Az ír születésű szerző saját elmondása szerint olyan világba kalauzolja az olvasóit, ahol ő sem járt, így elnézést is kér, ha művében tárgyi tévedéseket találunk. Ezt persze bárki elnézheti neki, hiszen nem sokan fordultak meg Moszkvában az 1930-as években, különösen nem a szovjet titkosrendőrség kihallgatószobáiban.

A szent tolvaj ugyanis ide kalauzol minket, ahol Alekszej Koroljev, a milícia bűnügyi nyomozója kezd el dolgozni egy kegyetlen gyilkossági ügyön, amelyben egyszerre érintette a "burzsoá" Amerika, a keresztény egyház, és természetesen a dicsőséges Szovjetunió. Azonban (és ez a volt szovjet érdekszférában felnövők számára-vagyis nekünk nem nagy meglepetés), a vörös kígyó bizony néha nem csak másokra vadászik, de a saját farkába is beleharap. A történet elmesélésébe itt nem fognék bele mélyebben, ezen izgalmakat meghagyom az olvasóknak.

William Ryan annak ellenére, hogy nem sok köze volt sem a korhoz, sem a helyszínhez, nagyszerű érzékkel festi meg a forradalom utáni Moszkvát, ahol az egyébként elképesztő tudással bíró nyomozó is elvakultan hisz abban, hogy a sok rossz mind azért történik, hogy a proletárdiktatúra végső győzelmet arathasson. Ahol ez a vakhit megfér a kabátzsebekben vetett keresztekkel, és a lehallgató mikrofonok sercegésével az emberek hétköznapjaiban. A könyvnek talán egyetlen hibája van, és ez a terjedelem. A szerző fontosnak tartotta a körülmények pontos leírását, és az ő védelmében szólva ezek az életképek nagyon szórakoztatóak lehetnek azon olvasóknak, akik elég távol éltek ettől áporodott hamis mosolytól, amit szocializmusnak nevezünk. A magyar olvasók viszont ezeket a részeket valószínűleg inkább unalmasnak tartják, hiszen régi balatoni nyaralókban, és nagyszüleink házában temérdek díszletét találják a korszaknak.

Talán ezért is van, hogy a regény végére érve nem éreztem a teljes feloldást, és itt nem csak arra gondolok, hogy A szent tolvajnak lesz folytatása, hanem arra az egyszerű tényre, hogy egy ilyen hazug rendszer bűnügyeiben elfakul az igazság. Nincsen fekete és fehér, csak szürkéből van sötétebb és világosabb árnyalat. Így a főhős nyomozó sem szerethető, mert ő is része ennek az igazságtalan egésznek. De ezért is ajánlom a könyvet azoknak, akik egy ilyen kétszínű, kifordítható köntösbe bujtatott krimire vágynak, mindenképp élvezetes olvasmány.

Mert semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Még ha az is.