Egy szempontból biztosan megérte leforgatni a filmet: akár egy komplett társadalomrajzot és -kritikát lehet rá építeni tanulmány formájában. Erre ezeken a hasábokon persze sem elég hely, sem igény nem lenne. Néhány kérdést azért mégis nyíltan felteszünk - ha másért nem, legalább azért, hogy bizonyítsuk: a Team Building a maga módján mégiscsak kivívta, hogy hazánk szociológiai problémáiról elmélkedjünk.

A képkockák egy csapatépítő tréningbe engednek bepillantást abból kiindulva, hogy a legtöbb hazai mozilátogatónak nincs sok tapasztalata arról, hogy mi is zajlik egy ilyen program alkalmával. Való igaz, de sajnos a forgatókönyv írójának (aki egyben rendezőként is debütált) sem sok: egyedi módon vegyítette össze a csapatépítést a vezetői tréninggel, így nem vált egyértelművé, hogy a szereplőknek elsősorban egy csapattá kellene érniük vagy egyenként sikeres vezetővé kellene-e válniuk. A hivatalos ajánlóban "agymosás"-ként írnak a nyugati üzleti életben elterjedt tréning módszerekről, ezért akár azt is gondolhatjuk, hogy ez a vegyítés szándékos volt, jelezvén, hogy egy magyar ember számára nem átlátható, mit takar a sok biznisz-humbuk.

Egy péntek esti "na jó lesz ez is"-mozizásnak egyébként teljesen megteszi, mert szórakoztató jelenetek azért akadnak, emellett pedig van lehetőségünk arra is, hogy elgondolkozzunk magunkon, és hogy mit is keresünk mi itt Európában - mint "magyar nép".

A következő nagy kérdés, hogy miért lett a film címe Team Building. Itt is gondolhatnánk, hogy emögött is filozófia húzódik, hiszen a nyugatias-angolszász üzleti felfogást fricskázva ez is belefér, de ha a történet alapüzenetét vesszük (amelyet kb. ötször olvasnak az agyunkba a szereplők a 90 perc alatt), máris furcsa megvilágítást kap.

Térjünk is ki arra, hogy mi valójában a film alapüzenete. Akad több is, de a legfontosabb, hogy ne sajnáljuk önmagunkat, hanem álljunk fel és kezdjünk végre valamit az életünkkel, a nemzeti értékeinkkel, azokkal az unikalitásokkal, amelyekkel más nép nem rendelkezik. Röviden: adjuk el magunkat végre! Ebből következik a sok szokásos üzleties felfogást népszerűsítő gondolat, hogy "minden és mindenki egy termék", "mindennek és mindenkinek ára van" és "a világ valójában egy hadszíntér, ahol kegyetlenül eltapossák a vesztest" - mert ugye "csak győztesek és vesztesek léteznek". A sok-sok, nem először hallott filozófiai szlogen közepette a néző talán nem is tudja eldönteni, hogy a Team Building valójában arra akar rávenni, hogy szürkülj be és épülj be te is a pénzéhes világrend nagy gépezetébe, vagy megelégszik azzal, ha az önsajnálatot felváltaná végre a tettvágy és a bizakodás.

Ha a film történetébe beleírták volna, hogy utóbb milyen kritikákat fog kapni, minden bizonnyal ezek a sorok is azt bizonyították volna, hogy igyekezzünk ne a mások lehúzásából élni és ne mások munkájának becsmérlésében éljük ki magunkat. A Team Building azért vágta hatalmas fába a fejszéjét, mert az üdvös gondolatok és felvetések mellett tökéletes példát szolgáltat arra, hogy milyen munka az, amibe bele se kellett volna kezdeni: életlen kép, pénzhiányból (?) fakadó rossz minőségű filmes nyersanyag, minősíthetetlenül rossz hangmérnöki munka és rendezés.

Megjegyezzük: a Team Building sajtóbemutatójára a színpadra hívott stáb csaknem fele hiányzott - azóta sem tudjuk, miért nem jelentek meg.

A teljesség kedvéért mindenképp megemlítendő, hogy a színészek jók voltak: Nagy Zsolt, Kamarás Iván, Blaskó Péter és Varga Mária alakítása mellett azért mégsem lehet szó nélkül elmenni, az alapsztori - amely egy érdekes fordulatot tartogat az utolsó percekre - szintén örömteli színfoltja a napjainkban sok kínnal küzdő hazai filmgyártásnak.

...csak az egész ne lenne ennyire magyar! Vagy inkább nem eléggé az?

Lapidus könyvéről most nem írnánk részletesen, mivel egyrészt külön cikket érdemel, másrészt többnyire azt tapasztaljuk, hogy mást várunk egy könyvtől, mint egy remake-től, és ez az Instant dohány esetében különösen így van.

A film története egy szegény svéd egyetemista, Johan "JW" Westlund mindennapjairól szól, aki amolyan Mr. Ripley-ként próbál felkapaszkodni a felső tízezerbe. Minden pénzét drága holmikra költi, sokszor varrja át az inge gombjait, hogy a lehető legolcsóbban ússza meg a jóléti életmódot, de mégis egyre mélyebbre süllyed. Pénzét azzal keresi, amivel egyetemistaként a leghatékonyabban és leggyorsabban tudja: mások dolgozatait írja meg és drogot árul. A JW-t alakító Joel Kinnaman pedig eközben nagyszerűen jeleníti meg a szorongó, mégis nagyra vágyó, naiv, mégis vagánynak látszó srácot, aki aztán nagy bajba kerül: a svéd drogpiacon ugyanis belháború dúl. Itt ismerjük meg a film másik szálát, a jugoszláv maffia egyik tagjának, Mradonak (Dragomir Mrsic) az életét, aki ugyan teljes mértékig az alvilági üzleteiből él, mégis próbál normális maradni, különösen miután váratlanul megkapja kislánya állandó felügyeleti jogát. A harmadik szál Jorge (Mathias Padin Varela) története, aki megszökik a börtönből, és egyszerre menekül a rendőrség és a szerbek elől. A három főhős élete és így a cselekmény szálai is egy ponton találkoznak: ki akarnak szállni. Ehhez azonban még egy utolsó nagy balhé kell...

Espinosa filmje alapvetően nagyon jó, elsősorban a forgatókönyvnek köszönhetően, amely egyszerre drámai és színes, elgondolkodtató és szórakoztató. A kivitelezésbe se csúszott nagy hiba, mivel mindhárom főszereplő nagyon jól és hitelesen hozza saját figuráját. Az egyetlen dolog, amit kritikaként hozhatunk fel a filmmel kapcsolatban, a hossza. A cselekmény kezdeti pörgése éppen akkor ül le, amikor elérkezünk a végső nagy balhéhoz. Az mindig rossz, amikor egy film közben felvetődik bennünk a kérdés, hogy vajon még mennyi van hátra. Egy akciófilmnél ez különösen rossz, mert nem ragaszkodunk egy tipikus amerikai pirotechnikával teletűzdelt fejkapkodós élményre, de néha mégis úgy tűnik, a rendező nem tudta eldönteni, hogy lélektani krimit vagy drámai akciófilmet forgasson, és ettől a végeredmény nem lett igazán egyik se.

Mindezeket egybe vetve mégis ajánljuk az Instant dohányt mindenkinek, aki izgalmakra és egy jó történetre vágyik, vagy már unja a sallangos amerikai akciófilmeket. Daniél Espinosa filmje után jó eséllyel kíváncsiak leszünk Jens Lapidus regényére is, amelyről hamarosan itt is beszámolunk. Ha valaki addig is elolvasná, a Park Kiadó gondozásában bárhol beszerezheti.