Kultography

Sajnálom: dal és klip a megbocsátásról

Sajnálom: dal és klip a megbocsátásról

Kultography írása itt: - 2016-02-19 10:49

Február 16-án 20 órakor az MR2 Petőfi Rádió „Petőfi Extra” című műsorában hivatalosan is bemutatkozott a közönségnek a Nomad vadonatúj dala, a Sajnálom. A 2014-es Hotel Polimer albummal komoly szakmai és közönségsikereket elérő zenekar már készített egy kiváló rádiós dalt a Légy jó formájában, de ezzel az új felvétellel egy minden korábbinál dallamosabb és fogósabb oldalát tárja fel a csapat.nomad_sajnalom_kiemelt.jpg

A szemfülesek már korábban is elcsíphették a nótát a közszolgálati rádióban, ahol február 15-én sikerrel debütált a szerzemény, és azóta napi két alkalommal már a rotációba is bekerült. A Sajnálom nemcsak fülbemászó dallamai és naprakész hangzása miatt tarthat számot a hallgatóság érdeklődésére, hanem a figyelemreméltó szövege okán is, hiszen egy sokak által nehezen kimondható szót helyez a középpontba.

nomad_sajnalom_borito.jpg

A dal - az Igazából társaságában, amely ugyancsak rajta lesz a készülő új albumon - február 19-én, pénteken 0.00 órától elérhető a különböző digitális felületeken (iTunes, Deezer, Spotify, Google Play Music, Apple Music), és a klipjére sem kellett sokat várni: a premierre pénteken 10 órakor a Nomad hivatalos YouTube csatornáján került sor.

A Sajnálom a rádiós és klipes bemutatkozással egyidőben az ország színpadaira is eljut, ugyanis a Nomad aktív koncertezéssel búcsúztatja a telet. A február 13-ai, debreceni fellépést követően a Road zenekar vendégeként számos városban lehet majd találkozni a zenekarral, de eközben önálló bulikat is tartanak: február 27-én az egri Sorompóban, március 11-én – hazai pályán – a kazincbarcikai Diamondban, április 22-én pedig a szolnoki Váróteremben játszik a Juhász Marci, Jánosi „Cicó” Szabolcs, Nagy Levente és Újvári Péter alkotta négyes.

nomad_turnedatumok.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása