Kultography

Musique, musik, música: nyílt próba a Katonában

Musique, musik, música: nyílt próba a Katonában

Kultography írása itt: - 2012-01-28 14:25

Az előadást március 20-án a Művészetek Palotájában, május 4-én pedig a Katona József Színházban mutatják be. A próbára a belépés ingyenes, előzetes regisztrációt nem igényel - olvasható a színház honlapján.

Közös produkciójában a Katona József Színház, a Művészetek Palotája és a Budapesti Tavaszi Fesztivál a tízes, húszas, harmincas évek zenei kölcsönhatásait keresi Skandináviától a Balkánig, Ibériától Kelet-Európáig szövegben és zenében, hat színész és az őket kísérő zenekar előadásában. A szereplők egy-egy nemzet képviselőiként az adott kultúrkör kávéházi zenéitől indulnak el és mutatják be a korabeli Európa szalonzenei világának formálódását. Teszik mindezt eredeti hangszerelésben és eredeti hangosítással - azaz szinte hangosítás nélkül - olvasható a produkció ismertetőjében.

A korszak kontinentális slágerei német, olasz, görög, lengyel, francia, finn, portugál, jiddis és magyar nyelven szólalnak meg, jelképezve azt a kulturális olvasztótégelyt, ahol élünk, amit Európa az elmúlt kétezer évben jelentett és ma is jelent.

A korabeli figurákat Jordán Adél, Kocsis Gergely, Nagy Ervin, Ónodi Eszter, Rezes Judit és Tasnádi Bence jeleníti meg, az előadás rendezője Pelsőczy Réka. Az előadás díszlettervezője Cziegler Balázs, a jelmeztervező Tihanyi Ildi, a zenei vezető Márkos Albert.

A Művészetek Palotájában a bemutatót követően március 24-én és március 29-én is látható a produkció.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása