Jóképű, gyönyörűen énekel és még tangózik is. Kell ennél több, hogy egy férfi levegyen egy nőt a lábáról? Valószínűleg nem sok minden, mert az Uruguay-i születésű Erwin Schrottnak világszerte rengeteg hölgy rajongója van, április 2-án pedig várhatóan a magyar hölgyeket is elkápráztatja a Vígszínházban, ahova a Rojotango Live című estjével érkezik. A Budapesti Tavaszi Fesztivál vendégeként hazánkba érkező művésszel beszélgettünk, akinek egy különleges kívánsága is van a magyar közönséghez.

A fiatalok általában vagy pop- vagy rockénekesek akarnak lenni. Hogy jött, hogy ön mégis inkább operát énekelne?

Egyszerűen csak így történt: eldöntöttem, hogy operaénekes akarok lenni. Hiszek abban, hogy ha valami iránt elhivatottságot érez az ember, akkor a lehető legtöbbet meg kell tennie azért, hogy kövesse azt az álmát, még ha furcsának tűnik is az adott dolog. Semmi rossz nincs abban, ha valaki popsztár vagy focista akar lenni, de nem minden gyerek vágyik ezekre. Van olyan gyerek, aki operaénekes akar lenni, én az egyik voltam közülük.

Uruguay-ban nem furcsa, ha egy kisfiú ezt a pályát választja?

Amikor gyerek voltam Uruguay-ban még diktatúra volt. Emlékszem a kijárási tilalomra, a nehéz időkre és arra, hogy néma zongoránál gyakoroltam a konyhában. A karrierválasztás természetesen később jött, bár mindig is szerettem az előadóműészeteket. A végső döntést azonban később, a tinédzserkorom végén hoztam meg. Lehettem volna ügyvéd is, de végül úgy döntöttem, hogy inkább kottákat tanulok, mintsem jogi paragrafusokat. 

Hogyan jött a tangó az életébe?

Az édesapámnak köszönhetően a tangó zene az első dolgok között van, amire emlékszem, ugyanis apu minden reggel, amikor felkelt azonnal bekapcsolta a rádiót, amiből áradt a zene – még ma is ugyanígy csinálja.Volt, hogy úgy is ébresztett, hogy a fülemhez tette a rádiót, amelyből az a zene szólt, amit ő imád. Így általában tangó és opera énekesekre ébredtem reggelente. Így hamar megtanultam szeretni a klasszikus zenét, az operát és a tangót, köszönhetően a szüleimnek. Hamar rájöttem, hogy nem csak hallgatni szeretem ezt a zenét, hanem szívesen énekelném is.

Tangózni is tud?

Természetesen!

Hogyan illeszkedik egymáshoz az opera és a tangó?

Mindkét zene tele van szenvedéllyel: az opera erős érzelmekről, érzésekről – ezek között olyanokat találunk, mint a szerelem, kétségbeesés, düh, bosszú, szomorúság, boldogság... –  szóló történetet mond el, ezeket hosszan kibontva, három órán (vagy akár még tovább) keresztül. Ugyanezt a tangó zene három perc alatt teszi meg.

Mit nehezebb énekelni: operát vagy tangót? 

Igazából egyikről sem mondanám azt, hogy nehezebb, mint a másik. Csak különbözőek: más énektechnika szükséges az előadásukhoz. Az operát az ember társulatban énekli, a színészek kommunikálnak egymással a színpadon, a karakterben játszanak, miközben egy nagy zenekar játssza a zenét. A tangóéneklés általában szólóelőadás, minden dalnak megvan a maga története. Ez a különbség köztük és ez a szépségük is.

Az eddigi szerepei közül, melyik volt az önhöz legközelebb álló karakter?

Vicces karaktereket szeretek megformálni, mert élvezem, ha mosolyt csalhatok a közönség arcára. Az egyik kedvencem Donizetti Szerelmi bájitalából Dulcamara karaktere. Látja, a zeneszerzők, aki az olyan mély hanghoz, mint az enyém kétféle karaktert képzeltek el: vagy a története gonoszát írják ránk, vagy a vicces srácot. Dulcamara az utóbbi: annak ellenére, hogy sarlatán, nem gonosz, csupán egy kicsit átveri az embereket azzal, hogy az olcsó bort, amit árul, csodaszernek tünteti fel. És imádom, ahogy viselkedik a színpadon! A gonoszok is érdekesek, mert velük felfedezhetem az emberi jellem sötét oldalát, de az igazság az, hogy semmi sem lehet jobb, mint megnevettetni az embereket.

Mit gondol, melyik a világ legjobb operája?

Ó, nem tudom. Az éppen aktuális hangulatomtól függ... Néha úgy ébredek fel, hogy Verdi őrült vagyok, egy másik napon nem tudok Mozart nélkül élni, harmadnap pedig azt érzem, meghalnék, ha a francia operák nem léteznének... Nem tudok választani, imádom az operát, igazából mindenféle zenét imádok, nem tudok nélküle élni.

Említettük, hogy különleges kérése van a magyar közönséghez. Mi ez pontosan?

Április 2-a az Autizmus Világnapja, ilyenkor az emberek általában kék szalagot viselnek, hogy kifejezzék támogatásukat. Mi ezzel szemben azt szeretnénk kérni, hogy, akik eljönnek az estére, azok viseljenek valami kéket aznap. A kék bármely árnyalatát választhatják és lehet szó csak egy ingről, nyakkendőről vagy akár teljes kék öltözetről is, bármiről, ami kék. Tényleg bármi megteszi. Szeretnénk az előadás végén egy csoportképet csinálni, amelyben mindenki kékben van, hogy ezzel is kifejezzük a támogatásunkat.