Azokat, akik valamiképpen különböznek a nagy átlagtól, az úgynevezett „normálistól”, még ma sokan hajlamosak furcsának látni. Ne adj’ Isten, másként kezelni, kirekeszteni. Pedig már sokaknak nem ismeretlen kifejezés az autizmus, vagy az Asperger-szindróma. De csak nagyon kevesek tudják, mit is jelent ez ténylegesen, milyen vele, benne élni.  Kartali Zsuzsanna könyve, az Anyacsavar és Kockafej erről szól.

Ez a rövid regény akár napló is lehetne, még ha nem is feltétlenül dátumra pontosan, vagy napi szinten avat be Anyacsavar és Kockafej hétköznapjaiba, Zsombi születésétől egészen napjainkig. Mégis megismerhetjük belőle mindennapi örömeiket, bánatukat, nehézségeiket és sikereiket. És talán kicsit közelebb hozza hozzánk, „átlagos” emberekhez különleges társainkat és szeretteiket, akik ezzel a betegséggel élnek.

Zsombi Aspergeres, vagy ahogy Édesanyja írja, aszpis.  Sokan tudják – vagy tudni vélik – mivel is jár ez, az autizmus enyhébb formája. Általánosan gyengébb képességű, saját világukba bezárkózó, de egy kiemelt területen zseniális emberekre gondolnak elsőként, némileg talán még mindig az Esőember című film hatása alatt. De mi történik, ha nem autizmusról, hanem „csak” Aspergerről van szó? Ha az a gyerek sehogy nem akar különleges képességeket mutatni? Ha mások szemében egyszerűen csak furcsa, kezelhetetlen, vagy nehezen viselhető?

Zsombi sokak szemében talán tényleg furcsa, különösebb érdeklődést igazán csak a számítógépek irányába mutat, de ebben sem olyan fokon zseniális, mint a hollywoodi séma alapján sokan azt várnák. Egészségesen valószínűleg egy teljesen átlagos kamasz fiút látnánk a buszon. Kockafej viszont nem átlagos. Mert az átlagosnál egyedibb, több szeretetre, türelemre, megértésre – és igen, olykor elnézésre – van szüksége.

Nehéz, és nem csak az írói vénát, de az anyai szívet is próbáló feladat egy gyermek betegségéről írni. Arról, hogy milyen érzés szembesülni a diagnózissal, milyen egyedülálló anyaként megküzdeni a napi problémákkal, milyen feladatot és kihívást jelent egy megfelelő iskola találása, még Budapesten is, nem is beszélve vidéki városokról. Hogy milyen feladatot jelent egy egyszerű buszozás. - És hogy milyen derültséget hoz ezekbe a mindennapokba a sok kedves „zsombiság”: a kitekert, vagy szó szerint értelmezett szólások, a meglepő meglátások, az apró sikerélmények, és ha végre engedi magát megpuszilni a kamasz fiú. Mert ez is egy siker, ahogy nagyon sok, számunkra apróságnak tűnő átlagos dolog.

Kartali Zsuzsanna a betegség és mindennapjaik ezen két oldalát úgy mutatja be, hogy bár a téma nehéz, mégsem érezzük nyomasztónak. Tárgyilagos, józan, nem kertel és nem ködösít, de minden szépségét is láttatja Zsombi és a család életének. Így végül „csak” különlegesnek, és nem furcsának látjuk őket. A regény az Athenaeum Kiadónál jelent meg.