"Először is köszönetet szeretnék mondani a reggeli műsor csapatának, nélkülük nem lennék ennyire kulturált - nevetett Sebestyén Balázs, aki a szakma és a közönség szavazatai alapján vehette át a megosztott VOLTfolió díjat. Sebestyén Balázs televíziós műsorvezetőként szintén elnyerte a VOLTfolió díjat.
„Igen nívós volt a jelöltek névsora, számomra éppen ezért már elismerés volt a többi jelölttel együtt megjelenni. Én azt az álláspontot képviselem, hogy a szórakoztatás is a kultúra része, és örülök, hogy ezzel a díjjal ezt a nézők illetve a szakmabeliek egyaránt elismerik.” - mondta Sebestyén Balázs.
A VOLTfolió Kulturális Médiadíjat 2001 óta a szakmai kuratórium által felkért félezer szakmabeli jelölése, majd a közönség szavazata alapján ítélik oda azon médiaszemélyiségeknek és médiumoknak, akik és amelyek a kultúra közvetítéséért a legtöbbet és a legjobb színvonalon tesznek. Az elsősorban zenészek, producerek, kulturális menedzserek, rendezvényszervezők és médiaszakemberek értékelése, illetve a közönség voksai alapján odaítélt díj az egyik legnagyobb presztízsű elismerés.
Kommentek