Kovács Noémi második bűnügyi regényében ismét egy sorozatgyilkos bolygatja fel a Teve utcai rendőrpalota nyomozócsoportjának életét. A Gyilkos vágy azonban nem csupán egy izgalmas krimi, de általa betekintést nyerhetünk a magyar rendőrség életébe is, és olyan részleteket tudhatunk meg, amikre átlagemberként esélyünk sem lenne.

Kovács Noémi tavaly megjelent regénye, a Lélekölő után beváltotta ígéretét, és második Peter Page-regénye már sokkal részletgazdagabb és kidolgozottabb lett, mint az előző.

A magyar felmenőkkel rendelkező amerikai nyomozó élete, ha lehet, csak még bonyolultabb lett a Normafás gyilkos ügye óta. Borzalmas migrénjeit már eszméletvesztős rohamok is kísérik, melyek nem csupán magánéletét, de a munkáját is megnehezítik. Miközben Page-nek önmagával, az orvosokkal és a főnökével is meg kell küzdenie, egy a szerb alvilágra jellemző módszert alkalmazó gyilkos jelenik meg Budapesten. A gyilkosság azonban csak elsőre tűnik egyszerűnek. Hamar kiderül, hogy a helyzet sokkal bonyolultabb, és ami elsőre jelentéktelennek tűnt, később megoldással szolgálhat mindenre.

A történetről azonban nem szeretnénk többet elárulni, legyen csak meglepetés a dolgok alakulása, hiszen egy kriminek pont ez a váratlanság adja meg az igazi ízét. A Gyilkos vágy pedig egy jó krimi, kellő mennyiségű izgalommal és bonyodalommal. A regény érdekességét az adja, hogy nem fiktív környezetben játszódik. Budapest, a Teve utcai rendőrszékház, a vidéki rendőrőrsök és a szerb alvilág is mind hitelesen jelennek meg a történetben. Nincsenek másodpercek alatt elkészülő DNS-elemzések, mint az amerikai sorozatokban, nem két nap egy ügy felderítése, hanem hosszú hetek, hónapok, sőt gyakran évek kemény munkája. Épp ezért az olvasó úgy érezheti, mintha nem is egy krimit, hanem egy igazi nyomozó jelentéseit olvasná. Az írónő nem ferdít, nem szépít semmin. A magyar helyzet olyan amilyen, de ettől még a gyilkosságoknak a végére kell járni.

A regény egyik legnagyobb erőssége a részletessége, de sajnos sokszor ez a gyengesége is. Nem lehet egyszerű íróként eldönteni, mik azok a momentumok, amiket érdemes pontról pontra leírni, és mi az, amit fölösleges ennyire elaprózni, mert csak megakasztja az olvasót. A Gyilkos vágyban pedig többször is belefuthatunk olyan részletes napi rutin leírásokba, amik igazából nem osztanak vagy szoroznak a történet és a hitelesség szempontjából, de még a karakterek jellemzés szempontjából sem. Ezt leszámítva, azonban egy nagyon jól kidolgozott történetről van szó. A karakterek, még a mellékszereplők szintjén is alaposan megformáltak. Az első regényből az olvasóban leginkább csak a főszereplő Peter Page személye maradhatott meg, ezzel ellentétben a második könyv után, már most tudom, hogy Kovács nyomozóra, Csapóra és Neidermüller ezredesre is jó barátként fogok visszaemlékezni, és épp ezért már alig várom a következő Peter Page-krimit.

Az Athenaeum kiadó gondozásában megjelent Gyilkos vágyat minden bűnügyi regény szerető olvasónak jó szívvel ajánljuk. Végre egy olyan magyar krimit vehetnek a kezükbe az olvasók, ami hiteles képet fest a magyar rendőrség munkájáról, és mindeközben megtalálható benne a műfaj minden szórakoztató eleme.