Kultography

Gyerekvers? Gyerekes vers?

Gyerekvers? Gyerekes vers?

Karlócai Regina írása itt: - 2013-12-20 18:29

A jó gyerekverskötet ritka, mint a fehér holló. Milyen kár, hogy Bartos Erika madara minden próbálkozás ellenére fekete maradt.

bertosslid.jpg

Versek óvodásoknak – ízlelgetem az alcímet, milyen jó is az, verseket, mondókákat tanítani a kicsiknek, akik még csak most tanulják – s talán ezért jobban ézik még – magyar nyelvünk ízeit, színeit.

A jó mese olyan, hogy egyaránt szól a gyerekhez, s a felnőtthöz is – és ilyen a jó gyerekvers is. Nem szeretem, B1090220.JPGamikor valami csak azért, mert gyerkekeknek szól, szájbarágósabb, gagyibb vagy műanyagabb – legyen szó játékszerről, eszközről vagy akár irodalomról. Úgy gondolom, itt hatványozottan érvényes az az örökbecsű mondás, miszerint „nem hülye, hanem gyerek“. És mivel gyerek, akiből a jövő építője lesz, megérdemli, hogy a legjobbat, az igazán minőségit kapja – a nyelvből is.

A Hógolyó című kötet versei túlságosan konkrétak, kimondósak, valahogy lezárnak. Igaz, a forma többnyire megállja a helyét, de egy-két kivételtől eltekintve semmi pluszt nem ad sem tartalomban, sem ritmikában. Talán nem teljesen korrekt egy gyerekeknek szóló kötetben a ragrímek tömkelegét kifogásolni (engem ugyan zavar, de hát ízlések... ), s persze nem lehet mindenki Weöres Sándor, de valahogy nem motivál semmi, hogy az óvodással együtt skandáljam a hetes busz közönségét felsorakoztató verset, vagy a tihanyi félsziget természetrajzát. Értem én, persze, nyilván a szerző személyes tapasztalataiból, hetes buszon zötyögésből és tihanyi kiruccanásból születtek a versek, csakhogy nem mutatnak túl ezen a személyes tapasztalaton.

Van persze kivétel, nem akarok igazságtalan lenni, hiszen egy-két jól eltalált mű is sokat hozzáad a meglehetősen hiányos gyermekirodalmunkhoz. Ilyen kivétel a Szomorkodós vers, mely jól kifejezi, milyen is az, amikor egy óvodás duzzog, a Boszorka, kedves dallamosságával, játékos témájával, vagy a Csupa seb című, jól skandálható ritmusos vers.

Összességében valahogy mégis kissé didaktikus, túlmagyarázós a kötet, túlságosan keretbe zár, akárcsak az illusztrációként szolgáló rajzok. A kötet az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása