Kultography

Búcsú Középföldétől

Búcsú Középföldétől

Pataki Anita írása itt: - 2014-12-17 16:55

A hobbit - Az öt sereg csatája (12) egy tizenhárom éve megkezdett, epikus kaland végső (?) lezárása minden fantasztikumra nyitott filmimádónak, így nehéz róla objektívan beszélni. Persze attól még muszáj lesz, főleg, hogy egyáltalán nem hibátlan alkotás. De az is biztos, hogy aki annak idején beleszeretett Középföldébe, az most nehéz szívvel, elszoruló torokkal és talán a jótékony homályban kicsorduló könnyeket törölgetve áll fel a moziszékből. És ez jól is van így.

hobslid.jpg

watch-the-eerie-new-teaser-trailer-for-the-hobbit-the-battle-of-the-five-armies.jpgÉlénken él bennem is az emlék, ahogy anno A gyűrű szövetsége alatt úgy kellett kézzel visszaemelni a helyére leesett államat (és most nem viccelek), mert nyitott szájjal bámultam a vászonra az első sorok valamelyikéből. És, még ha ez az első, tiszta és varázslatos élmény nem is tudott többé megismétlődni, minden egyes alkalommal ugyanolyan gyermeki lelkesedéssel oldódtam fel a vászonra vitt Tolkien-világban. Amivel gondolom minden rajongó ugyanígy van. Ez nem jelenti azt, hogy ne látnám A hobbit-trilógia hibáit, (mert van neki bőven) sőt, éppen ezért dühösebb is vagyok miattuk, mert nagyrészük elkerülhető lett volna, de ez mégiscsak egy korszak és egy nem mindennapi filmélmény lezárása. Amibe akarva, akaratlanul beleborzong az ember.

Az öt sereg csatája pedig bőven ad lehetőséget a jóleső borzongásra - sajnos a kevésbé jólesőre is, de arról majd később. A hobbit utolsó harmadában a törpök által elfoglalt Magányos Hegy előtt folyó, csak a felszínen a pénzről szóló csatározásokat követhetjük végig. A törpök mellett a Thranduil (Lee Pace) vezette erdőtündék és a felperzselt Tóvárosból kimenekült emberek is ugyanúgy igényt tartanak a hegy gyomrában megbúvó hatalmas kincseknek legalább egy részére, de hamar kiderül, hogy nem ez a legnagyobb bajuk. Szauron éledező erejének nyomán ugyanis az orkok is megindulnak az aranyon marakodó, így botormód egy helyre csoportosuló seregek ellen. A kérdés már csak az, hogy a törpök királyává előlépett Thorin (Richard Armitage), az ugyancsak vezetővé avatott Bard (Luke Evans) és Thranduil, a kevély tündekirály képesek lesznek-e félretenni a kicsinyes ellenségeskedésiket és összefogni a támadó gonosz ellen.

the-hobbit-the-battle-of-the-five-armies-luke-evans.jpg

A szükségszerűen kevés helyszínre szoruló történetet (egyetlen völgyről van szó csupán) a film a mellékszálak (Legolas és Tauriel felderítő-akciója, Gandalf kiszabadítása, az orkok készülődése) behozásával próbálja oldani, amivel ügyesen megtöri a végeredményben stratégiajátékká egyszerűsödő cselekményt. Persze végül mindenki egy helyre kerül, és megkezdődik a többfrontos küzdelem, de addig is legalább többet láthatunk, mint hogy Thranduil ül a sátrában és lenézően parancsokat osztogat, legyen Lee Pace bármilyen zseniális is. Lényegében egy lassan építkező, egyetlen csatára kiéleződő háborús filmben érezhetjük magunkat, ami tele van unalmasnak tetsző pillanatokkal, céltalanul lézengő alakokkal, hogy aztán odacsapjon, amikor elkezdődik az akció. Csupán annyiban különbözik egy XX. századi háború epizódjától, hogy itt tankok helyett ogrék, lovak helyett harci vaddisznók, hataloméhes tábornok helyett aranyszőke tündekirály indul hadba egy mondvacsinált ellenség ellen, a pénzért. Hogy aztán egy harmadik oldalról támadó, valódi gonosz helyrerázza az eltájolódott morális iránytűket. Mintha ez a film kissé aktuálisabb lenne, mint azt egy fantasytól várná az ember...

thorin.jpgA morális felelősség, a tisztesség, az őszinteség, szeretet, önfeláldozás témái egyébként is végig előtérbe vannak helyezve, ami igazán jót tesz a filmnek, hiszen pont ettől több a Tolkien-univerzum, mint egy kardozós-varázslós tucattermék. A film egyik legjobb, legizgalmasabban megoldott jelenete például Thorin belső viaskodása, pedig vajmi kevés akció található benne. A belső harcok vagy az egymással viaskodó büszkeségek csatái ugyanolyan lebilincselőre sikerültek, mint a tényleges összecsapás, és ugyanúgy keserű és fájó a lezárásuk, mint bármilyen háborúnak. Ez a győztes csata utáni, felszabadultnak és boldognak mégsem mondható vég az egész filmre igaz: Bilbóval együtt nézőként is egy hosszú, talán túl hosszú út után a végére értünk valaminek, ami már a részünkké vált, és most furcsa lesz nélküle.

És éppen emiatt a kijózanítóan reális, nem túlcukrozott fővonal miatt olyan dühítőek azok a szájbarágós, túlfuttatott "beszéljük meg mi történik, mi lesz ezután és azt is mondjuk ki, mit érzünk, hátha valakinek nem esne le" - jelenetek, amelyeket nyugodtan a vágószoba padlóján lehetett volna hagyni. Ha már ilyen remek színészeket válogattak össze a filmhez jobban is lehetett volna bízni abban, hogy ki tudják fejezni az érzelmeiket szappanoperás elmesélés nélkül is.

the-hobbit-the-battle-of-the-five-armies3-600x325.jpgUgyanígy Howard Shore csodálatos zenéje is jóval többre érdemes, minthogy végig mickeyegerezve  kövesse le a szereplők minden egyes mozdulatát, jelezve a nézőnek, hogy éppen mit kellene érezni. (Értem ez alatt, hogy az éppen látott karakter mozdulatait és érzelmeit egyfolytában szorsan követi a zene ahelyett, hogy szabadon folyna a háttérben.) Bilbó és Gandalf szerepét kvázi az események narrálásárá lecsökkenteni nem volt rossz döntés, igazából nem hiányoznak, csak ha már ennyiben kimerül a jelenlétük, akkor azok az odavetett félmondatok igazán sikerülhettek volna valóságosabbra is. Az egyetlen jelentős időt vásznon töltő női karakter, Tauriel használata felett érzett csalódottságomat pedig csak azért nem fejtem ki, mert azzal lelőnék egy fontos "poént". Legyen annyi elég, hogy ha már, teljesen szükségtelenül, behoztak egy eredetileg nem létező női karaktert és eddig sikerült is normálisan vezetni, akkor igazán adhattak volna neki értelmesebb célt, mint hogy tipikus, megmentésre váró királylánnyá "alacsonyodjon". 

Nem tekinthetünk el Az öt sereg csatájának hibáitól, de azt mindenki maga döntse el, hogy ezek mennyire befolyásolják a film élvezetében. A hobbit-trilógia és az egész filmes Tolkien-univerzum lezárása egy lenyűgöző, sokszor szívszorító, remek jelenetekkel tűzdelt, ám messze nem tökéletes fantasy lett, ami amellett, hogy egy filmtörténeti sorozatot zár le, garantáltan megérinti a rajongók szívét. Ez azért nem is olyan rossz karácsonyi ajándék...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása