17 évesen faltam Jeffrey Archer könyveit. Ez nem egy dicsőség persze, nem mondanám egyiket sem alapműnek. De a történetek mindig nagyot álmodó emberekről szóltak, mindig életutakat öleltek fel - nem ritkán a média világából. Ami megragadott, az a "nagy kezdet". Minden jó dolognak van - egyszerűen rendelkezik vele. Akkortájt szívesen álmodoztam arról, hogy mennyire szeretnék részese lenni egy ilyen nagy kezdetnek. Amire jó lesz visszaemlékezni évek-évtizedek múlva, és amelynek a jelentőségét a később érkezők már nem tudhatják megérteni. Reméltem, hogy egyszer lehetőségem lesz arra, hogy egy szerkesztőség megalakulását, felépítését személyesen végigkövessem. Az életem végül úgy alakult, hogy erre 2 évvel később lehetőségem is adódott – és most ismét...

Ennek a csapatnak ez egyfajta nagy kezdet, és nem megyünk el mellette, jól megízleljük, hogy ne csak később visszatekintve jöjjünk arra rá, hogy az életnek milyen értékes pillanatait felejtettük el igazán átélni a sok teendő közepette. De bárhogy is lesz később, az fontos, amit és ahogyan itt és most cselekszünk.

Amit és ahogyan...

A szerkesztőség érdemi része (értsd: fotósok, segítők, drukker ismerőseink nélkül) egyelőre négy főből áll. Ezek az emberek többféle területről érkeztek, azt hiszem, egy bennük biztosan közös: nem alkalmazott matematikusként kísérelnek meg a kultúráról cikkeket írni. (Na, itt vesztettünk néhány olvasót a tízből...). Így szerencsére nem ismeretlen nekik a flekk, a sajtótájékoztató vagy éppen a lead-szöveg (cikkek elején a bevezető - a szerk.). A lényeg tehát csak annyi, hogy mindenki szereti, amit csinál, szereti ezt a világot, amelynek részese. Éppen ezért szeretnénk közvetíteni azokat az energiákat felétek, Olvasók felé, amelyek segíthetnek megízlelni az élet apró (és kevésbé apró) örömeit – nekünk is.

Miben hiszünk? Leginkább abban, hogy a kultúra és annak minden kapcsolódó része (újfajta társadalmi jelenségek, szokások, érdekes élményszerzésre alkalmas történések) nem csak ünnepként élhetők meg. A hétköznapi kultúra arról szól, hogy az értékek befogadása nem maradhat csak hétvégére vagy ünnepnapokra. A halogatás helyett inkább válasszuk a sok kicsit; inkább ma egy túzok, mint holnap egy veréb (vagy fordítva) és valamikor a tévében is lehet találni valami olyat, ami többé tesz minket - ha épp nem járunk kétnaponta színházba vagy koncertre. Valljuk be, nem járunk...!

Az oldal indulása előtt készítettünk egy (nem reprezentatív) kutatást a kultúrafogyasztási szokásokról. (Na, ez tipikusan nem ennek a cikknek a témája lenne, de helyt adnék neki annak szemléltetésére, hogy mi is lészen az a hétköznapi kultúra.) Kiderült, hogy az emberek 53 százaléka inkább nem érzi tájékozottnak magát a programkínálat terén és ebből kifolyólag nem is túl gyakran szán időt kulturális élményekre, szórakozásra (sem). Pedig annyi lehetőségük lenne rá - gondoljuk mi. Ott a Port.hu, van Est.hu, utóbbinak van kézbe vehető, táskába gyűrhető változata is - szóval lenne miből kiválasztani. A sokrétű kínálat viszont tudatosságot igényel(ne) ebben a választásban, amely pedig sok idő! Azt reméljük, hogy azzal, hogy kimazsolázzuk Nektek a legjobb falatokat, közelebbről élhetitek át (velünk együtt), milyen színes a paletta, mennyi érdekes programmal, kezdeményezéssel lehet találkozni. Végül eljutunk oda, hogy már magunk tudunk dönteni arról, mi lehet érdekes és mi az, ami nem.

A kicsiny stáb - "in alphabetical order"

Bálint Ádám - Újságírói, szerkesztői pályafutását (az iskolai évkönyv után) 19 évesen a Figyelőnetnél kezdte, de belekóstolt a rádiózásba, írt cikket a Cosmopolitan weboldalára is, meg még számtalan helyre, amire nem is emlékszik. Később figyelme az internetes portálok menedzselése, ergonómiája, technológiai-üzleti hátterének irányába terelődött, jelenleg a HVG online divíziójának munkatársa.

Bender Krisztina - "Kommunikációs szakember vagyok, aki szeret írni, szereti a könyveket, legyen szó könnyedről vagy mélyirodalomról, a zenét bármikor, bármilyen formában, a táncot, főképpen művelni, de jöhet a mozi, színház, kiállítás is. Szeretem a szépet, a különlegeset, azt, amiben valami több van az átlaghoz képest."

Kovács Anna Dóra - A Pázmány Péter Katolikus Egyetem végzős hallgatója. Így ír magáról: "Szeretem megismerni azokat a dolgokat, amely hatnak az emberekre és rájönni, hogy hogyan hatnak rájuk. Éppen ezért szeretem a kultúrát, mert láthatóvá teszi a minket összekötő és működtető szálakat. Szívesen írok jómagam is, nagyon szeretem a zenét, gyerekkorom óta rajongok a fociért. Azért szeretek újságíró lenni, mert egy olyan hivatás, ahol egyszerre gyűjthetek valódi értékeket magamnak és továbbadhatok másoknak is. Solymáron lakom, ahol egyszerre érzem  fővárosinak és vidékinek is magam, és ez nagyon jó! Hja és szeretem az áfonyahabot. :) Írjak még valamit ezeken kívül?"

Mittelholcz Dóra - újságíró, szerkesztő, a Metropol hírújság korábbi munkatársa, a Nők lapja Café cikkszerzője, írásai pedig még számtalan helyen megtalálhatók. A munkában szereti a pörgést és a profizmust, igyekszik ezzel is motiválni környezetét.

Az oldal, úgy hisszük, összeállt, reméljük a Ti megelégedésetekre. Kellemes időtöltést és jó szórakozást kívánunk!

Kell-e jobb pr egy filmnek, annál, hogy köztudottan búcsúfilm, hogy elnyeri a Berlini Filmfesztivál zsűrijének nagydíját, illetve, hogy „botrány alakult” ki körülötte a rendező nyilatkozatai miatt? Valószínűleg nem...

Tarr Béla A torinói ló című filmjét  eredetileg március 10-én mutatták volna be a hazai mozikban, azonban ez a körülötte kialakult nyilatkozat- háború és az ahhoz kapcsolódó nézeteltérések miatt csúszik. A két cég a szerződést állítólag nem a nyilatkozatok miatt bontotta fel egymással.

A torinói ló 2006 óta az első olyan magyar film, amelynek sikerült a Berlinalén a versenyprogramba kerülnie. A fekete-fehér alkotás, mint ahogy az általában egy Tarr-filmtől várható, megosztotta a y nézőközönségét. Voltak, akik egekig magasztalták a mestert, voltak olyanok, akik egyszerűen nem értették az egészet, megint mások végig sem bírték nézni az egyébként elgondolkodtató, de egyben depresszív művet, és kivonultak a moziból. Ennek ellenére a kritikus nagy része végig azt mondogatta, hogy a magyar rendezőnek van esélye nyerni Berlinben. Így is lett: A torinói ló az Isabella Rossellini vezette zsűri nagydíjának Ezüst Medvéjét érdemelte ki.

A film hírét azonban nem csak a díj viszi, hanem az azt övező nyilatkozat őrület.  Tarr Béla a díjátadót követő sajtótájékoztatón a magyar filmesek jelenlegi helyzetét firtató kérdésre így válaszolt:

– A magyar filmet a kormány ugyanolyan durván és érzéketlenül kezeli, mint ahogyan más területeket is. Felépítettünk egy rendszert, amelyet most át akarnak alakítani, kontrollálni kívánnak. Olyanok, mint az elefánt a porcelánboltban. Ez ellen mi, magyar filmrendezők tiltakozunk.

E mellett még valószínűleg mindenki el is ment volna, azonban másnap a magyar sajtót körbejárta annak az interjúnak a híre, amelyet Tarr a német Der Tagesspiegelnek adott. Az anyag címe: „A kormánynak kell mennie. Nem nekem”.  E cikktől elhatárolódott a filmet forgalmazó MOKÉP, a Magyar Producerek Szövetsége, majd később Tarr Béla is, aki a következő nyilatkozatot adta ki: „ Az írás stílusa nem az én stílusom. Sem harcolni, sem vitatkozni, sem érvelni nem szoktam ilyen módon. Nagyon megalázónak tartom, hogy mindez bekoszolja filmünk sikerét és fogadtatását, és napi politikai szintre süllyeszti le.” Persze ezek mind-mind külön láttak napvilágot, így újabb és újabb megjelenést generáltak az alkotásnak.

No, de akkor most egy kicsit a filmről is: A torinói ló, mint ahogy azt már fent is említettük, Tarr Béla utolsó filmje. Tarr a továbbiakban rendezőként nem kíván tevékenykedni, úgy érzi már csak saját magát ismételné. A 146 perc hosszú fekete-fehér alkotás Nietzsche életének azt a történetét dolgozza fel, mely szerint a filozófus beleőrült abba, hogy végignézte egy ló bántalmazását. A mű olyan kérdéseket boncolgat, mint az elmúlás, és a vég eljövetele. A különlegességet keresőknek mindenképpen ajánlható a film, akik azonban kizárólag a popcornos, nem sok gondolkodásra serkentő, ám de kitűnően szórakoztató művekért rajonganak, azokat óvva intenénk attól, hogy jegyet váltsanak A torinói lóra.