Már amikor a borítófülen lévő ajánlásokat olvastam (Verebes István, Bíró Krisztina, Hernádi Judit, Donáth László, Rácz Zsuzsa tollából), biztos voltam abban, hogy kincset tartok a kezemben, amelynek legnagyobb erénye, hogy megíródott, megjelent és elolvashattam. És most ajánlom mindenki szíves figyelmébe, hogy olvassa el Sándor Erzsi Szegény anyám, ha látnám című könyvét.

Mindenki. Ne csak az, akinek vak gyereke van. Vagy vak rokona, barátja, ismerőse. Ez a könyv ugyan nem akar több lenni, mint egy anya visszaemlékezése arra, hogyan küzdött meg a gyereke fokozatosan beálló vakságával, mégis több lett annál: egy tanító erejű elbeszélés arról, hogyan lehet egy fogyatékkal élőt ténylegesen integrálni egy családba, egy iskolába, egy életbe, anélkül, hogy folyamatosan „kitörölnénk a hátsó felét". Tulajdonképpen akár kötelező olvasmánnyá is tehetnék. Legalább pedagógusoknak.

Minden látó egyformán látó, de minden gyengénlátó vagy vak a maga módján az – mondanám Anna Karenina híres gondolatát kicsit elferdítve. Pedig a könyv után inkább a Rejtő idézetek közt kéne inkább kutatnom. Azok közt lelhetném meg Sándor Erzsi és fia, Tomi életvidámságát, közvetlenségét, őszinteségét, öniróniáját.

A Szegény anyám, ha látnám nagyon őszinte könyv, anélkül enged a családi színfalak közé, hogy közönségesnek érezném a kitárulkozást. Minden egyes történet a lelkükből szól, kiteszik azok elé, akit érdekel. És engem érdekelt. Talán csak ott pironkodtam kicsit, amikor Sándor Erzsi házasságának elmúlásáról olvastam. Úgy éreztem, nem vagyok rá méltó, hogy megtudjam, hogy az egyik orvostól a másikhoz rohangálások közepette hogyan felejtettek el egymással kommunikálni…

A legmaradandóbb élményem a könyvről mindezeken túl az, hogy milyen sokszor felnevettem hangosan. Nem lehet nem nevetni, amikor egy régi ismerőstől megkérdezi Sándor Erzsi, hogy vajon még mindig dobálja-e a szemét, mint kisgyerekkorában (mármint ugye az üvegszemét)? Lehet, hogy ez így most nem vicces, de ott és akkor, abban a közegben olvasva nagyon is az.

Ami még különössé teszi a kötetet, hogy nem csupán az anya mesél. Tomi is hozzászól a történetekhez, megjegyzéseket fűzött hozzájuk arról, hogy ő mire, hogyan emlékszik. Nagymamára, testvérre, biciklizésre, görkorizásra, búvárkodásra, gitározásra, vakodára, rendes iskolákra, nyaralásokra, öltözködésre… a saját életére.

Sándor Erzsi Szegény anyám, ha látnám című könyve a Park Kiadó gondozásában került a könyvesboltokba. Kár, hogy ilyen rövid. Olvastam volna még. De az talán már tényleg pirongatóan kitárulkozós lenne.