozzám, igazi barátaim vannak. Soha nem költöznék Londonba például, nem akarnék abban a környezetben élni.

Magánemberként szoktál fesztiválokra járni? Vagy meg tudsz nézni más fellépőket, amikor ti is játszotok?

Hát, szabadidőm az nincs. Viszont szerencsére majd' minden fesztiválon ott vagyunk, úgyhogy ha éppen nincs sok dolgunk aznap, akkor igen, meg tudunk nézni ezt-azt. Bár a saját fellépésünk előtt nem igazán szoktunk, össze tudja zavarni az ember fejét ha más zenéjét hallgatja miközben a sajátjára kellene koncentrálnia. És, mivel mostanában elég késői időpontokban lépünk fel, sokszor nem marad már, amit megnézhetnénk. Persze ha még hajnalban is kezdődik koncert az remek, ilyenkor olyanokat is hallhatunk, akikről nem is tudtunk ezelőtt, ahogy többször is megtörtént a nyáron. De imádom a fesztiválokat, mindig jó különböző bandákkal együtt lenni,  a zenének, mint művészetnek is jót tesznek, és nagyon jó látni, hogy évről-évre több van belőlük, az emberek pedig továbbra is eljönnek. Mi pedig nagyon boldogak vagyunk, hogy játszhatunk nekik.

Egyes rajongók több ezer kilómétert is utaznak, hogy lássanak titeket. Van olyan zenekar, akinek a koncertjéért te is bármit megtennél?

Nirvana. Jegyem is volt az utolsó turnéjukra, mielőtt Kurt öngyilkos lett, csak aztán megtette... hát igen, az gáz volt. Szóval mindenképp a Nirvana lenne, ők voltak az a zenekar, akik miatt zenész lettem. Ők mutatták meg, hogy nem kell virtuóznak  vagy kivételesen tehetségesnek lenned egy zenekarban, csak szenvedéllyel kell zenélni és őszintének maradni minden körülmény között.

Romkocsmák romok nélkül

Romkocsmák romok nélkül

Napközben ugyanis egyértelműen a székek miatt keresik fel a Romkocsma Negyedet a fesztivállátogatók. Persze vannak itt pultok, minden romkocsmának egy, ám a Nagyszínpadhoz kényelmes közelségben lévő, árnyas terület hihetetlenül vonzónak bizonyult az egyébként uralkodó negyven fokban. A negyed Nagyszínpad felőli bejáratánál az oda kihordott, az éppen folyó koncert kényelmesebb megtekintéséhez használt székekből egy kisebb termet is be lehetett volna rendezni egy művészmoziban. Így pedig napközben a biztonsági őrök ezen székek folyamatos visszahordásával múlathatták az időt, viszonylag kis eredménnyel, hiszen a székhordók rohamával nem igazán lehetett bírni. Családias kis sziget-a-Szigetben érzést nyújt az ide való belépés, mintha tényleg csak visszamentünk volna a belvárosba egy pohár italért.

Az egyébként elég nagy területen elhelyezkedő negyed az Instantnak, az Iskolának, az Ötkertnek, az Urimurinak, a Fogasháznak és a Wndrlndnek ad helyet, némileg egyenlőtlen elhelyezkedéssel. Míg a Wndrlnd az Ötkert és az Urimuri elkülönülve, tágas tisztásokat vagy éppen hangulatos fás helyeket foglal el, addig a Fogas az Instanttal osztozik, míg az Iskola gyakorlatilag elválaszthatatlanul összelóg velük. Ezzel alapvetően semmi probléma nem lenne, sőt, sokkal inkább emlékeztet az eredeti, egymás hegyén-hátán ücsörgős, ekletktikusan berendezett kocsmákra. És személy szerint barátságosabb is, mint a nagy placcon szétszórt szék-asztal kombinációk, amiket láthatóan minden vendég átrendez, mert túl messze vannak egymástól. Ám éjszaka, ahogy beindulnak a DJ-k már viccesebb a helyzet. Az Iskola és az Instant DJ pultja ugyanis olyan közel van egymáshoz, hogy a kettőt elválasztó bekötőúton megállva minden erőlködés nélkül saját mixet kreálhatunk a két, merőben eltérő zenéből, mivel az egyik a bal, a másik meg a jobb fülünkön özönlik be. Ám ez látszólag nem zavarja egyik táncoló tömeget sem, boldogan rúgják a port dubstepre, miközben Bon Jovi üvölt át a másik pulttól, és fordítva. Kicsit tényleg olyan így az egész, mint egy igazi romkocsmában, csak itt nincs válaszfal a különböző stílusú "termek" között. A Urimuriban ezzel szemben konszolidáltan topognak a minimálra, a többiekhez képest hatalmas "kerthelységükben" még színpadnak is jutott hely, így az ide látogatókat nem zavarja össze a többiek zenei katyvasza.

A berendezést és a díszítést is sikerült kifejezetten romkocsmásan megoldani, a hangulat szinte ugyanaz, csak itt a kiszuperált gyerekjátékok és biciklik nem a falakra, hanem a fákra vannak fellógatva. A Wndrlnd igazi varázserdőt hozott össze a fák között bujkálós díszletével, míg az Ötkert és az Urimuri inkább a minimalista dizájn felé ment el. A lécekből eszkábált ülőalkalmatosságok is összeszedettebb dizájnt mutatnak, de hogy melyik romkocsmához tartoznak, arra sajnos nem emlékszem - mondjuk nem is fontos, magában a negyedben is könnyű eltévedni, pont mint az igazi romkocsmákban. A Romkocsma Negyed a pesti éjszakákon edződötteknek is mutathat valami újat, legfőképp azt, hogy milyen jó is néha kiszabadulni a romok közül, a külföldiek pedig anélkül tapasztalhatják meg a város egyik legnépszerűbb turistacsalogató létesítménytípusát, hogy egyáltalán el kelljen hagyniuk a Szigetet. Minden szempontból nézve jó ötlet volt a kitelepülés.

Időutazás a Blurrel

Időutazás a Blurrel

„Mint telihold az éjszakával, együtt nőttünk fel a fákkal. Te idő, sosem vicceltél” - énekli a Quimby Aranykor című dalában. Valahogy így vagyok én a Blurrel: amikor a kilencvenes évek közepén rákattantunk a britpopra, harsány zenéjükkel ők ott voltak bebetonozva a zenei színtér központjában, amikor ráuntunk a kilencvenes évek meghatározó műfajára, láthatóan a londoni négyes is így volt vele: szemben a magát ismétlő Oasissel, ők kísérletezni kezdtek. Amikor 2000 után így is végképp szétfeszítették saját kereteiket, mi is éreztük, ennyi elég volt. És aztán milyen jó is volt, hogy 2008 végén újra összeálltak, már tényleg hiányoztak.

De addigra felnőttünk: a zene egészen más szerepet tölt be az életünkben – ne kerteljünk: mi is, ők is túlléptünk a Blurön. Alex James, a basszusgitáros szépfiúból díjnyertes sajtokat készítő farmerré avanzsált, Dave Rowntree, a dobos a politikai karrier felé kacsingat, Damon Albarn megcsinálta az elmúlt évtized popszenzációját, a Gorillazt, Graham Coxon gitáros pedig végre zavartalanul onthatja magából a depressziója és nyers gitárjátéka köré kanyarított jó hangulatú dalokat.

Ezek után lehet azt mondani, hogy az idei világ körüli turné nem több, mint egy gigantikus hakni, ám a Sziget nagyszínpadán bemutatott produkció minden volt, csak nem unalomból a gázsiért lenyomott koncert. Tegyük hozzá: az, hogy végre eljutott ide a zenekar, már önmagában nagy hír, de az meg aztán végképp örömteli, hogy tényleg tudták, hol vannak és érezhetően együtt voltak azzal a több tízezer emberrel, aki a színpad előtt ugrált zenéjükre. Damon Albarn láthatóan élvezte a dolgot – és ez szerencsére nem egy diszkrét félmosolyban merült ki, mint a The Good, the Bad & the Queen nevű zenekarával való első, 2007-es Sziget-fellépésén.

A Blur persze óvatos: a Pulppal ellentétben nem merészkednek odáig, hogy kísérletezőbb dalaikkal próbálják bevadítani közönségüket. Ők egyelőre odáig jutottak, hogy olyan dalok, mint a Caramel vagy a Trimm Trabb egyáltalán felkerültek a setlistre. Tavaly bemutatott új szerzeményük, az Under the Westway is nagyjából észrevétlen maradt a ráadás slágerei között. A koncert legnagyobb része ugyanis a „tuti dolog” volt: olyan dalok, mint a Girls & Boys, a Country House, a Coffee and TV, a Tender, a The Universal vagy a Song 2. Erről az alig kétperces grunge-paródiáról talán a zenekar se gondolta volna, hogy legnagyobb sikerükké válik, de ahogy meg tudtak rá mozgatni egy nagyszínpadnyi közönséget a 40 fokban, az azért remélhetőleg nem csak bennünk ébresztett kétséget afelől, hogy valóban túlléptünk-e már a Blurön.

Fotók: Sziget Fesztivál/Szemerey Bence

Robin Cook: „Még mindig nem érzem írónak magam"

Robin Cook: „Még mindig nem érzem írónak magam"

Bár több mint harminc könyve jelent meg, rendszeresen hangoztatja, hogy még mindig nem tartja írónak magát. Ezt most nekünk is elmondta. Miért van ez?

- Talán azért, mert amikor egyetemre jártam és híres könyveket olvastam, volt a fejemben egy elképzelés arról, hogy milyenek az írók. Én pedig nem olyan típusú ember vagyok. Én aktív típus vagyok, nem filozófikus, aki ül és az élet értelmén gondolkodik.

Ennek ellenére végül több tucat könyvvel örvendeztette meg az olvasóit. Mit gondol, hány regényt tud, fog még írni?

- Nem tudom megmondani. Minden évben elgondolkodom, hogy képes leszek-e még valaha írni egyet, erre tessék, minden évben ott van egy újabb. Így tényleg nem tudom. Témát találni nem nehéz, az orvostudomány, a technika fejlődik, csak ki kell nyitni az újságot és tele van feldolgozható ügyekkel.

Utazásai során ellátogat más országok kórházaiba? Magyar kórházban járt már?

– Magyar kórházban nem jártam még. De gyakran látogatok meg kórházakat más országokban. A legtöbbször általában akkor, ha az adott ország és az egészségügye érintett egy regényben. Olyankor odautazom előtte a helyszínre, hogy reális képet tudja leírni a könyvben. Az Idegen test című könyvhöz például Indiába utaztam. Érdekes, hogy nem csak magyar kórházakban nem jártam, de személyesen nem is ismerek magyar orvosokat. Azt viszont tudom, hogy általánosságban a magyar orvostudománynak jó híre van a világban.

A Kóma című könyve 1977-ben jelent meg. Hogyan látja az orvostudomány, az egészségügy változását azóta?

– Az orvostudomány rengeteget fejlődött, a probléma ott van, hogy nagy kérdés, hogy ki tud hozzájutni az orvosi ellátáshoz. Az évek folyamán az is kiderült, hogy orvosi és egészségügyi problémák világszerte vannak, nem csupán egy-egy elszigetelt országban. Optimista vagyok, úgy látom, hogy a dolgok a közeljövőben változni fognak. Hiszek abban, hogy a különböző orvosi ellátások mindenki számára elérhetóek lesznek, nem csupán egy bizonyos osztály vagy bizonyos országok lakói számára.

A Jótékony halálban az őssejtkutatással és az őssejtes gyógyítással foglalkozik. Hisz abban, hogy ez valóssággá válhat?

- Igen. Az őssejtkutatás az Egyesült Államokban nagyon fontos helyen volt, bár most egyéb dolgok miatt egy kicsit háttérbe szorult. Ez szerintem úgy tíz évre visszaveti a fejlődést, ennek ellenére hiszek benne, hogy előbb-utóbb ténylegesen gyógyíthatunk is majd. Miután ez megtörténik bizonyos beteg szervek esetében nem kell majd transzplantációra várni, hanem őssejt segítségével lehet a sérült szerveket kezelni, cserélni. Mindemellett olyan, vérhez kapcsolódó betegségekben is segítséget nyújthat, mint a leukémia. Sokan elfelejtik, hogy a vér is szerv, szövet, csak egy különleges formájú szerv, különleges feladattal.

Magyarországon a következő könyve Nano címmel jelenik majd meg. Mit lehet erről tudni?

- A Nano középpontjában a nanotechnológia áll. Ahogy korábban említettem, figyelem a híreket, a fejlődést. Láttam, hogy mi történik a nanotechnológia világában, illetve az információs technológia terén és úgy éreztem, hogy ezeknek a kombinációja tökéletes témát nyújthat számomra. Biztos vagyok benne, hogy a technikai fejlődés meg fogja változtatni az orvoslást is, személyesebbé, egyénre szabottabbá válhatnak a kezelések, ez pedig egy regényhez mindenképpen érdekes kérdéskör.

 

Válaszcsapás - a kemény fiúk visszatérnek

Válaszcsapás - a kemény fiúk visszatérnek

A brit titkosszolgálat Section 20 névre keresztelt alegységének élete tele van izgalmakkal. Amikor éppen nem egy dél-afrikai drogbárót kell lekapcsolniuk akkor a közel-keleten szabadítanak túszokat, vagy éppen közép-európában buktatnak le emberkereskedőket. Ám ez még nem lenne garancia a sorozat hatalmas sikerére, hiszen bűnüldözőket a középpontba állító, izgalmas sorozatokkal Dunát lehet rekeszteni. A Válaszcsapás azonban eggyel feljebb lép a képzeletbeli létrán, és a valósághűség kedvéért nyugodtan feláldozza az oly' megszokott hősi pátoszt, ez pedig igazán frissítő jelenség.

Na persze az sem elhanyagolható, hogy emellett iszonyú menő, gyakorlatilag filmbe illő akciókat és két, egymást remekül kiegészítő, a drámát és a poénokat ugyanolyan hitelességgel hozni tudó karaktert ajánl a nézőnek. Már ez a két férfi főszereplővel dolgozó formátum is inkább a filmek sajátja, pedig ha belegondolunk két barát éveken át tartó "buddy movie"-jellegű kapcsolata sokkal valóságosabb, mint az a férfi-nő páros, akik között hosszú évekig vibrál a feszültség, de a sorozat érdekessége miatt nem történik semmi.

A produkció visszatérő vendég Magyarországon, már az első évadban is forgattak nálunk néhány epizódot, most viszont még hosszabb ideig táboroztak le. Amellett, hogy Budapest más nagyváros szerepébe is beugrott, a Válaszcsapásban önmagát is gyönyörűen alakítja - az első évadban is feltűnő Nyugati pályaudvar vagy a Budai vár mellett idén is számíthatunk ismerős utcákra a háttérben. Sőt, ha szemfülesek vagyunk azt is kiszúrhatjuk, amikor a főváros nem magát, hanem éppen Berlint vagy Moszkvát adja - mint például az általunk meglátogatott Vidámparkbeli jeleneteknél.

Egy tikkasztó júniusi délelőtt érkeztünk a hajnal óta forgató stábhoz  - a Vidámpark ugyanis még teljes gőzzel üzemelt, így a nagyobb helyszínt igénylő jelenetekkel végezni kellett  a tíz órai kapunyitásra. Ezek után az elkerített területek áltak csak a stáb rendelkezásére, a háttérben pedig egyfolytában fel-alá rohangáltak a leginkább iskoláscsoportokból álló látogatók. Ami végeredményben nem hiszem, hogy rosszat tett a valóság illúziójának elérésében. A hangyaboly-szerű, összevisszának tűnő, ám profin koreografált stáb éppen egy egyszerű, a két főszereplő tömegben sétálását ábrázoló jelenetrészt vett fel érkeztünkkor, ám a rengeteg statiszta precíz koordinálása, a ritmus megtalálása egyáltalán nem olyan könnyű, mint azt az egyszeri néző gondolná, itt is neki kellett futni néhányszor. Majd csapó, megvettük, és már azzal a lendülettel költöztek is a kamerák a következő, polipot ábrázoló hinta előtti helyszínre. A Michael Stonebridge-et alakító Philip Winchester gyorsan ki is használta az alkalmat, és egy nyolcéves kisgyerek izgatottságával kezdte mutogatni a telefonján az előző forgatási nap vonatütköztetéses jelenetének képeit. Aztán egyel túllapozott, szóval akkor már a kutyáját is megcsodálhattuk, mert Winchester rettenetesen közvetlen. Amint üresjárat akadt odajött beszélgetni, mutogatta a pisztolyát, szívesen válaszolt minden, valószínűleg már nem először feltett kérdésre. De rajta kívül is az egész szereplőgárdáról sütött az őszinte öröm, hogy ebben a sorozatban dolgozhatnak. Mondaniuk sem kellett, egyértelműen érződött, hogy imádják amit csinálnak.

Hogy is ne imádnák, amikor napi rendszerességgel ugrálnak le vonatokról, robbantgatnak, lövöldöznek, és a végén mindig hősként kerülnek ki az össezcsapásból. Winchester és Sullivan Stapleton (Damien Scott, a másik főszereplő megformálója) között hasonló a viszony, mint a karaktereik között, egymás szavába vágva mesélik, hogy mennyire menő, amikor egy-egy akciójelenetnél az arcukba hull az üveg, vagy leperzselődik a karjuk egy túl közel felrobbant kézigránáttól. Mert hogy a kaszkadőrmutatványok nagy részét tényleg ők viszik véghez. Ez meg is látszik rajtuk, Stapleton kezén jókora sebhely éktelenkedett ottjártunkkor, de már csak az impozáns termetükre és kiállásukra nézve sem szeretnék azoknak a rosszfiúknak a helyében lenni, akik újat húznak velük. A több száz főt mozgató stáb a munka közben sem vesztette el a humorérzékét, a kamerákra aggatott halálfejes lufik mellett Michael J. Bassett, az évadért felelős rendező Stapletonnal karöltve biciklin rombolt az átállás közben a statisztákért és a fegyverekért felelős szakértőket kérdezgető sajtósok közé, majd egy arra mászkáló alkalmazott segítségével beindíttattak egy hintát. A rendezőnek pedig nehezen mond nemet az ember, úgyhogy a hinta hip-hop indulásra kész lett, mi pedig Bassett vezetésével elözönlöttük. Persze sikerült a legdurvább, lélekrázó hintát megtalálni, de Stapleton még akkor is a pisztolyával játszott, és hol Bassettet, hol az ácsorgókat "lőtte" le, amikor mi sikítva kapaszkodtunk az életünkért. Hát talán ezért ő ugrál vonatokról, és nem mi.

Az augusztus 10-i Cinemax premier után ismétlés ugyanott, vasárnaponként. Az HBO GO-n pedig a Cinemax premierrel egy időben, szombatonként már reggeltől látható az adott epizód, az első rész ráadásul regisztráció nélkül megtekinthető egy hónapon keresztül. A harmadik évadban is lesz minden, amiért a Válaszcsapást imádni lehet: lélegzetelállító akciójelenetek, csavaros történet, sármos főhősök, humor, szex és tesztoszteron minden mennyiségben. Hosszú nyári estékre kifejezetten ajánlott.

Az isteni Ryan: tehetség és sárm

Az isteni Ryan: tehetség és sárm

1. Drive - Gázt!

Gosling máig legmenőbb filmje, a hangulatkeltés magasiskolája. Egy olyan remek mozi, ami nem jöhetett volna össze a színész szuggeszív nézései és karizmája nélkül. A kifogástalan zeneválasztás, a gyönyörű fényképezés és éppen kellően véres erőszak mellett a Gosling és partnere, Carrey Mulligan közti bájos összhang gondoskodik arról, hogy még az gyilkolászásokra kevésbé fogékony nézők szeme is könnybe lábadjon. Akár a vezetési képességeit, akár a zseniális skorpiós kabátját akartuk magunknak, vagy csak egyszerűen szívesen elfoglaltuk volna az anyósülést, a Drive névtelen sofőrjébe mindenki beleszeretett kicsit.

2. A hatalom árnyékában

Visszafogott tempójú, politikai dráma sem volt még ennyire szexi, mint George Clooney filmje  - és korántsem csak a benne szereplő színészeknek köszönhetően. Hihetetlen okos mozi és valószínűleg sokkal valóságosabb helyzetet fest fel, mint azt gondolni szeretnénk. A politika olyan velejéig romlott látványcirkusz, ahol hiába akarsz a jó ügyért kiállni, mert már hosszú idők óta senki sem tudja, mi is a jó és mi a rossz. Érdekek vannak csupán, amelyek harcába csöppen bele Gosling karaktere, aki, a nézőhöz hasonlóan, kemény leckét kap a félhomályos irodák mélyén megbújó sötétségről. Igazi klasszikus hollywoodi mozi, Clooneyval karöltve pedig két színészgeneráció szexszimbólumainak parádés öltönyös alakítása - nem lehet nem szeretni.

3. Szerelmünk lapjai

A Goslingért való rajongás-vírus nulladik páciense ez a film, igazából mindenről csak ő tehet. Nichols Sparks kissé nyálas, a körülmények miatt szétválasztott, ám hosszú évek múltán egymásra találó szerelmeseiről szóló történetének filmes változata fényévekkel jobb a könyvnél. És ebben nem kis szerepe van a főszereplő párosnak, akik között csak úgy izzik a vásznon a levegő, a nézők pedig itt döbbentek rá, hogy az egykori Ifjú Herkulesből férfi lett. Szerencsére Gosling ekkor nem maradt meg a romantikus filmeknél, amikből, valljuk be, jót találni embert próbáló feladat, de a Szerelmünk lapjaiban csúcsra járatott, a szerelméért mindenre képes, kemény mégis érzékeny figurából más alakításaiba is átmentett valamennyit.

4. Blue Valentine

Ugyancsak párkapcsolati film, de messze nem romantikus, még ha a felütése kísértetiesen emlékeztet is a Szerelmünk lapjaira. Itt, miután a két, össze nem illő fiatal a fiú szakadatlan próbálkozásának eredményeként egymásra talál nem a boldogság, hanem a lassú belefásulás évei kezdődnek el. A nő csapdába esett egy olyan életben, amit nem akart, a férfi pedig soha nem tudott továbblépni a "szerelem mindent megold" gyerekes fantáziáján. Nem is csoda, hogy felőrlik egymást, mi pedig egy húsba vágóan hiteles történetet nézhetünk végig, megindító alakításokkal. Az időbeli ugrásokból pedig, ha mást nem is, de annyit megjegyezhettünk: az, hogy valami rossz véget ért, még nem teszi semmissé a szép időket, csak a múltban élés helyett a jelenünket kell rendbe tenni.

5. Őrült, dilis, szerelem

Ha a Szerelmünk lapjai indította útjára az őrületet, akkor ez a film volt, ami végleg bebetonozta. Gosling egy film erejéig kilépett a komoly színészi és nézői munkát is igénylő filmjeiből, és felvette egy kissé üresfejű nőcsábász gúnyáját, csakhogy lássuk, ez is jól áll neki. A frissen elvált Cal-t a csajozás tudományába bevezetni igyekvő Jacob karakterében Gosling lubickol a felszínes macsóságban, ám a film nem éri be ennyivel - szerencsére. Persze mindig hálásak lehetünk, ha egy rendező megmutatja Gosling photoshop-szerű tökéletességgel kidolgozott felsőtestét, de a film nem fullad butuska komédiába. Úgy lehet rajra nevetni, hogy közben hatalmas szíve van, valósághűen gondolkozik el a kapcsolatok mibenlétéről. Jacob háromdimenzióssá tételében Goslingon kívül Emma Stone-nak is nagy szerepe volt, aki, az egyetlen, Jacobnak nemet mondani képes nőként ugyanúgy hozza felszínre a férfi igazi énjét, mint ahogy a film is az önmagunk és a másik megértése és elfogadása mellett teszi le a voksát, amelyek nélkül egyetlen szerelem sem működhet. És teszi mindezt nagyon szórakoztatóan.

+1. Csak Isten bocsáthat meg

Listánk egyetlen kivételeként álljon itt Gosling legújabb filmje, ami, ahogy tegnapi kritikánkból kiderült, nem túlzottan lett a szívünk csücske. Vizuálisan viszont mindenképpen erős alkotásról van szó, így a Gosling szépségére vágyóknak tökéletes, sőt, talán még ideális is, hiszen semmilyen történetével kicsit olyan, mint egy hosszú videóklip, nincs ami elvonná a figyelmet a színészről. Van viszont fess öltönybe bújtatott Gosling, szomorú szemű, elgondolkozó vagy épp csábító Gosling (mondjuk a szétvert fejű Gosling nem egy túl esztétikus élmény, de ennyi még belefér), amikor a vásznon van mindig van mi lekösse a rá vágyókat. Filmes szempontból annyira nem ajánlott, de a kánikulában készre főtt agysejtjeinknek lehet, hogy éppen másfél óra gondolkozás nélküli Ryan Gosling bámulásra van szüksége, főleg, hogy a moziban van légkondi!

Szigetelés a retró jegyében

Szigetelés a retró jegyében

[caption id="attachment_57432" align="alignright" width="300" caption="Fotó: Sziget.hu/Csudai Sándor"][/caption]

Valószínűleg mindenkinek feltűnt, hogy az elmúlt években kis hazánkat elérte egy erőteljesebb retró-hullám, ami elsősorban a városi romkocsmák és egyéb "pihendék" berendezésében jelenik meg, de a trendi öltözködés is sok elemében követi ezt a vonalat. Nem csoda, hogy a Sziget Fesztivál szervezői és a Hajógyári-szigetre kiköltöző intézmények, szervezetek is szívesen nyúlnak a régmúlt és most újra "menő dolgokhoz".

A legjobb példa erre a Kelet-Európa Vurstli, amely egyre népszerűbb, míg néhány éve a fesztivál egyik csücskében kapott helyet, és így csak néhány arra tébláboló másnapos kempingező tévedt arra, idén már a Nagyszínpad közelében tömve volt szigetlakókkal. Célba dobás, sporthorgászat és más, gyermekkorunkat felidéző retró játékok várnak, este tombolajegyünket szorongatva várhatjuk a sorsolást.

De nem csak a vurstliban találkozhatunk a retróval. Emlékszünk például a fűfejekre? Ezekre a harisnyákba tömött forgácsgolyókra, aminek fűmag került a tetejére, locsolgatni kellett, és hamarosan kinőtt a haja? Nos, hát idén ilyenből is elkészíthetjük sajátunkat egyből a Sziget bejáratánál található recycling-ponton, ahol más, környezettudatosságra ösztönző akcióval is várják az érdeklődőket (például ha a csikkeinket nem eldobáljuk, hanem az általuk osztogatott tasakba gyűjtjük és visszavisszük, almát kapunk ajándékba).

A Szigetre kitelepülő múzeumok közül is többen a retró jegyében rendezték be sátraikat. Itt van ami már annyira retró, hogy történelmi, mi is csak kapkodtuk a fejünket, amikor a tér közepén megjelent két római gladiátor és ölre menő harcot vívtak egymással (valószínűleg a görög-római kort megidéző Aquincumi Múzeum sátrából szaladtak ki), de a Kresz Géza Mentőmúzeum, a Pénzügyőr- és Adóztatástörténeti Múzeum falai közt is találunk retró elemeket, néhány egyenruhát akár magunkra is húzhatunk, de Robert Capa bőrében is érezhetjük magunkat, vagy ha ehhez nincs kedvünk, egy képébe azért beledughatjuk a fejünket.

Ez csak néhány példa arra, hogyan lehet ügyesen kihasználni a retró népszerűségét és persze a fesztiválozók játékosságát, az itt említett helyeken sokukkal is találkoztunk, de még számos példát felfedezhetünk a programrengetegben, ami ránk vár, ha akár egy napra is a Sziget Köztársaságba látogatunk és van egy kis időnk két koncert között.

Amit ki ne hagyj a Szigeten!

Amit ki ne hagyj a Szigeten!

Recirquel – Éjszakai Cirkusz

Fiatal magyarok, remek, modern cirkuszi produkció. A csapat előadása már a MÜPA-ban is óriási sikert aratott, pillanatok alatt elkapkodták rá a jegyeket, mindenképpen érdemes a Szigeten megnézni, már ha befértek a sátorba. Az előadás során a társulat tagjai közös utazáson vesznek részt, ahol megkísérlik elérni és beteljesíteni az emberiség ősidők óta áhított vágyát: a repülés tudományának elsajátítását. A fikció szerint az artistaművészek egy elveszett vándorcirkusz nyomába erednek, az epizódszerű jelenetek során felfedezik saját személyiségük legmélyebb rétegeit is. Ha szerettétek a Cirque du Soleil előadásait, akkor ezt is biztos, hogy kedvelni fogjátok. A műsort minden este 22 órai kezdettel láthatjátok a Cirque du Sziget helyszín sátrában.

 

 

Zing Burger

Már a VOLT Fesztiválon is rendszeres fogyasztók voltunk, a Szigeten sincs ez másképp. Igazi gourmet burger, amit vétek kihagyni. A Zing most is a tökéletesen fűszerezett, szaftos húspogácsa (végre nem teljesen átsütve), a könnyed bucival, az ízes-fűszeres szószok és a kellemesen édeskésre karamellizált hagyma kombójával várja az éhes szájakat. Az árak – főleg a minőségi különbséget is számításba véve – teljesen elfogadhatóak, ár-érték arányban a fesztivál ásza a burger.

Luminárium

A Luminárium mindig óriási sikernek örvend a fesztiválozók körében, van hogy 30-60 perces sorbanállás előzi meg a benne eltöltött perceket, de megéri. Első pillantásra nehéz megmondani mi is a Luminárium, egy hatalmas felnőttek részére készült ugrálóvár vagy valami őrült labirintus?

A 800 négyzetméteren elterülő látványbarlang, egyfajta lufilabirintus. A pszichodelikus vizuális élményre vágyakozóknak kötelező bejárni a Lumináriumot. Az Architects of Air alkotása minden nap déltől egészen éjjel egy óráig várja a fesztiválozókat. A kiállítás kerekes székkel is bejárható, viszont a 14 éven aluli gyerekeket csak szülői kísérettel járhatják be a különös lufi építészeti remekeket. Azoknak is érdemes ellátogatniuk a Lumináriumhoz, akik már a megelőző években voltak, ugyanis mindig valami mással érkezik a csapat, újabb és újabb élmények várnak évente mindenkire.

 

Nagy Utcaszínház - Theater Titanick: Tűzmadarak

A Nagy Utcaszínház fő programját idén egy német csapat adja, akik már az első napokban óriási sikert arattak a fesztiválon, a tömeg állandó az előadásukon. A minden este 23 órakor kezdődő produkció sokak szerint az eddigi legőrültebb utcaszínházi darab, amit a Szigeten láttak. Az előadáson egy különleges versenyt izgulhatunk végig, ahol fantasztikus, álombéli járgányok mechanikus Ikaruszokként jelennek meg.  Száguldásukban, földhözragadt szárnyalásukban valójában nem más, mint végtelen szabadságvágyuk tükröződik. A vakmerő pilóták minden megengedett és megengedhetetlen eszközt bevetve versengenek a győzelemért. Számtalan akadály, baleset és csalás után mindannyian szerencsésen beérnek a célegyenesbe, ahol azonban sorra kudarcot vallanak, végül nem emelkednek a magasba járműveikkel. Kiderül, hogy repülni és szabadulni egyik versenyző sem tud, de álmodozásuk, vágyakozásuk, az elérhetetlenért való küzdelmük mégsem hiábavaló, maga a szabadságvágy és az arra való törekvés a földön maradva is magasba emeli őket.

 

 

Isten bocsánatának ehhez semmi köze

Isten bocsánatának ehhez semmi köze

Persze nem mondom, hogy könnyű dolga lett volna: kimondva-kimondatlanul, de mind Winding Refn-től, mind Ryan Goslingtól a hihetetlenül menő, delejes atmoszférájú Drive megismétlését várta mindenki. De az, hogy a Csak Isten bocsáthat meg nem lett "Drive 2" egyáltalán nem baj - hogy nem is lett semmi más, az már annál inkább. Pedig a néhány mondatos, előzetes ismertetők alapján még igazán okunk lett volna a bizakodásra: Julian (Gosling) a törvény elől menekülve Bangkokban tengődik, bokszklubot irányít bátyjával együtt, mellette meg befolyik egy kis pénz a családi drogbizniszből is. Egy éjjel azonban a kissé beteg lelkű testvér meggyilkol egy kiskorú prostit, amiért őt is utoléri a vég. A temetésre érkező anya (Kristin Scott Thomas) utasítása ellenére Julian nem hajlandó bosszút állni, így a nő veszi kezébe a dolgokat. A kétes tisztaságú rend keménykezű őre (Vithaya Pansringarm) viszont nem igazán örül az elharapózó gyilkolászásnak.

Mégis, tűnjön akármilyen izgalmasnak a sztori, ebből a néző nem sokat érez. Gyönyörűen fényképezett, szürreálisra világított jeleneteken nézhetjük, ahogy Gosling bambán  bámul maga elé vagy a rendőrkapitány kezeket nyisszant le, a kettő között pedig emberek sétálnak jobbról balra a vásznon. Nagyon, fájdalmasan lassan. Az önmagukat eltúlzottan komolyan vevő bosszúfilmek paródiájának szinte tökéletes lett volna, csak az a gond, hogy ez a film is komolyan gondolja magát, így pedig csak nevetni lehet rajta. A legtöbbször öncélú, a karakterek érdektelensége miatt érzelmi értékkel nem bíró, de a brutális erőszakon fel-felszisszenve, a történet butaságán értetlenkedve, az elalvással küzdve nevettük végig a közel másfél órát.

Személy szerint én halál komolyan azt hittem, hogy a kizárólag thai nyelven kiírt, egy B-kategóriás távol-keleti harcfilmből itt felejtett kard képén bekúszó cím valamiféle ironikus poén, kikacsintás vagy bármi, nevettem is rajta. Aztán kiderült, hogy a giccses pátosszal megkomponált, semmit nem jelentő főcímnél jobban semmi sem írhatta volna le a filmet. Pedig tényleg próbáltam valahogy felmenteni Winding Refn-t, bármi utalást találni arra, hogy ő pontosan tudja, milyen szánalmas hatást kelt a film, és direkt szórakozik velünk, mintegy bemutatva az egész, őt egyetlen film miatt piedesztálra emelő szakmának és közönségnek, hogy szándékosan csinált rossz filmet. Próbáltam, de nem sikerült.

Ilyen esetben az ember alkudozni kezd önmagával: oké, a sztori nemhogy rossz, de nem létezik, de a karakterek majd biztos elviszik a filmet, nem ez lenne az első eset, hogy a karizmatikus alakok miatt nézzek végig két óra semmit. Ám itt is elhasal a film.

Julian első pillantásra egy sérült és iszonyú titokzatos fiú, de ahelyett, hogy ez az érdekesség aurájával ruházná őt fel, egyszerűen csak szánalmassá válik. Ahogy lassan - mert ebben a filmben minden lassú - összerakja a néző a puzzle-t, és rájön, miért is ilyen törött lélek ez a férfi, már nem akarja sem megsajnálni, sem megérteni, csak hogy tűnjön már el a vászonról. Idegesítő, döntésképtelen, nagyra nőtt gyerek, aki nem eléggé a körülményei áldozata ahhoz, hogy együtt érezzünk vele, de nem is tudatos annyira, hogy utálni lehessen. Olyan, mint egy szellemi fogyatékos bűnöző, ha kiszabadul és újra gyilkol: nem tudsz mit tenni a megsegítésére, mert nem érti meg a tettei szörnyűségét, de, mivel mégiscsak gyilkos, szeretni sem tudod. Azzal a különbséggel, hogy Julian pontosan tisztában van azzal, mit tesz, mégis megteszi, aztán bociszemekkel mered maga elé, és sajnálja magát, hogy micsoda szörnyeteg. A rendőrkapitány figurája egyszerre egy hatalmas klisé (a rend megingathatatlan őre, aki egy romlott világban kénytelen a maga kezébe venni az igazságszolgáltatást, legyen az bármilyen véres is) és legalább ugyanekkora poén. Hiszen a hátán található, a járását komikusan merevvé tevő tokból röhejes szertartásossággal kihúzott kard és a mészárlások utáni, relaxáló-jelleggel előadott karaoke erősen aláássa a karakter komolyságát.

Csak két valóságos, a szánalmon kívüli érzelmeket kiváltó karakter akad a filmben: egyikük a szoláriumban érlelt, műszőke, műmellű, műkörmű zseniálisan romlott manipulátor anya, akit teljes szívből, csontig hatolóan lehet gyűlölni. Külön szép, ahogy az általában kifinomult szerepeket kapó Kristin Scott Thomas átlényegül ezzé a műfelszín alá bújtatott, viszolyogtató, de mégis lenyűgöző, erős nővé. A másik pedig Mai (Yayaying Rhatha Phongam), a meglepő határozottságot és józan észt villantó "énekesnő", akinek tiszta szívből lehet szurkolni azért, hogy még időben felnyíljon a szeme, és lelépjen Julian mellől.

Ecsetelhetném még napestig, hogy mennyire rossz film a Csak Isten bocsáthat meg, de ezt úgyis mindenki maga dönti el. Minden kritika ellenére én úgy tartom, hogy meg kell nézni, legalábbis azoknak, akik szerették a Drive-ot mindenképp, és a keményvonalas Gosling-rajongók sem biztos, hogy csalódnak, mert kedvencük továbbra is nagyon szépen mutat a vásznon. De hasra ütésre kiválasztott "nézzük meg ezt, ez jól hangzik"-jellegű mozis estékre kifejezetten nem ajánlott, hacsak nem akarjuk bambán magunk elé meredve tölteni az  elkövetkező másfél órát, azon merengve, mégis mit látunk a vásznon.

Farkas-kór, avagy mitől ember az ember?

Farkas-kór, avagy mitől ember az ember?

Képzelj el egy világot, ami pont olyan, mint a miénk. Az emberek dolgoznak, szerelmesek lesznek, szakítanak, megházasodnak, megöregednek, majd meghalnak. Ebben a világban is vannak fertőző betegségek, mint az AIDS, és itt is újabb és újabb gyógymódokat keresnek a tudósok. A különbség a mi világunk, és a Vörös hold világa között csupán annyi, hogy létezik egy vírus, egy bizonyos likán-vírus, amelynek hatására az ember képes átváltozni egy félig farkas, félig emberszerű lénnyé. Ez a vírus harapás és szexuális úton terjed, és aki egyszer megfertőződött, az soha többé nem szabadulhat a benne élő farkastól. Gyógymód nincs, vagy legalábbis eddig még nem bukkantak semmi használhatóra az orvosok. A farkassá válás azonban nem szükségszerű, kellő mennyiségű nyugtatóval elnyomható a "betegben" a vágy, hogy átalakuljon.

Vannak azonban fertőzöttek, akik nem betegként tekintenek önmagukra. Nem a problémát látják likánságukban, sokkal inkább az előnyöket, és egyfajta evolúciós fejlődésként tekintenek a fertőzésre. Számukra elfogadhatatlan a hátrányos megkülönböztetés, az állandó orvosi ellenőrzések és az, hogy drogokkal tompítsák el farkas-énjüket. Ők a lázadók, akik egy olyan világról álmodnak, ahol nincs különbség likán és ember között, és nem attól válik valaki szörnyeteggé, mert fertőzött. A szép szó azonban itt kevés, az érvek nem használnak, ezért a likánok egy radikális csoportja erőszakhoz folyamodik, hogy felhívják önmagukra a figyelmet, és így harcolják ki az egyenlőséget. Első lépésben terrortámadást hajtanak vére egy repülőgép és annak utasai ellen. A gépre felszáll egy likán, átváltozik és lemészárolja az összes utast és a személyzetet, egyetlen embert kivéve. S ekkor kapcsolódunk be mi, olvasók a történetbe.

Benjamin Percy regénye izgalmas, fordulatokkal teli történet, van benne minden, amire egy fantasy-rajongó csak vágyhat: szerelem, dráma, harc, mégsem emiatt érdemes elolvasni. A Vörös hold ugyanis több egy szimpla urban fantasy-nál, egy olyan elgondolkoztató regényről van szó, ami új megvilágításba helyezi harcunkat a másság ellen. Hiszen vajon mitől ember valaki, és mitől szörnyeteg? Amennyiben a farkas nem jelent veszélyt sem önmagára, sem másokra, akkor miért kellene őt kiközösíteni és megbélyegezni? Csak azért mert más mint mi? Miért félünk ennyire a másságtól, az ismeretlentől? Napjaink harcaiban ugyanezek a kérdések köszönnek vissza ránk újra és újra. A társadalom meghatározza, hogy számára, mi normális és mi elfogadható, és ha valaki, akár önhibáján kívül is kikerül ebből a körből, akkor a másság stigmája rögtön beleég a bőrébe.

S hogy milyen megoldást kínál Benjamin Percy erre a mindannyiunkat érintő problémára? Nem apellál megértésre, nem sugallja, hogy az emberek gondolkodása megváltoztatható. Szerinte csak egy út járható, ha mindannyian egyformává válunk. Ha eltöröljük a másságot, és ha ehhez erőszakra, csalásra, árulásra, harcra van szükség, akkor azt meg kell tennünk, a lényeg, hogy ha már eltörölni nem lehet, akkor ugyanaz a stigma ott égjen mindegyikünk homlokán.

A Geopen Könyvkiadó gondozásában megjelent Vörös hold tükröt tart elénk, s ha elég bátrak vagyunk, hogy belenézzünk, megláthatjuk azt a foltot a bőrünkön, amit egészen idáig nem vettünk észre.

Retró fagylaltmámor a Cserpestől

Retró fagylaltmámor a Cserpestől

A Cserpes Sajtműhely budapesti debütálása igazi sikertörténet. A mennyei krémes tejek és kakaók, finom péksütemények és szendvicsek, tejturmixok már rég elvarázsoltak minket, a nyárra pedig megérkeztek a Cserpes fagylaltok is. A Tejivók retró-életérzését tovább erősítve nyolc fajta hagyományos ízű fagyiból választhatunk:  vanília, csokoládé, karamell, puncs, eper, málna, citrom és kókusz szerepel a kínálatban. A természetes alapanyagokból készült hűsítő finomságok nem tartalmaznak mesterséges színezéket, sem ízfokozókat, így igazi minőségi termékről beszélhetünk.

A Csepres fagylalt története a kapuvári Rosta család cukrászdájáig nyúlik vissza. Cserpes István ugyanis a régi családi receptek alapján tanulta meg a fagylalt készítés csínját-bínját. Az első fagylalt 2012-ben készült el, s miután minden ízt kikísérleteztek, megnyílt Kapuváron a Cserpes Kiscuki, alig pár héttel később pedig már Budapesten is mindhárom Tejivóban kapható a jeges finomság.

A gyümölcsfagylaltok esetében, különösen a citromnál meglepő textúrával találtuk szembe magunkat. Míg mi egy krémes, lágy citromfagyira számítottunk, addig ezzel szemben egy jégkására emlékeztető gombócot kaptunk, ami bár elsőre furcsa volt, de pillanatokon belül a kedvencünkké vált. A puncs esetében pedig örömmel fedeztük fel, hogy nem holmi szikkadt és kemény, apró szemű mazsolával akarják kiszúrni a szemünket, hanem hatalmas, ízletes, szaftos mazsolák rejtőznek a mennyein krémes és nem túl édes hűsítő finomságban. Az eper és a karamellfagylaltnál sem találtunk kivetnivalót. A karamell selymes íze olyan lágysággal simult a szájpadláshoz, ami csak a legjobb alapanyagok használatával érhető el. Az egyetlen észrevételünk, mely szintén csak ízlés kérdése, az eperrel kapcsolatban merült fel: a gyümölcs friss ízét és zamatát kevésbé édesen talán még jobban szerettük volna, pedig őszintén, így is tökéletes volt. Az adagok mérete ideális, két gombóc pont elég volt ahhoz, hogy teljesen lehűtsön és felfrissítsen bennünket. Az ár is barátságos, 200 Ft-ba kerül egy nagy gombóc.

Aki eddig is szerette a Cserpes termékeket, most sem fog csalódni, aki pedig még nem kóstolta őket, biztos megszereti. A fagylaltok ugyanazt az első osztályú minőséget képviselik, mint a többi Cserpes finomság.

5 strand, amelyre érdemes ellátogatni

5 strand, amelyre érdemes ellátogatni

Palatinus strand – Margitsziget

Nekünk nosztalgia, a mai gyerekeknek új, felfedezni váló pancsolóhely a Margitszigeten található „Pala”. Elsőként 1919-ben csobbantak a már-már kultikus helyszín medencéibe, ám akkor még kósza gondolat sem volt a helyi szörfoktatás vagy éppen a latin party. A nyitás óta azonban folyamatosan alakuló kínálatnak köszönhetően ma már a futball és strandröplabda pálya mellett számos egyéb sportolási lehetőség is várja az aktívabb látogatókat. Aki épp a medencében áztatja magát, ne lepődjön meg, ha egy latin partyba csöppen, ugyanis a termálmedence mellett rendszeresen sor kerül erre is. A termál mellett hullám-, gyermek-, és élménymedence várja a látogatókat. A Palatinust idén a brit Guardian nevű lap is a legjobbak közé választotta.
Egy felnőtt jegy hétköznap 2600 ft (17 óra után olcsóbb - 1900 ft), hétvégén 3000 ft, gyerekeknek ez 1900 ft illetve 2100 ft, de számos kombinált jegy közül is választhatnak a hűsölni és szórakozni vágyók.

 

Komjádi Béla uszoda

Aki nem annyira szórakozni, pancsolni, hanem inkább úszni szeretne, annak jó választás a Margit-híd budai hídfőjéhez közel található Komjádi uszoda. Bár nyáron nehéz olyan víz melletti helyet találni, ahol nincs tömeg, de itt azért, mivel nem strandról, hanem uszodáról beszélünk, sokszor valóban kényelmesen lehet róni a hosszokat. Több medence várja a tempózokat, arra azonban fel kell készülni, hogy mivel az uszoda elsősorban a hazai úszok felkészülésére szolgál, néha egy-egy medence csak korlátozottan használható. Aki némi aktivitásra vágyik az úszás mellett, aquafitness órákon vehet részt, mely igazán szórakoztató formában mozgat meg minket. A felnőtt belépőjegy 1800 ft, az ifjúsági és nyugdíjas belépő 1100 ft.

Cím: Budapest, II. Ker., Árpád fejedelem útja 8.

 

Cegléd Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

A ceglédi gyógyfürdő felújítása óta négy fedett medence, négy szabadtéri medence és két gyógyászati célokat szolgáló medence is a vendégek rendelkezésére áll. Így a családosok, az idősek és a fiatalok is megtalálhatják a kedvükre való pancsolási, úszási lehetőségeket. Az élményfürdők, a gyerekmedencék és az idősebbeknek az ülő gyógymedencék mellett sportpályák, játszóterek és az éjszakai fürdőzési lehetőségek teszik igazán hangulatossá a ceglédi strandot, ami mellett a tizenhét csúszdás Aquapark már csak hab a tortán. A vendégeket hatalmas parkoló, modern berendezés és számtalan büfé várja, sőt az úszómedencében nyaranta gyakran vízilabda mérkőzéseket is rendeznek, a férfi vízilabda válogatott is többször bizonyította már tehetségét a strand közönsége előtt. A gyógyfürdőbe és az Aquaparkba külön-külön is válthatnak jegyet az fürdőzők, de kombinált jegy megvételére is van lehetőségük.

Bővebb információ: http://cegleditermal.hu/

 

Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdő

Nyíregyháza központjától 6 km-re, az impozáns sóstói erdő közepén valódi fürdőparadicsom várja a pihenni, szórakozni, a termálvízben gyógyulni, a szikes vizű tóban megmártózni vágyókat. A Sóstógyógyfürdő Zrt. kiterjedt fürdőkomplexuma elérhető áron  elégíti ki bármely korosztály igényeit. A sóstói tó északi része csónakázásra és vízi biciklizésre kialakított, míg a déli része körüli parkosított terület Tófürdőként üzemel. Nem messze tőle, az egykor méltán híres Krúdy Vigadó mögött található az első városi gyógyfürdőből létrehozott, termálvizes medencéket kínáló Sóstói Fürdőház-Panzió. A hagyományos mellett azonban helyet kap a modern is, a tó partjától néhány méterre emelkedik a fedett, egész évben üzemelő Aquarius Élményfürdő épülete, melynek élményvilága hullámmedencével, vízfüggönnyel, barlanggal készült vadvízi sodrófolyosóval és különböző óriáscsúszdákkal várja a legbátrabbakat. A klasszikus strandok hangulatát pedig a szomszédos Parkfürdő idézi, külön versenymedencével az úszás, mint sport szerelmeseinek.

Bővebb információ: http://www.sostort.hu/

 

Zalakaros – Gránit Élmény,- Strand,- és Gyógyfürdő

Egy igazi fürdőparadicsom, amelyben mindenki megtalálhatja azt a fürdőzési típust, amit szerente. Úszómedence, hullám-, számos élménymedence, illetve gyógyfürdő várja az ide látogatókat, a család bármely tagjának egész napos kikapcsolódást jelent e strand, aki pedig nem mártózni szeretne, azt a wellness részleg várja. A fürdő több mint 10 hektáros, parkos területen fekszik, nyáron több mint 5000 m2 vízfelület áll a vendégek rendelkezésére. A pontos jegyárakról a fürdő honlapján érdemes tájékozódni, mert több kategória létezik.

Bővebb információ: http://www.furdo-zalakaros.hu/

Mai napra

„Naponta megújuló boldogság, hogy valaki beszél hozzám a könyv lapjairól, és ezt az élményt megismételhetem, sőt ez az élmény a korom és életkörülményeim áltozásával mindig más és mást közöl.” (Szabó Magda)

süti beállítások módosítása