Hogy tetszett a film?
- Szerintem nagyszerűen sikerült, szórakoztató. Más lett, mint a könyv, humorosabb.
Sokan, főleg most, hogy a filmet is bemutatták, az Alkonyathoz hasonlítják az Eleven Testeket. Mit gondolsz erről?
- Úgy vélem, hogy ezt csupán azok mondják, akik felületesen rápillantottak a két könyvre. Bárki, aki egy kicsit is többet foglalkozik a két történettel annál, hogy megállapítja, mindkét mű élő és élőhalott szerelméről szól, rájön, hogy két teljesen különböző alkotásról van szó, más-más cselekménnyel, mondanivalóval.
Mostanában a vámpír a menő, miért döntöttél úgy, hogy zombikról írsz?
- Nem tudom pontosan megmondani, egyszercsak megtörtént. Engem is ugyanúgy meglepett a dolog, mint bárki mást, mert soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire felkapott lényekről írok majd, nem álmodoztam arról, hogy ebben a műfajban alkotok. Soha nem érdekeltek különösebben a zombik, de legalábbis nem jobban, mint bármilyen más mitikus lények. Egyszerűen illettek a történetbe, amit szerettem volna elmesélni, jó eszközt jelentettek a témákhoz, amiket ki szerettem volna fejteni.
Ha a témákról beszélünk, amiket ki szerettél volna fejteni: rengeteg, a társadalmunkra vonatkozó kritika jelenik meg a történetben...
- Tény, több ilyen is van a könyvben. Ha egy központi elemet kellene kiemelnem, akkor azt mondanám, hogy a hogyan élünk és az életben maradás kérdése volt az egyik legfontosabb téma számomra. A különbség aközött, amikor valóban élünk és amikor csak vonszoljuk magunkat az életben. R ezt szeretné leküzdeni és szeretne visszatérni a ténylegesen élők sorába.
Nem mondhatnánk, hogy túl szép jövőt jósolsz az emberiségnek a regényben...
- A világ társadalmának nagy része csupán az alapvető állati ösztönei szerint él: félelem, harag, önző kapzsiság vezérli őket, és amint szabad kezet kapnak a világ irányítására, gyorsan elpusztítják azt. A sorsunk alakulása azon múlik, hogy az emberiség jobbik fele képes-e harcolni és átvenni az irányítást. Ha visszatekintek a múltba, akkor azt látom, hogy képesek vagyunk a fejlődésre, de hullámvölgyek mindig voltak és lesznek is. Igazából bármi megtörténhet, lehet sokkal rosszabb mielőtt jó lesz.
Érezted valaha úgy magad, mint egy zombi?
- Teljes mértékig. R karaktere leginkább belőlem és az én élményeimből építkezik. Az életem azon szakaszában nagyon hasonlítottam hozzá.
A műben több helyen is fellelhetőek a Rómeó és Júlia-történet elemei. Mi volt ezzel a célod?
- Amikor az alaphelyzeten dolgoztam nem tudtam nem észrevenni, hogy párhuzam van Shakespeare klasszikus műve és R-ék romantikus története között. Ezért úgy döntöttem, hogy a regényemet átszövik majd az erre való utalások. Nem terveztem, hogy ez lesz a fő témája, főleg nem akartam „Shakespeare zombikkal-regényt" alkotni (a szerző ezzel a Büszkeség és balítélet meg a zombik című alkotásra utal - a szerk.). Inkább egyszerű humornak szántam, számos klasszikusra utalok a történetben, nem csak a Rómeó és Júliára. Ott van még például Frank Sinatra és Ava Gardner vagy a Szépség és a Szörnyeteg...
Azt mondják, egyedül a szerelem képes arra, hogy tényleg megváltoztasson valakit.
- Igaz. A szerelem a legerősebb érzelem, amire az emberek képesek. Természetesen itt nem csupán a romantikus szerelemről beszélek, hanem az összes létező formájáról. A másokkal való törődésről, arról, hogy képesek vagyunk küzdeni azért, hogy másoknak jobb legyen. Ez a szerelem, és ez a forrása minden jónak, ami valaha a világban történt/történni fog.
A könyvhöz elkészítetted az előzményregényt is. Miért?
- A három főszereplő, R, Julie és Nora múltja komplikált, amelyről csak néhány dolgot hintek el az Eleven Testekben, de szerettem volna elmondani a teljes történetüket. Az előzmény lehetőséget adott arra is, hogy az egyes karaktereket még aprólékosabban megrajzoljam, illetve jobban bemutassam a világukat. Erre az Eleven Testek folytatása miatt is szükség volt.
Mi várható a folytatásban?
- Kevesebb lesz a zombikból, inkább az az erő kerül középpontba, amely hozzájuk vezetett. Az emberi gonoszság és korrupció, amik örök idők óta próbálják tönkretenni a világunkat. De szól majd R-ről is, aki újra megtanulja, hogy milyen is élni, eközben pedig rájön: a feladat nehezebb, mint gondolta. De természetesen szól majd a harcról is, amelyet egy élhető világért folytatnak.
JÁTÉK:
Azok között, akik helyesen válaszolnak a következő két kérdésre, három darabot sorsolunk ki a kötetből. A megfejtéseket a jatek@kultography.hu e-mail címre várjuk, április 20., szombat 19 óráig. Az e-mail tárgyába írjátok bele: Eleven testek-játék
A játékban csak azok vehetnek részt, akiknek a postai címe is szerepel az e-mailben. Eredményhirdetés szombaton késő este, itt az oldalon, kommentben.
- Melyik kiadó gondozásában jelent meg a kötet?
- Mi az angol címe a történet előzményét bemutató regénynek?