Pauer Gyula 1941. február 28-án született Budapesten. Az ötvenes évek második felében a Budapesti Képzőművészeti Tanácsi Díszítőszobrászati Szakközépiskolába járt, majd 1960-tól a Képzőművészeti Alap Kivitelező Stúdiójának munkatársa volt. A hatvanas évek második felétől a Filmgyárban dolgozott kivitelezőként, majd számos színházban díszlettervezőként. 1985-től szabadfoglalkozású művész volt, 1990 és 1998 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szcenikai Tanszékének, majd 1994-től a Magyar Film- és Színházművészeti Főiskolának volt a tanára.

1969-től A SZÜRENON csoport, 1992-től a Szinyei Merse Társaság tagja - 1994 és 2000 között elnöke. 1994-től a Magyar Szobrász Társaság alapító tagja és alelnöke volt, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia 1996-ban választotta rendes tagjainak sorába.

Egyes művei  - Marx-Lenin, 1971 - direkt politikai felhangot is kaptak, emiatt Pauer Gyula a hivatalos művészetpolitika által tiltott művész volt az 1970-es években. 1978-ban a Nagyatádi Szobrász Alkotótelepen megvalósított monumentális szabadtéri alkotását, a 131 feliratos táblából álló Tüntetőtábla-erdőt a hatóságok megsemmisítették, és elpusztult másik itt készített műve is.

Leghíresebb köztéri alkotásai az 1988-ban készült, a szöuli Olimpiai parkban felállított Szöuli torzó, a mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve, amely 1990-ben készült, az 1992-es emlékmű a Magyarországról elhurcolt zsidó és antifasiszta áldozatok emlékére az ausztriai Ebenseeben, valamint a - Can Togayjal közösen jegyzett - Duna-parti Cipők, amely 2005 óta a Széchenyi rakparton állít emléket a vészkorszak áldozatainak.

Munkásságát 1993-ban Munkácsy-díjjal, 1999-ben Koszorús Szobrász Díjjal, 2005-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el.

A művészt hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál, temetéséről később intézkednek.

MTI