Egy szempontból biztosan megérte leforgatni a filmet: akár egy komplett társadalomrajzot és -kritikát lehet rá építeni tanulmány formájában. Erre ezeken a hasábokon persze sem elég hely, sem igény nem lenne. Néhány kérdést azért mégis nyíltan felteszünk - ha másért nem, legalább azért, hogy bizonyítsuk: a Team Building a maga módján mégiscsak kivívta, hogy hazánk szociológiai problémáiról elmélkedjünk.

A képkockák egy csapatépítő tréningbe engednek bepillantást abból kiindulva, hogy a legtöbb hazai mozilátogatónak nincs sok tapasztalata arról, hogy mi is zajlik egy ilyen program alkalmával. Való igaz, de sajnos a forgatókönyv írójának (aki egyben rendezőként is debütált) sem sok: egyedi módon vegyítette össze a csapatépítést a vezetői tréninggel, így nem vált egyértelművé, hogy a szereplőknek elsősorban egy csapattá kellene érniük vagy egyenként sikeres vezetővé kellene-e válniuk. A hivatalos ajánlóban "agymosás"-ként írnak a nyugati üzleti életben elterjedt tréning módszerekről, ezért akár azt is gondolhatjuk, hogy ez a vegyítés szándékos volt, jelezvén, hogy egy magyar ember számára nem átlátható, mit takar a sok biznisz-humbuk.

Egy péntek esti "na jó lesz ez is"-mozizásnak egyébként teljesen megteszi, mert szórakoztató jelenetek azért akadnak, emellett pedig van lehetőségünk arra is, hogy elgondolkozzunk magunkon, és hogy mit is keresünk mi itt Európában - mint "magyar nép".

A következő nagy kérdés, hogy miért lett a film címe Team Building. Itt is gondolhatnánk, hogy emögött is filozófia húzódik, hiszen a nyugatias-angolszász üzleti felfogást fricskázva ez is belefér, de ha a történet alapüzenetét vesszük (amelyet kb. ötször olvasnak az agyunkba a szereplők a 90 perc alatt), máris furcsa megvilágítást kap.

Térjünk is ki arra, hogy mi valójában a film alapüzenete. Akad több is, de a legfontosabb, hogy ne sajnáljuk önmagunkat, hanem álljunk fel és kezdjünk végre valamit az életünkkel, a nemzeti értékeinkkel, azokkal az unikalitásokkal, amelyekkel más nép nem rendelkezik. Röviden: adjuk el magunkat végre! Ebből következik a sok szokásos üzleties felfogást népszerűsítő gondolat, hogy "minden és mindenki egy termék", "mindennek és mindenkinek ára van" és "a világ valójában egy hadszíntér, ahol kegyetlenül eltapossák a vesztest" - mert ugye "csak győztesek és vesztesek léteznek". A sok-sok, nem először hallott filozófiai szlogen közepette a néző talán nem is tudja eldönteni, hogy a Team Building valójában arra akar rávenni, hogy szürkülj be és épülj be te is a pénzéhes világrend nagy gépezetébe, vagy megelégszik azzal, ha az önsajnálatot felváltaná végre a tettvágy és a bizakodás.

Ha a film történetébe beleírták volna, hogy utóbb milyen kritikákat fog kapni, minden bizonnyal ezek a sorok is azt bizonyították volna, hogy igyekezzünk ne a mások lehúzásából élni és ne mások munkájának becsmérlésében éljük ki magunkat. A Team Building azért vágta hatalmas fába a fejszéjét, mert az üdvös gondolatok és felvetések mellett tökéletes példát szolgáltat arra, hogy milyen munka az, amibe bele se kellett volna kezdeni: életlen kép, pénzhiányból (?) fakadó rossz minőségű filmes nyersanyag, minősíthetetlenül rossz hangmérnöki munka és rendezés.

Megjegyezzük: a Team Building sajtóbemutatójára a színpadra hívott stáb csaknem fele hiányzott - azóta sem tudjuk, miért nem jelentek meg.

A teljesség kedvéért mindenképp megemlítendő, hogy a színészek jók voltak: Nagy Zsolt, Kamarás Iván, Blaskó Péter és Varga Mária alakítása mellett azért mégsem lehet szó nélkül elmenni, az alapsztori - amely egy érdekes fordulatot tartogat az utolsó percekre - szintén örömteli színfoltja a napjainkban sok kínnal küzdő hazai filmgyártásnak.

...csak az egész ne lenne ennyire magyar! Vagy inkább nem eléggé az?