Iványi Pál hatalomvágyból ölt. Áldozatát a Lánchídról lökte le. Mindezt három évvel ezelőtt – ezt derítettük szombaton délután verőfényes napsütéses időben négy főből álló kis csapatunkkal. Az idei Danube Flow – Hív a Duna! című rendezvénysorozat második programján vettünk részt, remekül éreztük magunkat.
Az elején, rögtön az első esemény után leszögezhetjük: a Danube Flow - Hív a Duna! egy remek ötlet, amely családoknak, barátoknak, szerelmespároknak és egyedül a várost róni szeretőknek egyaránt remek programlehetőséget kínál, mindezt a támogató Coca-Colának köszönhetően ingyen. A program a Batthyány térről indult, könnyed, körülbelül egy-másfél órás sétát jelentett, attól függően, hogy ki milyen tempóban haladt, keresgélt, kutatott. Köszönhetően valószínűleg a jó időnek is, az esemény hihetetlen népszerűségnek örvendett: már, amikor a kiinduló pontot kerestük tudtuk, hogy nem lehetünk rossz helyen, mert a Batthyány környékén szinte csak olyan embert lehetett látni, aki egy kis feladat lapot bújva közlekedik és keresi a leírásban szereplő pontokat. A kellemes séta egyben játszva tanulás is, hiszen olyan információka tudhattak meg a résztvevők, hogy például hol állt a Kossuth-híd, hogy hol van Batthyány szobra a téren, illetve kutakodhattak a megszépült Március 15. téren is, ahol a séta célállomása volt. És talán ez volt az egyetlen picit negatív pontja a programnak: a kiírásban a szervezők nem tájékoztattak, hogy autóval nem feltétlen érdemes menni, mert nem ugyanott lesz a vége, ahol a kezdet. Így a mi csapatunkból „kegyetlen módon" egy embert egy bizonyos pont után ki kellett hagyni, hogy az autót odahozza a célhoz. Azzal nem terveztünk, hogy még vissza is kéne menni az autóért és a program utáni időbeosztásunk nem engedte meg azt, hogy egy órányi sétaútra hagyjuk a kocsit.
A remek, élvezhető, könnyen értelmezhető leírásnak köszönhetően a nyomozás igazi élmény volt, senki olyannal nem találkoztunk, aki ne érezte volna jól magát a rendezvényen. Ebben az évben összesen nyolc alkalommal várják majd az érdeklődőket a különböző érdekes rendezvényeken. Legközelebb április 22-én, a Föld napján egy dobos workshopot tartnak majd a Nehru parton. Az erre érkezőknek egy két óra hosszú, doboktatással és jammelessél egybekötött mesés duna-parti élményt ígérnek a szervezők. Az érdeklődőknek előzetesen hangszerkészítő tippeket küldenek majd, hogy már azokkal érkezhessenek a szabadtéri nagy közös zenélésre. Május 8-án pedig az Öleld meg a Dunát! elnevezésű eseményre kerül majd sor. A kezdeményezés egy a Szabadság hidat és az Erzsébet hidat összekötő emberlánc akció (flashmob), amelyhez kétezer emberre lesz szükség. A programokról bővebben a www.hivaduna.hu oldalon tájékozódhattok.
Fotó: Domaniczky Lajos
Kommentek