Az év egyik meglepetéskönyve Csurgó Csaba Kukoricza című regénye. A Petőfi János vitézét újraértelmező fantasy minket is magával ragadott.

Vajon mit csinálna Kukoricza János, ha a XX. század Magyarországában élne? Ezzel a gondolattal játszott el Csurgó Csaba. És ha már, verses mese helyett meseszerű elemekkel, politikai szatírával gazdagított, ugyanakkor vérben is bővelkedő regényt kerített az árva juhászból hőssé lett Jancsi története köré.

Merész vállalkozás, ám a reklámszakemberként és az ezt a könyvet is kiadó Agave szerkesztőjeként megismert, eddig forgatókönyveket jegyző szerző – akárcsak hőse – remekül veszi a Petőfi Sándor által felállított akadályokat. A juhok helyett őrzött, mellesleg mesterséges intelligenciával felvértezett plüssállatok pont annyira billentik át a normalitás határán a Kukoriczát, mint a János vitézben a huszárok kalandjai. Elég persze arra gondolni, hogy mindkét mű egy eleve abnormális világban játszódik, ahol a hatalom kegyetlenségénél már csak az elnyomottak passzivitása erősebb. Amit azonban Petőfi néhány versszakkal elintézett, Csurgó Csabánál több száz oldalt tesz ki.

Talán túl sok is az a 660 oldal, az utolsó, a Tündérországban játszódó harmadban már erős kényszert érezhet az olvasó, hogy továbblapozzon, tartva attól, újabb kérdések vagy válaszok helyett megint újabb lövöldözésbe-kínzásba-öldöklésbe torkollik az aktuális fejezet. Az író mentségére legyen mondva, mindvégig tartani tudja a sodró lendületet – legyen szó akár a szellemes, pergő párbeszédekről vagy az akciókról.

A szerző különösebb politikai okfejtésekbe nem bocsátkozik, a Kukoricza nagyjából annyira mélyed bele az diktatúra elemzésébe, mint bármelyik James Bond-epizód. Mégis nehéz lenne nem látni bele semmit olyan elemekbe, mint a félresikerült harcosok „hasznosítására” szolgáló recski kőbánya, a tehetetlenséget felváltó diktatúra, vagy a rendszer mindent eltipró talpát nyaló művészek. De az a tény, hogy a regény jórészt saját életünk jól ismert helyein, a Nagykörúton, a Margitszigeten vagy a Balaton déli partján játszódik már önmagában nyomasztóvá tudja tenni a regény világát.

A klasszikusok persze arról ismerszenek meg, hogy évszázadokkal később is ugyanazt képesek mondani olvasóiknak, a Kukoricza azonban – talán akaratlanul – ennél tovább megy: rákényszerít minket arra, hogy felnőttként értelmezzük Petőfi elbeszélő költeményét. Mert hát, valljuk be, ötödikesként maximum az elnyomott juhász meg a pöffeszkedő hatalom ellentéte, a kutyafejű tatár meg talán még az országról országra vándorló sereg képe ragadt meg bennünk.

Azt meg mindenki döntse el, ki járt jobban: Petőfi Kukoriczája, aki a Tündérországot kaphatta jutalmul szenvedéséért, vagy Csurgó Csabáé, akinek az jutott, hogy megküzdjön a rendszer és az azt jelképező Tündérország démonjaival.