Chris Cornell bandája, a Soundgarden több mint egy szimpla rock formáció. Nemcsak a kilencvenes évek rockhangzását meghatározó grunge-hullámért felelős, hanem képes volt elérni azt is, hogy a tengerentúlon a heavy metal beépüljön az alternatív rockba, így kultikus státuszuk megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor még azt is a „számlájukra” lehet írni, hogy a 1994-es Superunknown című korong az igen kevés tökélete albumok egyike: voltak rajta slágerek, a punk riffeket belassító elborult és innovatív dalok és az egész mégis koherens, kikezdhetetlen egészt alkotott.

Egyértelmű továbbgondolása volt a már majdnem makulátlan 1991-es Badmotorfingernek. A csúcs után jött egy kisebb hanyatlás, a 1996-os Down on the Upside már arról tanúskodott, hogy „nincs minden rendben” és ezután nem sokkal, 1997-ben be is jelentették a Soundgarden feloszlását. Nem egy rockszerető generáció ezt sokként élte meg. Chris Cornell énekes szólókarriert igyekezett beindítani (még egy James Bond-dalra is futotta neki), de beszállt a Audioslave-be is (a Rage Against The Machine tagokkal létrehozott szuperformáció is rövidebb életű lett a prognosztizáltnál), Matt Cameron dobos pedig 1998-ban lett a Pearl Jam tagja.

A King Animal a négyes első stúdióalbuma az 1996-ban kiadott Down On The Upside óta. Tizennyolc év elképesztően sok idő. Ennek nyilvánvalóan Cornellék is tudatában voltak, így a korong első nótája ironikusan a Been Away Too Long címet kapta. Érdekes ez tőlük, lévén, hogy a hangzásvilág olyan Rollng Stone-os beütéseket sugall, vissza a rock'n roll gyökereihez, ha úgy tetszik. A megtévesztő „bemelegítő” után azonban jön a sokk. Az időutazás vissza a Superunknown hangzásvilágához, mintha azóta mi sem történt volna (igen, a Down on the Upside sem) és vakmerően „visszahangszerelték” magukat ahhoz a kilencvenes évekbeli grunge-hoz, ami őket tulajdonképpen egyedivé és megismételhetetlenné tette. A huszonegyedik századi játékosság csupán annyival fűszerezi a képletet, hogy olykor a muzsikájuk egészen a pszichedelikusig nyújtózik – erre a Blood On The Walley Floor című nóta remek példa.

Patent kis album ez a King Animal tehát, egységes, profi színvonalon kivitelezett örömzene, kissé megfáradt grunge rockerektől, akik, ha nem is olyan energikusak, mint húsz évvel ezelőtt, a kémia még mindig működik köztük. Nem mellékesen, ez kellett is ahhoz, hogy húsz év késéssel a King Animal ütni tudjon. Lassan, de tudatosan behízelgő anyag ez, amely, ha elsőre nem is „facsar ki”, de arra késztet, hogy többször újrahallgassuk. Ez pedig, az mp3-slágerek világában maga a csoda.