A rengeteg program és helyszín közül van néhány olyan is a Szigeten, amely az oda látogatók számára inkább perifériát jelent, de persze semmiképp sem rossz, hogy ezek ott vannak. Jó példa erre az European Meeting Point (az uniós közösségi ügyek iránt érdeklődőknek) vagy épp a Hungarikum Falu. A beharangozó alapján nem is rossz ötlet egy magyaros jellegű terület: legyen egy kis tér, ami kifejezetten a magyar népi kultúrát, a tradíciókat megtestesítő tárgyakat, ételeket, szokásokat és zenét jeleníti meg.
A tervek szerint a sátrakkal körbecsipkézett rétet tánc- és zenei bemutatók helyszínéül szánták, idén a szüreti bálok tematikája köré építve. Ebből kifolyólag a borkóstolás és a szüreti mulatságok, hagyományok játsszák a főszerepet.
Hát odamentünk, megnéztük. Nem mentünk jó időben, ezt elismerjük, mert épp akkor semmilyen rendezvény nem zajlott a területen (bár elvileg minden nap 17 órától szüreti felvonulást ír a programfüzet). Emiatt a Hungarikum Falunak otthont adó rét inkább egy helyes kis játszótérhez, vagy egy "óvatos" majálishoz hasonlított. Néhány kiürített sátor fokán műanyag szőlőfürtök ringtak, találtuk három kedves festett fatáblát, amely népies stílusú alakokat ábrázolt, az arcuk helyén pedig kivágott részbe téve mutogathattuk egymásnak a saját arcunkat. A terület közepére érve a történések vicces fordulatot vettek. A nyugalom szigete szürreális rosszalkodássá alakult: egy csapat hátizsákos punk (180-190 magas srácok) próbálgatta az oda készített gólyalábakat, hátha sikerül velük járni a magasban. Mi is kipróbáltuk, hát nem sikerült...se nekünk, se nekik - nem is olyan egyszerű. Az eszközök és használóik közötti kontraszt viszont nagyon vicces jeleneteket szült.
A Hungarikum Falu két legnagyobb baja az volt, hogy egyrészt átjáróházként funkcionált a környező programhelyszínek között, nem alkotott egységes szekciót, hanem szétesős hatást keltett. Másrészt a programok időpontja úgy volt kitalálva, hogy amikor jobb dolga nem akadt volna a látogatóknak, akkor itt sem találtak látványos vagy igazán szórakoztató programot, viszont amikor elkezdődtek a nagy koncertek, épp akkor indult be itt is az élet. Azt reméljük, hogy jövőre jobban "rágyúrnak" erre a témára, nem feltétlenül a "most mutasd meg, magyar!" filozófia okán, hanem amiatt, mert a hungarikumok valódi közelségbe hozhatják a vidéki, hagyományőrző Magyarországot a modern világhoz, az érdeklődő fiatalokhoz.
Kommentek