Kultography

Gasztrofesztivál-dömping bikiniszezon előtt

Gasztrofesztivál-dömping bikiniszezon előtt

Szakács Kriszta írása itt: - 2015-04-30 08:07

Bár az április időként még bepróbálkozik némi riogatással, vitathatatlanul itt a tavasz - sőt, néha már a nyár is beköszön. Ez pedig egyet jelent a gasztro-fesztiválok dömpingjével, ezért hogy könnyebb legyen fejben tartani őket, készítettünk egy összeállítást a soron következőkből. Van belőlük néhány, íme:

kiikiikii.pngElsőként a Pálinkafesztivál nyit, amely idén végre belépő és kerítések nélkül, nagyobb alapterületen és rengeteg koncerttel is várja a párlatok rajongóit. A budapesti Városháza Parkban május 7-től várják a vendégeket az Év Almapálinkájával, és persze azért kézműves étel remekekkel is, hogy legyen mivel megágyazni.

Szintén május 7-én egy  felvonulással kezdi a hétvégét a FoodTruck Show. Az utcai kaják fesztiválja az Andrássy úton a Food Truck-ok közteres működéséért, másnap, május 8-án pedig már a Városliget melletti Dürer Piknik Parkban  várják az utcai kaják rajongóit, több, mint 50 kiállítóval. Lesz eszem-iszom, sőt, dínom-dánom is, a húsos, halas, gombócos, amerikai konyhás, tésztás, sőt vega jó ebédekhez utcazenészektől szól majd a nóta. A belépés itt is ingyenes, de fesztiválkártyás fizetésre érdemes készülni.

kiikiikii.png

A tavasszal együtt a fagyiszezon is beköszönt, ezért a magyar kézműves fagyik idén is felvonultatják legjobbjaikat a Magyar kézműves fagylalt napján, május 8-án. Az eddig csatlakozott fagylaltmesterek listáját itt találjátok, de ez még koránt sem végleges, érdemes az esemény Facebook oldalát is figyelni. Azon túl, hogy nekünk, rajongóknak 50%-os kedvezményt biztosítanak, egyes résztvevők ajándék gombócokkal is jótékonykodnak, és óvodákban, gyermek otthonokban, alapítványoknál szereznek örömöt.

Ha tavasz és nyár, akkor roséfröccs, persze azért van olyan tétel, amit vétek lenne vízzel szennyezni. A Budai Gesztenyéskertben a Rosalia várja vendégeit május 8. és 10. között a legjobb rosékkal, gyöngyözőkkel, habzókkal és pezsgőkkel. A Rosé és Pezsgő Kertbe mindössze egy visszaváltható - vagy emlékként megtartható - kristálypohár a belépti díj, ezért cserébe pedig nem csak fantasztikus italokat, de finom ételeket (Kolbice, Vörös Homár, Bolka, hogy csak a kedvenceket soroljuk) és jó zenét is kapunk.

sajt.pngTovább az italok vonalán, de már a következő hétvégén, május 14-17. között szezont nyit a Corvin Sörfesztivál. A malátarajongókat a Corvin sétányon cseh, német és magyar nap is várja, közel 30 kiállító, 100 csapolt és üveges sörével, és olyan különlegességekkel, mint a 80 napig érlelt dupla bak, chilis vagy gyömbéres, vagy szűretlen búza. Természetesen a szervezők itt is gondoskodnak napi betevőről, egy jó sörös csülök után még jobban csúszik egy stout. Ha még nem tudod, ez  utóbbi mit takar, mindenképp ott a helyed!

És hogy ez a hétvége is legalább dupla kihívások elé állítsa az ízlelő bimbókat és a gyomrot, a 3. Belvárosi Sajtfesztivál is várja vendégeit, ezúttal a Vajdahunyad Várában május 15-17. között. Több, mint 40 sajtkészítő finomságait kóstolhatjuk meg, de magunk is készíthetünk sajtot, végigsétálhatunk a kézműves sörsétányon, ihatunk termelői borokat, és - ha még bírjuk szusszal  - végigkóstolhatjuk a sajt jegyében észült fesztivál ételsort is.

Az ínyencek már valószínűleg lélekben erősen rákészültek az idei Gourmet fesztiválra, amit ezúttal május 21. és 24. között rendeznek meg a már jól bevált Millenárison. Az idei főszereplő a paprikás csirke, de jó szokáshoz híven ezt is újragondolva tálalják a kiállító éttermek. Sörben-borban, édességben, sőt egyéb finomságban sem lesz hiány a kiállítói névsor alapján, de ezek közül is a legjobbakból kínálnak válogatást.

Hogy ne csak a Fővárosban nézelődjünk, egy tökéletes tavaszi kirándulással is egybeköthető, de azért elérhető távolságban zajló boros programot is ajánlunk. Az Etyeki Borangoló a Pünkösdi hétvégén nem csak a környék kiváló boraival, de legjobb helyi kézműves termékekkel, helyi ízekkel, sőt, Pinceváltóval és gyerekprogramokkal is várja akár az egész családot.

inyenc.pngHa már birtokba vehettük végre a Várkert Bazárt, vétek lenne ezt a pazar helyszínt nem megtölteni fantasztikus ételekkel, italokkal és zenékkel egy májusi hétvégén. Úgyhogy a kínálkozó lehetőséget megragadva május 30-án és 31-én az Ínyenc Fesztiválon ki is próbálhatjuk, milyen is ez a tökéletes kombináció. Borászatok, pezsgő, nemzetközi bisztrókonyha, csokoládé, jazz, mi kellhet még?!

Talán még egy -már nem szezonnyitó - sörös mustra, hogy júniusra is ajánljunk valami üdítően szénsavas, kellemesen kesernyés, és végtelen számú variációban felvonultatott remeket. Szóval a Budavári Sörfesztivál, idén már 5. alkalommal, újra várja a "sörösöket", hazai, import és kézműves sörkülönlegességgel, koncertekkel, igazi utcabáli forgataggal, és sörbarátokra gondolva jubileumi jegyakcióval.

Idén talán mégsem leszünk tökéletes bikiniformában...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása