Beindította a Szegedi Ifjúsági Napok a motorokat, hiszen még csak év eleje van, de máris lelepleződött, hogy 2 év után Ákos az Igazán Turné 2015 állomásaként ismét fellép a SZIN-en.
A Szegedi Ifjúsági Napok fellépői tekintetében egyre nagyobb nevek látnak napvilágot. Mostanra már biztossá vált, hogy 2 év után Ákos az Igazán Turné 2015 keretében ismét fellép a fesztiválon. Az első körben bejelentett nevek alapján további fellépői a SZIN-nek a Punnany Massif, az Anna and the Barbies, Ganxsta Zolee és a Kartel, Majka és Curtis, a Péterfy Bori & Love Band, a Wellhello, a Supernem, a Leander Rising, az Ocho Macho, a FISH!, a Honeybeast, a Margaret Island, illetve megvan az első külföldi vonatkozású produkció is, ugyanis a Brains csapata Sian Evans énekesnővel (Kosheen) lép majd fel a zárónapon.
„Természetesen a külföldi előadókkal zajlanak a tárgyalások, több komoly kiszemeltünk is van, de biztosat csak akkor mondhatunk, ha már minden dokumentált. Remélem, februárban már nyilvánosságra hozhatunk egyet ezek közül is.” – tették hozzá a névsorhoz a szervezők.
Fotó: Máté Évi
Kommentek