A Budai Vár területén található egykori Várszínház épületében működik ma is a Nemzeti Táncszínház - befogadó színházként. Számos csapat lép fel, sokféle stílus találkozik vagy épp "adja egymásnak a kilincset". Amikor először jártam ott, megcsapott gyermekkorom ismerős "szocreál" illata és hangulatvilága, közben valamiféle elegáns kultúrpalota-hatással keveredve. Én erről egyből az eklektikára asszociáltam, és talán bárki más is erre az eredményre jut, ha megnézi az ősszel kezdődő 2011/12-es évad bemutatóinak és programjainak listáját.

Ez az írás azért kapta a Kötelező táncok címet, mert van néhány olyan a programfüzetben, amelyről az újságírónak kötelessége írni, és amelyet a nézőnek pedig kötelessége megnézni. Mondhatni, ez az élet rendje.

Rögtön az elején váratlan fordulat: nem is táncelőadást ajánlunk. Egy szeptember 5-étől kezdődő fotókiállításon "Lennert Géza fotográfiái láttatni akarják velünk azt a másmilyen, csak általa észlelt világot, amely felett szemünk rendszerint átsiklik." Láttunk egy-két képet, mintha a természet lassú dinamikáját látnánk táncolni. Nem vicc, meg kell nézni! Aztán kiderül, hogy a kedves olvasónak teljesen más jutott az eszébe.

A fentebb említett fordulat tovább is tart, ugyanis szeptember 6-tól kézműves könyveket állítanak ki az intézmény galériájában, majd 17-én és 18-án a Kulturális Örökség Napokon az ország egyik legrégebbi teátruma betekintést enged a kulisszái mögé. Az érdeklődőket különleges sétára invitálják, melynek során bebarangolható az egész épület. A túra a hajdani klastrom pincéjétől a padlásig vezet: eközben megismerhetjük a templomból színházzá alakított intézmény történetét.

Aki szereti a modern táncot, annak ajánljuk Goda Gábor társulatának Bábel című előadását, amely "a szavak jelenkori zavarodottságáról, a test bölcsességéről, az érintések költészetéről szól" az amerikai Scott Wells koreográfiájában.

Marozsán Erika főszereplésével újítja fel a Bál című darabját Bozsik Yvette, a Nemzeti Táncszínház kérésére. Az október 8-ra kiírt előadást Ettore Scola A bál című filmje inspirálta, hangulatát pedig meghatározza a zene, amely ízelítőt ad a XX. század irányzataiból, a jazztől kezdve a sanzonig, a klasszikustól a modernig.

Aztán következik még egy fotókiállítás - ez már a táncról szól, a testről, amely tulajdonképpen a tánc jelenségének megalkotója, így mindig a figyelem középpontjában van. Persze mit nevezünk táncnak, amelyet a test szolgál, és meddig terjed ennek határa? Hol kezdődik az önkifejezés? Ha tudatosan figyeljük a testet, egy élet képeit fedezhetjük fel benne. Az ember élete, minden lelki történés leképeződik a testben. A fotós és a modell a képkészítés folyamatában alkotótárs, mindkettőjüknek újra és újra meg kell találniuk azt a mozdulatsort, azt a lendületet, amely kifejezi a fotót megindító érzést, gondolatot. Ezeket kutatja Velican-Patrus Dóra és Patrus Sándor fotográfusok. Munkáikon keresztül figyelemmel követhetjük két generáció, két nem, két különböző gondolkodásmód leképezését.

Sok egyéb tervezett program közül még érdemes kiemelni a Győri Balett előadását, amelynek bemutatója október 31-én viszont a Művészetek Palotájában lesz. Ez egy három tételből álló, kétrészes balett, amelyben minden tételt más koreográfus álmodott meg: Búcsú - Raphael Bianco, Exit – Kulcsár Noémi, Magyar Rapszódia: Fodor Zoltán.

És végül, de persze nem utolsó sorban A Gördeszkák koreográfiája. E darab koncepciójának alapjait Frenák Pál gyermekkori emlékképei adják. A műben a tinédzserek divatos sportszere szokatlan metaforaként jelenik meg. Az előadás világa a ’60-as évek hátrányos társadalmi helyzetből származó, állami intézménybe zárt gyerekek világát tükrözi. A gördeszkák mozgása többek között a benti világban lévő erőszakot, az érzések elfojtását jelképezi.