Az épületegyüttes régi-új fényéhez méltó ünnepségsorozattal egybekötve végre újra birtokba vehetjük az egykori Ifipark gyönyörű épületeit, sétányait, ami a felújítást követően a korábbi lepusztult kép helyett ismét a város dísze lesz.
Bár a felújításra közel harminc évet kellett várni, és ez idő alatt a Bazár már-már elkeserítő állapotba került, a felújítás után szép és hasznos tereket kap vissza a város.
Az átadót április 3-án, délelőtt 10 órakor tartják, amit ünnepi műsor követ többek között Danis Lívia színművész, Kokas Katalin hegedűművész, Miklósa Erika, illetve Sebestyén Márta közreműködésével.
Az április 3-ai átadást és az ünnepi műsort követően a déli paloták tereiben három kiállítás is nyílik. A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Ostromok és hétköznapok címmel a Várkert Bazár területének történetét mutatja be a felújítás során fellelt régészeti emlékek alapján. A modern reneszánsz derült idomai című tárlat a zseniális tervező, Ybl műveiből válogat. Az Egy építkezés képei című fotókiállítás pedig a rekonstrukció munkálataiba ad betekintést.
Április 4-én fogadást tartanak azok tiszteletére, akik az épület megmentéséért csaknem két évtizeden át dolgoztak, másnap pedig az Ybl Egyesület szervezésében lesz koszorúzás a 200 éve született Ybl Miklós szobránál. A szervezők április 6-áig korhű jelmezekbe öltözött idegenvezetőkkel várják az érdeklődőket, akik vezetett, zenés túrákon tekinthetik meg a Várkert Bazárt.
A második ütemben (augusztus 28-ig) pedig befejezik a multifunkcionális rendezvényterem, a mélygarázs valamint a budavári királyi kertek rekonstrukcióját, és ekkorra megújul a Lánchíd utca is.
További információk a felújításról és a programokról a www.varkertbazar.hu oldalon találhatók.
Kép: Várkertbazár hivatalos oldala
Kommentek