Alig szivárog át valami, a zenészek is talpig feketében. Csak a vászon mögöttük, és az ipari hajszárítókra emlékeztető búrák. E késői órán, a mozi székében szétfolyva, a sötétlő félhomály lehetne-e ideálisabb környezet az álomhoz? Ám ott a zene, mely egyszerre andalít, s mely egyszerre átlök a kábaság pontjain, résnyire nyitva tartván szemeid, és édesen kényeztetve füleid.

Mius – Toldi Mozi – 2015. december 11.

Utoljára március elején adott magáról igazi életjelet a Mius, amikor is a Lamb vendégeként álltak színpadra a búcsúzó – és csodálatos - Horányi Julival a mikrofon mögött. Aztán nagy csend vette körül Álmos Gergő projektjét, és az sem keltett volna meglepetést, ha véget is ért volna a történet. De jött a nyáron egy Balaton Soundos buli, majd a folyamatos update az új album munkálatairól; ez az év végi koncert pedig végérvényesen bebizonyította, hogy a Mius ténylegesen visszatért.

A megszokottnak nevezhető helyszínen (Toldi Mozi) fél 11 magasságában sötétedett el a nagyterem, és később sem sok fény kúszott be a székek és a színpad elemei közé. Középen Gergő szolgáltatta billentyűs hangszereivel az úszó, kúszó, körbefonó, szorító és lazító melódiákat, mellette pedig a ritmusszekció ügyködött Gulyás Kristóf dobos és Mezey Tamás basszusgitáros személyében. Ahogy az várható volt, főleg a jövőre – német kiadónál – megjelenő Eigengrau albumról játszottak, és első hallás alapján a valódi Mius íz továbbra is ott van a szerzeményekben, bár az összkép kicsit borultabb és instrumentálisabb az eddigieknél. De nem fogyaszthatatlan: Gergőnek hihetetlen jó érzéke van ahhoz, hogy a dalok felépítésénél milliméterre pontosan találja el a dinamikai váltások helyét, ezzel újra és újra új lelkiállapotba helyezve a hallgatóságot – és fenntartva annak figyelmét.

Az este folyamán két énekesnő váltotta egymást a színpadon: Hegyi Dóri kicsit lámpalázasnak és rutintalannak tűnt, láthatóan kereste a helyét a formációban és a közönség szeme előtt, de hát a rutinnak pont az a lényege, hogy meg kell szerezni. Biztosra veszem, hogy ha marad a Mius kötelékein belül, belerázódik a szerepébe. Jónás Verának már nem voltak ilyen gondjai, róla sütött, hogy nem most jött le a falvédőről, és hangilag is magabiztosan hozta az effektezett témáit. A minimalista megvilágítás és a helyenként felvillanó vetítés-foszlányok tökéletes hátteret teremtettek az ambient-chill hangulatú zenéhez, amely leginkább egy űrutazással foglalkozó dokumentumfilm aláfestéseként képzelhető el; és amely továbbra is olyan csapatok bűvöletéről tanúskodik, mint a Massive Attack, a Conjure One vagy Trentemoller egyes munkái.

Valósággal egy folyamatos hangzuhatagot kaptunk a Miustól, ahol csak néha akadt szünet a tapsnak; konferálásra és a tagok bemutatására pedig csak a ráadás előtt került sor. Az előtt a ráadás előtt, amely két dal erejéig (Keep, Tomorrow) visszahozta a közelmúltat. Itt derült ki, hogy Vera hangja egészen más karakterrel rendelkezik, mint Julcsié, de ügyesen a maga képére formálta a kompozíciókat.

A Mius továbbra is egyedi színfolt itthon, amely nem a legkönnyebb hallgatnivalót szállítja, de mégis rászolgálna, hogy sokkal, de sokkal többen köteleződjenek el mellette. Szurkolok, hogy a német kiadós kaland visszaigazolja Gergő kitartását, és meghozza a nagyobb áttörést nekik.

Fotók: Mius