Az előadások filmvetítéssel indulnak, hogy később a látottak alapján a fiatalok könnyebben ráhangolódhassanak az adott témára. A mozi után az előadó segítségével körbejárják a probléma kapcsán felmerülő kérdéseket és megismerkedhetnek a problémát elemző irodalmi alkotásokkal is - adták hírül közleményben a szervezők.
A program célja, hogy a fiatalok megismerjék azokat a filmes és írott műveket, amelyek az ő problémáikról, az ő nyelvükön szólnak, valamint ráébressze őket arra, hogy az irodalom és a művészetek fontos segítséget jelenthetnek gondjaik megértésében, megoldásában és feldolgozásában is.
A Móra Könyvkiadó Tabu könyvek sorozatában olyan kiadványok jelennek meg, amelyek szabadon szólnak elhallgatott témákról, kényes kérdésekről és megrázó történetekről. A könyvek által felvetett témák a mai fiatalok aktuális kérdéseire és problémáira világítanak rá. A Tabu programokat a 2012/2013-as tanévtől kezdődően rendezik meg a Kino moziban.
A kiadó tervezi, hogy a későbbiekben segédanyagok kidolgozásával is segíti a könyvek és filmek feldolgozását, így a tanulók felkészülten érkezhetnek a beszélgetésre, vagy iskolai keretek között tovább elemezhetik azokat.
Az április 24-i előadás témája a félelem lesz, amelyről a Coraline és a titkos ajtó című film és Mikó Csaba: Mász Kálmán, a faljáró, Mász Kálmán nem fél című könyve alapján Kecskés Karina színésznő tart drámapedagógiai foglalkozást.
Május 23-án a szerelemről, szexualitásról hallhatnak a diákok a Submarine című film és a Le a csajokkal!, Macskaköröm, Le a pasikkal! című Sohonyai Edit-könyv kapcsán a szerzőtől, május 30-án pedig a mozgássérültek életéről tudhatnak meg többet a Kerékbe törve című film és Paola Zannoner Célvonal című könyve alapján Dóka Péter írótól.
Az előadásokra a Kino moziban kerül sor, a programra legalább két héttel az aktuális előadás előtt lehet jelentkezni a judit.toth@bpfilm.hu vagy a koleszar.olga@bpfilm.hu e-mail címeken.
A vetítésekkel kapcsolatos további tudnivalók és az artmozihálózat diákoknak szóló egyéb sulimoziprogramjai a rendezvény hivatalos oldalán olvashatók.

A Mahler-ünnepet felváltó Európai hidak fesztivál, valamint az évente visszatérő zenei maraton is a Művészetek Palotájával közös, a stratégiai partnerségen alapuló sorozat - hangzott el az együttes hétfői sajtótájékoztatóján.
Mindig is vonzódtam Ázsiához, a keleti misztikum, a kultúra másmilyensége már régen felkeltette az érdeklődésemet. Épp ezért egy percig sem volt számomra kérdéses, hogy elolvasom Peter Hessler a Két év Kínában szerzőjének második könyvét. Nem csalódtam, a három részre osztott leírás rendkívül érdekes és lenyűgöző. Nem csupán „Ázsia-rajongóknak”, de minden, a világra nyitott és érdeklődő olvasónak ajánlom, hogy vegye kézbe a Park Kiadó gondozásában megjelent Kína országútjaint.











