Írtál ma már verset? Lehet, hogy fogsz. Ez volt a mottója néhány évvel ezelőtt a Pázmány egyetem Lackfi János nevével (is) fémjelzett kreatív írás programjának. Ez a mottó jutott eszembe, amikor kézbe vettem Szabó T. Anna és Lackfi János kötetét és általa részese lehettem egy spontán kortárs költészeti csodának, a verslavina néven népszerűvé vált versfolyamnak.

Történt ugyanis, hogy ez év elején Szabó T. Anna, elismert költőnőnk rendezgetvén (vers)sorait rábukkant egy műre, melyet néhány évvel ezelőtt az akkor negyvenéves költőtársának és barátjának, Lackfi Jánosnak írt A férfi, ha negyven címmel. Gondolt egyet és a verset kiposztolta, mire a megszólított játékos válaszverssel reagált - A nőci, ha negyven. És ekkor történt a csoda. A válaszvers örömére ugyanis hirtelen több százan kezdték nemcsak megosztani, de alkotni is a hasonló témájú verseket, igazi lavinaként árasztva el a Facebookot, s ami a legszebb az egészben, hogy mire ocsúdhattunk volna, az Athenaeum Kiadó jóvoltából már meg is jelent a #Verslavina antológia. Több kortárs költő is hagyta magát elsodorni a lavina által, és milyen jól tették. A kicsiny kötet tizenhat szerző művét foglalja magában, az előszót Nyáry Krisztián írta, a fülszövegen pedig Palya Bea, Lovasi András és D. Tóth Kriszta néhány témába vágó sora szerepel.

Tényleg csoda az, ami történt. A “csatározás” két eredeti résztvevője sem számított arra, hogy mit indít el nyíltszíni költői párbajuk, s a legkiforrottabb kampány sem tudott volna ennyi embert versírásra (és megosztásra!) késztetni. Külön kötetet érne egy válogatás a “laikusok” verseiből, hiszen tényleg kiemelkedő művek születtek. Bevallom, kissé csalódott is voltam, hogy az antológia kizárólag ismert szerzők műveire korlátozódik, ráadásul némelyik nem is a verslavina áradatában született, ám kifejezetten szimpatikus az a gesztus, amellyel a szerkesztők - felismerve e csalódás lehetőségét-  a kötet utolsó két lapját üresen hagyva arra szólítják fel az olvasót, hogy írja oda a kötetből kimaradt kedvenceit. Mint fogalmaznak: “A Verslavina egy közösségi oldalon indult, az internet demokratikus szabályai szerint. (...) Egy antológia demokratikusságának vannak határai.”

De vajon mi állhatott e hatalmas érdeklődés hátterében? Értjük persze egyfelől, hogy a téma örökzöld, és valószínű, hogy a múlt év végi, felháborodást keltő közszereplői megszólalások is aktuálissá tették a férfi és a nő szerepéről való gondolkodást, közbeszédet - ez tagadhatatlan. Ám az, hogy ennyien tollat ragadtak, valami mást is jelez. Igényt a művészi jellegű önkifejezésre és igényt a közösségre is. Hirtelen kézzelfoghatóvá vált, hogy hogyan is születik a vers, költőink jóformán a szemünk láttára alkották meg újabb és újabb műveiket, és ez elérhetővé tette kicsit őket magukat is. Mintha egy nagy közösségi workshopon ültünk volna mindannyian, egy közös és határtalan alkotói térben. Ha van olyan, hogy örömzene, akkor az, ami itt történt örömköltészet a javából. Jó volt megtapasztalni, napról-napra követni, együtt sodródni vele, jó, hogy kézzelfogható, lapozható formában is rendelkezésünkre áll.

És, hogy írtam-e ma már verset? Vers? Az miféle szerzet?