A brit titkosszolgálat Section 20 névre keresztelt alegységének élete tele van izgalmakkal. Amikor éppen nem egy dél-afrikai drogbárót kell lekapcsolniuk akkor a közel-keleten szabadítanak túszokat, vagy éppen közép-európában buktatnak le emberkereskedőket. Ám ez még nem lenne garancia a sorozat hatalmas sikerére, hiszen bűnüldözőket a középpontba állító, izgalmas sorozatokkal Dunát lehet rekeszteni. A Válaszcsapás azonban eggyel feljebb lép a képzeletbeli létrán, és a valósághűség kedvéért nyugodtan feláldozza az oly' megszokott hősi pátoszt, ez pedig igazán frissítő jelenség.

Na persze az sem elhanyagolható, hogy emellett iszonyú menő, gyakorlatilag filmbe illő akciókat és két, egymást remekül kiegészítő, a drámát és a poénokat ugyanolyan hitelességgel hozni tudó karaktert ajánl a nézőnek. Már ez a két férfi főszereplővel dolgozó formátum is inkább a filmek sajátja, pedig ha belegondolunk két barát éveken át tartó "buddy movie"-jellegű kapcsolata sokkal valóságosabb, mint az a férfi-nő páros, akik között hosszú évekig vibrál a feszültség, de a sorozat érdekessége miatt nem történik semmi.

A produkció visszatérő vendég Magyarországon, már az első évadban is forgattak nálunk néhány epizódot, most viszont még hosszabb ideig táboroztak le. Amellett, hogy Budapest más nagyváros szerepébe is beugrott, a Válaszcsapásban önmagát is gyönyörűen alakítja - az első évadban is feltűnő Nyugati pályaudvar vagy a Budai vár mellett idén is számíthatunk ismerős utcákra a háttérben. Sőt, ha szemfülesek vagyunk azt is kiszúrhatjuk, amikor a főváros nem magát, hanem éppen Berlint vagy Moszkvát adja - mint például az általunk meglátogatott Vidámparkbeli jeleneteknél.

Egy tikkasztó júniusi délelőtt érkeztünk a hajnal óta forgató stábhoz  - a Vidámpark ugyanis még teljes gőzzel üzemelt, így a nagyobb helyszínt igénylő jelenetekkel végezni kellett  a tíz órai kapunyitásra. Ezek után az elkerített területek áltak csak a stáb rendelkezásére, a háttérben pedig egyfolytában fel-alá rohangáltak a leginkább iskoláscsoportokból álló látogatók. Ami végeredményben nem hiszem, hogy rosszat tett a valóság illúziójának elérésében. A hangyaboly-szerű, összevisszának tűnő, ám profin koreografált stáb éppen egy egyszerű, a két főszereplő tömegben sétálását ábrázoló jelenetrészt vett fel érkeztünkkor, ám a rengeteg statiszta precíz koordinálása, a ritmus megtalálása egyáltalán nem olyan könnyű, mint azt az egyszeri néző gondolná, itt is neki kellett futni néhányszor. Majd csapó, megvettük, és már azzal a lendülettel költöztek is a kamerák a következő, polipot ábrázoló hinta előtti helyszínre. A Michael Stonebridge-et alakító Philip Winchester gyorsan ki is használta az alkalmat, és egy nyolcéves kisgyerek izgatottságával kezdte mutogatni a telefonján az előző forgatási nap vonatütköztetéses jelenetének képeit. Aztán egyel túllapozott, szóval akkor már a kutyáját is megcsodálhattuk, mert Winchester rettenetesen közvetlen. Amint üresjárat akadt odajött beszélgetni, mutogatta a pisztolyát, szívesen válaszolt minden, valószínűleg már nem először feltett kérdésre. De rajta kívül is az egész szereplőgárdáról sütött az őszinte öröm, hogy ebben a sorozatban dolgozhatnak. Mondaniuk sem kellett, egyértelműen érződött, hogy imádják amit csinálnak.

Hogy is ne imádnák, amikor napi rendszerességgel ugrálnak le vonatokról, robbantgatnak, lövöldöznek, és a végén mindig hősként kerülnek ki az össezcsapásból. Winchester és Sullivan Stapleton (Damien Scott, a másik főszereplő megformálója) között hasonló a viszony, mint a karaktereik között, egymás szavába vágva mesélik, hogy mennyire menő, amikor egy-egy akciójelenetnél az arcukba hull az üveg, vagy leperzselődik a karjuk egy túl közel felrobbant kézigránáttól. Mert hogy a kaszkadőrmutatványok nagy részét tényleg ők viszik véghez. Ez meg is látszik rajtuk, Stapleton kezén jókora sebhely éktelenkedett ottjártunkkor, de már csak az impozáns termetükre és kiállásukra nézve sem szeretnék azoknak a rosszfiúknak a helyében lenni, akik újat húznak velük. A több száz főt mozgató stáb a munka közben sem vesztette el a humorérzékét, a kamerákra aggatott halálfejes lufik mellett Michael J. Bassett, az évadért felelős rendező Stapletonnal karöltve biciklin rombolt az átállás közben a statisztákért és a fegyverekért felelős szakértőket kérdezgető sajtósok közé, majd egy arra mászkáló alkalmazott segítségével beindíttattak egy hintát. A rendezőnek pedig nehezen mond nemet az ember, úgyhogy a hinta hip-hop indulásra kész lett, mi pedig Bassett vezetésével elözönlöttük. Persze sikerült a legdurvább, lélekrázó hintát megtalálni, de Stapleton még akkor is a pisztolyával játszott, és hol Bassettet, hol az ácsorgókat "lőtte" le, amikor mi sikítva kapaszkodtunk az életünkért. Hát talán ezért ő ugrál vonatokról, és nem mi.

Az augusztus 10-i Cinemax premier után ismétlés ugyanott, vasárnaponként. Az HBO GO-n pedig a Cinemax premierrel egy időben, szombatonként már reggeltől látható az adott epizód, az első rész ráadásul regisztráció nélkül megtekinthető egy hónapon keresztül. A harmadik évadban is lesz minden, amiért a Válaszcsapást imádni lehet: lélegzetelállító akciójelenetek, csavaros történet, sármos főhősök, humor, szex és tesztoszteron minden mennyiségben. Hosszú nyári estékre kifejezetten ajánlott.