Kultography

Karácsonyi kalóriaégetés szuperhősökkel

Karácsonyi kalóriaégetés szuperhősökkel

Blahó Dávid írása itt: - 2014-12-27 15:15

img_8860_crop_resize.jpgMelyik az a zenekar ma Magyarországon, amelyik az erőlködés leghalványabb jele nélkül képes a saját dalai közé beépíteni a RATM, a Pendulum és a Kosheen slágereit, miközben másfél órán keresztül tolja egymás után a jobbnál jobb drum’n’bass nótáit? Erre a kérdésre ma Magyarországon csak egyetlen válasz adható. GALÉRIÁVAL!

Brains – Budapest, Akvárium Klub – 2014. december 26.

Igen, ez a csapat a Brains, akik elég masszívvá tették saját maguknak az év végét: először jött a Rossz vér feldolgozás, aztán egy új dal (Take You High), majd mindezt megkoronázták a december 26-i koncerttel. Nem lehet tehát azt mondani, hogy az öt srác a halászlé passzírozásával és az ajándékötletek összeírásával töltötte volna a karácsonyi előkészületeket…

img_8462_resize.JPG

A buli bemelegítéseként DJ Reza szórakoztatta és mozdította be a fokozatosan teltházassá váló NagyHallt, majd néhány percnyi színpadrendezést követően jött a Brains, és a Hurts-szel kezdetét vette a party. Tavaly a Full Range című lemezük az év egyik legjobb albuma lett, ám a koncert első felében inkább a korábbi himnuszokra (Blood Pressure, Jungle Style) koncentráltak. A hangzás kezdetben valóban dob’n’basszus volt, de idővel javultak az arányok.

img_9139_resize.JPG

Vendégként hamarosan érkezett Saiid (Akkezdet Phiai) és Ganxsta „hokiőrült” Zolee, hogy közösen adják elő a Rossz vért. Ezzel aztán még nem ért véget a Ganxsta Zolee és a Kartel 20. évfordulójának megünneplése, hiszen a formáció névadója maradt még a Boom a fejbe elektronizált verziója alatt is. Ez korántsem okozott akkora őrületet, mint az megtippelhető lett volna, ám mindez betudható annak is, hogy az Akvárium közönségének nagy része még rugdalódzóban rugózott a kiságyban, mikor a gettó gengszterizmus már vadul pörgött a Z+ tévében.

img_8701_resize.JPG

Rugózásban a Brains alatt sem volt hiány, és ahogy haladtunk előre a programban, úgy lett egyre eszeveszettebb a lábmunka a tört ütemekre. A bandát vezető MC Columbo nem sokat konferált, így tényleg megállás nélkül gördültek elő a dalok, amelyek egytől-egyig koncertre íródtak. Különösen nagy üdvrivalgás fogadta a Ladies Obsessiont, a Positive People-t és az új klipnótát, a Take You High-t is. Felbukkant a színen KRSA (PASO) is, akivel a True That csendült fel, ami lemezen nagy királyság, itt azonban kicsit lapos volt, és mintha a két énekes is helyenként hamiskás régiókba tévedt volna.

img_9183_resize.JPG

Nem maradhatott el MC Zeek sem, és vele a Refresh the Style meg a Lyrical Slaughter, a finisbe kanyarodva pedig jött a Your Desire és a nagy ugrálást eredményező Real Talk – mindez megbolondítva itt-ott Kosheen, Tarantula (Pendulum) és „dú vatt déj tócsa” (RATM) részletekkel. A ráadás aztán a maradék energiát – meg remélhetőleg az elmúlt napokban felfalt bejgli utolsó lerakódott morzsáit is - kifacsarta mindenkiből: Superheroes (kééész!), Blazing (ahh…) és az elmaradhatatlan koccintással kísért BP Tours (az a típusú dal, amiből tíz egymást követő meghallgatás sem elég).

img_9163_resize.JPG

„Az van, hogy szeretünk benneteket!” – kiáltotta a vége felé Columbo, és amit az ősz elején nyilatkozott nekünk, az december egyik utolsó estéjén is ott volt az orrunk előtt: a Brains nem a nagy megfejtések zenekara, hanem megkapod fullosan a látványt, a zenét, és aztán táncolj, őrülj meg, felejtsd el a gondjaid, és bulizz, amíg az erőd engedi. Valami azt súgja, hogy az áprilisra ígért új lemez sem lesz gyenge eresztés, és ahogy az élő teljesítményük, úgy az is bátran odaállítható lesz bármilyen nyugati produkció mellé.

Fotók: Demjén Zoltán

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása